Bódi Sylvi unja, hogy hülyének nézik

2009. június 23., kedd 11:51 |
A modell azt feltételezi, hogy valaki a nevében hívta fel Havas Henriket, aki videoblogján kiposztolta, hogy szerinte a modell bizony dubajozott. Bódi Sylvi érti, de nem szereti, hogy őt is felhasználják a Molnár Anikó-könyv reklámozásához. Ráadásul bordatöréssel fekszik otthon.

Havas Henrik a minap közölte videoblogján, hogy felhívta őt Bódi Sylvi, aki kikérte magának a rágalmakat, amikkel a tanár úr Molnár Anikóról szóló könyvében őt illette, hogy ugyanis a modell dubajozott. Bódi Sylvi nincs meglepődve, mégis szomorúan áll a történtek előtt, és eleinte nem akar az egészről beszélni, de végül aztán csak felhúzza magát annyira, hogy kifejtse véleménye szerint miről lehet szó.

Ki is az a Havas?

“Tegnap többen is felhívtak ezzel kapcsolatban, beszéltek valami videóról, amin Havas arról beszél, hogy én felhívtam. Már itt bukik az egész, hiszen soha életemben nem beszéltünk” – kezdi a Velvetnek. “Persze értem én, nekik a legfőbb céljuk, hogy eladják azt a könyvet. Korábban a Kedvessel akarták reklámozni, azt is megértem. Pontosan tudom, hogyan működik a könyveladás, ilyenkor mindenkit elővesznek, megpróbálnak felkapaszkodni.” Havas Henrik videoblogjában ugyanis azt állítja, Bódi Sylvi azzal hívta fel, a könyvben magára ismert, mint a Dubaiba járó ismert magyar prostituáltak mintapéldányára, és a telefonhívással lebuktatta magát.

egy 05

Most viszont már tényleg úgy érzi, túlzásba vitték a dolgot. Elmondása szerint az egész családja ki van borulva, és bár nem nemhogy személyesen, hírből is alig ismeri Havast, mégsem tudja elképzelni, hogy kizárólag a könyve eladása érdekében erre vetemedne. “Igazából nem értem, hiszen amennyit a médiából láttam belőle intelligens ember” – mondja. – “Esetleg még azt tudom elképzelni, hogy valamelyik rosszakaróm felhívta a nevemben. Amúgy meg se néztem az említett videót, nem is fogom.”

“Azt meg már végképp nem értem, hogy ezek tényleg azt hiszik, ennyire ostoba vagyok, hogy ha magamra ismerek az egyik karakterben, akkor még utána fel is hívom, hogy hisztizzek?” – kérdezi és hozzáteszi, hogy ez fáj neki a legjobban az egészben. – “Sokkal sokkal rafináltabb nő vagyok ennél. Modell vagyok, de ennyire azért nem vagyok buta.”

Mindent Kedvestől

Majd ismét azon mereng, hogy tulajdonképpen nem tudja, miért jó ez Havasnak, hiszen soha nem beszélt vele, viszont az már számtalanszor előfordult, hogy a nevével, képeivel visszaéltek. Kérdezzük, hogy olyan eset is volt-e amikből ezek a dubaji pletykák táplálkoznak, mire ő azt feleli, hogy soha nem volt titok honnan kapta ezt a sok mindent, hiszen Kedves Ferenc annak idején tejben-vajban fürösztötte.

“Autók, ékszerek… Hiszen mindenki tudja, hogy a Feri volt, hagyjuk már ezeket. Mindenki csak mutogatni, meg irigykedni tud, de arról fogalmuk sincs milyen munkáim vannak, vagy hogy mennyit dolgozok. Ráadásul mindenkinek ott a lehetőség, nekem tizenöt évembe került, hogy idáig jussak és igenis büszke vagyok rá.”

Bódy Sylvit ráadásul éppen párnák közt érte a sokk, mivel egy hétvégi wakeboardozás során rosszul esett, és eltört egy bordája. “Először nem is tudtam ki az a Havas, utána kellett nézzek, de aztán beugrott, hogy az a ősz, szemüvegrágó pasas. Nyilván most én is sorra kellett kerüljek, beletartozik az eladási procedúrába, de ez a könyv annyira nem hiányzott, és a fájdalmaim miatt még el sem tudok menni egy jót edzeni, hogy levezessem a feszültséget.”

Kommentek

  • 2009.06.23 14:10:28OmegA404

    Volt már nem milliárdos palija... annak melkasig ért a fasza. Csak sajnos nem fizetett az étteremben...
    Havas egy gázos figura. Tanár úr örülhet, hogy nem sittelték még le...

  • 2009.06.23 14:10:31Che Pel

    Blazzo: ilyen lány Téged sem vár az ágyban, hacsak meg nem fizeted azt is... amúgy meg megy a következő kuncsafthoz. Tényleg ilyen p... inát szeretnél magadnak? Jól bejáratott, az biztos! Ha igen, kívánom, hogy teljesüljön a kívánságod! :-)

  • 2009.06.23 14:14:54OmegA404

    Kifizeted a nagylóvét és seggébe is csak haragozhatsz... Autopályán nehéz barrikádot építeni.

  • 2009.06.23 14:18:52Che Pel

    OmegA404:
    Szívemből szóltál! :-D Uff!

  • 2009.06.23 14:21:01Môžeš mi pomôcť?

    Még csak az kéne, hogy csaj várjon az ágyban. A kutyámat se engedem oda, pedig őt Chuzzlewittnak neveztem el (a macska után a Barbie mesés karácsonyából). Mit mondjak, a Barbie mesés karácsonya a sorozat eddigi ékköve, Eden Starling a legrokonszenvesebb női figura akit valaha filmen láttam.

  • 2009.06.23 14:24:05Môžeš mi pomôcť?

    Hát persze, most esik le honnan! "Where are you hiding, Dolores Haze?
    Why are you hiding, darling?
    (I Talk in a daze, I walk in a maze
    I cannot get out, said the starling)"

  • 2009.06.23 14:24:37LV426

    Szilvi még mindig nem annyira hülye mint Molnár Anikó!

    Mellesleg nem ő hívatja magát Sylvie-nek hanem a média írja így róla a cikkeket, mert mennyire menő az "y" karakter használata.

  • 2009.06.23 14:25:09Cooper82

    akkora lehet a sunája, hogy a fasz is csak levegőzni jár bele!

  • 2009.06.23 14:33:13terepjáró

    Nekem közömbös Szilvi , de én is osztom azt a véleényét,hogy vele akarja promoziózni Havas a könyvét... ugy látszik nem fogy és kell a botrány ...

  • 2009.06.23 14:35:52Őrült Asszony!!

    14:03:09 janosbacsi
    Ha én egy nagymellű, kitartott kurva lennék, akkor nyugodtan fikázhatom Szilvikét? :P

    14:24:37 LV426
    Aha, valószínű...ezért van a neve Y-nal írva a weboldalán is... :DDDDD

  • 2009.06.23 14:36:25terepjáró

    janosbacsi!most mindenki menjen el ku.rvának és celebnek,??? de akkor mit fognak zabálni a celebek és a cu.rvák ha mindenki a placcon van .. Igaz lesz pénz csak nem lesz érte mit venni... ,ha senki nem akar dolgozni csak pénzért henteregni..

  • 2009.06.23 14:36:55storme

    bakker,kimoderáltak,pedig semmi csúnyát nem írtam

  • 2009.06.23 14:37:21Őrült Asszony!!

    14:33:13 terepjáró
    Figyi, ezzel őt is promótálta Havas.
    Már majdnem elfelejtettem, hogy létezik ez a kretén csaj (ha nincs ez a balhé, ehhhhhhh)...

  • 2009.06.23 14:37:38storme

    Csak azt,hogy ma már divat qrvának,meg kötsögnek lenni

  • 2009.06.23 14:41:29Cooper82

    persze hogy divat, mert minden kisiskolás ezt látja, hogy ebből milyen jól meg lehet élni, meg még ismert is lesz.
    Ezt sugallja az egész kiba magyar média!

  • 2009.06.23 14:47:40Őrült Asszony!!

    14:41:29 Cooper82
    Sajna ez van... :(

  • 2009.06.23 14:50:09OmegA404

    Hajdúékról rég írtatok... eheheh

  • 2009.06.23 14:50:12Zep

    leszarom

  • 2009.06.23 14:51:03Che Pel

    14:47:40Őrült Asszony!!
    Na ja, de hová fog ez vezetni? Ha ez az "érték" a mai tinik, ezt fogják továbbadni a gyerekeiknek (merthogy még szaporodni is fognak ezek!), és szét fog esni a társadalom teljesen...

  • 2009.06.23 14:53:59Árpád a Király

    Sajnos ma Magyarországon a nők többsége pénzért megvehető.
    ......

  • 2009.06.23 14:54:35Ejoy

    Ha valaki látta már élőben smink nélkül, akkor tudja, hogy egyáltalán nem jó nő. Kb. olyan mint a ki a 4-esen kint áll...
    Primitív és nincs stílusa. A "kedves2 előtt is volt már rengeteg pénze és nem a "rengeteg munkából" vette a BMW-t...

  • 2009.06.23 15:04:59valentine

    Ejoy: azért amit Bódi művel igazán izzasztó, kemény munka :D

  • 2009.06.23 15:07:35OmegA404

    Pont ezért fizetik jól.

    Ha nagy lenne a felhozatal, akkor alacsonyabb lenne az ár. Közgáz első hét...

  • 2009.06.23 15:10:16Blazzo

    Che Pel: te az a fajta álaszent csávó vagy, aki minden nőt lekurváz, közben meg otthon ragázik a netes pornóra...

    Amúgy ha egy nő jól néz ki és meg lehet dugni, akkor tőlem olyan hülye lehet, mint a seggem. Kit érdekel?

    Bódi szilvikből, meg kiszel tündékből stb. él a bulvár. Jó lenne már végre megérteni wazze...ha nem lennének, akkor ti sem tudnátok mocskolódni sehol. Amúgy meg: NEM KÖTELEZŐ OLVASNI A VELVETET (sem ).

  • 2009.06.23 15:12:16Blazzo

    Amúgy meg 20,30, 50 évvel ezelőtt is voltak bódi szilvik, csak nem volt internet és bulvár, hogy eljuttassa a pletykákat a "népnek". Tehát a bezzeg régen duma nem állja meg a helyét...

  • 2009.06.23 15:16:48Blazzo

    Cooper82: a média nem sugall semmit, csak szórakoztat. persze, ahhoz intelligencia és neveltetés ( ha már kisiskolásokról beszélünk ) kell, hogy valaki felfogja mi a különbség a mindennapok és a talmi csillogás közt. Egyébként én azt nem értem, ha ti ennyire rühellitek az szilvikéhez hasonló bulákat, akkor minek olvastok róluk??? Csak nem azért, mert jó csámcsogni valakin?

  • 2009.06.23 15:18:08albino combino

    pedig szegénykém tényleg egy ostobenkó kurva. de azért blokkolnám. :) álom-álom szép álom. majd esetleg ha Kedves leszek hozzá (értsd. lesz annyi pénzem amennyiért a kakit is kiszopkodná a végbelemből)

  • 2009.06.23 15:18:59albino combino

    amúgy nem tudja vki mennyi egy CELEB tarifája. mert hogy mindig van az a pénz ugyebár

  • 2009.06.23 15:20:17top.moh

    Lehet, hogy sokáig fog unatkozni szegény.

  • 2009.06.23 15:25:03szerényke

    Dubaiozik!!! Csak nagyban!!! és nehéz bizonyítani, ezzel ő is tisztában van.Ha valamelyik kicsi kis pártfogoltja, "vagy alkalmazottja" nem dobja fel, akkor nem is lehet.Sajnos!!!! Pedig sokan szeretnék már , hogy lebukjon.

  • 2009.06.23 15:27:43milcsi333

    mert 15 év után hova is jutottál??? :)

  • 2009.06.23 15:32:26OmegA404

    Ki szeretné, hogy lebukjon?
    A lányok nem... a herceg se... akkor?

  • 2009.06.23 15:32:43vectorsector

    Oszlassunk el egy félreértést. Nem hülyének nézik, hanem hülye. Vitathatatlanul. Azt meghogy emellett még micsoda leírták már előttem jópáran. A Havas pedig szégyen, amit csinál. Színvonaltalan szemét. Sajnos erre van kereslet.....

  • 2009.06.23 15:36:49Vogon

    Szilvit nem lehet utánozni telefonban, mivel pösze is és selypít is. Ez a védjegye. Egyébként pedig dugnám amíg még mozog :) A kurvaságával semmi bajom, ez legalább nem dicsekszik vele mint Molnár Kreténpicsa Anikó

  • 2009.06.23 15:39:13Kudee

    Azer nezik hujenek.. MERT HULYE!!! :D:D

  • 2009.06.23 15:40:52Turk Hava Yollari

    Kedves Kommentelők!
    Segítséget szeretnék kérni tőletek. Üssetek, de meg nem mondom ki ez a nő. Ismernem kellene? Nagy celebrity vagy ki ő?
    Előre is köszönöm!

  • 2009.06.23 15:41:56mbaye

    Kurvák mindig is voltak, de régen diszkréten űzték az ipart és nem csináltak belőlük példaképet a fiataloknak.
    Ha újra kezdhetném és nő lennék, csak celebkurvának állnék.
    Én hülye, munkára fecséreltem az életemet :(

  • 2009.06.23 15:42:14Bosco_D55

    mi az a dubajozás? egyre többet látom, de ez valami új celeb szleng?

    amúgy meg mi a foglalkozása neki, ha ennyit dolgozik manapság?

  • 2009.06.23 15:45:56fofika

    Arról a borda törésről annyit, hogy kedves Sylvikét az M7-es autópályán láttam a 6-os BMW-jével... összetéveszthetetlen SYL-... rendszámmal...
    Ennyit erről....

  • 2009.06.23 15:47:25fromhell

    Hát Sylvikém, szegénységi bizonyítványodat megcsináltad, ostoba, buta tyúk vagy, inkább maradtál volna csendben. Te sem süllyedsz már mélyebbre. Na ki az a Havas? Csapból is Ő folyik Te iq huszár. Mindenki tudja, hogy pornózol...........ez soha nem volt kérdés

  • 2009.06.23 15:51:32mbaye

    Bosco_D55
    A dubajozás azt jelenti, hogy nagyon sok pénzért kimegy Dubajba kurválkodni a magyar celeb lány, volt modell, akárki, az arab milliárdosok prostija lesz. Hazajön és erre büszke vagy tagadja, attól függ, milyen buta.
    Ugyanezért korábban nyugatra mentek a magyar kurvák, pl. Keleti Györgyi Olaszországban dolgozott prostiként.
    Általában valamilyen fedőtörténetet találnak ki a lányok a munkára: tánc, modellkedés, bulizás, fotózás.
    DUBAJOZÁS=KURVÁLKODÁS

  • 2009.06.23 15:53:38Sath

    viszont nem hiába szóltam be, kijavították. :)

    az érdekes mondjuk, h csomóan commentelnek de nem szólt senki hogy az eslő mon dta értelmetlen.

    Amúgy meg szerintem mindössze annyi történt, hogy a Syyyylvyyyy szépen megegyezett a havasékkal, meg a cseresznyétlen anikóval, hogy kap egy kis zsetont ha az Ő nevével is dobáloznak egyet a "Könyv" ürügyén.

    Jó reklám különben, tuti sokan megveszik azt a szart, annak ellenére, hogy minden nap megjelent már belőle valami a Blikk/Bors stb hasábjain.

  • 2009.06.23 15:55:12tomekka@index.hu

    "Amikor a NŐ elmegy a pszichológushoz, és azt mondja...Doktor úr, engem nagyon idegesít, hogy a társaságomban mindenki azt mondja, hogy ÉÉÉÉÉn, kuuuuuurvaaaaa vagyooook...
    MIT CSINÁLJAK?????

    Erre az orvos tömören:
    Hölgyem, ne járjon olyan társaságba, ahol ismerik...:-) "

  • 2009.06.23 16:12:52Dijumvisu

    Az a nagy helyzet hogy a kedves Bódi Szilvike még Debrecenben kezdte KURVAként az Arany Bika nevű híres étterembe... Akkor még senki nem ismerte, nem volt pléjmét vagy mi a szar, csak egy fiatal kis kurva akinek jó a teste...
    jól mondja hogy 15 éve dolgozik azért hogy ide jusson... bottal se piszkálnám meg :D

  • 2009.06.23 16:15:38kurbli

    János bácsi!

    csak nem maga az elhíresült nagyőőőőmolnyár anyikó hentese?

    Akkor érteném a felháborodást.
    Egyébként nem.

    Faszkorbács Önnek!

  • 2009.06.23 16:18:59hatláb

    óó vázze, most fizetett a Havas, hogy ezt a cikkel lehozzátok?

  • 2009.06.23 16:29:48Ccenter

    #
    "2009.06.23 15:16:48Blazzo

    Cooper82: a média nem sugall semmit, csak szórakoztat. persze, ahhoz intelligencia és neveltetés ( ha már kisiskolásokról beszélünk ) kell, hogy valaki felfogja"

    hát a cikket nem olvastam csak a kommenteken mulatok, mindenki kapja ami jár neki én azt mondom......

    de amit te ideírtál és még el is hiszed ... papám de vagy az igazi balfasz én kiszurtalak... jó a szemem hozzá:)

    hívjad fel slylánykát az kérdezz rá hátha fizetnek ott a te lukadért is ahol az övéért...
    TE CSICSKA!!!!!

  • 2009.06.23 16:34:35Pacman

    Dubajozás helyett inkább ganajozna! Ha már ilyen szép traktortestű!

  • 2009.06.23 16:37:05ezittenkéremmagyarország

    -Hölgyem lefeküdne velem egy millióért? -Hát nem is tudom, asszem igen! -És tízezerért? -Na de uram minek néz ön engem? -Azt már tisztáztuk hogy ön micsoda, most csak az áron alkudozunk.....

  • 2009.06.23 16:40:21Nancsi

    Ettől a ribanctól csak az szánalmasabb, aki belőle akar megélni (a havas).

  • 2009.06.23 16:41:31Őrült Asszony!!

    "papám de vagy az igazi balfasz én kiszurtalak... jó a szemem hozzá"

    Mekkora szöveg! :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
    "én kiszúrtalak" :DDDDDDDDDDDDDDD

  • 2009.06.23 16:44:07kingkongpong

    ejj-ejj Szilvi éppen azt csinálja,ami a
    Havas-nak jó :D

    Havas megmondta,hogy azzal vallja be a dolgot Szilvi,hogy hevesen tiltakozik

    Kedves Feri (nem létező)dubai üzlettársai tudnának mesélni azt hiszem:)

    de a reklámfogás se rossz, sok vevő azt hiszi,hogy Bódie Sylvyie-ről olvashat szaftos dolgokat ezáltal

    az sem lepne meg,ha a végén Havas Szilvike kezébe nyomna pár 100 ezer forintot a reklámért

    hisz Szilvikéről eddig is tudta mindenki, hogy a sok nyaralás, luxusautók nem abból vannak,hogy félévente lefotózzák , meg a fókuszban elpöszéskedik

    most csak annyi változott,hogy Havas kimondta,amit eddig is lehetett tudni

    én arra vagyok kiváncsi,hogy Kedves Feri mikor szedi már fel Zimánszki Lindát

    Bódit már lerobbantotta Debreceni "kitartott" Zitáról, kiváncsi vagyok,hogy a másik kettőt is megpróbálja-e(Dugai,Zimánszkovics)

    de Bódiban van annyi önkritika,hogy még nem énekel
    Lindus már előadó, de mit ad el és hogy...

  • 2009.06.23 16:47:50Mónika 11

    Mindenki egyforma eséllyel indul az élethez!
    Szilvi hol lehet jelentkezni az (a rab) sejkhez?????????????????????????????
    Inkább irigyeljenek mint sajnáljanak!!!!

  • 2009.06.23 16:56:25Che Pel

    Blazzo: De én a Te mélyenszántó mondanivalódra vagyok kíváncsi! Azért olvasom az ilyen velvet-híreket a magyar celebtársadalomról, mert így a hozzád hasonló faszagyerekektől megtudom, hogy milyen is vagyok valójában... Köszi! Most már legalább tudom! Jól megmondtad!

  • 2009.06.23 16:59:45russell

    amúgy egy hülyét minek lehet nézni még????

  • 2009.06.23 17:01:47Che Pel

    16:29:48Ccenter: Ezt helyettem írtad! Nem tudtam volna szebben-jobban megfogalmazni. "igazi balfasz" :-DDDD Jóóóóó!

  • 2009.06.23 17:05:19sinkoneri

    Ha a lábszőr hosszúsága determinálná a szépséget mint olyat akkor én sokkal nagyobb májer lennék mint ez a Bóvly Szilvy...Szerencsések a génei meg hogy ez most a "szépségideál" de ezen ő egy percet se dolgozott max a szülők 5 percet. A 15év nem t`om mire kellett? Mellek kifejlődtek vagy mi?

  • 2009.06.23 17:06:07***kimoderálva***

    "Modell vagyok, de ennyire azért nem vagyok buta."

    Melyik országban vannak hetvenöt kilós modellek ? A Dnyeszter-menti köztársaságban ?

  • 2009.06.23 17:11:10crybaby

    tévedés. Peggy Bundy valójában egy rendkívül eszes, humoros és önironikus asszonyállat.
    Szilvi viszont... a LEGALJA

  • 2009.06.23 17:35:22hukabuki

    2009.06.23 15:15:01nekem gyanus volt mar az elejen is...
    idézet:
    2009.06.23 14:53:59Árpád a Király
    "Sajnos ma Magyarországon a nők többsége pénzért megvehető..."

    helyesbitek:
    Magyarországon = Mindenhol
    Nők többsége = Mindenki


    Mifele hulye duma ez? Probalj engem megvenni kisk.oc.sog! Savanyu a szolo mert nincs 'blokkolni valo'?? Mondogasd csak hogy a penz miatt talan el is hiszed.Paraszt.

  • 2009.06.23 17:41:57Őrült Asszony!!

    "Melyik országban vannak hetvenöt kilós modellek?"

    Hehe, jó kérdés. :DDDDDDDDDDD
    Nálunk még a pornós csajokat is modelleknek hívják. pffffffffff

  • 2009.06.23 17:44:33Che Pel

    17:35:22hukabuki: :-D
    Hú, de kikeltél magadból! Csak nem magadra vetted? :-D

  • 2009.06.23 17:46:49Őrült Asszony!!

    17:44:33 Che Pel
    Valahol igaza van...nem kell általánosítani.

    Most mondhatnám én is, hogy minden ffi "megvehető" egy pár szilikonnal.

  • 2009.06.23 17:51:45El Argentino

    Valami miatt be kell dobni a köztudatba ezt a majmot is.

  • 2009.06.23 17:52:36egy hozzászóló

    Egy kis történet jutott eszembe erről az eseményről: A parasztbácsi esete a sas madáral, a SAS kurva magasan repül, a parasztbácsit ez kurvára nem érdekli!!!

  • 2009.06.23 17:53:48Che Pel

    17:46:49 Őrült Asszony!!: és milyen igazad lenne... :-DD
    A nők mindent sok mindent el tudnak érni a dekoltázsukkal, és MINDENT el tudnak érni a, ha "kicsit komolyabban nekifeszülnek a dolgoknak"... A férfiember így működik!!!
    Na jó, ne általánosítsunk! Nem mindegyik működik így, de amelyik nem, azzal baj van... :-)

  • 2009.06.23 17:59:39marcsella11

    Szilvi Draga! utana kellett nezned, hogy ki is a Havas? Nem kellene magyarazkodni, igy meg büdösebb az egesz:-))) Esetleg borda tores kozben, lehetne gondolkozni,hogy amit tesz az ember fel kell vallani ilyen egyszeru az egesz.nem hinnem, hogy barki is irigy rad,az, hogy esetenkent jol nezel ki az nem a te erdemed:-) jo volt hozzad a teremto, de tobbet nem adott! Igy van ez es igy igazsagos!Jobbulast neked:-)

  • 2009.06.23 18:08:59sporting

    Tegnap este az otthon bordatöréssel fekvő Bódi Sylvi egy futógépen futott egy XIII. kerületi edzőteremben az Árpád hídnál és ott parkolt a fekete 645CI BMW-je is amiért nyílván megdolgozott.

  • 2009.06.23 18:56:120o0o

    Bódi Silvy sem kurva azért, mert pénzért árulta a testét zsíros arabus sejteknek. tessék disztinvgálni.

  • 2009.06.23 19:25:47másenyká dzseni

    "Sajnos ma Magyarországon a nők többsége pénzért megvehető."

    gratulálok, te paraszt, persze, egyértelmű...

    amúgy pedig, a lényeg, hogy van a kurvákra KERESLET. a prostitúcióhoz kellenek vevő HÍMEK is, ne felejtse már el a sok kispolgár. akkor jöjjön nekem a sok kan itt az álszenteskedéssel, ha majd a magyar prostik nem tudnak megélni, mert mindenférfi olyan szentéletű lesz.

  • 2009.06.23 19:35:59chipshop

    Szerintem nem kurvabb mint barki mas,igy vagy ugy de senki nem szent,max nem penzert teszi es nem prostinak hivjak,teszi ezt otthon gyereket nevelve,ferjet alig latni,de nelkule nem lenne kulon suli..etc.Valojaban nincs min felhaborodni,es uvoltozni.Drogot arult a gyerekednek,megeroszakolta a nagyit,esetleg terrorista?Nem.Akkor mi van?Semmi.Nem vedem ot,nem ismerem,erte rajongokat ismerek,testkozelbol rajongokat,de mivel ket dudanal tobbet nem latnak es latnak nem hallanak,igy a velemnyuk indifferens.Nem tudom milyen ember.Attol,hogy penzert kekszel,meg lehet kedves,jolelku foldlako.Miert is ne lehetne?Mashol van az etikaja es az ertekrendje,de ezt Ti hiaba minosititek,nem szamit semmit.Eg a billenytuzet kormotok alatt,es a "rossz no"altal probaltok meg jobbak lenni.Szep.Olvasgatlak titeket,es altalatok a magyar tarsadalom also (nem a penz miatt)retegenek szuk kis vilagat.Komoly utazas,szerencsere van ablak.Most en is nyilvan kurva vagyok,olyan egyszeruek vagytok,hogy felelmetes.A szillogizmus maga.Megis jo,hogy vagytok.Nelkuletek senki nem olvasna szemetet,es nem ragalmazna senkit,a Velvet csodbe menne es Bodi Szilvi is egy senki maradna.Jottok itt azzal,hogy rossz pelda a gyereknek.Szerinted ha a gyerek vegigolvassa a bazmegkurvazo magasszintu hozzaszolasodat akkor az a fejlodeset segiti elo,kvazi jo pelda?Legalabb szaporodtok.Ez is valami.

  • 2009.06.23 19:39:29sugar.

    1. nem kell az összes nőt kurvának nézni
    2. nem minden médiában szereplő nő kurva
    3. nem minden modell kurva



    nem bírom Bódi Szilvit (bár nem ismerem csak amit a média lead) de azért nem hiszem h azok akik ennyire leszolják szebbek lennének...

  • 2009.06.23 20:14:13kerekeslány

    Nem értem a férfiakat...tudtommal ők szavazták meg, hogy mutogassa magát a nyuszis magazinban, akkor most miért fikázzák? Én láttam élőben és szerintem nagyon alaktalan és semmi sincs benne....de nem ez kellett a pasiknak??

  • 2009.06.23 20:14:32marcipánmaci

    blazzo, te komolyan szeretnéd, hogy egy ilyen nő várjon otthon? Nem mos, nem főz, nem vasal, nem tudsz vele beszélgetni, hintaló szintjén van agyilag, még egy "ki nevet a végén"-t sem érne fel ésszel, nem társ, nem partner, nem szerető (utóbbi, csak ha tejelsz). Viszont jól néz ki? - mármint szerinted. Meddig lesz jó, hogy egy ilyen nő vár otthon? Öt-tíz év múlva lógó mellű, hájas, szétbas...ott ringyó lesz, aki változatlanul nem mos, nem főz, nem vasal, nem társ, és nem feleség.
    szánalmas.

  • 2009.06.23 20:21:19marcipánmaci

    sugar. Igazad van.
    A médiában szereplő nők jelentős része nem kurva. Erős Antónia, Novodomszky Éva, és még sokan mások, biztosan nem azok.
    A modellek sem mind kurvák, például Epres Panni sem, Görög Zita sem.
    DE BÓDYSZILVI AZ KURVA. A legrosszabb pénzéhes fajtából, bár hát mi másért csinálná??? Esze nincs, képzettsége nincs, intelligenciája nincs, egy könyvet nem olvasott el életében, nem ért semmihez, csak a kurválkodáshoz.

  • 2009.06.23 20:29:05Dragan Rafajlovic

    Buta fogyatekos picsa

  • 2009.06.23 20:58:18yokoono

    Nem az a baj vele, hogy qurva... Teodóra is hetéra volt, mégis elvette Justinianus, így császárnő lett belőle a Római Birodalomban...

    Hanem az, hogy buta, műveletlen, hazudik és közben játssza az eszét. Ez az, ami egy kevés pénzért gályázó, gyereket nevelő, stb. embernél kiveri a biztosítékot. És joggal...

  • 2009.06.23 20:58:57Callidus

    Ha penzert valaki eladja a sajat testet, mit varhat egy masik test nevezzuk megha tarsnak is.

  • 2009.06.23 21:06:04vadállat1

    cigó pina

  • 2009.06.23 21:10:11másenyká dzseni

    szentem sem kiugróan szép, még jánykorában biztos zsengébb volt, jobban festett a plébojban (nem tom, akkor én még legóztam). vannak nála szebb lányok is.

    de, hogy valakinek ne legyen jobb dolga annál, minthogy azon morfondírozzon, hogy volt-e a szilvike dubajban, vagy sem, azok inkább, ha már ennyire problémamentes a kis életük (irigylem), inkább olvassanak egri csillagokat, vagy mittomén.

    a havas meg hiába áhítozok évtizedek óta a pulitzer-díjra, gondoskodik róla, hogy egyre messzebb kerüljön tőle. azt hiszi, ő a magyar günther grass, azzal, hogy megírja az n+1-edik könyvét is a celebekről, hú, milyen eredeti. mivel jobb ő az átlag bulvármagazinoknál? jah, hogy ő keménykötésben jelenik meg, és ezért a sok barom megveszi...? oké.

  • 2009.06.23 21:53:01Őrült Asszony!!

    "Öt-tíz év múlva lógó mellű, hájas, szétbas...ott ringyó lesz"

    Khm, már most...nézd meg a linkelt képet... :P
    Gondolom csaj vagy, de azért próbálj a melleire fókuszálni. :DDD
    pffffffffffffffffff

    http://m.blog.hu/va/vastagbor/image/2009/03/bodi.jpg

  • 2009.06.23 22:54:09hozzaszolo

    "hiszen amennyit a médiából láttam belőle intelligens ember"

    Úgy látszik tényleg nem ismeri.

  • 2009.06.23 23:11:31morrisal_

    Olyan ocsmány, kiélt és férfias feje van, hogy még. A sötétsége pedig egyszerűen irritáló. Az meg, hogy kurva, alapvető.

  • 2009.06.24 00:01:25havazik

    Ez a Havas egyre magvasabb témákat talál.
    Közben lehet azon sajnálkozni, hogy Magyarországon mi érdekli az embereket.
    A Bódi Szilvi szerintem nagyon jól néz ki, de
    ne beszéljen és nyilatkozzon, inkább menjen Dubajba és érezze jól magát csendben.

  • 2009.06.24 00:45:29just Cheech

    Kibaszott sötét ez a nő, látam a tv-ben, egyszerű mint a pincekulcs. Nem tudom, hogy minek kell pont ezt ennyire futtatni mindenhol, tele van ilyenekkel az arató-diszkó.

  • 2009.06.24 01:19:43_tx_

    a kurvák kurválkodnak, mi ebben a meglepő?

  • 2009.06.24 01:37:48nem a dzsézön sztetem

    Mozes mi pomoct?:
    A sok"demegbasznám"és"fújbűdöskurva"típusú
    elbarmolt komment között köszönöm, hogy idéztél egy gyönyörű könyvből!
    Nabokov: Lolita
    Ha érdelne valakit a nagy arcoskodásban...

  • 2009.06.24 08:34:19oziris

    könnyen nézik hülyének, ha az is...

  • 2009.06.24 08:37:37fakabát

    Hülye is kurva is és egyébként mi az, hogy 15 évi munkájába telt, Hány éves most? 30? tehát15 éves korában kezdte?

  • 2009.06.24 08:52:31fakabát

    Hülye is kurva is és egyébként mi az, hogy 15 évi munkájába telt, Hány éves most? 30? tehát15 éves korában kezdte? Miért nem jár utána egy újságíró honnan és miből telik ezeknek a kurváknak ennyi luxusra? ( bódi, dukay, debreceni, zimány, laky, szorcsik

  • 2009.06.24 10:10:56Hungman

    kit eredekel?? hulye es kesz.. azert is nezik annak

  • 2009.06.24 10:52:15nusildi78

    Bódy Szilvike, ugyan már, én belőle isz kinézek bármit, mert egy igazi kisz lotyó, bisztos szokat dolgozott, hogy ide jusson, a kanapén :P Pöszekirálynő :P :P :P

  • 2009.06.24 11:22:05devla

    király hííír!!
    ilyet még

  • 2009.06.24 12:34:17netsrot8

    Ez egy rohadt kibaszott nemzetközi kúrva! Hazudik is mert cigó,..lehet hogy lop is?:)

  • 2009.06.24 12:37:53netsrot8

    Manapság a médiának divar a drága kúrvákat reklámozni? ( Zimány, Bódy, Szorcsok, Debreceni, meg az az éneklő..táskás szemű. nem is jut most eszembe pedig még főzöcskében is benne volt,.jah megvan a Dukai Regina,..na ezek a drágán szopó kurvák!

  • 2009.06.24 21:24:18badabing

    sötét verem.

  • 2009.06.27 16:17:16csibemail

    hülye kurva! nem az eszeddel lettél az ami! hanem a testeddel! csak ostobábbnak tűnsz,ha ez ellen harcolsz! a kedves nélkül te is a hatoson állnál! szó szerint,egyszerű kis kurvácska vagy! menj a tecskóba melózni!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés