horoszkóp

Kapócs Zsókát az önsanyargatás viszi előre

nsz
2009.09.19. 10:03
Hajdú Péter műsorának felvétele előtt Kapócs Zsóka bemutatta, hogyan kell sértődött dívát játszani, míg a felvétel alatt inkább a rejtélyes nagyasszonyt alakította, és inkább nem válaszolt az esküvőjét övező kérdésekre. A modellből lett színésznő egyébként saját lemezt készített Karády-dalokból, ami mellett egy új produkcióra készül, és diétázik. Kitartásával magának akar bizonyítani, az eredmény úgyis szembetűnő lesz mások számára is.

„Vagyok, amilyen vagyok, de ez nem egy tudatos díva-kép, nem futkorászom utána. Karády Katalint sem a díva mivolta miatt találtam meg” – mondta a Velvetnek Kapócs Zsóka a Story TV Esti Frizbi című műsorának (az interjú vasárnap kerül adásba) felvétele után. Az egykori szépségkirálynő igen feszélyezetten hagyta el a stúdiót, és minden kamerás riportert elhajtott a környékéről, miután azok vagy a juj.hu munkatársával történt incidensről, vagy a magánéletéről faggatták, ahogyan tette azt Hajdú Péter is a felvétel ideje alatt.

Csak a médiával távolságtartó

Persze Kapócs továbbra sem mondott semmit a Kamarás Ivánnal történt szakításáról, és Oszter Alexandra exvőlegényével, Berki Krisztiánnal kötendő házasságáról, így a sajtómunkások továbbra is aktívan fogják használni a „mondta Kapócs közeli ismerőse” – jellegű mondatokat.

Kapócs Zsóka alig nyilatkozik

„Természetesen otthon nem vagyok ennyire távolságtartó, különben nem tudnék élni, és nem lenne mit szeretni bennem. Itt azonban fotósok, újságírók vannak, és általában a magánéletemmel kapcsolatos kérdéseket tesznek fel, amire én nem szeretnék válaszolni. Ennél kedvesebb ilyenkor akkor sem tudok lenni, ha megszakadok” – válaszolta Kapócs, amikor arról kérdeztük, mindig ilyen frusztrált-e.

Megtudtuk, kevésbé zavarja, ha a szakmájáról vagy a személyiségéről beszélgetünk, majd miután magánéletére vonatkozó kérdéseinket másodjára sem válaszolta meg, témát váltottunk. Így tudtuk meg, hogy a – jegygyűrűt nem viselő – 30 éves színésznő szerint senki sem ismeri igazán, csak a barátai, és azok, akik a színpadon látják. „Abszolút át tudom adni magam. Minden szerepet magadból veszel ki. Csak egy kis pont kell hozzá, amit felnagyítasz.”

Nem ő akart lemezt

Kapócs azt nem részletezte – de azért sejtjük –, hogy milyen okokból ért véget a Kamarás Ivánnal közösen színpadra állított Bonnie és Clyde című darab, arról viszont szívesen beszámolt, hogy három hét múlva a boltokba kerül Karády-dalokat tartalmazó albuma. Mielőtt még azt gondolhattuk volna, hogy a lemezzel az eladási listák élére akar kerülni, leszögezte, az album kiadása nem az ő ötlete volt, hanem Joós Istváné, a Magneoton lemezkiadó volt igazgatójáé. „Nem fogom számolgatni, hányat adtunk el, szerencsére nagyon sokan várják azok közül, akik látták a Karády-estet” – mondta Kapócs, akinek az jelentette a sikerélményt, hogy kiadásra érdemesnek találták azt, ahogyan ő előadja a dalokat.

A modellből lett színésznő arról is beszámolt, épp most készül egy nagyobb produkcióra, amiben ő lesz az egyetlen színésznő, a plusz látványt majd a tánckar adja. Az alapötletet a '20-as évekbeli Berlin adta, Marlene Dietrichtől kezdve több karakteren is gondolkodnak. Az ugyancsak önálló est bemutatóját február 19-ére, Kapócs Zsóka születésnapjára tették.

Tiszteli Victoria Beckhamet

Az Esti Frizbi felvételén Kapócs Zsóka bevallotta, szeretne úgy kinézni 51 éves korában, mint Madonna, bár az arcát nem irigyli tőle. A volt szépségkirálynő többek között ezért is diétázik, na meg azért, mert meg akarja mutatni, mennyire kitartó. „Soha nem leszek elégedett magammal, ez fog egész életemben előre vinni. Ezért fejlődök, tanulok, hogy mindent a tökéletesig fejleszthessek. Nem azért diétázom, mert elégedetlen vagyok a külsőmmel, hanem hogy mindenben megszenvedtessem magam” – bontakoztatta ki érveit Kapócs, aki Victoria Beckhamet is tiszteli azért, ahogyan három gyerek után kinéz.

„Tisztelek minden olyan embert, különösen a sportolókat, akik olyan dolgokat tesznek, amik lemondással járnak. Úgy gondolom, mindennap csinálnunk kell dolgokat, amihez nincs kedvünk. Amit nem azért csinálunk, mert könnyű. Én is meg tudnék enni minden nap egy tábla csokit, könnyű lenne, de én inkább azzal mutatok példát, hogy inkább nem teszem” – mondta Kapócs, majd hozzátette, fent említett akaraterejét édesanyja nevelte belé, aki rendkívül büszke arra, hogy lánya ilyen kitartó.