Hargitai Bea ismeretlen okból kifolyólag golfozott hazánkban június elején Xzibittel, azóta eltűnt. Az ok egyszerű: Csehországban él, ahogy ő mondaná, élete szerelmével, David Stogellel, a TV2 egykori ügyvezető igazgatójával, aki jelenleg a cseh Tv Nova televízió igazgatója. Az intenzív endorfinzuhatagnak köszönhetően két konfekcióméretet fogyott, pedig nem állt szándékában. „A barátaim tényleg az gondolták, beteg lehetek, de higgye el mindenki, hipochonder vagyok, kivizsgáltattam magam és kiderült, semmi bajom. Nincs más magyarázat a súlyvesztésre mint, hogy boldog és kiegyensúlyozott vagyok."
A playmate állítása szerint sosem tudna lemondani az étkezés nyújtotta örömökről, hiszen bika jegyű, nála ki van zárva a koplalás, egyszerűen szüksége van az ízekre. „Állandóan éhes vagyok." Hargitai az is elmondta, Stogell lányait még nem ismerte meg, várnak még a nagy találkozóval, hiszen kicsik még a gyerekek, és különben is előttük az élet, a nyaralási szezon meg egyébként sem barátja az ilyen találkozóknak.
Minden porcikája érezte
A modell, mint mondta, első pillanatban tudta, az igazgató lesz az igazi. „Annyira fura volt, amikor mondták, mindenki érzi, kihez tartozik igazából. És tényleg. A testem minden porcikája tudta, ő az én emberem." A gyerekvállaláson azonban még nem gondolkodik a playmate, mert magát is gyermeknek tartja. „Még rengeteg törődést igénylek, nem nőttem fel a feladathoz. Nem szimpatikusak nekem a felnőtt dolgok – postán csekket feladni –, nem érzem még magam készen erre, lusta vagyok, de persze valahogy mindig mindent elintézek." Hargitai említette, még büntetést is kapott amiatt, hogy valamilyen számlát nem egyenlített ki időben, de felidézni már nem tudta, ki torolta meg a halogatást.
Hargitai Beának Csehországban leginkább a háziasszony szerep jut: amíg Stogell dolgozik, ő elviszi az ingeit tisztítóba, majd elhozza onnan, bevásárol. Korábban a főzéssel is próbálkozott, de végül úgy döntött, az ételek elkészítésének elsajátítása még várhat. „Eddig a vécében landolt mindent, ezért úgy határoztunk, továbbra is rendeljük a kaját." Hazánkban nem vállal nagy médiadurranásokat, inkább a magánéletére koncentrál, de szívesen zsűrizik vagy háziasszonykodik, ha hívják. „Az kiszámítható, úgyhogy inkább ilyenekre mondok igent, hiszen szeretünk sok időt együtt tölteni a párommal. A playmate utoljára decemberben volt a Playboy címlapján, de mivel szerződés is köti a laphoz, egy ideig nem fogjuk férfimagazinokban viszontlátni megújult külsejét. A cseh nyelvet pedig nem szeretné elsajátítani, mert szerinte nem normális az a nyelv, ahol négy mássalhangzó követi egymást.
Még több a velveten
- Celebek Cristofel klipjéről: vicces vagy sokkolóA celebek is alig találnak szavakat Cristofel rendkívül népszerűtlen zenei kísérletére.
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.



Kommentek
2009.07.24 12:32:20Kcal
"szereleme ingeit" Elvan írva egy "e" betűvel vagy csak tudatlan vagyok :) ?
2009.07.24 12:35:29Pripyat Zone
szereleme ingeit
zep leszarja
ki a faszt érdekel ez, komolyan
2009.07.24 12:48:12Senta.
senkit. lexarjuk, ugye? le?
2009.07.24 12:51:09Tengertánc
Ezek a csajok valahogy mindíg ilyen pénzeszsákokkal jönnek össze.:)))
Lord of the Sith: már bocsi, de te egyébként az összes kommentedben lekurvázol, leköpdösöl valakit? Ez nálad valami kényszer, hogy olyankról olvasol, akiket gyűlölsz?
Öcsém, a két kezed összetennéd, ha a csajodnak csak fele olyan alakja lenne, mint ennek a bulának...
2009.07.24 12:51:21Maffer
Valahogy éreztem, hogy nem egy kőműves vagy egy esztergályos az új faszija.
2009.07.24 12:53:13Black&White
Ha annyira szerelemes, tisztítsa ő maga és vasalja is:)))
2009.07.24 12:54:39Kcal
((Ha a cikk írójának kell mégegy kis report akkor csak annyi, hogy a cikk közben lévő kép alatti címbe is "szereleme van" meg a linkbe is ha rákattintassz.)) Remélem azért nem vagyok idegeítő :D.
2009.07.24 12:54:39énis
izgató igazi igazgató...
2009.07.24 12:55:36Uzsi /bajóti gengszter/ Csákánnyal sunázó.
Zep! Amúgy suna. dubajozni mikor fog?
2009.07.24 12:58:06énis
"szerinte nem normális az a nyelv, ahol négy mássalhangzó követi egymást."
mpfl
:-DDD
2009.07.24 13:00:18longhi
miután megnéztem a nő képét és a címet magát a cikket el se olvastam........
a nő rendben van amúgy
2009.07.24 13:04:01Lord of the Sith
Tengertánc ! Nem szoktam mindenkit lekurváz
ni , csak aki megérdemli.De ahogy látom , a modera "tisztességessen" teszi a dolgát.
2009.07.24 13:04:43tomsawyer
Minden nagyon pöpec, a "szerelmét" én is mindig elírom, úgyhogy spongyát rá,...
Egy gond van: NEM LÁTJUK az igazgatót.
Róla képet kéne berakni.
Akkor teljes a cikk, ha őt is megtekinthetjük.
Amúgy szarok a képmáshoz való jogához, ha összeadta magát egy pléjméttel, akkor vállalja az arcát. Ráadásul olyan szakmában dolgozik, ami reflektorfénnyel jár.
Tehát, hol az igazgató úr?
Ja igen: és mi lett a gyerekek anyjával? Kilökték a buszból? Mert én speciel nem vagyok képben az igazgató magánéletében, ergo nem tudom, hogy ő most elvált, vagy csak lefalcolt az asszonytól, amikor meglátta a Beját, vagy özvegy? Vagy együtt élnek kommunában?
Ehh, bocs, ma kekeckedős hangulatban vagyok...:D
2009.07.24 13:07:32tomsawyer
FIGYELEM!
Felhívást teszek közzé!
Aki látta már az igazgatóként tevékenykedő, David Stogellt, illetve tudja hány éves, és hogy néz ki, az most írjon, linkeljen fotót, és stb!
Hajrá!
Hadd lássuk!
:DD
2009.07.24 13:09:11Fokhagymástejfölös
majd ne felejtsétek belinkelni ezt a cikket mikor újra jön egy másik igazi
2009.07.24 13:11:04NoAngel24
Tessék itt a fotó:
http://www.blikk.hu/sztarblikk/ketgyerekes-apat-csabitott-el-a-playmate-148726.html
2009.07.24 13:11:45NoAngel24
Hát, nem valami helyes :S
http://media.novinky.cz/884/68841-top_foto2-veaav.jpg
2009.07.24 13:13:14buta peczek
"Nem szimpatikusak nekem a felnőtt dolgok – postán csekket feladni –, nem érzem még magam készen erre" :D
aztakurva, anyám engem már 13 évesen elküldött a postára csekkekkel.
2009.07.24 13:14:51tomsawyer
na én megtaláltam.
Úgy néz ki, mint egy eszelős a fickó:
http://1.1.1.3/bmi/static.blikk.hu/db/00/2F/d0004702F1ca4d172d4ae.jpg
2009.07.24 13:15:30tomsawyer
nem csoda, hogy lefogyott. Ez egy eszelős.
2009.07.24 13:15:52nemáá
David Stogell kb 170 magas, tarkopaszra van nyirva - erosen kopaszodik magatol is. Nagy barna szeme van, eros suru feket szemoldoke. Megnyero, ertelmes ficko. Kepem nincs.
2009.07.24 13:17:59tomsawyer
mi már beraktunk párat NoAngel24-el.
Lehet nézni.
Lehet, hogy értelmes, de hogy nem akarnék vele egy sötét mellékutcában találkozni, mert pszichopata tekintete van, az viszont 100%.
2009.07.24 13:19:45hold
És a kedves feleséggel mi van?
Róla miért nem mesél ez a buta liba?
Én azt hiszem, amit látok!
Boldogan él a feleségével, persze lehet, hogy néha Beát is meglátogatja!
Arra várhatsz, hogy a gyerekeinek "bemutat", nem esett a fejére ez a jó ember!
Jól is néznénk ki!
2009.07.24 13:21:29tomsawyer
Köszönöm, az együttműködést! :DD
Most már csak az hiányzik, hogy mi történt a két gyerek anyjával? Előtte falcolt le a Stogell, vagy a Beja miatt, vagy eltetették láb alól, ne adj' Isten balesetben hunyt el.
Pl: Elhagyta Beja miatt Stogell a családját.
Szóval ez a mondat köllene, mert lényeges infó. :DDD
2009.07.24 13:22:05tomsawyer
hol
pontosan ez maradt ki a cikkből
:D
2009.07.24 13:22:50tomsawyer
bocs, hold-nak írtam csak az a fránya dé betű lemaradt :D
2009.07.24 13:22:54igenapu
a blikkes kep az durva, ebben a montazsban meg plane :D
amugy meg eros kifejezes a haziasszonykodas, ha csak az ingeket lehet rabizni, na es gondolom, nem o takaritja a rezidenciat...
2009.07.24 13:23:42Tengertánc
Az azért becsülendő ebben a Hargitai Beában, hogy legalább bevallja, hogy tulajdonképpen semmihez sem ért.:) Én csipázom a segghülye cicababákat, meg jó villogni velük a partikon, de azért az egy idő után már engem is zavarna, hogy a csajom egy rendes hétvégi ebédet nem tud összehozni magától.
2009.07.24 13:24:22malenkij robot
De azért felnőttesen csak bír dugni.
2009.07.24 13:24:35hold
Dehogyis hagyta el, közösen nevelik a gyerekeket, csak ez a naiva hiszi, hogy otthagyja érte a családját!
Látott már valaki fotót róluk?
Nyilatkoztak már együtt?
Titkos szerelmi légyott, azt igen, azt elhiszem!
2009.07.24 13:25:58Tengertánc
."...mert szerinte nem normális az a nyelv, ahol négy mássalhangzó követi egymást...." egyem azt az agysebész formádat, drága!:)
2009.07.24 13:26:55Tengertánc
malenkij robot: naná. mit gondolsz, stogell papa miért újította be?
2009.07.24 13:37:08malenkij robot
Mert eltudja vinni a mocskos göncöt a mosiba? :)
2009.07.24 13:37:36kutyaház
Dögös!!! Eddig is az volt, így meg pláne. Írigykedek... :P
2009.07.24 13:46:04atomrebel
mi van gyerekek feláll a kukitok?
2009.07.24 13:57:28horcsi
"Az intenzív endorfinzuhatagnak köszönhetően két konfekcióméretet fogyott"
Vajh honnan tudja, hogy mi az a konfekció????
2009.07.24 14:00:10tomsawyer
Enyém speciel nem, ha már így megkérdezted.
Két dolgot kifogásolnék:
Egy: mért van egy 25 éves nőnek ilyen mély ránc a szája mellett?
Kettő: mért festi sötétbarnára a szemöldökét a világosszőke hajához.
Bár jelzem ezeken a képeken még nem is, lehet rájött, hogy röhejes. De a tévében ezen röhögtem,a mikor bekapcsoltam: ott van svédszőkén, és majdnem fekete ujjnyi szemöldökkel.Ízléstelen, tirpák módi. Közönséges.
Na erről ennyit.
Sík terep az agya, már csak ezért sem izgulok rá. Untat a buta gumibabák dugása.
2009.07.24 14:01:34tomsawyer
atomrebelnek címeztem az előzőt
2009.07.24 14:04:57horcsi
Méghogy Ő gyerek.... grrrrrrrrrrrr
Az a sok pedofil meg csak dugta, dugta... :)
2009.07.24 14:05:47igenapu
biztos folyton vigyorog munka kozben...
amugy meg ha fekete a szemoldok, az azert van legtobbszor, mert az a termeszetes szine, a svedszoke haj meg csinalt, ergo a szemoldok vilagositasa elmaradt
2009.07.24 14:11:22tomsawyer
kösz, igenapu, aszem' rájöttél a nap igazságára, kiosztom neked a briliáns-komment fődíjat :DDD
Éjjen megoldottuk. Ez nyugtalanított már jó ideje, tényleg hálás vagyok!:D
2009.07.24 14:13:52MixMester Festus
tomsawyer: Azért duzzogva, csakis anál, hadd fájjon... De tényleg buta....
2009.07.24 14:14:49tomsawyer
:DDD oké, te büntesd meg
2009.07.24 14:16:11MixMester Festus
Amúgy meg akit nem mozgat az első kép, az gondolkozzon el...... Jól áll neki, hogy fogyott... Erre szoktam mondani kedvesen:"A kiskurva":D A többi kép az tucat...
2009.07.24 14:17:47MixMester Festus
De igazat is kell adjak neked Tom, lehet két bő mondat után hátat fordítanék...:D
2009.07.24 14:23:09tomsawyer
Melyik első?
Ha rákattintasz a galériára ami feljön első, vagy itt a cikkben az első, vagy melyik?
2009.07.24 14:24:39tomsawyer
Azt nem mondtam, hogy egyszer nem dugnám meg. Azt mondtam, van rá esély, hogy már közben untatna. :D
És azt bátran mondom: második alkalom nem lenne.
Ha le akarnék falcolni a családtól, nem miatta tenném.(ha lenne család)
Egy menetere van hitelesítve.
2009.07.24 14:24:50Eszterandusz
Már megörültem, hogy nem csak nekem tűnt fel, hogy már a cím hibás.
Javítva: ingJeit.
Köszöntem.
2009.07.24 14:32:04igenapu
koszonom az elismerest tomsawyer, buszken kirakom a tobbi melle a kepzeletbeli erdemfalamra :D
2009.07.24 14:32:12Gatto Negro
Nem mos és nem vasal...tisztítóba hordja a ruhát, nemcsak az inget, hanem gondolom a többit is az ágyneműtől a bugyogóig bezárólag.
Főzni nem tud.
Gyereket nem akar.
Gondolom minden mást elintéz a bejárónő.
A pasi meg inkább olyan őrizetesforma. El bírom képzelni, hogyan szerezte az első milliót..meg a másodikat...meg a harmadikat...:)))
2009.07.24 14:32:16MixMester Festus
galéria 1.:D a dizájnosan ezüstre festett fal előtt a falatnyi trendi fehér cuccban...:D
2009.07.24 14:35:20tomsawyer
Igen, éreztem, hogy arra gondolsz:D
Tényleg jó a lába, meg mása ott...:D
Erre írtam: 1x rá tudna venni.
Már csak kíváncsiságból is.
2009.07.24 14:43:51nemtom1
De hülye nyelv ez a magyar...
Tele van mássalhangzó torlódással...
Pl.: bisztró, sztrájk, monstrum, meg ilyenek.
Mondjuk szegény Beácskácska magyarul sem tud rendesen, mert valamitől nem fejlődött ki rendesen az agya.
2009.07.24 14:47:47indapasssucks
főzés 0 pont
háztartás 0 pont
reprezentáció 10 pont
szex ? pont
Ön a nő teszten 10+? pontot ért el. Ez alapján ön a "hú de megdugnám, aztán cserélhető" kategóriába tartozik. Próbálja párját perelni a válás után, de ehhez a tuti tipp a gyerek. Egy elég, de lehetőleg a Pénzes Pasitól, különben szopóág....
Megismerkedésük történetét barátnőinek se mesélje el, mert pasija egy-két szeretője is köztük van.
A sztori:
"amikor megláttam, minden zsigeremben éreztem, hogy Ő az. Minden részlet árulkodott: az eredeti rolex, az M5-ös audi kulcsa, az armani öltöny. Éreztem, hogy a lelkünk ebben a pillanatban találkozott": )
2009.07.24 15:00:35penelope
a bisztró, sztrájk, monstrum szavakból akkor melyik is magyar?
2009.07.24 15:33:37Szofilla
hűűű még nem tud főzni?!?! ez aztán nagy újság :D:D ki gondolta volna :P:P
2009.07.24 15:43:01FaBRiK
Jééé, ez nem kurva. Ez olyan mint egy Louis Vuitton (vagy hogy a fszba irják) tatyó. Megveszed, használod, megunod vagy elkopik és kidobod.
Nálunk azt, akit azért tartanak el, mert van lyuka meg csöcse és ennyi az össz (múlandó) képessége, semmiképpen sem nevezhetjük kurvának.
Jelzem, hogy a szó nem csúny szó, külföldi (eredendően latin) eredetű, használata az ORTT által sem tiltott, pedig az nagy szó.
2009.07.24 17:28:25kozzzzo
"Nem normális az a nyelv, ahol 4 mássalhangzó követi egymást"... Jessz. Nem normális az a nyelv, amin ilyen hülye picsa beszél.
2009.07.24 18:12:30chipshop
Noi szemmel nezve a lany nagyon rendben van,es teny,hogy nem egy agysebesz,de aranyos.Nekem legalabbis tetszik az oszintesege,amivel nem akarja azt a latszatot kelteni,hogy tud fozni,meg miegyeb.Nem tud,csekket sem tud befizetni,nem is akar es szerintem ez igy rendjen is van.Lehet,hogy azert ez a szimpatia,mert en sem tudok?:-))))))
2009.07.24 18:31:51zsoltix
Ha rendeli a kajàt,akkor nem a vècèben fog landolni?
2009.07.24 18:58:14Macaroon
Gömbölyűbben szebb volt.
2009.07.24 19:02:25Macaroon
2009.07.24 12:51:09Tengertánc
Ezek a csajok valahogy mindíg ilyen pénzeszsákokkal jönnek össze.:)))
--->
Mindig.
Mert ezek a csajok valóban befektetnek pénzt és időt abba, hogy pénzeszsákokat szedjenek össze. Bakker, egy szaros műköröm minima 2 óra kéthetente, hogy flott legyen. Szőke haj lenövés nélkül 2 hetente fest, hetente ápoltat. Szauna, szolárium. Torna heti legalább 4. Massázs, tekercselés, kozmetika, sminkek, ruhák, iszonyú lóvé, faszom járna annyit vásárolni. Komolyan ezeknek ez a MUNKÁJUK és ezért fizeti őket valaki akinek ez JÓ. Én nem cserélnék velük, de nem is köpködöm őket. Ami a média hozzátesz az meg az ami. Leszarom. Én is:-))).
2009.07.24 19:03:43Macaroon
Ki mondta, hogy 25?
2009.07.24 19:09:07Macaroon
Írni meg nem tudok, kell nekem sörözni ebben a melegben.
2009.07.25 07:20:52fidi
nagyábol tudtuk mire számithatunk vele kapcsolatban igy nem ért meglepetés amit nyilatkozott .csak ne hogy te is egy hentesnél kőssél ki mint molnár aniko:)
2009.07.25 09:24:02Macaroon
fidi te meg tanulj meg helyesen írni, ha már fikázásra adod a fejed.
2009.07.26 12:12:14meivllaa
azért Danny Blue után :D
http://media.novinky.cz/884/68841-top_foto2-veaav.jpg
http://i.iinfo.cz/urs/Stogel-114305366109211.jpg
kiváncsi vagyok, hogy beszélnek egymással? tolmács segítségével? ez a csaj nem beszély semmilyen nyelvet...
2009.07.27 13:44:51swallow1
Atyuskám, priznicet ide neken, gyorsan!!!!!!!!!!!!
Pekár, ne nagyon hüle! DDDDDDDDDDDDDDDDDD
2009.07.27 15:36:05Mu Deng
"tartalékbemondónő vagyok a csehszlovák kísérleti televíziónál..." :)
2009.07.28 13:26:26Kutyakulak
pff. Ugy nez ki ment egy amerikai pornokurva. Mar latom is a szemem elott,ahogy negy budos neger veri a pofajara aztan tocsog az anyagtol es vigyorog.Oda valo.