horoszkóp

Steiner Kristóf: A gumimatrac én vagyok

2009.11.08. 09:25
Steiner Kristófnak soha nem tiltottak meg semmit, így már 10 évesen tudta, mi a helyzet. Azóta 17 év telt el, ezért nem csoda, hogy összegyűlt a fejében egy könyvnyi élmény celebekről, szexről, hírnévről, spritualitásról. Az önéletrajzzá többé-kevésbé összeálló novellagyűjtemény megjelenése alkalmából rendezett eseményen készítettünk vele interjút, ahol elmondta, ő Geronazzo Máriában és Kiszel Tündében is felfedezi az értéket. Most, hogy már mindent elért, végre kommunikálni szeretne. Rajtunk nem múlik...

Gumimatrac a Gangeszen címmel jelent meg pénteken a fél éve Izraelbe költözött Steiner Kristóf önéletrajzi kötete. A könyvbemutató előtt csaknem egy teljes óra hosszáig kizárólag a Velvet részére beszéltettem a szerzőt, természetesen a kedvenc témáinkról: szex, hírnév, fogyókúra, celebek, vallás. Élete regényéhez a fejezetek címeit filmcímekből vette, és azt mondta, egész életében erre az interjúra várt. "A gumimatrac én vagyok" - magyarázott később Steiner egy színpadról, immár közönségnek, majd a rajongók a rendezvény végén tömött sorokba fejlődtek fel és nekiálltak dedikáltatni.

Mennyiben különbözött a gyerekkorod egy normális gyerekkortól?

Szinte semmilyen tekintetben nem volt normális a gyerekkorom. A szüleim 2 éves koromig nagyon szabadosak voltak, talán túlságosan is. Aztán amikor a buddhizmus belekerült az életükbe, akkor a spirituális dolgok átvették az irányítást. És önmagában attól, hogy valaki kiskorában felfedezi magán, hogy homoszexuális, már ettől bonyolultabb az élete, mint egy átlagos gyereknek.

Te hány éves korodban fedezted fel magadról?

Tíz éves koromban én már túl is voltam az első ilyen élményen. Nálam aludt egy alsó tagozatos osztálytársam és felfedeztük egymás testét. Előtte még csak azt tudtam, hogy imádok barbizni és nem érdekel a G. I. Joe. Tíz éves koromban viszont már tudtam, hogy mi a helyzet. Szerintem aki homoszexuális, az egy feladatot kap az élettől, mert ezt egyáltalán nem könnyű kezelni. Még ha az ember saját magában el is fogadja könnyedén, akkor sem könnyű kezelni.

Szüleidnek hány éves korodban mondtad el?

Tizenöt. Amikor először volt normális kapcsolatom. Nem akartam hazudozni, ezért úgy döntöttem, hogy elmondom. Anyukám nagyon impulzív nő volt, és megkérdezte tőlem, hogy "és mi van, ha megtiltom?" Erre azt mondtam, hogy olyan nincs. Az olyan, mintha azt mondanám neked, hogy nem lélegezhetsz. Erre rámnézett és azt mondta, hogy akkor jó, oké.

Volt egyáltalán bármi, amit megtiltott?

Megtiltott?! Nem. Soha nem tiltott meg semmit. De én soha nem is mentem bele olyan dolgokba, amikbe nem kellett volna. A legtöbb gyereknek azt szokták mondani a szülei, hogy "ne drogozz", vagy "ne dohányozz", de engem soha életemben nem vonzottak ezek a dolgok. Életemben legfeljebb ha három szál cigarettát elszívtam. Azt azért éreztem sokszor, hogy a szüleim nem értenek egyet valamivel, amit csinálok, de soha nem tiltották meg. Anyukám például nem örült annak, hogy érdekel a színészet és a média világa, mert mindig azt mondta, hogy itt nagyon felszínesek és képmutatóak az emberek.

A Steiner Kristóf vs Kaja saga főbb fejezeteid foglald most össze légyszíves.

Kiskoromtól kezdve imádtam enni. Ennek következtében 12 éves koromra meglehetősen kerekded gyerek lettem. Ez egészen 15 éves koromig nem érdekelt. De ekkor láttam, hogy Victoria Beckham milyen vékony, olvastam, hogy Nicole Kidman 900 kalórián él, és hülye voltam és befolyásolható és ezek a dolgok megragadtak az agyamban. 18 voltam, amikor elhatároztam, hogy én mindenkinél vékonyabb kell, hogy legyek. 20 éves koromra a 182 centis magasságomhoz lefogytam 54 kilóra. Így éldegéltem fél évig. Egészen addig, amíg a családom azt nem mondta, hogy ebből elég, most már ennem kell. Ekkor elkezdtem zabálni, mint a disznó, és bejött a képbe a bulímia. Miközben ettem, potyogtak a könnyeim, hogy én nem akarom ezt. Undorodtam a test összes folyamatától. 54 és 85 kiló között ingadozott a súlyom. Most egy olyan helyzetben vagyok, ami teljesen új. Kitaláltam, hogy nem szeretnék semmilyen olyan ételt megenni, ami az állatoknak szenvedést okoz. Az alkohollal is leálltam, pedig régen nagyon sokat ittam. Most vagyok 68 kiló, és ezzel elvagyok.

Miért vágytál arra, hogy híres legyél?

Ez volt a prioritás-listámon az első pont. Mert imádtam, ha észrevesznek. Mindenáron híres akartam lenni.

És most, hogy híres vagy, most jó? Van olyan konkrét dolog, amire azt mondod, hogy ez jó, ezért éri meg? Például most ezt az interjút adni jó?

Igen. (teljesen komolyan mondja) Nagyon. Én mindig erre vágytam, egész életemben. (itt már nevet ő is, de még inkább a riporter) 27 éves vagyok, és gyakorlatilag mindent megcsináltam, amire vágytam kiskorom óta. Filmekben szerepeltem, saját tévéműsorom volt, magazinokban publikálok, az emberek figyelnek rám. Viszont ami nagyon megváltozott, az az, hogy egy időben csak híres akartam lenni; teljesen mindegy volt, hogy milyen áron és miben. De most már fontosnak tartom azt is, hogy a kialakított folyosón valamit kommunikáljak is.

Te képviselsz valamilyen értéket? Feladatod neked egyáltalán, hogy bármiféle értéket képviselj?

Szerintem mindenki képvisel valamilyen értéket. Bármilyen felháborítóan is hangozhat, Geronazzo Mária is képvisel valamiféle értéket, csak a helyén kell kezelni. Nem szabad elvárni egy Kiszel Tündétől, hogy bármilyen fronton olyan élményt vagy inspirációt nyújtson, mint mondjuk egy Radnóti-vers. Nem Kiszel Tünde a hibás, hanem az, aki ezt várja el Kiszel Tündétől. De saját magamra visszatérve - én hiszem, hogy van felelősségem és kell valamiféle értéket képviselnem. Igaz, hogy eltartott egy ideig, amíg ezt megértettem.

De akkor mi az a konkrét érték, amit képviselsz?

Nagyon szeretném, ha részese lehetnék annak, hogy mindenki megérti azt, hogy nekünk embereknek egységben kell működnünk. Mindannyiunknak. Az is, aki a Mónika show-ban üvöltözik és az is, aki a Katona József színházban áll fenn a színpadon és fejből tud húsz drámát - mi mind ugyanannak az egységnek a részei vagyunk.

Te hívőnek tartod magad?

Igen.

Ha a vallásosság azt jelenti, hogy a hitednek, meggyőződésednek valami külső, szervezett módon jelét is adod, akkor mondhatjuk azt is, hogy vallásos vagy?

Sok ilyen jel van. Apukám buddhista és anyukám is az volt, ezért kiskoromtól kezdve rengeteg ilyen volt. Mielőtt ettünk, elmondtuk az ételfelajánlást. Jártam beavatásokon. Ha belépek egy szertartásterembe, akkor leborulok. Ezek formális dolgok, amikkel együtt nőttem fel. Mindig is érdekelt a zsidó miszticizmus, de most, amióta kinn élek, nagyon intenzíven. Ehhez, a kabbalához is kötődik egy csomó fizikai dolog, ami napi rutinná vált az életemben. De a kabbala nem vallás.

A galériában új fotók is vannak természetesen!

Miben vagy a leginkább tehetséges? Mire van adottságod?

Arra, hogy bizonyos dolgokra felhívjam a figyelmet. Kommunikációban vagyok tehetséges.

Az biztos, hogy nem ööözöl, nem mondasz töltelékszavakat, szabatosan fogalmazol. Amit most felveszek a diktafonra, azt szinte egy az egyben le lehet gépelni a cikkbe.

Mindig ilyen voltam, de azért tanultam is. Volt beszédtechnika óránk.

Mondj egy dolgot, amit abból tanultál meg, hogy híres vagy!

Azt tanultam meg, hogy kik és milyenek az emberek. Én burokban nevelkedtem. A szüleim ugyanolyan őrültek voltak, mint én vagyok, és az egész család ilyen volt. Senki se volt normális. És amikor híres lettem, akkor szembesültem azzal, hogy kik is ezek az emberek, akik előtt annyira szerettem volna szerepelni. Megdöbbentő volt számomra. Azt gondoltam, "jé, ezek tényleg nem értik, amit én mondani próbálok vagy közvetíteni szeretnék...?"

Amikor megismerkedtetek, a barátod mit szólt ahhoz, hogy te celeb vagy?

Neki eleinte nagy probléma volt, hogy hogyan kezelje az ismertséget. Egyszer például kutyát sétáltattunk, és két méterrel mögöttem jött, mert felszedte a kutyakakit. Másnap videó volt a neten arról, hogy hogyan sétálunk! Azt mondták, hogy az, hogy ő két méterrel mögöttem megy, azt jelenti, hogy nincsen közöttünk összhang. Ez őt régen nagyon kiborította, de most már megtanulta kezelni. Irtózott attól, hogy mindenki figyeli, de meg kellett tanulnia ezzel együtt élni.

Kik az ellenségeid?

Nekem nincsenek ellenségeim. Biztos, hogy vannak emberek, akiket irritálok, olyanok viszont nincsenek, akik engem irritálnak, vagy akiket én utálnék.

Szerinted vannak olyanok, akik téged ellenségüknek tekintenek?

Miért lennének? Talán olyan emberek vannak, akik úgy gondolnak rám, hogy rossz irányba viszem a világot, vagy valami ilyesmi.

Attól nem félsz, hogy egyszer meg fognak unni az emberek?

Nem. Amikor elköltöztem, akkor sokan azt mondták, hogy az emberek nagyon könnyen felejtenek, hogy fél év és már azt sem fogják tudni, ki vagyok. De az igazság az, hogy amióta elköltöztem, sokkal többet foglalkozik velem a sajtó.

Mennyit jársz mostanában haza Magyarországra?

Eddig háromhavonta jöttem, mert ennyit tartózkodhatok kint egyhuzamban.

Utáltad Budapestet, mielőtt elmentél?

Nem, soha nem utáltam Budapestet, Magyarországot se. Imádom a Balatont, életem legszebb nyarai oda kötődnek. Nagyon szeretem Magyarországot és Budapestet is. Nekem mindig Magyarország lesz az első számú otthonom, hazám. Szenvedélyesen szeretem ezt az országot. Utálom azt a mentalitást, hogy "itthon minden milyen szar", "itt mindenki ilyen meg olyan". Én nagyon szeretem az embereket. Például rendszeresen feljárok a Velvetre beszélgetni a kommentelőkkel, akik a velem foglalkozó cikket kommentálják. Van olyan, akivel e-mailezek utána, és eljutunk a kommunikációnak egy olyan fokára, amikor már nem az megy, hogy "úristen, undorító, ha belegondolok, hogy ez mit csinál a barátjával", hanem egy ilyen kommentet kibontunk odáig, hogy abból beszélgetés lesz.

Lehet, hogy egyszer Izraelben is híres leszel?

Izraelben nem csinálok semmit olyat, ami miatt híres lehetnék. Tel Avivon belül mindenki ismer, mert annyira kicsi a közösség és nem sok szőke, kék szemű fiú szaladgál. Én úgy vagyok híres most Tel Avivban, mint ahogy Soma volt híres tíz évvel ezelőtt Budapesten: underground körökben ismernek. De az az inspiráció nincs már meg bennem, ami tizennégy éves koromban megvolt. Nincs olyan vágyam, hogy izraeli bulvárlapok hasábjain szerepeljek. Tizennégy évesen fogadtam egy osztálytársammal, hogy szerepelni fogok a Story magazinban. Akkor ez nagyon fontos volt, de most már nincs meg bennem az a vágy, hogy meghódítsak még egy országot.