A CKM októberi címlapján Beke Yvette pózol vörös bikiniben. Az egykori playmate, akit leginkább Pamela Andersonhoz hasonlítanak, a tűzoltós témájú fotózás után eljutott egy kéthetes testőrképzésre, melynek fáradalmait azóta sem pihente ki. Mindenesetre az 500 köbcentis implantátummal rendelkező Bekének bejött a kiképzés során ellene bevetett pszichológiai hadviselés, és szeretne elmenni az egyhetes afrikai kiképzésre, amit leginkább a pokol táboraként emlegetnek.
Nem akart Pamela Anderson lenni
Beke Yvett 2006-ban szerepelt a Playboy címlapján, akkor a magyar Pamela Andersonként aposztrofálták, és ezt a jelzőt azóta sem sikerült lemosnia magáról. Elmondása szerint ezt nem bánja annyira, bár kijelentette, nem ő akarta, hogy a így kerüljön be a köztudatba. „Nánási Pál azt mondta, amikor megismert, úgy gondolta, ez a hasonlat nem annyira valós. Viszont szerinte évről-évre egyre jobban haladok Anderson felé. Mondjuk, szerintem inkább tudat alatti ez a dolog” – mondta el a Velvetnek Beke Yvette. „Igaz, a mostani CKM fotózásnál a piros fürdőruha is Baywatchos volt, és a hajamat is Pamela Andersonosra csinálták meg. Ha nem is akarnám, akkor is ebbe a sztoriba vagyok belerakva” – tette hozzá.
A modell Andersonhoz való hasonlítgatásában nagy szerepet játszik a szilikon melle is. A 33 éves Beke elmondása szerint az első beavatkozásra 10 éve került sor, miután megszülte két gyermekét. „Eddig három mellműtétem volt. Ha szép lett volna, nyilván sosem csináltattam volna meg. Teljesen megértem azokat a nőket, akik a szilikonra nemet mondanak. Én is azt mondom, ha valami szép, azt ne rontsuk el” – fejtette ki véleményét a plasztikai sebészetről az 500 köbcentis implantátumokkal rendelkező playmate, aki szerint a természetesen szép a mellű nők a legszerencsésebbek a világon. „17 évesen én is azt mondtam, sose kell, mert eredetileg is nagy melleim voltak. Azt gondolom, ha valami nem szép, és lehet rajta javítani, akkor változtassunk a saját érdekünkben. Ha valaki nem érzi magát jól a bőrében, az kifelé is meglátszik”.
Beke a meztelen fotózások kapcsán beszélt gyerekei hozzáállásáról is. Elmondta, szerinte náluk ez elég jól működik, és nem titkolta a két gyereke előtt, mi fog történni. „A három évvel ezelőtti Playboy címlapot is megbeszéltük. Tudják, mivel foglalkozom. Tudnak a fotózásról, a hostess- és táncoslány-közvetítésről is, velük egyébként napi szinten találkoznak. Szerintem azért jó, hogy mindenről tudnak, mert így ki tudják védeni a támadásokat” – mesélt a 14 éves lányáról és a 13 éves fiáról.
Két hét pszichoterror
Míg Bekének a fotózások már nem jelentenek újdonságot, addig a testőrkiképzéssel teljesen új vizekre evezett. A modell egy korábbi, Lázár Lászlónak tett ígéretét tartotta be, és egy kéthetes testőrkiképzésen vett részt. „Sokat veszek részt K1 és K3-as rendezvényen, és ott találkoztam Lázár Lászlóval, aki a tábor kiképzője. Említette egyszer ezt a lehetőséget, én meg felelőtlenül mondtam, meg tudom csinálni. Mondta, hogy kemény lesz, de azt gondoltam, én is az vagyok. Vasárnap jöttem haza és most is itthon fekszem, a bokám használhatatlan. Tényleg nehéz volt” – foglalta össze a napi 16 órás edzések végeredményét.
„Napi 15-20 kilométert futni eleve megterhelő, emellett még ott volt a fegyveres képzés, belekóstoltunk a harcművészetbe és az önvédelembe. Napi 16 órát talpon lenni, az sok, még ha csak járkálnom kellett volna, akkor is. Ráadásul pszichológiailag is meg voltunk törve, folyamatosan olyan ingereket kaptunk, amiket nem hallunk nap, mint nap: nem jól csinálod, szar vagy. A megtörés a két hét lényege” – mesélte Beke, aki elmondta, élvezte a tábort, de nem valószínű, hogy testőrként látjuk viszont.
„Ez eleve a magasságom miatt sem megvalósítható, bár vannak olyan feladatok, amiket meg tudnék oldani. A dolgok kommunikációs részét meg tudom valósítani, és tetszik is. Ez inkább egy bizonyítás saját magamnak, a tűrőképességem határait elérni, és talán megpróbálom jövőre Afrikában, a Pokol Táborát is” – nyilatkozta Beke, akit a tábor miatt már filmes szerepekkel is megkerestek, így még az is lehet, hogy fegyveres jelenetekben láthatjuk vissza a 160 centi magas playmate-et.
Még több a velveten
- Ambrus Attila: Egyszer majd be kell mennem egy bankbaSzívét-lelkét beleteszi a kerámiáiba, az okostelefonokat viszont nem meri használni. Megvolt az egykori rabló első interjúja.
- 18+ A legpofátlanabb politikusok ülésteremben nézik a pornótA legutóbb lebukott azt mondta, egy nő megerőszakolását nézte meg figyelemfelkeltő céllal, más vicces emailekre hivatkozott.
- Osztrák mizu: Seggekről énekelnek lábossal a labanc indiánokMegpróbáltuk megtudni, ki lehet a szlovák, román, ukrán, horvát és szerb Fluor Tomi.




Kommentek
2009.09.23 21:47:10Rav Antal
Le a nagymellűekkel!
2009.09.23 21:47:57bolomba
na ja milyen jo is a katonasag/testorseg. csinaljunk velemeny nelkuli zombikat (gyaluld le az agyat) utana arra tokeletesen lehet epiteni. ha kell robot leszel, vagy ajtoban allo babu.
hu de jo is a katonaskodas!
2009.09.23 21:50:49netracinghu
nyirseg rally prolog beke ivett sztriptiz
http://video.racing.hu/nyiresegrallyprologbekeivettsztriptiz
2009.09.23 21:55:46Zolessz
"Mindenesetre az 500 köbcentis implantátummal rendelkező Bekének bejött a kiképzés során ellene bevetett pszichológiai hadviselés..."
hát el lehet képzelni mennyire meg"viselték" hátulról :) főleg 16 órán át...:P
2009.09.23 22:04:28nyomi
Engem orizhetne a testevel, 2 gyerkoc utan is. Le a kalappal, bar felteszem, nem 12 orat galyazik :D
2009.09.23 22:04:43Turk Hava Yollari
Ha a csaj 33, a fia meg 14, akkor szerintem 19 évesen szült.
Azé' megnézném 17-18 évesen milyen kannái voltak.
2009.09.23 22:13:11nyomi
netracinghu: A kepeken sokkkkkkkal jobb. Az a rohadt photoshop mar megint :(
2009.09.23 22:14:41Rav Antal
Kíváncsi vagyok, hogy az első, rasszista kommentemet mikor moderálják...
2009.09.23 22:22:18baz+g
a fia biztos az anyjára veri, rettegve várja, hogy benyisson
2009.09.23 22:22:36gulasZuppe
szegeny milyen kicsi, vagy a lancer nagyon magas :)
2009.09.23 22:30:05borovi
Nekem, mikor olyasmiket hallok, hogy "a magyar Pamela Anderson", "a magyar Britney Spears", "a magyar Madonna" valahogy mindig a bóvli, a harmatos utánzat, a vásári gagyi jut eszembe. Ez a csaj is csak egy olcsó másolat, ha akarja, ha nem.
2009.09.23 22:49:09harmincas
A műmell mindig gusztustalan. Sajnálom, ez van.
2009.09.23 22:50:02Karmadealer
Szerintem aranyos.
2009.09.23 22:50:14kihanemén
bazze ha csak 160 magas hogy nem esik pofára ekkora tőgyekkl?
2009.09.23 23:02:14jtrencsenyi
Ez is csak egy az ingyenélő, hülye k.rvák közül.
2009.09.23 23:12:51KiNG
Yvette, egyem meg azt a magamutogató hajlamodat!
A hargitaibea helyett téged válaszanálak!
2009.09.23 23:23:24ohh_vazze
Édes Istenem megint felbukkant valami rettenet NONAME, oszt kell neki valami hírcsapács.
Azon senki ki ne boruljon, hogy életében még hallani sem hallotta....
Legalább természetes luvnya lenne...
Itt tényleg nem érzi senki a közízlésformáló-felsőbbrendűséget?;-)
Semmi gond...
análkúrára javallottak...
2009.09.23 23:25:01ted
micsoda retek tré tucatnő! a gáz, hogy ilyenekre van igény ( bizonyos értelmi szint alatt)
2009.09.23 23:37:18est komor őre.
2009.09.23 23:09:31Zed is dead
http://www.youtube.com/watch?v=k4quPpdCH3s&feature=player_embedded
2009.09.23 23:50:34nagyonhülyevagyok
van, akinek ilyen kell
legalább nekünk több marad a normálisabb fajtából
2009.09.24 03:49:59Yvettebabacool
2009.09.23 23:12:51KiNG
Yvette, egyem meg azt a magamutogató hajlamodat!
A hargitaibea helyett téged válaszanálak
koszi dragam:DDD
2009.09.24 04:18:54serpentin
napi 15-20km futás...
hahaha
2009.09.24 04:51:51sandro
nagy a haja meg amúgy is túl piros a fürdő rucia
2009.09.24 06:23:11Tarajos Goethe
Egyszer láttam már ilyen röhejesen béna sztriptízt. Sopronban valami szar éjszakai klubban.
A kocsi kéne.
2009.09.24 06:47:04paráznabillegető
én csak azt nem értem, hogy ha a baloldali csöcse vet árnyékot, akkor a jobboldali miért nem?
2009.09.24 07:19:15florabors
szerintem ekkorra mellel marha kényelmetlen lehet élni
2009.09.24 07:52:07Félkegyelmű
Hülye fasz Beke Yvette.
2009.09.24 07:52:40Mr. Blowfish
Két egész hétig tanult testőrnek? Hogy a picsába nem kereste még meg a fehérház egy zsíros ajánlattal??
2009.09.24 07:54:27Secnir
"2009.09.24 06:47:04paráznabillegető"
nem tudom, mi a fasz vethet rá árnyékot...
2009.09.24 08:03:56wagabound
joeramirez: meg se kell nézni a videót, a képen is látszik, hogy sima fotosop; még a természetes arányokra sem ügyeltek. Ez a csaj igy egy torszülött, akinek semmije se olyan, mint amilyennek lennie kéne.
2009.09.24 08:10:50Lord of the Sith
Mmm.Mmm.Mmm.
2009.09.24 08:31:34BatPista
Hát ez meg kinek a faszán kapott szájzárat...?
2009.09.24 08:35:00meivllaa
Ha mindegyiknek nagy a melle eredetileg, miért szilikonoztatják meg?! Akinek valóban természetesen nagy a melle, az kisebbeket akar.
2009.09.24 08:35:56meivllaa
ja és eredetileg is nagy mellűeknek műtét után nem férne el egy 3. mell a 2 szilikon között, kis mellre vall.
2009.09.24 08:44:26PaOntan
tutira engedi popoba
2009.09.24 08:46:48.St. forever
Ehhh, azért 30 felett 2 gyerek után még ha mű is azért szeretnétek ilyet otthonra. Az 500 köbci azért kicsit brutál, ha 17 évesen is volt neki mit mutogatni, akkor nem értem ezt a durva tuningot. A videon inkább természetes mint a képeken, még ha itt ott több is van rajta. Szóval nem kell arcoskodni, hogy ilyen szar olyan szar, ebből él és nem Te qrod.
2009.09.24 09:09:52Stipistopi
egáltalán nem hasonlít P. A-ra
2009.09.24 09:10:07Geolány
Már a bevezető is tetszik: 2 hetes képzés. Mi a sz@rt lehet 2 hét alatt megtanulni???
2009.09.24 09:11:48Károgi
2009.09.23 21:50:49 netracinghu: Megnéztem a rallys műsort, amit belinkeltél...Nagyon gáz. Ott egy löttyedt tehén riszálja magát...A képekkel össze sem lehet hasonlítani...Azt hiszem a manusok jó része meglepődne, ha ezt a nőimitátort élőben látná...
2009.09.24 09:20:53jami
gondolom az MTA-nak nem rendes tagja a hölgy
2009.09.24 09:21:03Nezumi
Nem szeretem a lufit, ez van.
Magyarországon tudtommal nem anyakönyvezhető az Yvette, legfeljebb Ivett. hogy csinálta? vagy rosszul tudom? vagy ez művésznév'
2009.09.24 09:21:36I.puntschu
húúúú, de megnézném, hogy ifteznek a tőgyei, mikor ebben a szerkóban szalad az afrikai terroristák után... vagy előlük, júúúúúj... Legalább 3 perc, míg megteszik az utat a térdétől az orráig, jááááj...
2009.09.24 09:35:15newtehen
Szép nagy cicik.
2009.09.24 09:39:08Novi bácsi
Az mondjuk látszik a fején, hogy jól szophat. Az én testemet mindenesetre őrizhetné egy kis ideig. :)
Ui: remélem nem voltam sem "alpári, rasszista, homofób, vagy bármilyen módon törvénysértő, személyiségi jogokat sértő". :)
2009.09.24 09:40:31Drömögödömötör
kis hazánk a ribik kifogyhatatlan tárháza ez egyébként KI
2009.09.24 09:46:37Rav Antal
Kedves Velvet!
LEhet, hogy még nem ébredtek fel a moderátorok, de az első kommentem, a "Le a nagymellűekkel!" erősen rasszista. Kérem moderálják.
Ha azt írom, hogy le a buzikkal, vagy le a cigányokkal, akkor persze rögtön szemet szúr, mi?
2009.09.24 09:50:58kovi1970
Egyre inkább taszítanak az ilyen természetellenes lufi mellek.
Ba+ inkább a 220!
2009.09.24 09:51:54marky@life
Azért ez az Yvett bébi nem sorolható a szénnéretusáltak csoportjába(Cini, Zoltánercsi, most majd Liptai)!
Ez a csaj csak fényt kapott a bőrére retussal, meg némi korrekciót.
Művi a lány, de két gyerek után ki ne akarna ilyet otthonra? :)
Igaz nem két forint ekkora didkókat kreáltatni + napi gályát jelent ez a testformálás az edzőteremben.
2009.09.24 09:57:19gonosztojás
Hát elég randára sikeredett, Bekécske.Vagy Békecske.
Fessél rá labdapöttyöket..
2009.09.24 09:58:53mbaye
Megnéztem a cégének a honlapját (Yvette Dance Show), ami táncos lányokat közvetít. Ott aztán vannak igazi buta arcú, kis mellű, meg nagyon elcseszett szilikonos mellű csajok. A közvetített fiúk is igazi bunkó arcúak.
Miért kell ilyen kurvákat hívni minden autókiállításra, rallyra, szutykos vidéki diszkóba leszbi showt előadni?
2009.09.24 10:05:53Blackrock
mbaye: ha nem tetszik, mi a fasznak nézed??? Nem te vagy a célcsoportja a szolgáltatásnak...
Én viszont szanaszét blokkolnám a kisasszonyt.
2009.09.24 10:12:30cinimini
Bassza meg, akkor ennek egy kispolski van a mellkasába építve.
2009.09.24 10:14:42alib
Végre egy vagány, jó külsejű nő a sok ostoba szőke (barna, vörös, fekete) között.
2009.09.24 10:24:05Szünidei Matyiné
Élőben látszik, hogy nem egy zsenge fiatal csajszi, nem szépítem. Semmivel nem néz ki fiatalabbnak a koránál. A fotók jól sikerültek.
2009.09.24 10:29:31kyskalacs .
..én bizony szivesen felraknék magamnak egy ilyet szekszi tájm-ra néhanapján :D
2009.09.24 10:37:25vernarancs
Aki szoke es nagy a melle az pamela anderzon :DDD
Amugy jo kannai vannak...
2009.09.24 10:37:29Passionata
jo ez
2009.09.24 10:37:43oldboy
imádom...
de most komolyan....
lehet hogy nem egy potenciális Nobel-díj várományos, de mindig is szerettem a magukat felvállaló 30-asokat...
2009.09.24 10:51:11Bénító Mussolini
Ez nagyon állat:
http://www.naszejszaka.hu/plasztika.html
2009.09.24 10:54:56Szünidei Matyiné
kyskalacs . :-D
2009.09.24 10:55:55vernarancs
Bénító,
Akkor menjel szemplasztikazni :DDD
2009.09.24 10:58:53csipmonx
vicces ahogy egy elozo hozzaszolo azt irja a kis szoszirol,h vegre egy vagany es jo kulseju no a sok ostoba szoke,barna,voros kozt=))... oke, h jol nez ki(az orvosnak koszonhetoen)...de azt kijelenteni,h nem ostoba=)),az ostobasag...el kene olvasni a cikket is,abbol kiderul,h mennyire is ostoba a kis szoszi az 500 kobcentis ikrekkel
2009.09.24 11:01:31Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker
8 osztály +2 hét tanfolyam.
Kemény az élet.
(Meg a Dénes is, de ez nem jön ide.)
2009.09.24 11:12:42Szünidei Matyiné
Láttam róla egy kisfilmet amikor a Playboynak vetkőzött, kemény élete van. Semmi pénzért nem cserélnék vele!
2009.09.24 11:19:50FTP
Ekkora csöccsel hogyan vett részt a kiképzésen?
2009.09.24 11:22:43alib
@csipmonx: Azt írtam róla, hogy vagány. A többi nőre azért írtam, hogy buta, mert jobb jelző nem jutott eszembe, de az unalmas biztos jobb lett volna. Bocs a rossz fogalmazásért. Azt pedig én a cikk alapján nem tudom eldönteni, hogy ostoba-e, nekem csak annyi jött le, hogy vagány, jól néz ki, és nem a szokásos ürességet látni a szemében, mint általában az ilyen képeken. Igen, az ilyenek szeme általában ürességet sugároz, ez a nő pedig nem, ezért más. Tök mindegy, mennyi osztállyal.
2009.09.24 11:44:00Szünidei Matyiné
alib azt se felejtsd el, hogy valahogy el kellett adnia magát, már nagyon rég hallottunk róla, jól jött ez a "kiképzés". Hogy ez vagányságot jelent, vagy egy szalmaszálat amibe bele lehet kapaszkodni, mindenki maga döntse el.
2009.09.24 12:10:34Lord of the Sith
Csak Glenn Quigmire-t tudnám idézni :"Giggity-giggity-giggity !"
2009.09.24 12:36:59gonosztojás
nem az a jó csöcs ami azt mondja lépés közben a csajon hogy "dang-dang-dang-dang"hanem az ami azt hogy "digidaga-digidaga..."
2009.09.24 13:05:29Sierpe
500 köbcenti pfff, agyhalott ez is.
Fog még sírni, hogy fáj a háta, meg nem tud kényelmesen hason feküdni :)
2009.09.24 13:09:19Lord of the Sith
Bőven elég , ha hanyat tud feküdni.
2009.09.24 13:38:06Peetwolf
Engem az érdekelne, hogy vet a bal melle ilyen szögegyenes árnyékot a jobbra...
2009.09.24 13:55:12gonosztojás
peetwolf
Az a farka te lütyő....
2009.09.24 14:08:28orv
15-20 km futásról csak az beszél így ,aki nem fut.GYALOGOLJON le ugyanennyit és szétszakad a háta a fájdalomtól.Ezek a didik a kliens kezébe valók ,nem szokás velük futni,még leszakad az egyik,azt szétfolyik az a nyúlós szar , hát hogy nézne az ki?
A szája is feltöltött,amit végképp nem értek,hisz ettől elrondul az a helyes kis pamelás pofi.
és még:képzeljükel,hogy 14 éves fiúgyerekként nap,mint nap táncos hoszteszekkel futunk össze a nappaliban.Biztos vab egy kettő,aki épp munkáért jön -szólnál egy-két jó szót az érdekemben?hát,nemtom!és ha ...?akkor igen. -micsoda kamaszkor lehet! Igaz,kiég tőle és egy unott filozófus lesz,akit csak a könyvek érdekelnek...
2009.09.24 14:13:10Host
Ez a csaj vetkőzött a haver legénybúcsúján. Jó műsor volt :)
2009.09.24 14:34:01nemezisazis
hello velvet!
kinek a picsájából rángatjátok ki ezeket a senkiket?
2009.09.24 15:08:38PiszkosFreddy
Aranyos kis asszonka,támogatom a megjelentetését....
2009.09.24 15:37:05betulapendula
Nekem bejön a maca ! Lenne vele tervem...
(meghát)
2009.09.24 16:16:19pukimaci
Még 1 olyan ember, akiről fingom sincs, hogy ki... de legalább most már tudom, hogy testőr nem lesz... asszem ez jó.... vagy nem????
2009.09.24 16:51:21Irgun
Sunáznám he
2009.09.24 17:11:51Ancsi88
rossz ribanc
2009.09.24 18:01:05bohocjános
Mi az hogy le a nagy mellekkel? Buzi-e vagy barátom? Miféle impotens homokos mondhat ilyet. Le a nagy szilikon mellekkel és le a töpörödött mellekkel is. ÉLJENEK A TERMÉSZETES SZÉP NAGY MELLEK.
2009.09.26 10:04:19BatPista
Hivatásos prostiból nehéz a váltás.Azé' az nem csak egy lépés...