Ha valakinek ez nem lenne egyértelmű, a műsorvezető szívesen tudatosítja, hogy neki nem számít, mit magyaráz Kiszel Tünde. Kinter kontra Kiszel című szappanopera sokadik része.

Kiszel Tünde augusztus elején volt a Cool Live műsorának vendége, ahol kiosztott mindenkit, aki támadta a Strandtippek Tüncitől című RTL-es szuperprodukciót. A szórásba Kinter Oszkár is bekerült, mert megjegyzést tett a honlapján dekoratív médiaszemélyiségnek titulált asszonyra. A műsorvezető azzal váltotta ki Kiszel haragját, hogy már az elején arra utalt, a kis Donatellát láthatóan csak az érdekli, be van-e kapcsolva a mikrofonja. „Tünde, mint egy pszichológus rendel, fontos és lényegre törő tanácsokat ad a rászorulóknak. Donatella pedig kameraérzékeny, ha nem forog a kamera, meg sem szólal, hiszen nincs is értelme.” Emellett Kinter arra is célzott, hogy nagyon boldog, amiért nem látta annak idején Donatella édesanyját a Budapest televízión szerepelni.

Kiszel Tündében ezek a megjegyzések beindították a védekezési reflexet, és a névsorban előtte szerepelő celebet így osztotta vissza. „Túl nagy az arcod! Attól, hogy jóképű vagy, még nem kell sértegetni másokat!” Mjad tovább kavarta a vihart a biliben azzal, hogy kifejtette, valójában ő egyáltalán nem tartja jóképűnek a modellt, nem is az esete, így maradjanak annál, hogy a mások által szépnek tartott Kinternek nagy az arca. Horváth Évával is volt egy hasonló szintű nézeteltérése, arra most nem térnénk ki, mert gyakorlatilag csak a csapásirány különbözik, a reakció ugyanaz. Ennek a paradigmaváltó történetnek a legújabb fejleménye pedig az, hogy Kinter Oszkár nem ad Kiszel Tünde véleményére, mert csak a szeretteitől fogad el kritikát - derül ki a Tabu Tv legújabb riportjából.