Az utóbbi hetekben nagyon sok hírt és cikket olvastunk önről a nyilatkozata nélkül. Kezdhetjük a legfrissebbel? A Napi Ász szerint ön alkoholproblémákkal küzd és a fiát is rászoktatta az italra.
A fiammal koccintani szoktunk sörrel. Hát nem borzalmas? Pedig nem is illik sörrel koccintani. Azért nem védekezem, mert nem igaz, hogy alkoholproblémáim lennének. Ha az ember ilyenkor elkezdené magyarázni bizonyítványát, az nem lenne helyes. Majd előbb-utóbb leszállnak rólam.
Minek köszönhetőek az immár rendszeresnek mondható megjelenések, és hogy érintik önt?
Amikor elkezdődött az egész, azt hittem diliházba kerülök. Azt gondoltam, ha nem nyilatkozom akkor előbb-utóbb befejezik a cikkek megjelentetését. A tényekben sem tudtak igazat mondani. Nem igaz például, hogy azt mondtam: Klapka garázsában lakom. Soha nem kezdenék ki ezzel az emberrel. Ismerem, végül is huszonnyolc évig a felesége voltam. A garázsos történet óta nem igaz, amit írnak rólam az újságok. És azóta is naponta rakják ki a hülyeségeiket. Ha mindig követném, amit a lapok írnak rólam, már nem mernék jönni az utcára. Sajnos vannak emberek, akik ezt elhiszik. Az ismerőseim szerencsére nem.
A volt férje, Klapka György is kivette a részét az önről szóló cikksorozatokban, beszélt az ön lezárt kapcsolatáról Kiss Tamással, és arról is nyilatkozott, hogy ön nem hat, hanem öt gyereket hozott a világra.
Sajnos a volt férjem ezzel a családot járatja le. Most már senki más nem támad engem, csak ő. De ő minden nap, hogy el ne felejtsék a nevemet. Neki ez ingyenreklám. Csodálatos. Zseni ez az ember, le a kalappal előtte. Csak az a baj, hogy a lelkembe gázol, de előbb-utóbb megunja.
Amikor a Lecsófesztivál után megkerestük önt, arra gondoltunk, bizonyára nem ad sűrűn interjút, hiszen azt írták a lapok, havonta csak két fellépése van, a megkeresések a magánéleti botrányai miatt kezdtek elmaradozni.
Ez sem igaz. Minden héten van fellépésem. Mit gondolnak, miért nem szólaltam meg kilenc hónapig a rólam írt cikkekben? Mert rágalom az egész. Sajnos ma a sajtó kegyetlen. Valószínűleg az a fontos nekik, hogy a nevemmel eladjanak - nem tudom mennyi - lapot, és meggazdagodjanak. Az emberek azt hiszik, hogy én ezért kapok pénzt. Pedig dehogy kaptam, gutaütést kaptam, nem pénzt.
Mi a valóság? Több fellépése lett amióta állandóan forgott a neve a lapokban?
Érdekes, most több fellépésem lesz, mint eddig. De nem a cikkek miatt, hanem szerintem azért, mert egyszerűen a korosztályom dacol azzal, hogy csak azért, mert hatvanasok vagyunk, leírjanak minket. Én csak magamnak szeretnék megfelelni, és a korosztályomnak bizonyítani: azzal, hogy idősebbek lettünk egy kicsivel, még ugyanúgy vágyunk a szeretetre és ugyanúgy emberek maradtunk. Tehát nem kell valahol begubózva szégyellnünk magunkat. Elmúltam hatvan. És? Nem jelent semmit. Annyit jelent csak, hogy vigyázok magamra, de dolgozom, amikor csak lehet. Sok szervezővel dolgozom, legalább hattal-nyolccal, ami nekem azért sok, mert harminc évet kihagytam ebből a szakmából. Menedzserem nincs, de van egy kis barátnőm, aki a zenét csinálja, és most jön a fiam velem, segít, cipel, bemutatkozik, nagyon élvezi.
Új lemezen is gondolkozik?
Igen, még egy latin cédét ki szeretnék adni. Magyarul latin zenére énekelnék. Az az én valódi stílusom. Erre táncolni, énekelni, élvezni az életet – én erről szólok. Nem hagyom magam földbe tiporni. Olyan nincs (ezen a ponton a Mulatós Mix című egyvelegéből énekelni kezdett) „Kibírom én, akárhogy is fáj.”
Meg kell valljuk, a hatvanas években írt dalai az eredeti, zenekaros hangszereléssel jobban tetszettek. Itt, a fesztiválon azonban még a Mamát is mulatós alapra énekelte. Miért?
Sajnos teljesen átformálták a zenei piacot, ma a tuci-tuci kell. Azt mondták, hogy a nagyzenekar túl régimódi. Mindenki úgy dolgozik, hogy jó erős legyen a basszus, az embereknek essen ki a szíve. Nekem is kellett egy kicsit változtatnom, de énekelek én. (ezúttal prózában halljuk) „Kibírom én, akárhogy is fáj”. A mulatóst egyébként nagyon szeretem mostanában. De jó, hogy szóltok, mert megvannak az eredeti alapok, vissza tudom azt még varázsolni. Egyszer majd csinálok a régi hangszereléssel egy szép anyagot. Persze a mai hangommal újra felénekelve. Sajnos mélyebb lett a hangom, vagy hála istennek.
Egy negyvenperces műsorhoz kell az edzettség. Mivel tartja magát karban?
Sport ist Mort – mondják a németek, vagyis nem sportolok, mert az öngyilkosság lenne. Nézni viszont szeretem. Minden héten van előadásom, jól kitáncolom magam, jó sokat alszom, mert állítólag az alvás jót tesz a szépségnek. És amit eddig sem titkoltam: imádom tizenvalahány éve a sört. Mást nem is iszom, csak sört, ettől nem hullik a hajam, a bőröm puha és a körmöm is saját. Nem eszem sokat, ez látszik is rajtam, per pillanat. De majd összeszedem magam előbb-utóbb.
Szerencsésnek gondolja magát?
Nekem minden volt az életemben, semmit nem kaptam ingyen. Amit elértem, két kezemmel, lábammal tettem, meg hanggal, mert muszáj volt. A táncdalfesztivál idején nekünk működési engedélyt kellett szereznünk. Nekem van. Kitűnőre végeztem az énekes-előadói szakmában, erre a mai napig büszke vagyok. Ma már ezt nem követelik meg a fiatal sztároktól. Saját sláger nélkül pedig elvesznek ezek a tehetséges fiatalok. Mert ma is az én közönségem velem énekli a dalokat.
Ön szerint mitől lesz egy dalból sláger?
Kell egy tehetséges zeneszerző, egy nagyon tehetséges szövegíró és egy énekes. Ha ez a három összejön, akkor sikerül. Fontos, hogy ne legyen agyonkomplikálva a dal, elénekelhető, fülbemászó, egyszerű legyen, hogy mindenkinek énekelni tudja. Hiába vannak zseniális énekesek ma, de nem lehet a dallamaikat leénekelni, vagy a technika miatt vagy mert annyira igényesek –idézőjelbe mondom –, így az emberek nem tudják fütyülni az utcán. A sláger attól sláger, mert mindenki énekli és imádja.