A műsorvezetőnőt nem izgatja, miket irkálnak róla, de nyilatkozni továbbra sem fog a magánéletéről. Azért sejtelmes hangjából következtetve lehet, hogy tényleg újra frigyre készül, de most inkább keresgéli az új RTL Klubos csillagokat.

Ördög Nóra folyamatosan gyűrűket kap Nánási Páltól, vagy ha nem gyűrűket, hát kenyérsütőt, a lényeg, hogy szinte mindig lehet róla valami szaftosat vagy kevésbé szaftosat olvasni. Pedig saját bevallása szerint ezeket a híreket egyáltalán nem ő generálja, olyannyira nem, hogy általában fel sem hívják, hogy megkérdezzenek tőle bármit is. “Ezek a napilapok nagyon viccesek, de nem nyilatkozom a magánéletemről. Akkor is írnak, ha egy szót sem szólok, szerintem ez az egész a mi magánügyünk – kezdi. – Azon kicsit felhúztam magam, hogy azt írták, zavartan nevetgéltem, holott nem is tudtak elérni, mert épp, amikor hívtak, nem tudtam felvenni a telefont.”

Nem nyaral, dolgozik

A műsorvezetőnő azon viszont tényleg jókat nevetgélt, hogy a napilap szerint a nyaralásából tért vissza, mivel egyáltalán nincs most ideje nyaralgatni, hiszen elkezdődött a Csillag Születik második szériája, ami minden idejét leköti. “Ilyen fáradt még soha nem voltam, mondjuk, az jól esett, hogy ennek ellenére ragyogni láttak. De az igazság az, hogy hulla fáradt voltam. Nem nagyon jut időm most pihenésre.”

Érti ezalatt, hogy a Csillag Születik szerkesztése minden energiáját leköti, és hiába telt el két év az utolsó sztárkereső show óta, már megkoptak az emlékei. “A válogatás mindig tud újat nyújtani, érdekes, hogy mintha még viccesebbek és kreatívabbak lennének a mostani jelentkezők. Ez azért is lehet, mert most már tudják, miről van szó, így valamivel talán színesebb lett a mezőny” – hozzáteszi, hogy az utolsó válogatás a végleges zsűri részvételével zajlott, akik igen jó csapatnak tűnnek.

Elküldeni a tehetséget

“Nem szeretném az előző zsűrivel összehasonlítani őket, de azt gondolom, sikeres csapat lesznek, mivel velük lefedjük az összes művészeti ágat, a teljes palettát” – mondja, majd elmeséli, hogy a Hernádi Judit, Oroszlán Szonja, Szirtes Tamás és Fáy Miklós négyesnek amúgy nincsen könnyű dolga, mivel néha tehetséges embereket kell elküldeniük. – “Most láthattuk őket először együtt, kíváncsiak voltunk, hogyan működnek mint csapat. Túl sokszor adódik olyan helyzet, hogy nemet kell mondani, és ez nagyon fárasztó, különösen ha egy szimpatikus és tehetséges embert kell elküldeni, mert akad nála jobb. Ilyenkor próbálnak nem túl bántóak lenni. Biztos, hogy lesznek összetűzéseik, de szerintem az a jó, ha van olyan, aki megosztja őket.”

A műsorvezető tehát továbbra is inkább a munkájával szeretne kitűnni, és nem örül, hogy a bulvárlapok csak a magánéletére kíváncsiak, de már beletörődött. “Hagy találgassanak, engem már nem érdekel. Nem szeretném a magánéletemet reklámozni."