Debreczeni Zita az RTL Klub eheti Vacsoracsatájában már bebizonyította, igenis bármilyen étel elkészítésére képes, ha arról van szó. Vendégei Szulák Andrea, Keresztes Ildikó, Magyar Attila és Ádok Zoltán ugyan kétkedve és némi előítélettel várták, hogy mi sül ki az általa készített hamis gulyásból és paprikás csirkéből, de végül elégedetten törölgették a szájukat, és Debreczeninek nem is kellett ennél több. “Mikor megnéztem a műsort láttam, hogy a szereplőtársaim mit gondolnak rólam” – kezdi a Velvetnek. – “Ha ők ezt így látják, nyilván az emberek is így látnak. Szerettem volna ledönteni azokat a sztereotípiákat, hogy egy modell nyilván még soha nem fogott a kezében fakanalat. Nagyon boldoggá tett, hogy a műsor végére az ő véleményük is megváltozott, hiszen nagyon ízlett nekik a főztöm.”
Debreczeni azt mondja, főzni nem lehet megtanulni, szerinte valakinek vagy van ízlése vagy nincs, ezen nem segítenek a szakácskönyvek. “Szolnoki lány vagyok, a szüleimet sokszor láttam főzni, de soha nem magyarázták el, hogyan kell elkészíteni egy rántást. Legjobb barátnőmből, Dukai Reginából indultam ki, aki ugyanilyen előítéletekkel indult, mégis kétszer is megnyerte a Hal a tortán-t. Örültem a felkérésnek, mert ez olyan, mint egy valóságshow, itt nem lehet szerepet játszani, végre meglátják, hogy milyen típusú emberek vagyunk, belekukkantanak az életembe, aztán vagy elfogadnak vagy nem.”
A modellből lett fotós a vendégváráshoz nem estélyiruhát választott, hanem egy igazi tűzpiros menyecskeruhát, ami elmondása szerint nem teljesen saját ötlet volt. “Dombovári Vanda is magyaros ruhában tálalta a vacsorát, ez nekem nagyon tetszett, mivel úgyis magyaros kaját akartam főzni, ezt akartam feldobni valamivel, innen jött az ötlet. Főzni nyilván kényelmetlen lett volna, de a vacsorához el lehetett viselni, tudtam hogy nagyon mini, tehát ennek megfelelően viselkedtem.”
Magánélet rulez
Debreczeni a negatív példákból jól megtanulta, hogy nem nyilatkozik a magánéletéről, így a lakásról sem, amiben vendégeit várta, és ami láthatóan minden luxussal felszerelt. “Az előző adásban kábé egy éve ugyanebben a lakásban főztem, ez a párom lakása, akivel két éve lakunk együtt, nem hiszem és nem is értem, miért kéne emiatt magyarázkodnom. Próbálom a magánéletemet megélni” – mondja kicsit ingerülten, majd hozzáteszi, hogy nyugodtan érheti miatta kritika, azt ő nagyon sajnálja, ha az embereknek csak ez fordul meg a fejükben, és nem az, amit bizonyítani próbál. – “Igazából nagyon elégedett vagyok, mivel sok pozitív levelet kaptam szolnokiaktól, amiért bemutattam a borsópörköltet. Ez egy igazi szolnoki hagyomány, nagyon ízlett Magyar Attilának is. Ha valakinek nem ez jön le az egész műsorból, hanem csak próbál belémkötni, hát én azt tényleg csak sajnálni tudom, de nem fogom fogni a fejem miatta.”
Debreczeni néhány éve döntött úgy, hogy a kamera egyik oldaláról átáll a másikra, azaz hogy ezentúl inkább a fényképezőgépet fogja a kezébe, mégis elhalmozzák munkával. Tudja ő jól, hogy a gépnél azért több kell ahhoz, hogy valakiből jó fotós váljék, így Vass Tamáshoz jár elsajátítani a szakma fortélyait. “Katalógust fotózom Dammak Jázminnal, ahogy már tavaly is. Nagyon örültem, hogy megint engem kértek fel. Egy új tinisztárról is csináltam fotósorozatot albumba, próbáltam róla komoly fotókat készíteni.”
Kamera előtt, kamera mögött
Valójában ő nem akar más fotós lenni, mint a többi, csak be akar állni a sorba és úgy érzi a stúdióban, ahol dolgozik végre megtalálta önmagát. “Szeretem ezt a milliőt, megvalósítani a vágyaimat, az elképzeléseimet, és szeretem meghallgatni mások véleményét, még akkor is, ha az nem éppen pozitív. Amikor a másik oldalon álltam, akkor belőlem csináltak fotózható alanyt, mindenki velem foglalkozott, most viszont az én ötleteimet valósítják meg, most én lehetek a kreatív ember a csapatban.”
Debreczeni számára fontos, hogy ne azért keressék meg, mert ő az aki, így ha csak azért kérik fel fotósnak, hogy utána a nevével adják el az adott terméket arra nemet mond. “Nem azt akarom, hogy a hírérték az legyen, hogy én csináltam. Max ha jó a kép és rákérdeznek, akkor derüljön ki, hogy az én művem. Hivatásszerűen szeretném ezt csinálni, és szerencsére vannak munkáim.”
Azok megnyugvására, akik inkább félpucér képeken szerették látni az exmodellt elárulja, hogy teljesen nem adta fel a modellkedést, ám válogatásokra már nem jár. “Hazudnék, ha azt mondanám nem szeretek a kamera előtt állni, örülök ha megkeresnek, de most már olyan jó, hogy akkor is kikérik a véleményem, ha engem fotóznak” – mondja, majd elmeséli, hogy már olyan is előfordult, hogy az őt fotózó fényképésznek tönkrement a gépe és az övét kérte kölcsön, hogy tudják folytatni a munkát. – “Bizonyos esetekben én is tudok már segíteni, ez nagyon jól esik.”
Magánéletéről tehát továbbra se tudhatunk meg sokat, viszont akik a képernyőre várják azoknak jó hír, hogy jön a téli szezon, és ezzel indul a Havazin című síelős műsor forgatása, amit már alig vár. “Amire még nagyon büszke vagyok az az, hogy Szolnok önkormányzata felkért, hogy legyek a város arca, így most velük is együtt dolgozom, ami igazi megtiszteltetés, mert nagyon büszke vagyok a városomra.”
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.



Kommentek
2009.09.24 13:16:03Szünidei Matyiné
holdika :-D
Én is csináltam ilyet, mert ezek az alapanyagok voltak otthon. Szimplán MÁRTÁSnak "neveztem el". :-D
2009.09.24 13:16:17psmith
Nincs semmi bajom azzal ha valaki a jobb/luxus élet reményében tartja oda a seggecskéét.
A problémám a mocsok tv adókkal (és a kapcsolódó médiával) van, akik ezt követendő példának akarják beállítani.
2009.09.24 13:17:52[megmondoember]
Istenem, de sok hülye ember fórumozik, aki még egy poszton belül egymást követő két mondata között sem látja meg az ellentmondást.
2009.09.24 13:18:06Mosquito
Ennek a nőnek a ""karrierje"" ha jól tudom a KISÉRTÉS cimű (ahol párok kapcsolatát tette próbára,anno rötöelklub)indult..
Azt hogy egyedül öt dugták meg az hagyjám.. Mellesleg még roma vér is csörgedezik az ereiben..
Szóval hosszú és rögös volt ám az ut idág..;)
2009.09.24 13:19:52Szünidei Matyiné
13:17:52[megmondoember]
Magadról beszélsz? :-D
2009.09.24 13:23:33Szünidei Matyiné
[megmondoember]
Valaki írta, hogy elfogadná a TT-t, de nem tudná fenntartani. Erre te jöttél az elején, hogy lehet venni TT-t 2és fél millióért. Ráreagáltam, hogy persze, lehet venni 10 évesen!
A Corsát is te hoztad fel példának, nem én. :-D
Miről beszélsz egyáltalán?
Azt akartad bemesélni kommentelő-társamnak, hogy könnyű fenntartani egy új TT-t, mert van rá garancia? :-D
2009.09.24 13:25:34Szünidei Matyiné
Vagy mégis mit akartál ebből kihozni?
2009.09.24 13:26:53marky@life
ezerszer jobban járt a Feri a Zitával mint a Bódival! Ez a lány sokkal emberközelibb, SZEBB és nem beképzelt + nem kell milliókkal Milánóba küldeni havonta a stylistjával.
2009.09.24 13:27:40Szünidei Matyiné
"Használtan már 2-3 millióért megkapsz egy Audi TT-t, és bár a szervízóradíja drágább lesz mint egy Opel Corsának, azért igazából aki akar, az fenn tud tartani egy ilyen kocsit is, akkor is ha nem keres milliókat havonta."
Szervízóradíja, alkatrésze, biztosítása, súlyadója, üzemanyagköltsége...........
Jó biznyic! :-D
2009.09.24 13:28:01marky@life
Mosquito: csak nem hitted el a Kísértés műsorban történteket????
mind kamu pár és kamu sztori volt! Ember!!!!!
2009.09.24 13:39:21psmith
2009.09.24 13:27:40Szünidei Matyiné
Nem egy nagy durranás. Pár évig csak gumik, olaj, fékbetét/tárcsa.
Pár százezer.
2009.09.24 13:40:36psmith
" A szolnoki lány a Kísértés című produkcióval debütált. Miután véget ért a Sebestyén Balázs által vezetett reality, a Bajkeverők kétes hírű társaságát gazdagította. A két műsor között ismerkedett össze első celeb kedvesével, Harsányi Leventével. A rádiós műsorvezetőnek komoly szándékai voltak a fiatal modellel, akit eljegyezett, de az utóbbi műsor miatt zátonyra futott a viszonyuk. Harsányi úgy tudta, hogy kedvese egy másik bajkeverővel csalta, így útjára engedte a lányt. Fél év szünet után azonban visszafogadta és még egyszer nekifutottak a lehetetlennek. Innentől homály fedi a kapcsolat alakulását, egy biztos, az aszfaltbetyár után Majoros Péter, azaz Majka mellett kereste a boldogságot a modell.
Ez utóbbi sikeresebb vállalkozásnak tűnt, mert Debreczeni Majka mellett nyugodtan tervezgette az esküvőjét, és arról is nyilatkozott: sok gyereket akar Pétertől. Születésnapján mindezt egy fényképezőgéppel hálálta meg neki a pókerbajnok. A kamera másik oldalán is felbukkanó modell egy idő után már nem tudta kezelni az ózdi hőst, ezért szakítottak. A szolnoki modelliskola mellett Debreczeni mindennapjait egy kis üzlet biztosítja, ahol éppen fehérneműről váltott cipőárusítására, mert abban több lehetőséget lát. "
http://velvet.hu/celeb/kedves1114/
2009.09.24 13:41:47=Daniken=
ez a néni olyan mint egy házi kedvenc.ha az ember szereti, akkor megadja neki a tőle telhető legjobbat.sajna a kutyákkal ellentétben itt azért oda kell tenni a lóvét, nem elég a táp, játék és sétáltatás.:-)
én ezeken csak mosolygok.hülye cikk és vicces válaszok, billegő ideológiákkal.ebéd utáni pihentetésre jó, másra nem:-)
2009.09.24 13:42:46Szünidei Matyiné
psmith: a páromnak volt TT-je. Ami lehetséges, az tönkrement benne. Kezdődött a klímával, az automata váltóval. Mondjam, hogy mennyibe kerül egy olajcsere? 15 litert fogyasztott úgy, hogy normálisan közlekedett, de általában 20 körül evett.
Arra reagáltam, hogy aki nem tud fenntartani egy új TT-t, az egy 10 éveset végképp nem fog tudni. :-D
2009.09.24 13:43:08Frucsasz- feltételes arany sünike díjas
Magyar ember nem sexel, legfeljebb szexel. Szerintem. Köszönöm.
2009.09.24 13:48:16psmith
Szünidei Matyiné
:)
Nekem is volt, két évig. Nem éreztem megterhelőnek a költségeit, persze biztosan mindenkinek más a sok.
A mostani kocsimnál az 50ezres szerviz 800 ezerbe fájt, na azt én is soknak gondoltam.
2009.09.24 13:50:03Szünidei Matyiné
psmith: nálunk nem volt 2 évig. :-) Olcsón vettük, olcsón gyorsan tovább is adtuk. :-D
2009.09.24 13:51:52Hámozott Lufi
M11an: te sötét pöcs, azt sem tudod mit beszélsz. Menj vissza a barlangodba fikázni. :))) Vagy verd ki a kis ivarodat, te fikázós faszkalap. :)))
2009.09.24 13:53:13Szünidei Matyiné
13:51:52Hámozott Lufi
Erre semmi szükség. Az ilyet nem szeretem, ilyen lépek le. :-(
2009.09.24 13:56:12Frucsasz- feltételes arany sünike díjas
Amúgy sosem fogom megérteni az Univerzum eme kis bolygójának szépérzékét... Ennek a nőnek sebhelyes az arca, a bőre teljesen tönkrement a hosszú évek alatt felhordott több tonnányi vakolattól, szivacsos, lukacsos, pattanásos, brrr. Az álla meg mint egy fiókosszekrény. Ha nevet, úgy néz ki, mint ha vicsorítana, de tényleg. Az állatvilágban a kutyaféléknek van ilyen pofájuk, támadás előtt, ha kimutatják a foguk fehérjét, és ilyenkor pont így ráncosodik az orrukon is a bőr, mint ennek a nőnek.
Hogy mennyire okos, értelmes vagy értékes, nem tisztem megítélni, nem ismerem, a képek alapján nem lehet ilyesmit megállapítani, de hogy az emberek egy ilyen kreatúrát szépnek tartsanak, az nonszensz. Az alakja nem rossz, sőt, bár szeirntem picit talán sovány. De a szépség nem az alaktól függ.
2009.09.24 13:57:37jorda
Szép-e D.Z. ?
Ízlés dolga ! Van akinek igen,van akinek egyáltalán nem.
Szerintem átlagos kinézetű,ilyen alkattal még 100 ezer nő van az országban.
Tőle szebb,jobb alkatú pedig legalább 10 ezer van,de nekik eszük ágában sincs ilyen "karrierre" !
Tudjuk a modelleknek vékonynak-gebének kell lenni a divattervezők szerint!
Hogy miért,azt józan ésszel nem igen lehet megmagyarázni! Kevesebb anyag kell a modell ruhájához?
Mindenesetre a magyarok nagyrésze túlsúlyos,egy részük kifejezetten dagadt.
Ez a réteg írigyelve néz egy ilyen deszka alkatot,benne azt az ideált látja,amit ő maga soha sem képes produkálni.
Ennek ellenére a férfiak döntő része szívesebben fekszik egy puha dunnában,mint egy vasalódeszkán.
A DJ,Fotós,Műsorvezető,Celeb "foglalkozás"pedig pótcselekvés. Arról akarja "meggyőzni" a közvéleményt,hogy Ő egy dolgozó nő,nempedig egy kétes multtal és jelennel rendelkező modell.
2009.09.24 14:07:09The Green Manalishi
A fotós riportot nem láttam-hallottam, de aki fotós szeretne lenni (tehát nem csak nyaraláskor kattingatni) annak az alapfogalmak elsajátításával kell kezdenie. Ha a rekesz sem megy, az nagyon gáz, mert ezekkel még az igényes hobbit is tisztában van...
Akár még szimpatikus is lehetne, hogy egy exmodell valami értelmeset szeretne csinálni, de ez így elég hiteltelen.
"Debreczeni számára fontos, hogy ne azért keressék meg, mert ő az aki, így ha csak azért kérik fel fotósnak, hogy utána a nevével adják el az adott terméket arra nemet mond."
Na itt dobtam el az agyam (azt a keveset), hát mit gondol ez a szerencsétlen, ha egyáltalán megkeresi valaki, vajon miért tenné? Mit tud felmutatni fotósként, ami felkeltené a potenciális megrendelők érdeklődését? Ország-világ számos kitűnő, jó profi és amatőr fotósa közül miért éppen őt választaná akárki? Merthogy a pekingi képei alapján (átlagszar tuiristafotók) nem fogja senki...
Hiába, ezek a csajok mindent megtesznek annak érdekében, hogy lejárssák magukat.
2009.09.24 14:15:27OMara
Nálam elsősorban a modell szó üti ki a biztositékot és nem csak Zitánál. Úgy tünik, hogy minden plasztikázott, bulvárcsaj, aki seemihez sem ért, de szeretne jólétben élni, az modellnek nevezi magát. Nem igazán jó példa a mai fiatal lányok elött. Az én lányom is rácsodálkozott régebben, hogy a semmiből milyen jól meg lehet élni, ..... de szerencsére rájött, hogy ez igen nehéz, és főleg bizonytalan kenyér,....a nyáron lett jogi doktor.
Zita egyébként ha nem ismerném az előéletét, még akár szimpatikus is lehetne. Bár ha jól emlékszem volt régen egy músor a tv-ben, ahol nem igazán példaértékű volt a viselkedése. Aztán jött a létra, szamárlétra? Pénzes és még pénzesebb férfiak. Dombtetőn ugató vadászkutya legyel ha irigylem őt és a többi csak pénzre hajtó nőcskét!! A pénzes pasiknak a jobbnál mindig van jobb és főleg fiatalabb, magukat felkináló csaj! Szóval nehéz kenyér a modellkedés.
Zita nem hiszem, hogy a kis kezével dolgozta össze azt a luxuskocsit amivel közlekedik. A lakás nem az övé, de nyilván a sajátja sem gyengébb szinvonalú. Mindez gyomor kérdése, legalább is az én olvasatomban, szóval én egy cseppet sem irigykedek.
2009.09.24 14:16:02Mosquito
marky@life
Hogy én milyen kis naiv vagyok/lennék...hmm..:)))
2009.09.24 14:20:32vivax
fotós? ugyan már. az egy szakma.
2009.09.24 14:21:40Bibigi
Nekem semmi bajom a Zitával!
Végre egy olyan "Celeb", aki dolgozik is és tanul is. Mert Kiszel Tüncikből és Győzikékből már elegünk van.
Lehet, hogy átlagos, ahogy az ország nagy többsége is. De többször megnézné bárki az utcán, ha szembe jönne vele. Az átlagos emberek az átlagos embereket jobban tolerálják.
2009.09.24 14:32:34nemezisazis
na ebben a nőben is csak a márkát dugják.
2009.09.24 14:32:38Flat Eric / sta press
2009.09.24 13:56:12Frucsasz- feltételes arany sünike díjas
"Ennek a nőnek sebhelyes az arca, a bőre teljesen tönkrement a hosszú évek alatt felhordott több tonnányi vakolattól, szivacsos, lukacsos, pattanásos, brrr. Az álla meg mint egy fiókosszekrény. Ha nevet, úgy néz ki, mint ha vicsorítana, de tényleg. Az állatvilágban a kutyaféléknek van ilyen pofájuk, támadás előtt, ha kimutatják a foguk fehérjét, és ilyenkor pont így ráncosodik az orrukon is a bőr, mint ennek a nőnek."
Csatlakozom az előttem szólóhoz, annyival kibővítve, hogy látszik rajta az önbizalomhiány. Viselkedészavarokkal is küzd, ha nem a megszokott társasága veszi körül. Értelmi képességeit az infantilis szóhasználat minősíti. Pl.: "ubisali, husi, stb...
Szóval a "jó nő", az nem így néz ki, és nem így viselkedik.
2009.09.24 14:34:50fraulein praxa
wehhe, a lakást meg az autót nem azért kapják kedves úrnál a hölgyek, mert olyan szép volt az együtt töltött idő... kicsit gondolkodjatok már.;-)
2009.09.24 14:40:19Sztravinszka
akkó gondúkodjunk :))
2009.09.24 14:42:02ilovebp
Könnyű ékeskedni Kedves Feri tollaival!
Egyébként meg én is csináltam már egy-két jó képet, bár nem egy drága géppel! Most már én is fotós vagyok?
Ja esetleg ő még valami tanfolyamot is elvégzett?
Idejéből kitellett, hiszen gondolom nem dolgozik!
Szkeptikus vagyok a fotósnővel kapcsolatban!
Bár elképzelhető, hogy rám cáfol! Na akkor fogok csak igazán meglepődni!
2009.09.24 14:44:35Zitice
Én bírom Zitát! Jobb mint a többi celebcsaj! Mindenkit lehet fikázni,senki sem tökéletes!
2009.09.24 14:46:29Benoit
Alapvetően hányok minden "celebtől".
De ez a lány szerintem egész helyes.
Persze a viselkedése csupa modor, és manír.
Dehát ezzel mindenki így van aki médiafelülethez jut.
A barátja meg gazdag, ez természetes;-)
2009.09.24 14:52:29johevi
Azért mert van egy gépe és képeket csinál még nem fotós. A bőrkabis képen ugy ki van fehérítve, mint Jackson
2009.09.24 14:54:15Manyizga
Milyen gáz már, hogy a fényképezőgép márkáját lefotosopozták :D
2009.09.24 15:11:10M11an
Le520phat az aki ezt a fényképezgetést munkának tekinti, és ezzel akarja megkülönböztetni a többi riherongy celebkúrvától Zytát. :)
2009.09.24 15:11:18cyber panka
én ezt nem értem :S
most akkor debreceni vagy szolnoki???
2009.09.24 15:54:04pukimaci
nem magyarázkodik azért, h párkapcsolatban él????
Miért???
Kéne???
2009.09.24 15:57:18Félkegyelmű
Hülye fasz Debreczeni Zita.
2009.09.24 15:59:07murunga
fakanál!
2009.09.24 16:00:09v.a.k.v.a.r.j.u
Anyám, már megint tök ugyanazt a követ rugdossuk. Múltkor ugyanerről volt kifejtős, hogy ki fotós ki nem, én meg már például kurvára unom az egészet.
Tekintettel az éppen beteljesiteni kivánt karmámra, Zitának őszintén kivánom , hogy nőjön fel a lehetőségeihez és bizonyitsa be, hogy megérdemli.
Ki tudja, 10 év múlva mennyit fog változni, Madonna is szottyadt pornófilmekben kezdte, mára pedig legenda lett. Ennyi.
2009.09.24 16:07:29betulapendula
Tünemény kis csajszi. Annyira nem ismerem , de igy első látásra, minden magyar menyecske legalább igy nézne ki. Meg ha még főzni sütni mosni mosogatni takaritani ablakot pucolni kocsit mosni füvet nyírni sörtbontani hazakisérni a kocsmából amikor már járni se tudok, akkor ő az én csajom.
levan stoppolva.
2009.09.24 16:08:09chipshop
Ti honnan veszitek,hogy a kutyatapossal jar?aztan lehet,hogy csak en vagyok lemaradva:-))
Mindegy a lenyeg,szerintem nincs baj azzal hogy penzes pasikkal megy el,nem o az elso es nem is az utolso.Szimpatikusabb lenne,ha egy programozoval jarna aki keres 120 at egy honapban?Alatalaban azok az emberek penzcentrikusak akik nagyon melyrol es nagy szegenysegbol jottek,ezert senkit nem lehet elitelni.Azert mert en nem mennek el egy pasival csak azert mert penze van az egy dolog(nem vagyunk egyformak),de ha szerelmes leszek es kiderul hogy penze is van,csak azert nem fogom ot ignoralni.Mert ez nem penz kerdese.Volt mar halal csoro pasim is,en tartottam el es nem zavart(pedig joval idosebb volt nalam:-))es volt milliomos pasim is akivel utazgattunk ide-oda es mindenfele klassz cuccot kaptam.
Honnan tudjatok hogy o nem szerelmes?
Szoval addig itelkezni es dolgokat ad hoc kijelenteni,amig nincs valamierol teljes koru ismeretunk az nem mas mint eloitelet es pletyka.
Nem ismerem Feriket,de csak azert mert gazdag,nem jelenti,hogy a penz az egyetlen szeretheto dolog benne.Minden emberben van valami szeretheto.
Meg bennetek is:-))
2009.09.24 16:29:37rianna
egyre sullyed az emberek ingerkuszobe.
Paris Hiltonert tinilanyok ezrei (szazezrei?) rajonganak Amerikaban, es latom, hogy sok hozzaszolo szerint egy ilyenfajta ingyenelo igenis kovetendo pelda:)
2009.09.24 16:44:47jaffandi
Jól teszi, hogy nem magyarázkodik, nincs is rá szükség. Az idő majd bizonyítja, hogy a sok hőbörgő, rosszindulatú embernek nincs igaza.
Miért ne lehetne a fotózás munka? Ez egyáltalán hogy merül fel? Esetleg úgy, hogy valaki ezt úri passziónak tartja és irígyli tőle, hogy olyan munkát végez amit szeret?
Irigyelni olyasmit szoktunk ami nekünk nincs meg. Igaz-e?
2009.09.24 16:50:09Sylco23
Majka mióta pókerbajnok???? a faszom kivan az ilyen faszopó buta celebekkel, akit "pénzez" és versenyezni küld a neve (és nem a tudása miatt) egy Póker-site!!!!! Még egy normális helyezése sem volt...ha igen elnézést kérek, max az is csak azért mert szerencséje volt! Fuck,fuck,fuck!!!!!!!!!!!!!!
2009.09.24 16:53:08pukimaci
Senki nem mondta, hogy követendő pl Paris Hilton... mondjuk azért ő is tett már 1smást az asztalra (saját tervezésű ruhák, parfümök, stb, stb...)... de az is igaz, hogy pénzből lehet pénzt csinálni...
Am meg DZ-re visszatérve, sztem senkinek semmi köze hozzá, hogy kinek mennyi pénze van, sztem ő se a pénze miatt van csak együtt KF-el!!!
De lehet, hogy én vagyok naiv... lehet fikázni, de ez a véleményem.
2009.09.24 16:53:50csatoimi
Nem lehet Zitat elitelni amiatt, hogy csak gazdagokkal fekszik le, az ilyenek kozul ha tudna, mindegyik ezt csinalna.
2009.09.24 16:57:09Sylco23
2009.09.24 16:08:09chipshop
Kapd be baszdmeg!!!! Az még okés h nem lehet megválogatni milyen egzisztenciával rendelkező emberbe leszünk szerelmesek, de ezek a nők nem jönnének össze egy olyan palival aki jól néz ki, de nem pénzes!!! De ez érthető is, mivel biztonságban érezheti magát olyan mellett akinek van pénze és felnézhet rá mivel sikeres!! ÉS NEM HISZEM EL, HOGY AZÉRT JÖTT ÖSSZE FERIVEL MERT JÓL NÉZ KI ÉS "JÓ FEJ"!!!!!!!
2009.09.24 17:00:16pukimaci
Miért tán ismered??? vagy csak irigykedsz?
2009.09.24 17:01:51guzuke
ráharaptatok a gumicsontra barmok
2009.09.24 17:02:42pukimaci
KB
2009.09.24 17:12:54rágypéksérotomsik
"2009.09.24 16:53:08pukimaci
Am meg DZ-re visszatérve (....) sztem ő se a pénze miatt van csak együtt KF-el!!!
pukimaci, meg fogsz lepődni: de igen!
2009.09.24 17:19:33rágypéksérotomsik
Ez is csak egy a médialotyók közül: szopással keresett pénze és ismert vagy gazdag pasik nélkül nem lenne sehol, a kutya nem ismerné. Nem azért kapta fel a média, mert jó fotós, mert jó modell, mert jó akármi, hanem azért mert lotyó. Ki a bánatot érdekel a magyar bulvárszennyben egy jó fotós? Na de egy lotyó?
2009.09.24 17:21:18d.hardman
mi az hogy új tinisztár? még nem is ismeri senki, de már sztár?
2009.09.24 17:25:24pukimaci
rágypéksérotomsik ha ettől jobban érzed magad... ám legyen
2009.09.24 17:55:52bulgakov
Inkább az itt a kérdés, miért kapja Hunvald még mindig a fzetését.
2009.09.24 18:28:26nemezisazis
"Sylco23
AMÚGY MEG ROBBANJON FEL EZ A KIBASZOTT ORSZÁG MINDENKIVEL EGYÜTT, ROHADT IRIGY GECIK VAGYTOK!!! AHOGY ÉN IS:D!!! AZ A BAJ H KÜLFÖLDÖN NEM IRIGYKEDNEK AZ EMBEREK MERT NORMÁLISAN TUDNAK ÉLNI!!! ITT MEG LOPNI, CSALNI, HAZUDNI KELL! SAJNOS MÁR AZT SEM NAGYON LEHET, DOLGOZNI MEG A FASZOM MEGY EL 150 NETTÓÉRT!!! ABBÓL SOHA NEM VESXZEK HÁZAT AUTÓT:s"
lol?
na téged basszon nyomorékra az egy igaz isten nyila.
az ország 15%a a seggét a földhöz verné ha 150nettóért dolgozhatna te meg itt picsogsz te szarházi.
bár talán elég büntetés az is hogy az élet neked csak az autót meg a házat jelenti.
kívánom hát, hogy legyen házad autód sőt légy gazdag és maradj lelki szegény.
egyébként, hogy megfejtsd külföldön miért más ahhoz, ha már gondolkodni képes agyat nem adott az ég, legalább egy egyetemre beülhetnél..
elmondanám neked szívesen, de kb könyvet lehetne írni az okokból és azok hátteréről. és egyébként is gyanús, hogy már ez az idehányt irományom is túl hosszú, hogy megértsd..
2009.09.24 18:29:43nemezisazis
ja és zitában akkoris csak a márkát basszák. sőt mindenki csak a márkát baszná. már aki egyáltalán baszná.
2009.09.24 18:30:28storme
Ilyen állatságokkal foglalkoztatják a népet,miközben kilopják a szemünket!Szép elterelés....
2009.09.24 18:49:59stab
ha valaki elárulja nekme ki az az Ádok Zoltán, kap tőlem egy dianás cukorkát
2009.09.24 19:10:37Tivadar Galván
Ez is Dubai-ban végez alkalmi munkákat? Biztos széép hely, érdemes fotózni...
2009.09.24 19:14:25pukimaci
stab!
ő az 1ik Rötölöklubbos "KISCSILLAG".... Énekel, táncot meg talán bu*ul XD
2009.09.24 19:15:23pukimaci
Na ide azt a diannás cukrot!!! :D
2009.09.24 19:23:50stab
kösz pukimaci, és amiért ilyen gyors voltál 2-t is küldök ;)
2009.09.24 19:24:53maszatpanna
valaki belinkelné szenzációs képeit?
2009.09.24 19:28:19fraulein praxa
"Senki nem mondta, hogy követendő pl Paris Hilton... mondjuk azért ő is tett már 1smást az asztalra (saját tervezésű ruhák, parfümök, stb, stb...)... "
:-DDDDDDDDDDDDDDDDD
kössz, jót röhögtem...
kb. úgy tervez ő ruhát, mint ahogy kanye west cipőt..úgy meg még egy hétéves is tud.
2009.09.24 19:36:55zsúú_pingwin
ma láttam az utcán... legjobb nő. :)
2009.09.24 19:47:50Bellagio
dakota
2009.09.24 19:49:18pukimaci
fraulein praxa
ok, h nem ő tervezte, de ő fizette és ő is zsebelte be utána a zsét... ezért is írtam, h pénzből künnyű pénzt csinálni... :D
2009.09.24 19:50:41pukimaci
THX stab!!! :D felezzül el, nem akarlak kifosztani, drága dolog manapság az is :S/:D
2009.09.24 20:05:41Yann Le Pentrec
Nem is kell magyarázkodnia, a "luxuslakás" szó elmond mindent...
2009.09.24 20:33:59kolompárjason
Verném a faszomat a szájába.
2009.09.24 20:43:15Sylco23
2009.09.24 18:28:26nemezisazis
Először is anyukádat sértegesd aki világra nyomott....Intellektuális kapacitásomra abból következtettél, hogy kiverte a biztosítékot nálam az, ami ebben az országban folyik, gratulálok! Nem kell aggódnod, tudom jól, hogy nem a pénzről szól az élet, nem az a boldogság...de nagyon jó tud lenni ha van!!! 4 éven keresztül kerestem havi 300-500 ezret nettó, most nem...ez elég rosszul érint!!! Gondolom Te is ki lennél akadva.Ha már meglenne a házam, akkor nem aggódnék, megfelelne a 100000 ft is, a párommal ketten normálisan éldegélnénk...Még jó hogy nem vettem fel hitelt szopnám a f@szt, mint a többi szerencsétlen..Tájékoztatnálak, hogy nem kell egyetemet végezni ahhoz, hogy tudd miért jobb kint az élet, habár tudni azt is, hogy ott sem kolbászból van a kerítés..de legalább a kétkezi munkás is normális színvonalon tud élni!Amúgy hiába ülsz be egyetemre, okosabb sokkal nem leszel! Ismerek jó pár setét, idióta egyetemistát, akinek az élete magolásból áll, de dolgozni kurvára nem akar és azt hiszi, hogy ha elvégzi az egyetemet akkor neki 200akat kell keresnie...pfff..szánalmasak...aztán elmegy dolgozni 3 műszakba DIPLOMÁVAL!!! Inkább tanulna meg érvényesülni...
2009.09.24 21:43:20Biyb
DZ magánügye, hogy most egy olyan férfival él együtt aki pénzzel és nem kis ésszel rendelkezik. Nem szégyen ez, mert DZ dolgozik és biztos, hogy megteremti saját maga megélhetését. Ha az meg bárkinek szemet szúr, hogy mit vehet meg és hogy milyen értékű ajándékokat kap, akkor abból a magyarok irigysége beszél.
Nem is csodálom, hogy amennyire csak tudja védi a magánéletét.
Az ilyen férfiak nem buta Nőket fognak választani, mert azokkal meg kell jelenni különböző eseményeken és az nem csak arról szól,hogy milyen "csinibaba" áll melletted.
Akinek nics ebben tapasztalata, az csak abból tud kiindulni amit lát: "kigyúrt, buta" BMWs és a tényleg Szőke Nő!
DZ biztos, hogy egy értelmes NŐ és becsülendő, hogy szülővárosát, gyerekkora helyszínét nem felejti el.
Sok sikert Zita!
2009.09.24 23:33:55psmith
Biyb
"Az ilyen férfiak nem buta Nőket fognak választani, mert azokkal meg kell jelenni különböző eseményeken és az nem csak arról szól,hogy milyen "csinibaba" áll melletted."
Vazze de ostoba vagy. Ki is volt KF előző barátnője? Bódy Sylvie? Na azzal is tutira az IQ-ja miatt élt.
Ecsém ezek a nők nem az ifjú matematikusok versenyén tüntek fel, hanem az FHM, CKM, PlayBoy kiadványokban, meg hasonló műsorokban.
2009.09.25 03:15:32Megdobbent
Aztakurva. Ez a no tenylegesen retardalt, vagy csak az arca olyan, hogy tukrozi szellemi kepessegeit. Navazza, aki fenntart egy lakast egy szimpla lyuknak, azt csak sajnalni tudom, mint ferfit.
2009.09.25 03:57:20bibibíí
chipshop: "Honnan tudjatok hogy o nem szerelmes?
Szoval addig itelkezni es dolgokat ad hoc kijelenteni,amig nincs valamierol teljes koru ismeretunk az nem mas mint eloitelet es pletyka.
Nem ismerem Feriket,de csak azert mert gazdag,nem jelenti,hogy a penz az egyetlen szeretheto dolog benne."
Kedves chipshop, ott bukik meg a dolog, hogy kísértetiesen hasonló a celebcafatok ízlése. Egészen furika, hogy a Dz-nek, BSz-nek, anno Molnár Anikónak is pont Kedves tetszett meg.
Vagy csak a pénz a közös nevező?
Lásd aktuális románc: Oszter ment, Kapócs jött. A pali u.a.
Ennyit erről!
2009.09.25 06:30:30lilike13
Miliő egy l. Zitával az a baj, hogy nem tud viselkedni. Nyihog, mint egy ló, érthetetlenül hadar, és rettentő buta. El lehet képezelni, mindez hogy hat egy jobb társaságban, értelmes lények körében - már ha Kedves Ferenc nem csak hasonló színvonalú emberek közé jár. Ja, és a fotózást, azt hagyni kéne. Kapott egy jó gépet, beállítanak rajta a "művésznőnek" mindent, dolgozik a stylust, fodrász, kozmetikus, asszisztens. Zita kattint és utána ünnepelteti magát, ha éles a kép.
2009.09.25 08:39:40gergo
pont az a kep full eletlen, ahol az 1D-t tartja a kezeben? muhaha
2009.09.25 08:49:48apuc
Van benne 1-2 vonóóó-csak a mihercztartás végett..
Blokkolnám természetesen-de csak ingyé-és CSAKIS gumival.
Ja és cickóban nem a top szvsz.
2009.09.25 08:51:31apuc
lilike13:a zöld négyzet reméjük nem hiányzik a fényképezőjéről..
>o)
2009.09.25 10:28:05csepeli
Mondjuk jellemző rám, hogy én például nem tudotam, hogy D.Z. hogyan lett ismert.
Ha megkérdeznek, nem tudom megmondani, hogy kicsoda. Annyit tudnék, hogy szokott a tévében szerepelni, de semmi több.
Sajnos van egy ilyen modern szakma, amit úgyhívnak, hogy "Médiakurva". Ez lehet férfi és nő is. Az a munkája, hogy "celeb".
A többség meg örül, ha ki tudja fizetni a rezsit.
Ez ma Magyarország.
És ez nem a kommunisták vagy a jobboldal műve.
Hanem a mienk magyaroké, akik ilyenné hagytuk tenni az országot.
2009.09.25 10:36:26altec
tudom már! fotós úgy lesz az ember, hogy szorgalmasan tanul, gyűjt a felszerelésre, aztán, hogy profi legyen, portfóliójával szerkesztőségekben kilincsel, s ha megtörténik a csoda, megveszik a képeit. zita is így csinálta, másként ez nem megy - gondolom. szíves-örömest megnézném a műveit, még vennék is egy portrét, amit a feriről csinált! nem baj ha beállított a kép, pl. feri egy zsákba kutyatápot lapátol ballal, a jobbja meg telis-teli volna 20 lepedősökkel, a kép aláírása meg lehetne az, hogy, nem mindenki paraszt, aki annak látszik!
2009.09.25 10:37:39altec
egészen egyszerűen irigy vagyok, na!
2009.09.25 12:05:58hol vannak a hétköznapokban a kommentelők amúgy?? :D
kezdem azt hinni, hogy valamit nagyon rosszul csinálok :D ez a csaj huszon x éves, és full megvan mindene, az életében már semmi gondja nincsen, még egzisztenciát is faragnak neki ezzel a fotós szarakodással, (ez is úgy, hogy mi az amihez kb érteni tud, hát kattingassa a fényképezőgépet). annyi a dolga hogy egy milliárdos mellett mosolyog a mindent eldöntő "nagy emberek" között!
bazzzz...,
2009.09.25 12:08:00hol vannak a hétköznapokban a kommentelők amúgy?? :D
kezdem azt hinni, hogy valamit nagyon rosszul csinálok :D ez a csaj huszon x éves, és full megvan mindene, az életében már semmi gondja nincsen, még egzisztenciát is faragnak neki ezzel a fotós szarakodással, (ez is úgy, hogy mi az amihez kb érteni tud, hát kattingassa a fényképezőgépet). annyi a dolga hogy egy milliárdos mellett mosolyog a mindent eldöntő "nagy emberek" között!
bazzzz...,
2009.09.25 12:09:50hol vannak a hétköznapokban a kommentelők amúgy?? :D
kezdem azt hinni, hogy valamit nagyon rosszul csinálok :D ez a csaj huszon x éves, és full megvan mindene, az életében már semmi gondja nincsen, még egzisztenciát is faragnak neki ezzel a fotós szarakodással, (ez is úgy, hogy mi az amihez kb érteni tud, hát kattingassa a fényképezőgépet). annyi a dolga hogy egy milliárdos mellett mosolyog a mindent eldöntő "nagy emberek" között!
bazzzz...,
2009.09.25 13:07:12vakond32
Látta valaki, hogy tényleg volt sex, vagy csak a hangot adták, a nézettség érdekében, ti meg megeszitek, biztos gyakran veszitek a best magazint. Én is ismerem és nincs elszállva magától, kedves lány. Ha meg nők szídják csak az irigység beszél belőlük, mert melózni kell, és ez nagyon fáj nekik.
2009.09.25 17:02:51holdika
Összefoglalva minden tinilánynak! El kell menni egy tévémüsorba, ország-világ előtt kitárni a p.csát ,lefeküdni egy pasival, majd mindenkivel és utána osztani az igét azoknak a szerencsétleneknek akik inkább szegények maradnak de nem adják fel elvüket csak azért,hogy kifizessék őket egy-egy kefélés után.
2009.09.25 17:05:41holdika
altec! Zita a seggével lett fotós , de az is csontos neki .. de azért az emberek mindig fognak emlékezni arra,hogy ez a spinkó honnan jött és milyen szolgáltatásokat nyujtott a pasiknak
2009.09.25 20:45:47cserko
ne ne ne...könyörgöm ne akarja beadni ez a nő hogy ő egy értékes ember a szép külseje mögött!!!..amikor ott kefélt a Kísértés című műsorban és lehetett hallani ahogy lihegett és ordenáréskodott mindenki előtt egy alig ismert férfival,pénzért,népszerűségért...vérlázító!. Egy jóérzésű nő nem tesz ilyet,nálam már akkor leírta magát. Minden hír vele kapcsolatban röhejes. Egy számító,pénzéhes 0,semmi több.
2009.09.25 20:47:45cserko
holdika! ha nem volt szex,akkor még szánalmasabb a dolog,mert HAGYTA és nem zavarta hogy mindenki azt gondolja hogy megteszi és csakis a pénzért..akkor már talán jobb lenne az is ha a dugás miatt csinálja,mert akkor azt mondom hogy imád dugni...de így....!!!!!
2009.09.25 20:48:23cserko
..jah és úgy tűnik neki fáj a munka ezért csinálja amit csinál!!!!!!!
2009.09.27 08:54:07S@nyci ®
Celeb értelmezése:
A kifejezés mellékjelentésként azt a tartalmat is hordozza, hogy az ismertség alapja nem (vagy nem szükségszerűen) az illető tudása, ill. egyéb autonóm képessége, hanem egy, a média által róla mesterségesen kialakított kép, amely beépült a fogyasztók (olvasók, nézők) gondolatvilágába.
Kiemelném "az illető tudása" részt. :D
A celebus szó eredetileg: fenséges.
Na, ezt az itteni közéletnek nevezett förtelemben nem alkalmaznám.
Broáfff!