Beigazolódott azon olvasóink jóslata, akik úgy gondolták, Budai Zsuzsa nem jut be a Miss Universe tizenöt legjobbja közé. Az eredményt a 21 éves modellel is ismertettük, akit különösebben nem lepett meg a több helyen magyar életszemléletként emlegetett cinizmus. „Ha más országban, például itthon rendezték volna ezt a versenyt, akkor biztos gyakran találkoztunk volna fintorgással. Ez valahol magyar tulajdonság. A Bahama-szigeteken ez nem volt jellemző, nagyon kedvesek voltak az emberek, örültek, hogy ott vagyunk.”
Összeesküvés-elmélet Budai-módra
Bár a Királynő alatt többször megemlítették, Dammak Jázmin jó tanácsokkal látja majd el az új Miss Universe Hungaryt, erre nem került sor. Persze nem csak ő, más sem igazán készítette fel a jelenésre a magyar szépségkirálynőt, holott a dél-amerikai országokban komoly iparágak állnak a szépségkirálynők mögött. „Bóna Ildivel – a Dammak Jázmin előtti szépségkirálynővel – találkoztam, ő mesélt egy pár dolgot. Mondta, hogy ne féljek, nagyon kedvesek, aranyosak kint az emberek, és arra is figyelmeztetett, vigyek sok szép ruhát és kiegészítőt magammal, mert mindenki nagyon csinosan fog öltözködni” – mondta a Velvetnek Budai, aki a szerzett félinformációk alapján kész összeesküvés-elméletet gyártott a Miss Universe döntőjéről, amit 2009-ben is Miss Venezuela nyert.
A magyar versenyző úgy véli, anyagi okok miatt nem kerülhetett be az első tizenötbe, pedig nem is voltak olyan szépek az indulók. „Szerettem volna bejutni az első 15-be, de hallottam, hogy az anyagiak is közrejátszanak benne. Miután ez a fülembe jutott, nem nagyon reménykedtem” – vázolta elméletének alapjait a 21 éves modell, aki a többi versenyzőtől gyűjtötte be – szerinte – beigazolódott információit. „Valószínű, hogy igaz is volt ez a dolog, mert azoknak, akik bekerültek, nagy szurkolótáboruk volt. Nyilván a nézettség miatt fontos volt, hogy bent tartsák például az amerikai lányt. Ha nem így tettek volna, elestek volna néhány millió nézőtől” – mondta Budai, aki úgy érzi, remek barátságokat kötött a Bahamákon.
A latin-amerikaiak állandóan sminkelnek
„Ha bizonyos helyekre elutaznék, lenne kiket fölhívni, hogy mutassa meg a várost vagy segítsen szállást szerezni. A román lánnyal például nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítanom, megbeszéltük, hogy ellátogatunk majd egymáshoz” – számolt be a modell a külhonban szerzett új barátairól, akik közé nem keveredtek latin-amerikai versenyzők. „Még az óceánba is magukkal vitték a sminkjüket, a delfinúsztatásnál is ott volt náluk. Szerintem az a normális, ha reggel felteszek valaki sminket, nem pedig az, hogy még napközben is egyfolytában kenem magam.”
Budai a döntő után közel egy hétig kint tartózkodott még a Bahamákon párjával, aki három év után úgy döntött, ott kéri meg barátnője kezét. „Huszonötödikén volt az eljegyzésünk, de nem tartjuk ezt a szigorú egyéves határidőt az esküvőig, ugyanis nem szeretnék még 21 évesen feleség lenni” – utalt a papírtól való rettegésre Budai. A modellnek ugyanis meggyőződése, hogy a hivatalos iratok elronthatják a kapcsolatot. „A másik akkor már belenyugodhat, hogy van mellette valaki, amit egy papír is alátámaszt. Onnantól úgy gondolhatja, hogy bármit megenged magának, hiszen van biztosíték. És egyébként is, nagyon sok kapcsolat a házassággal megy tönkre” – magyarázta.
Afrikai rászorulóknak gyűjt
A modell, akit ezúttal egyáltalán nem kínzott a reflux, elmondta, hazatérése után is bőven van mit csinálnia, hamarosan Serdült Orsolyával indul a 2009-es Budapest-Bamako Rally celebfutamában – ezt követően pedig a Budapest-Makó Rallyn –, mert ugye a Királynő óta ő is az. „Én leszek a pilóta, Orsi meg a navigátor” – vázolta a felállást Budai, akinek Serdült Orsolyával egyetemben hamarosan vezetési órákon kell részt vennie, hogy ne legyen probléma. Persze jó királynőhöz híven jótékonysági feladatot is ellát majd a modell: a futam alatt afrikai rászorulóknak gyűjtenek majd varrógépet, papírt, meg bármit, amire szükségük lehet.
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.



Kommentek
2009.09.02 11:42:41Lord of the Sith
hú !
2009.09.02 12:03:14Réka81
Nézzen tükörbe és utána akarjon bekerülni a legszebb 15-be...
Vicces, hogy ilyenekkel próbálkozunk...
2009.09.02 12:03:50DeGraw GAvin
Életemben nem hallottam róla!!!
2009.09.02 12:13:23russell
Megint egy kurva. Minden napra jut egy belőlük????
2009.09.02 12:27:43msadmin
jó lenne a velvetes szerkesztő lányokról is már vmi recskaanyag..:-)
2009.09.02 12:43:46picipöcök
most ez a nő hülyének néz minket?
anyagi okok miatt nem került be a legszebb 15-be.röhögnöm kell,de nagyon!
2009.09.02 12:47:55Funkerman
Egyszerűségetek vetekszik egy sárga fatányérral.
2009.09.02 12:48:13nrs6
De ez olyan érdekes, hogy az Miss Universe hivatalos oldalán rengeteg kommentelő dícsérte, hogy mennyire szép a magyar induló meg milyen gyönyörű... ÉRDEKES.... csak a magyar ember tud szitkozódni meg kúrvázni... ennyire tellik az észből.. szerintem egy nagyon szép és különleges lány attól függetlenül lehet h itt senkinek nem tetszik ízlés kérdése, de azért kúrvázni... pfff... hányok a magyar emberektől leaglábbis a ti fajtátoktól.... a másik réka81 kiíváncsi lennék h te h nézel ki... ÁÁÁ és CSODÁLKOZTOK amikor valaki a köcsög vagy bunkó kifejezést használja rátok... kiábrándító, gusztustalan és teljesen igaza van Budai Zsuzsinak a cikkben.... ez a magyar nép... ennyire tellik... legyetek büszkék magatokra SENKIK
2009.09.02 13:02:57Picurigor
Legyünk őszinték: Zsuzsa szép lány, de a szépsége középszerű.
A pénzen múlt, hogy nem jutott be...?
Hm.
Hát valamivel indokolni kell, bár pöttyet szánalmas.
Viselje el a vereséget emelt fővel...
2009.09.02 13:09:27Picurigor
az afrikai rászorultaknak gyűjtenek majd papírt...???
milófasz?
Az afrikai rászorulók meg leadhatják majd az összegyűjtött papírt a helyi MÉH-telepen vagy mi???
2009.09.02 13:16:22jami
Szerintem is pornózzon! Én támogatom.
2009.09.02 13:16:34nusildi78
Már bocsi te érzelmes nrs6, de ez a csaj női szemmel nézve cseppet sem néz ki jól. A Reggeliben is bent volt tegnap, hát komolyan nem értem, hogy lett szépségkirálynő :I Nem azt mondom, hogy csúnya és persze kurvázni se kéne rögtön, de ne nyaljuk már ki a fenekét. Kész, nem néz ki túl jól, ennyi!
2009.09.02 13:22:03II. Lajos
Persze, varrógépet, meg papírt az afrikai rászorulóknak... Gyűjtsetek nekik tűzrevalót is, meg playstation játékokat is, azokra is nagyon nagy szükségük lehet!
Egyébként abban van valami, hogy a pénzen sok múlik. Venezuelában külön plasztikai sebész team dolgozik a lyányokon, hogy úgy nézzenek ki, ahogy. Nincs értelme az egésznek.
2009.09.02 13:27:21nrs6
Nusildi78
Ezért írtam, hogy ízlés kérdése kinek jön be kinek nem..... ennyi
nem nyalom a fenekét csak egyszerűen a kúrvázás már nekem kicsit sok....
Ennyi
Köszi
2009.09.02 13:29:36robinzone
Na jó, akkor hangozzék el:
Ez a nő gyönyörű!
Kit érdekel, hogy milyen női szemmel? Nem nekik találták ezt ki, gyűlönlni meg senki se tudja úgy egymást, mint két nő.
A másik, hogy ez egy nagy biznic, bezony ám! Sokaknak talán új ez. Ott meg nem szeretnek véletlenre bízni dolgokat, szerintem itt sem teszik.
Irigykedni attól még lehet pléhbögrével a kezünkben... hehe
2009.09.02 13:32:12robinzone
és kit érdekel, hogy a sok irigy liba mit klikkelt a bejutást illetően, kedves Velvet?
2009.09.02 14:22:55tüske nélküli sünsertés
BUDAI ZSUZSA NAGYON SZÉP NŐ!!! Végre egy igazán szép nő nyerte Magyarországon a versenyt. Nem úgy, mint a magony szilvia meg a bodri kriszta, meg a barátok köztből a Kingát alakító széles arcú szeplős, vastag derekú pálcikalábú nő.
2009.09.02 14:23:27tüske nélküli sünsertés
MOLNÁR CSILLA méltő utóda a Budai Zsuzsi.
2009.09.02 15:08:39Hatványpatkány
Helyes lány, semmi baj vele, de hálistennek sok ilyen van. (Tőlem pornózhat is, így legalább letöltik, hogy épp letölt valakit.)
A szépségversenyek egyébként általában nem a szépségről, hanem a pénzről, háttérkapcsolatokról, miegyebekről szólnak, vagyis ha nem került be BZS a legjobb 15be, az nem jelenti azt, hogy nem volt a legszebb 15 között. És fordítva: aki bekerült, az meg nem biztos, hogy megérdemelte. Ezek a Miss Universe/World/Galactic/Proxima Centaury versenyek csak a zsugáról dalolnak, a megvásárolt közvetítési jogokról, a ....
Vagyis semmi jelentőségük, én sosem nézem ezeket a versenyeket.
Elég, ha kiülök a szegedi Kárász sétálóutcán egy padra, és nézgelődök. 2 dögös nő per 5 négyzetméter bármikor.
U.i.: Nekem a Ripli Zsuzsi a kedvencem az összes szépségversenyző közül, évekre visszamenően. Ő aztán tényleg természetes és gyönyörű.
2009.09.02 15:40:57Réka81
nrs6
Az egy dolog, hogy én hogy nézek ki, de nem is megyek szépségversenyre, te paraszt!!
2009.09.02 15:45:08DepecheAndi
Hát, kedves kommentelők, azért én megnéznélek titeket is, ha már ilyen lehúzó véleménnyel vagytok erről a lányról. Biztos mindegyik komment mögött egy világszépe, talpig tökéletes gyönyörűség van.
2009.09.02 16:00:05Jurij Kakarin
wow, hihetetlen sztori!!!
Még-még...
2009.09.02 16:32:40mmen
még jó, hogy cinkelik a szépségversenyeket naívkáim - jellemző a magyar rosszindulatúság, hogy rögtön nekiestek a kislánynak, aki sztem se túl szép, dehát a hazai szépvégverseny maffiának, ami tele van primkó adócsaló vállalkozókkal, tipikusí! - ez jön be ----- sztetek miért nem látni 1 szép magyar lányt se semmilyen versenyen, amikor mo-n 10-ből 9 lány okén néz ki
2009.09.02 16:38:52fougyesz
1,. ha utálod, hogy fikáznak, kurváznak, fényképeznek, celebeznek, a seggedbe is bevakuznak, akkor válassz olyan munkát (pld pék) ahol munkával állitasz elő terméket és akkor nem fognak baszogatni.
2,. ha elmész "celebnek", fotomodellnek, világszépének, akármi ilyesminek akkor meg ne nyavajogj ha a csöcseiden meg a narancsbőrődön csámcsog a fél világ...
2009.09.02 19:49:09Dr. Stefan Krank
trumpot kellett volna lepippantantania, és akkor meg is nyeri az egész ökörséget.
2009.09.02 20:38:40zsanazsu
egyszerűen nem hiszem el a kommenteket..már már perverzióból állok neki olvasni..kiábrándítóak irigyek szánalmasak...én próbálok máshogy hozzáállni, de valójában mindig beigazolódik, hogy a magyar az olyan, amilyen. szégyen..vajon hány ember köszön büszkén egy honfitársára külföldön? Budai Zsuzsinak igaza van, mellesleg én szépnek látom, pedig nőből vagyok. Sőt büszke voltam, hogy ilyen csaj képvisel minket.
2009.09.02 20:56:35-Micimackó-
15-ben lett volna a helye. Nála 1000szer rondább csajok voltak ott, akiket szarrá istenítettek. Magas, fotogén, gyönyörű lány. Gratulálok neki.
2009.09.02 21:02:45Estella
Tényleg szép lány, de úgy érzem semmi belső kisugárzása, illetve azt hallottam intellektuálisan sem egy világító torony.
Damnak Jázmin nem az a klasszikus"lány a szomszédból", sokan fujjoltak rá, mégis ő jutott eddig csak valamilyen szintre ilyen versenyen.Mert nála mondjuk átjött némi egyéniség meg agy!
Ez a kiscsaj meg legfotogénebb lett.
Használná ki és tanulna mellette(mert azt eddig ugye ő sem),utána menne férjhez.
De"ezek"csak szépek és"mmodellek"akarnak maradnni nagyobb részt, esetleg komm.szakosok...
2009.09.03 08:26:16BatPista
Oszt' kinek a farkán is kapott szájzárat...?
2009.09.03 08:49:58bystander
Szerintem nagyon szep. Noi szemmel is, es magas, mutatos. Nem lattam a versenyt , nem tudom kik kerultek be a 15 koze, de az MO-i Kiralyno valasztason az egyik legszebb lany volt szerintem. sokkal szebb mint a nyertes.....
2009.09.03 12:35:20Mikro_cica
Még ha igaza is van, ne ő mondjon már ilyeneket. Ez olyan szánalmas.
Beteg is, szegény is, végülis csoda, hogy felengedték a színpadra.
2009.09.04 14:32:15Damn
Nekem az a furcsa, hogy Zsuzsa tisztában van azzal, hogy a pénz beszél a végső 15be jutáshoz. Na de akkor Magyarországon is a pénz függvénye volt, hogy ki kerül az első 3-ba nem? Arról persze mindenki mélyen hallgat
2009.09.04 16:17:56Sztravinszka
Tóth Gabihoz képest egyenesen gyönyörű ez a lány. Egyébként csak nagyon helyes.
2009.09.04 18:14:09Szünidei Matyiné
Tóth Gabi. :-D
az nem is nő.
2009.09.04 18:16:09Szünidei Matyiné
"akkor Magyarországon is a pénz függvénye volt, hogy ki kerül az első 3-ba nem?" Láttad volna a magyar indulókat. A lehető legjobb döntés született.
2009.09.04 19:34:26kukacka78
Szerintem simán megnyerhette volna a versenyt,minden adottsága megvolt hozzá. :(