Kozsó: Akkor járjon a szád, ha slágerlistás dalt írsz

2009. szeptember 5., szombat 11:01
Az Ámokfutók énekese kikéri magának, hogy a Shygys egykori tagjai letagadják múltjukat, épp ezért nem is foglalkozik egykori együttesei jelenével. Helyette Romániában előbb kiadta az Ámokfutók tizedik lemezét, mint Magyarországon, és európai szintű fiú– és lánycsapatokat indít, mert erre van kereslet. Egyébként pedig már túltette magát volt barátnőjén, „csajozik, mint az atom”.

Persze, előfordult már olyan is, hogy én mentem el személyesen a tanyára, és választottam ki az alapanyagot az éttermembe – mondta Kozsó, amikor arról kérdeztük, csak úgy vannak-e az éttermei, meg a teaházai, vagy foglalkozik is velük. Az énekes, akit tartózkodási helyétől függően Kozsóként vagy Zed K-ként ismernek, magyarországi látogatása idején igenis foglalkozik az üzleti ügyeivel, olyannyira – mondta a telefonhívás idején –, hogy „most is épp a Metróban vagyunk az üzletvezető hölggyel, mert átalakítjuk a teaházat”.

A teának jár a tea tisztelete

Bár Kozsó hol Magyarországon, hol az Egyesült Államokban, hol meg ki tudja, hol van, mindent ellenőriz vendéglátóegységeiben, ahol – természetközeli emberként – törekszik az anyaföld adta ízeket is megőrizni. Épp ezért mindent tesztel, mielőtt a vendégek szájába adná, épp úgy, mint a teát, amit szerinte nem kell feltétlenül cukor nélkül inni.

05-kozso

„Ez a 'cukor nélkül kell inni'-történet nem létezik, mert mindenkinek a saját személyiségének megfelelően kell élveznie, innia a teát. Az ízesítetlen teákat lehet inni cukor, citrom nélkül, de az ízesített teák ugyanolyanok, mint egy pezsgő, vagy egy jó kaja. Kell valami, ami kiemeli az aromáját. Abban hiszek, hogy mindennek meg kell adni, ami jár neki. A tea tisztelete jár a teának” – magyarázta Kozsó, tiszteletbeli indián nevén Vörös Toll, akit tulajdonosi gondossága előtt a sajtóban népszerű végrendelkezéséről kérdeztünk.

Módosított a végrendeletén

Az Ámokfutók énekese, aki tagadja, hogy őt Kocsor Zsoltnak hívják, már 2008 őszén, a Sztárok a fejükre estek Frei-produkció előtt is végrendelkezett egyet, ki tudja, nehogy megegye egy oroszlán a tiszteletbeli indiánt. Sok újat ugyan nem tudtunk meg a módosított, Michael Jackson-ihlette végrendeletről, annyi biztos, hogy csak változtatott a korábbin, többek között azért, mert szakított barátnőjével, Susie-val.

„Amikor átértékeltem mindent, elmentem a papámmal, és pontról pontra átírtunk mindent. Ez már olyan, amilyet én akarok. Nem hiszem, hogy lesznek további módosítások, de nem is szeretnék erre koncentrálni, mert azért kicsit morbid ez a dolog” – tette hozzá az énekes-producer, aki hangsúlyozta, több száz év sem elég, hogy elintézze a dolgait.

Made by Kozsó

A „dolgok” között szerepel például egy új, európai szintű lány- és fiúcsapat elindítása, mint mondta azért, mert erre most nagy a kereslet. „Az elmúlt hat hónapban Európában négy olyan világszintű fiúcsapat alakult, amiknek a zenéit napi szinten több mint húszszor játsszák a csatornák. Ezek hál' istennek megint ilyen Shygys- és Backstreet Boys-típusú csapatok, ahol megjelennek selyemingben a gyerekek, és énekelnek. A megjelenésük sem véletlen: olyan rég nem volt már ilyen csapat, hogy igény van rá.”

Bár a Made by Kozsó-csapatok még nem álltak össze, már kész a gyártószalag, ott vannak a gépkezelők is, megvan a gyártás menete, a tagokat pedig már szűrik. Hogy mik a szempontok, arról nem kaptunk bővebb felvilágosítást, pedig nagyon szerettük volna tudni.

Új lemez, új csapatok

Az új csapatokkal kapcsolatos hírzárlat után a Hello! nagybecsű sláger tovatűnt selyeminges tagjai után érdeklődtünk, de kiderült, Kozsó sem tud többet róluk, mint amit az újságokban olvas. Sőt, nem is érdekli, és amúgy is, kikéri magának. „Egyáltalán nem követem, hogy mi van velük. Ezek az emberek nevetséges módon letagadják, és megtagadják azt, hogy annak idején benne voltak egy fiúcsapatban, és szégyennek érzik azt, hogy platina- vagy gyémántlemezes előadók lettek. Aki ennyire pitinek érzi magát, azzal én miért foglalkozzak?”. Megtudtuk, azért váltott emeltebb hangszínre az énekes, mert felháborítja, hogy az egyik interjúban a következőképp nyilatkoztak az egykori Shygys-tagok: „a nevén nem nevezett producer csinálta a produkciónkat.”

04-kozso

A majdnem Laurell K. Hamilton-i titkos névvel felruházott Kozsó egyébként arról is lelkesen számolt be, hogy kiadták az Ámokfutók tizedik lemezét, csak nem Magyarországon. „Egy kis botrányért nem megyünk a szomszédba, hamarabb megjelent Romániában az Ámokfutók tizedik lemeze, mint Magyarországon” – jegyezte meg, majd hozzátett egy általunk kétkedéssel fogadott mondatot: „A magyar rajongóink Romániából hordják be a lemezt.”

Akkor játszanak magyar zenét, amikor szexelsz

A korábbi román megjelenésnek elsősorban erkölcsi – és persze anyagi – okai vannak, ugyanis „a románok összetartanak, tisztelik, segítik egymást mint zenészek. A román rádiók román zenéket játszanak, nem külföldieket, mint ahogyan az Magyarországon van. Nem fúrják egymást, nem köpködnek, épp ezért a román zenei ipar olyan magas szinten tart, hogy kalapot kell emelnünk előttük” – részletezte Kozsó, majd a román helyzetelemzés után magyar vizekre evezett.

„Magyarországon nagyon jó zenészek vannak, csak nem tartanak össze. Na és a magyar média és a rádió megöli, mert éjszaka játszanak magyar zenét, amikor épp otthon szeretkezel a csajoddal. Az amerikai, német, francia és angol producerek is Romániába járnak helyi előadókkal és menedzsmenttel dolgozni, mert tudják, támogatást kapnak a média részéről” – tette hozzá az összetartozásról papoló énekes, aki azért inkább külhonban adta ki a lemezt.

Bezzeg ez Magyarországon nincs meg – mondta, majd példaként hozta a Bors egy korábbi cikkét, miszerint azért lép föl Romániában és Ukrajnában, mert befuccsolt az Egyesült Államok-beli karrierje. „Ez egy hülyeség, nincs semmi alapja. Európa-szerte koncertezem, annyira jól megy, hogy heti 4-6 fellépésem is van. Megyek mindenhova, legyen az Szerbia, Románia, Ukrajna, Ausztria vagy Horvátország. Azért vállalom, mert a nyarat itthon töltöttem.” Kozsó arról is beszámolt, az elmúlt néhány évnyi Kozsó-mentesség után olyan „tömeghisztéria van, mintha most indulna a zenekar”.

09-kozso

Fogd be a szád, húzd meg magad

Arra a kérdésünkre, hogy vajon a nosztalgiaérzést ünneplik-e az emberek, az énekes elmondta, nem kizárt, bár azért ő még nem Koós János. Viszont szerinte nagyon erős számokat írtak akkoriban, az embereknek pedig hiányoznak a slágerek. „Magyarországon az utóbbi időben mindenki sztárnak minősült, aki két címlappal megjelent egy zenei vetélkedőt követően, és nem a slágert kellett először letenni. Én abban hiszek, hogy először írsz egy hatalmas slágert, és majd utána lehetsz sztár. Ha sztár lettél, lehetsz híres meg gazdag is. Ez fordítva nem működik. Írj egy dalt, és majd akkor járjon a szád, ha slágerlistát nótát írsz. Egyébként pedig fogd be a szád, húzd meg magad, és ne kérd ki magadnak, hogy az öltöző hideg vagy meleg, meg, hogy miért nem tettek le bársonyszőnyeget az öltözőbe.”

Kozsó azt is elmondta, már túltette magát az Ámokfutók táncoslányával, Susie-val történt szakításán, aki április végén már el is költözött tőle. Nem piszkálják, és nem is köpködik egymást, mert szerinte méltóságteljesen kell intézni egy szakítást. „Most csajozok, mint atom. Keresek nem normális, rámenős, őrült csajokat, akik inspirálni tudnak, akiket lehet szeretni. A temperamentumos, laza lányokat szeretem. Akiknek nem ciki, hogy odajöjjenek hozzám, és azt mondják: 'Bébi, akarlak, kellesz, tetszel'. Persze, hódítson a férfi, de azért nekünk is nagyon jól esik, ha találunk egy rámenős nőt” – adta fel társkeresési hirdetését az énekes.

Kommentek

  • 2009.09.05 11:06:07Senta.

    Metróban veszi az alapanyagot a szipi-szupi, mélyen tisztelt teáihoz? :-O

  • 2009.09.05 11:19:30phleg

    Majomkodik...ezek már nem férfiak.

  • 2009.09.05 11:57:20Paul Viti

    A szeretet nem lehet megvenni a többire ott az OKOS kártya...Majd, ha elismerik itthon is, mint a Pressert, Szörényit, Balázs Fecót, Demjént akkor beszéljen "slágerek" -ről. Ezek az emberek írtak slágereket vitán felül. Amit ő csinál az majomkodás...

  • 2009.09.05 11:59:51Lambada

    Vörös Troll.

  • 2009.09.05 12:20:42Heatherette

    ez mekkora egy kamugép

  • 2009.09.05 12:27:04Igazi Trébics

    Majd ha itt olvasom a neved Kozsó ( http://www.koncertprogram.hu ), hogy rendszeresen koncertezel Magyarországon, akkor érjen fülig a szád. De te is csak a hülye "lánybanda"/"fiúbanda" divatmajmolós producerkedésben meg a péncsinálásban merülsz ki. te is tudod, hogy oda teszel pár millát a VivaTV-nek, akkor n-szer lenyomják a klipedet. Tejelsz az RTL-nek és akkor csinálnak veled hírverő riportot. Mit sír a szád? Miattad, meg a magad fajták miatt van ott a magyar könnyűzenei élet, ahol van. Most csak egyed, amit (te is) főztél!

  • 2009.09.05 12:31:12picipöcök

    szerintem elírták az indián nevét.vörös toll helyett:GOLYÓSTOLL..)))

  • 2009.09.05 12:32:46sebajtóbiás

    ki az a nő, aki ennek a kriplinek szétteszi a lábát????

    (a susie-ról meg az a hír járja zenész berkekben, hogy szerette az anális szexet, csak mindig csokis maradt utána a rudi)

  • 2009.09.05 12:37:51vényesssy

    Köszönöm a Velvetnek,hogy megismerhettem ennek a bölcs embernek a gondolatait. Erőt merítettem belőle és teljesen átjár a szeretet!

  • 2009.09.05 12:38:12bandris11

    Kozsókám,

    Akkor járjon a szád, ha egyszer majd tizedannyi értelem szorul beléd mint akárki másba ezen a bolygón.
    Arról viszont nekem sem volt eddig információm, hogy az ekkora primitív lényeket is embernek lehet nevezni. Egy új szó kellene ide.... mondjuk... priminoid :)

  • 2009.09.05 12:40:05bandris11

    ja, és tényleg undoríó a tokád az egész testeddel együtt...

  • 2009.09.05 12:40:40Igazi Trébics

    Tagadja az eredeti saját nevét .... ennél nagyobb köcsög már ritkán lehet valaki. Tagadja le a szüleit is talán. Aztán zöldüljön meg és költözzön a Marsra.

  • 2009.09.05 12:41:05opcsi

    Jaj, de szánalmas.... van még olyan, aki ezt szerencsétlen idiótát hallgatja? Hát milyen nyomorult élet kell ehhez?!
    25 éves imidzs, 15 éves "zenei stílus", mondanivaló nulla, hozzáértés nulla, pofa viszont akkora, mint a Bécsi Kapu. Szerencsétlen bolond...

  • 2009.09.05 12:42:08picipöcök

    NAH!megint retteghetünk,hogy jönnek a kis ugri,bugri,köcsögbolysz "zenekarok"!
    KÖSZÖNJUK KOZSÓ A LEÍRHATATLAN ÉLMÉNYT!

  • 2009.09.05 12:42:14Andulka76

    Hát nekem nem jön be mint férfi! Nyálas ! Ja és van egy lánya akivel állitólag nem nagyon törödik, ez a legtaszitóbb benne

  • 2009.09.05 12:42:48toneo

    Amugy meg igenis Kocsor Zsolti! Volt "szerencsem" latni az iratait (bar nem vagyok rendor).

  • 2009.09.05 12:44:32Horiko

    Bandris11!

    Hát te nem is tudtad ő a BAD MAN!!!:):)http://www.youtube.com/watch?v=iGLP6hTUPvE

  • 2009.09.05 12:48:13ton-ton

    ...most hallottam, hogy festi a haját....de ménem vörösre?....és odakint románul, meg horvátul énekel?...milyen étterem???...én csak a fórróvizet aranyárban forgalmazó gagyi-házáról,tudtam...

  • 2009.09.05 12:48:48russell

    Vajon kint van-e a Méltóság Parádén, mint díszvendég??

  • 2009.09.05 12:50:15Horiko

    Ő tényleg nem ember!Ő egy szomorú szamuráj!!:)
    http://www.youtube.com/watch?v=VrAAqUr5kMg&feature=related

    Az boztos, hogy nála gagyibb dolgot evesen csináltak Magyarországon!

  • 2009.09.05 12:50:52Igazi Trébics

    méltóság ... :-

  • 2009.09.05 12:55:09drflash

    szaros kis kokós dollárféreg

  • 2009.09.05 12:56:07Foo

    romániában még el tudja sózni az ízléstelen szarját... nem lenne baj ha ott is maradna...

  • 2009.09.05 13:01:06shitgun

    Egy majomnak tartottam, de a Kész átverésben nagyot nőtt a szememben. Azért a lemezét nem veszem meg. Hacsak nem hoz össze egy Ministry-szintű fiúcsapatot:)

  • 2009.09.05 13:06:44Pont leszarom

    Hát ez hülye, és az is marad.
    De én meg pont leszarom.

  • 2009.09.05 13:24:30Igazi Trébics

    Azért hülyének messze nem hülye a Kozsó. Aki kilátások és jövőkép nélkül, frusztráltan hülyézi a monitor mögül, az gondoljon arra, hogy így, vagy úgy, de ő az aki tele van lével és ő az, akiről hírt ad a média és ő az, akiről itt sok ember beszélget. Miközben páran tutira szívesen helyet cserélnének vele.
    Attól még persze lehet majom. De minden csak ízlés kérdése. Viszont sok mindennek lehet nevezni, de sikertelennek nem igazán. A siker mértéke persze megint egy másik kérdés.

  • 2009.09.05 13:24:32marceeee22

    Nem Zak K veletlenul a Zed K helyett?

    Nem hulyegyerek ez a Kozso.

  • 2009.09.05 13:28:47weirdo

    Emberek, én nyitottam az indexen a "kozso haters unite" topicot, most meg itt tartunk:) Ne kommenteljetek, minden komment pár forintot hoz ennek a tehetségtelen féregnek.

  • 2009.09.05 13:29:44weirdo

    Igazi Trébics: Siker? Neked kéne? Imádjunk?

  • 2009.09.05 13:31:02kow78

    vörös troll

  • 2009.09.05 13:35:38Johnny T-Bone

    Kozsó egy igazi selejt gyáros ! Bámulatos módon képes gyártani futószalagon a hitványabbnál is hitványabb "slágereit". Sz'tem fizet értük, hogy a szarjait játsszák a rádiók...

  • 2009.09.05 13:36:32telekino

    és mi van zed k-val vagy kiafaszommal???arról miért nem szól a fáma hogy mekkorát koppant júeszéjben?

  • 2009.09.05 13:41:07telekino

    Igazi Trébics: mivel van egzisztenciám,jövőképem,család ,tervek miegymás,(és sorolhatnám),szóval fikázhatom ezt a feltűnési viszketegségben szenvedő,az emberek nagy része által senkinek nézett beképzelt,frusztrált senkit,csak így sunyin a monitor mögül???

  • 2009.09.05 13:48:01drflash

    trejbics, próbálj kilavírozni ennek a senkinek a valagából, lehet hogy sikerül

  • 2009.09.05 13:53:21hgwells+

    Nem tudtok egy youtubos linket az USA sikereiből ?

  • 2009.09.05 13:58:46pingwin

    Ő tényleg nem ember!Ő egy szomorú szamuráj!!:)

    rotfl

  • 2009.09.05 14:00:49ellenszenvesfigura

    azt hiszed, nagy ember lettél a "slágereiddel", te szerencsétlen, szomorú teremtmény? száz év múlva ki fog emlékezni rád? egyértelmű a válasz.
    úgyhogy a szájzárat neked ajánlom inkább.

  • 2009.09.05 14:02:33chop

    Most amugy lehet fikazni az oreget, de azt azert el kell ismerni, hogy a 90-es evek Magyarorszagan bizony letezo igenyt lovagolt meg, amirol azt se lehet mondani, hogy helyi specifikum volt, mert ez a - mai szemmel nezve - gagyi fiubandas, nyalas zenet bizony tolunk Nyugatabbra is orrba-szajba nyomtak a TV-k, radiok (2 Unlimited, Captain Jack, DJ Bobo (sicc!), Mr. President- hogy csak nehanyat emlitask). Szoval korantsem volt szo arrol, hogy csak itthon ment a "gagyi", hanem Europa szerte. Innentol kezdve pedig annyira szar csak nem lehetett, ha tobb millio embernek tetszett, nem?...

    (Arrol, hogy Kozso milyen imidzset epitett fel maganak, vonatkoztassunk el, itt most arra szeretnem kihegyezni a mondandomat, hogy zeneileg egyaltalan nem volt rosszabb, mint a kulfoldi vetelytarsak.)

  • 2009.09.05 14:04:08pingwin

    amugy meg, ha valami nem tetszik, akkor nem kell vele foglalkozni meg kevesbe anyazni.

  • 2009.09.05 14:06:00ellenszenvesfigura

    2009.09.05 14:02:33chop

    lehet, de a szar akkor is szar, ha egy másik kupac szarnál nem büdösebb.

  • 2009.09.05 14:10:17chop

    2009.09.05 14:06:00ellenszenvesfigura

    Mai szemmel nezve valoban az, de azt ugye tudjuk, hogy a slager nem azert slager, mert tele van ertelemmel, hanem, mert dallamos es fulbemaszo...

    Most erre annyit tudok mondani, hogy tulajdonkeppen errol szol a pop, es ha nem tetszik, ne hallgasd.

  • 2009.09.05 14:12:06Jack Dániel

    kizárt, hogy a nőkre hajt - nézzetek már rá

  • 2009.09.05 14:14:18ellenszenvesfigura

    http://www.youtube.com/watch?v=_1CjbcqhGyU&feature=fvst

    pl. ez is pop. érezni a különbséget, ugye?

    amúgy nem hallgatom, csak nagyon nem bírom, ha valakinek nagy arca van a semmire.

  • 2009.09.05 14:26:32chop

    Kicsi, sarga - de a mienk!:)

  • 2009.09.05 14:28:41changebug

    Ez még él?
    És már megint nincs pénze, hogy itt eszi a fene?

  • 2009.09.05 14:56:21vakond32

    Ez a manus egy sza.házi, mindenkit jól lehúz, és mindig előadja, hogy akármit is mondanak róla, ő szeret mindenkit, egy nagy kamu az egész pali, vagy nő nem is tudom se férfiasság, sem pedig nőiesség sincs benne, olyan selejt féle. Mikor a bestikák nevű zenekar egyik lánytagjával együtt volt, már akkor is du... az a szőke csajt akivel nemrég szakítottak, elég korreket a fosóka!

  • 2009.09.05 15:07:15Jack Dániel

    azért puha, hogy ne fájjon - nem dugott ez senkit sem

  • 2009.09.05 15:07:28DennisMoor

    A szomoru szamuraj abszolut felulmulhatatlan, ime a szoveg:
    Verse: Ihn nikho! Mahna nikho mha nahna e rei!
    Mha nahno mha nah rikho! Ihni Kohei!

    Refr: Imádlak! Szomorú szamuráj!
    Csak harcolj értem!
    A szerelem vár! Szomorú szamuráj!
    Földön, égen!

    Raga: Hol volt, hol nem volt: élt egy szamuráj!
    Igazi mesemondó nagy király!
    Nagy az, aki nagy, aki kicsi, az kicsi!
    Hiszi a piszi, aki elhiszi!

    Rap: Egy mágustól lestem, festem a testem!
    Nyerő az erő, míg az ész felemelő!
    Agyam alatt az alap izmom, ha dagad...
    Abból fakad minden baj, ha egyszer elapad!
    Apropó! Én nem vagyok naplopó!
    Tele a markom! Tartom a kardom!
    Ha jó, ha nem, ha muszáj:
    Hívjatok úgy: Szomorú szamuráj!

    Refr:

    Raga:

    Rap2: Mert nem az a vagány, kinek földig ér a lába,
    és a háta közepén kinőtt a szárnya...
    Vagy féllábbal fellábal
    minden földhányásra: A Csomolungmára...
    ...Emlékszem! Na de nem egészen!
    Volt, amikor legyőztem egy sereget éppen,
    És a hétfejű sárkányt úgy széttéptem:
    Kifizették rögtön készpénzben... !

    Kiemelnem kulon a "nagy aki nagy, aki kicsi az kicsi" hegeli magassagokba szarnyalo megallapitasat...

  • 2009.09.05 15:13:48Jack Dániel

    "Előre szólunk, hogy a hozzászólásokat moderáljuk, az alpári, rasszista, homofób, vagy bármilyen módon törvénysértő, személyiségi jogokat sértő kommenteket előbb-utóbb töröljük, a rendszeresen ilyen hozzászólásokat írókat blogjainkból legnagyobb sajnálatunkra ki is tiltjuk. Kérjük, gondoljon erre, mielőtt elküldi hozzászólását."

    úgy érzem, ezzel a pár sorral megsértették a jogaimat

  • 2009.09.05 15:15:31Csibefogó

    A kérdésem egyszerű: hol?

  • 2009.09.05 15:15:49sanya64

    most akkor a melegfelvonuláson készült képek kerültek ide is, vagy ez micsoda itten?...

  • 2009.09.05 15:16:55Csibefogó

    Ez jó: Kozsó arról is beszámolt, az elmúlt néhány évnyi Kozsó-mentesség után olyan „tömeghisztéria van, mintha most indulna a zenekar”.

    A kérdésem egyszerű: hol?

  • 2009.09.05 15:21:15Bangó Tarzan

    http://www.youtube.com/watch?v=5XAd86FCRuk

    http://www.youtube.com/watch?gl=GB&hl=en-GB&v=33SE_AWZjM0

    Ez itt fönt 2 zene. Ha meghallgatjátok (elsőt legalább), akkor látszik a különbség. A fönti cikket lehet is törölni. A szomorú szamuráj dalszövegét a fönt látható "művészlény" írta vagy egy általános iskolás kiscsaj?

  • 2009.09.05 15:23:39Bangó Tarzan

    Csibefogó: sehol. Mondhatnám pestiként, hogy valami nagyon eldugott vidéki kisvárosban vagy faluban, de jártam mostanában ilyen helyeken, és senki sem említette, hogy Kozsót akarna hallani. Aki meg megemlítette, az csak röhögött rajta, mert szégyenli. És mint tudjuk, az ember szégyenében nevet. Kozsó lehet, hogy ezt mosolynak látja...

  • 2009.09.05 15:30:08plb2009

    Öreg, sánta, és dülledt az arca az alkoholtól. Ennél lejebb is lesz még!

  • 2009.09.05 15:32:04rágypéksérotomsik

    Szerencsétlen, szánalmas majom.

  • 2009.09.05 15:43:50PiszkosFreddy

    Kedves Velvet!Muszály Nektek erről a szarról írni már pár hete?Nem veszitek észre,milyen kollektív undort,és felháborodást gerjeszt,ha K.-ról cikkeztek?Vagy erre élveztek?Esetleg nyom Titeket?

  • 2009.09.05 15:44:13just-ice

    A xeretet békéje kisérje a tea lelkének üdvözülésének aromáját.:)

  • 2009.09.05 15:54:00Lord of the Sith

    Mi annak a cserépedénynek a másik neve ?

  • 2009.09.05 16:00:00Igazi Trébics

    Na, mégsem volt fölösleges a frusztrált, szorongós arcok megszólítása, néhányan ki is ugrottak a bokorból. Olvasni ugyan nem tudnak, vagy csak szimplán nem értik amit olvasnak, mert világosan megmondtam, hogy hányok Kozsótól, de azt senki nem mondhatja rá, hogy lúzer, meg tehetségtelen. Ha nem lenne világos, a pofa milliomos, két pofára tömi magába a jót, az igazi lúzerek meg elfehéredett szájszéllel itt fikázzák azt is benne, amit nem kellene. Meg kellene tanulnotok olvasni. Közben néz tükörbe és ted fel magadnak a kérdést: hol állsz Kozsóhoz képest exisztenciálisan.

  • 2009.09.05 16:02:15Igazi Trébics

    dd

  • 2009.09.05 16:05:29wellsystem

    Ennél a megélhetés celebnél mondjuk személy szerint én jobban állok - egzisztenciálisan!

    De a gyomrom fordul fel tőle, és affektáló megnyilvánulásaival.

  • 2009.09.05 16:08:36Igazi Trébics

    wellsystem - egyetértek.
    Én csak azokon röhögök, akik irigykedve utálják, miközben igyekeznek nem tudomást venni önnön tehetségtelenségükről és tehetetlenségükről.

  • 2009.09.05 16:18:55Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke

    Kozsó a szeretet a béke és a harmónia. Még a tincsét is levágatta anno. Szép embör. :)))

    Amúgy tényleg szar az amit csinál, de kurva jól megél belőle, mert még mindig van rá kereslet, ha nem itt, akkor maciföldön vagy szőkebenzinföldjén. És tényleg nem hülye az az ember, aki kihasználja a tömeget és megtömi a zsebét. Ő nevet a végén. Amúgy szaralak, meg szánalmas is. De kőgazdag a kis cserépedényke.

    De leginkább ZEP!!!!

  • 2009.09.05 16:19:49=Daniken=

    ez a Kozsó annyira hülye, hogy szívritmusszabályzó gyógyszer kell, ha bármit nyilatkozik, mert megdöglesz a röhögéstől...

  • 2009.09.05 16:20:03star77

    Hány éves vagy Batman??

  • 2009.09.05 17:11:19bibibíí

    'Bébi, akarlak, kellesz, tetszel'.

    ??? Nemáne!

  • 2009.09.05 18:24:31PiszkosFreddy

    2009.09.05 16:08:36Igazi Trébics
    wellsystem - egyetértek.
    Én csak azokon röhögök, akik irigykedve utálják, miközben igyekeznek nem tudomást venni önnön tehetségtelenségükről és tehetetlenségükről.

    Érdekes dolgokat írsz.Ezek szerint az emberek társadalmi mércéje az ott elfoglalt egzisztenciájuk?Javits ki,kérlek,ha rosszul tudom,de szerintem a társadalmi szerepük,és hasznosságuk a mérce.Ha neked van igazad,
    Kozsó Sztojka Iván,és Tsai mellé került.
    De ki lehet a főoldalon,a hét képeiben az az izgalmas fekete nő,és mit mond a vigyorgó rendőrnek,miközben átfonja a nyakát???

  • 2009.09.05 18:35:45jorda

    Szánalmas!
    Szerencsétlen!
    Lúzer!

  • 2009.09.05 18:39:07Bangó Tarzan

    wellsystem: Dehogy. Nem állsz te jobban! De egyet értek veled. :P

  • 2009.09.05 19:02:11gabcigirl

    A Zsozsót védelmezőknek: igen, anyagilag sikeres. Meg Győzike, meg Lagzi Lajcsi, meg Hajdú Péter meg Korda Gyuri és Klárika is.

    Szerintem ezzel mindent megmondtam. Fenti embereknek mindössze az a szerencséje, hogy rengeteg ízlésficamos embert érdekel az úgynevezett művészetük.

    De attól szellemileg értékesnek még nem lehet nevezni azért azt, amit művelnek. És nem értek azzal egyet, hogy akinek ez a véleménye, kapásból frusztrált. (Nekem pl. az a szakmám, ami gyerekkorom óta érdekelt, nincsenek anyagi gondjaim, mindenem megvan, ami kell. Csak szoktam gondolkodni, hmm:) ????

  • 2009.09.05 19:20:31Nzoltan

    Kozsó démászos (áramszolgáltató) kocsival jár? :-P

  • 2009.09.05 19:24:36morrisal_

    2009.09.05 16:00:00 Igazi Trébics

    És a te álomvilágodban: AZ GAZDAG, AKI TEHETSÉGES. Vajon egy párhuzamos univerzumban élsz? Elég random az érvrendszered, nem áll különösebben stabil alapokon az igazságod....

    Emellett: ebben az adó- és egyébcsalók Paradicsomában (Magyarországon) különösen jellemző, hogy a fődbuta könyöklők lesznek "egzisztenciálisan ott, ahol Kozsó". Az alapján meg hadd ne ítéljünk már meg embert, mert ezen az elven a káendhás Kulcsár Attila egy nyolc osztályt végzett ZSENI. Merugye, tőle is hol vagyunk egzisztenciálisan...

  • 2009.09.05 19:41:45rágypéksérotomsik

    Trébics, ünnepélyesen esküszöm neked, hogy én nem irigykedve utálom. Csak úgy, egyszerűen szimplán. Mert tehetségtelen, álszent, műveletlen, nagyarcú tapló. Egzisztenciálisan.
    Mért is kéne irigykedni rá? Pusztán mert milliomos lett valamiből, ami minden, csak nem tehetség és munka? Máris irigykedni kezdik Győzikére, Bódyislvire, és a már mások által említett többi segghülye médiaszarra is, így jó?

  • 2009.09.05 20:08:35swallow48

    Én a Kiszel Tündére irigykedem! olyan díva, amint lecsőröz mindenkit az operabálon!!!
    Lehet, hogy szeretet apu a pipifül apja?????

  • 2009.09.05 20:53:54Igazi Trébics

    rágypéksérotomsik, elfogadom, csak a többi hasonlattal vitatkoznék, mert azok először műcelebek voltak és úgy ismerték meg őket, a Kozsó meg legalább valami zenei produktummal görcsölt több-kevesebb sikerrel. Mára ő is sikeresen leküzdötte magát műcelebbé, de azért messze nem akkora farok, mint tyőzike, meg bódyszylva.

  • 2009.09.05 21:08:51kangep

    egy kollégám mesélte még régebben, hogy kozsó nagymamája ezüstróka tenyésztő roma asszonyság volt, és akkorát köpött, mint egy imakönyv.

    azóta se tudom, igaz-e.

  • 2009.09.05 21:56:57Edward Nygma

    Kedves Velvet, nem szoktam titeket feleslegesen megszólítani, pláne szídni, de mostmár az öreganyátokba dugjátok fel kozsót meg a róla szóló cikkeket!

    Köszi!

  • 2009.09.06 11:33:48EgyRosszfejWSETadvanceD

    Kozsó for president! Ukrajnában...

    És rohadjon meg mindenki, aki vezetés közben mobilozik.

  • 2009.09.06 11:45:16Sztravinszka

    Juj. Figyelj, Kozsika, nem tetsző, nem köllesz. Ugye nem gond? :))

  • 2009.09.06 11:47:47EgyRosszfejWSETadvanceD

    "óóó, biztos bennem van a hiba" - gondolta kozsó

  • 2009.09.06 14:33:26king6

    mekkora egy balek. szerintem ő sem veszi komolyan magát.

  • 2009.09.06 15:44:21Nyongatingo

    Ez a "Romaniaban vilagszintu szintu zenei kultura van" szoveg nagyon emlekeztet egy, masik looser celeb hason kijelentesere, miszerint "Torokorszag lett a divat kozpontja". Felvetodik bennem a kerdes...Mar csak ott vevok a gagyira?

  • 2009.09.06 20:42:38H20

    Én nagyon nem bírom ezt a Kozsót...Emléxem amikor levágatta azt a fürtöt-azis mekkora számnak számított...

  • 2009.09.07 01:04:50kalekukko

    Igazi Trébics

    "Közben néz tükörbe és ted fel magadnak a kérdést: hol állsz Kozsóhoz képest exisztenciálisan."

    Azért kicsit furcsa, hogy Te osztod az észt ilyen helyesírással. És mindezt 1 mondatban!

    néz = nézz (felszólító mód)
    ted = tedd (felszólító mód)
    exisztenciálisan = egzisztenciálisan

    Szerintem csak akkor használj idegen kifejezéseket, ha legalább leírni tudod őket. Ez csak egy ötlet.

  • 2009.09.07 01:29:31Dr.Szomjas

    Írhat bárki bármit, a tény az tény: Kozsó egy szarkupac...

  • 2009.09.07 10:01:14BatPista

    A komplett magyar "celebvilág" egy szarkupac,miért ez a nyomorult lenne kivétel..?Baszd meg, itt évek óta egyik sem csinál semmit,csak kapják a lóvét ettől-attól.Kíváncsi lennék,hány-közvetve,kiadókon,ilyen-olyan irodákon keresztül,természetesen-államilag támogatott szarházit tartunk el...

  • 2009.09.07 13:28:54Marr

    Csak úgy köpi az idézhető baromságokat.

    "Na és a magyar média és a rádió megöli, mert éjszaka játszanak magyar zenét, amikor épp otthon szeretkezel a csajoddal."

    "nem is köpködik egymást, mert szerinte méltóságteljesen kell intézni egy szakítást."

    "szégyennek érzik azt, hogy platina- vagy gyémántlemezes előadók lettek."

    LOL

  • 2009.09.07 13:31:01Marr

    A Romániás dologgal arra utal, hogy Innát ismerik és szénné játsszák Románián kívül is idén.

  • 2009.09.07 20:49:19chipshop

    Sirtam a rohogestol,de komolyan,mostmar faj a hasam.Mi ez a Zed K,Hamilton,Voros Toll skizofrenia?:-))Nagy az aki nagy,kicsi aki kicsi-cooooooooooooooooooooooooool,eddig nem tudtam,agyloves,meg ez a "festem a testem",meg ilyenek..de a legjobb a kellesz bejbiiiiiiiiiiiiiiiii,tetszel,akarlak..kesz.
    Ez az elet soja.
    Imadom ezeket az embereket,komolyan olyan ritkan tudok sirni a rohogestol..tul ritkan.
    bad man:-)))))))))))))))))))))))))))))))))

    Tuztem teazni,

CímkékCímkék

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
hirdetés