Mi ez, hogyan működik? Celebhatározó - Magyar Hírességek Adatbázisa

Brasch Bence a rajongók közül csajozik

2009. november 11., szerda 12:28 | Frissítve: 2009. november 11.
Pár nap leforgása alatt annyi rajongói levelet kapott a Csillag születik gimnazista versenyzője, hogy nem győzi megválaszolni azokat. Viszont amint ideje engedi, megnézi a felhozatalt, egyedülállóként még az is elképzelhető, hogy így találja meg a párját. Hogy erre mikor kerül sor, azt nem tudni, Brasch ugyanis most leginkább az énekléssel van elfoglalva. Fáy lehúzása után neki dupla figyelmet kell szentelnie a következő fordulóra.

A Csillag születik versenyzője a tehetségkutató versennyel jött hírnévvel együtt szerelmes levelek tömkelegét is kapja: Brasch Bencét fiatal lányok hada rohamozta meg a közösségi portálokon. "Igyekszem mindegyikre válaszolni” – biztosította a rajongókat Brasch a Velveten keresztül, és mint kiderült, esélye mindenkinek van, aki szimpatikus lány és bejön neki. "Nyitott vagyok minden téren, hiszen nincs párkapcsolatom, egyedülálló vagyok." Hozzátette, Paris Hilton után most már inkább a természetes lányok tetszenek neki.

Ideje viszont nem tudni, mikor lesz a válogatásra, hiszen ahogyan az lenni szokott, a csatorna reggeltől estig ellátja elfoglaltsággal. Ráadásul nincs könnyű dolga, és alaposan fel kell készülnie a középdöntőre, legutóbbi előadása ugyanis megosztotta a zsűrit. A Ronan Keating szerzemény nem bizonyult jó választásnak, és ezt Fáy Miklós sem rejtette véka alá: „Nekem ez nem tetszett. Ez van. Jobb, ha tudod” – közölte az értékelésnél.

Brasch Bence (7)

„A saját magam teljesítményével meg voltam elégedve” – mesélte Brasch a Velvetnek. „Fáy Miklós és Oroszlán Szonja szerint viszont jobban fel kellett volna építenem a dalt. Tehát az egy dolog, hogy szerintem jól sikerült, de egy külső szemlélő látja igazán, hogy mi a hiba és mi a jó valamiben. Nem lombozott le, örültem annak, hogy ezt elmondták, hiszen legközelebb már ezt is tudom hasznosítani”.

A lehúzás ellenére ugyanis a nézők úgy döntöttek, hogy a középdöntőben szeretnék látni a fiút, és szavazataik alapján bejuttatták a szombati verseny legjobb négy versenyzője közé. Brasch elmesélte, hogy bár jól élte meg a negatív kritikát, annak azért ezerszer jobban tudott örülni, hogy Szirtes Tamástól olyan magas pontszámot kapott, és hogy a nézőknek is tetszett, amit produkált.

Azt azért érzi, hogy a közönség mentette meg, és tisztában van azzal, hogy nekik köszönhetően jutott be a 12 legjobb közé. „Gondolom, elnyertem a nézők szimpátiáját, szerettek volna még látni belőlem, esetleg még egy lehetőséget akartak adni. Remélem, hogy még sok ilyen lesz, hogy sokan szavaznak rám.”

A tizennyolc éves fiú másfél éve tanulja az éneklést a Kővirágok Énekiskolában, ami miatt hetente egy alkalommal Budapestre utazik, de már gimnázium első osztályától énekel saját magától.

„Szeretnék a Színház és Filmművészeti Egyetemre felvételizni, illetve ha ez a vágyam nem teljesül, Budapesten van rengeteg musicalstúdió, színház – és prózastúdió. De egyelőre konkrét tervek nincsenek, hiszen nem lehet tudni, hogy a Csillag születik tehetségkutató milyen lehetőségeket hoz nekem. "Ha esetleg úgy adódik, hogy a pop műfajban bizonyíthatok, akkor állok elébe, és egy ideig azt a vonalat követem. Szerintem nem zárja ki a musicalt, és talán a kettőt lehet egymással párhuzamosan is csinálni” – nyilatkozta.

Küldje el  |  Nyomtatható  |  

Kommentek

  • 2009.11.11 12:40:19Lord of the Sith

    Utálom a kurvákat.

  • 2009.11.11 12:55:37TheAz

    Ez remek. Na lépjünk tovább.

  • 2009.11.11 12:56:39Mr. Ray

    Ribanc szagot érzek:D:D

  • 2009.11.11 12:59:01etyienn

    Bence helyébe, az összes agyatlan, sexi csajt megfektetném és ennyi...
    Minden nap más...
    Ezeket a kis libákat nem kell sajnálni!

  • 2009.11.11 13:07:47Gee Halen

    Hát, ha már megszavazták a továbbjutását...

  • 2009.11.11 13:11:04Lord_Cica

    Ú remélem 1 év múlva már senki sem emlékszik rá, és arra kényszerül, hogy homopornózzon.
    Nagyon durván helyes.

  • 2009.11.11 13:12:21Deena

    Ki az a marha aki ilyenért rajong... A 11-12 éves kislányokat kivéve.

  • 2009.11.11 13:14:08zéka

    TheAz teljesen jogos, olvasnék szívesen egy érdekesebb cikket a velveten, mondjuk melyik politikus fingot nyilvánosan miközben a megszorításokról beszélt.
    Vagy melyik politikusról derült ki, hogy homóanimalpedofingszexfilmben szerepelt?:D NAh?:D

  • 2009.11.11 13:16:11zZz

    Kis ribi picsák hadából választani, úgy kell azt.
    Ha van gyomra hozzá a pöcsnek, akkor etyiennre hallgasson.

  • 2009.11.11 13:17:05petya.bacsi

    Na, tinilányok (tinifiúk?) sikongatva szavazhatnak erre a tinibálványra. Tavaly Fekete Dávid, most meg Brasch Bence. Göndörhajú Márk meg mehet süllyesztőbe.

    Ha még a kockás hasát is megmutatja, tuti befutó lesz :D

  • 2009.11.11 13:18:39Virgin Mary

    Ritka helyes gyerek.

  • 2009.11.11 13:18:39hilton

    olyan ronda mint a busz eleje....még tini koromban se kellett volna..pedig csak 19 vagyok,...

  • 2009.11.11 13:19:12yettanagyi

    Méh a tojáshéj a valagán, majd 1-2 tyúk "összetöri pici szivét" és majd ott látjuk ahol BB Évikét. Várjon még ezzel a celebséggel. Egyszer fent, máskor lent. Még egyenlőre semmit sem tett le az asztalra. És lehet, hogy nem is fog, mert nem jut el odáig. Egy páran már próbálkoztak ezzel. Mindenki nem élhet zenélésből éneklésből, valakinek dolgoznia is kéne.

  • 2009.11.11 13:22:19pentye

    olvastam valakinek a blikkjében, h B.B. a győzelemért cserébe a szüzességét ajánlja fel!

  • 2009.11.11 13:24:25lokrojf

    Broáf! Kis pöcs... Mán megint van valaki valamilyen gyenge műsorban, akit fel kell kapni, és nyomatni kell. Szerencsére csak ideig-óráig... oszt mehet ez is a levesbe!

  • 2009.11.11 13:27:40johevi

    "Nyitott vagyok minden téren" Vagy még meg kell tanulnia nyilatkozni, vagy nem csak a lányok reménykedhetnek...

  • 2009.11.11 13:32:09Babu2000

    Sosem értettem, hogy lehet egy hírességért ennyire rajongani.

  • 2009.11.11 13:43:01andreasue

    ritka ronda bibsi

  • 2009.11.11 13:47:02kopott-kakas

    Kedves Bence !
    Olyan szimpatikus ifjúnak tünsz !

    Sajnállak, hogy a médiafőnökök áldozata leszel Te is, aki először jól kihasználnak, azután meg "eldobnak".
    Jól fognak keresni rajtad a szerkesztők, zeneszerzők, szövegirók, meg mindenféle léhűtők.
    Ne hagyd magadat mindenre rábeszélni !
    Gonoszok közé kerültél !

  • 2009.11.11 13:53:41sanyix

    fura hogy mindig ilyen kis göndörke bibsik lesznek "tinisztárok" a többi köcsög is ilyesmi vót :)

    (egyébként a helyében én is kihasználnám a helyzetet)

  • 2009.11.11 13:54:15prae

    Steiner Kristófot felpróbálhatná.
    Egy faj, egy kinézet.
    "Brasch".
    Hol a rosszbajban "teremnek" ezek?

  • 2009.11.11 13:55:14akov

    Szerencsétlen...

  • 2009.11.11 13:55:48prae

    Kopott-kakas
    Ne féltsd.
    Őt is jól beoltották a gójok ellen.
    Inkább magunkat féltsük tőlük.

  • 2009.11.11 13:58:55dancegirl26

    Legalább "megköszöni" majd a tini csajoknak, hogy tovább juttatták...
    Kellemes az alap hangja de kb...tt unalmas az előadásmódja... Főleg, hogy elvileg tanárhoz már jár x ideje... Nem ártott volna, ha azzal kezdi, hogy megtanulja használni is a hangját.

  • 2009.11.11 14:00:02ramona

    Üresfejű pasi leszel kedves Bence!
    Téged is csak szex és pénz fog érdelekni.(Lehet, hogy fordított sorrendben)

  • 2009.11.11 14:00:08ramona

    Üresfejű pasi leszel kedves Bence!
    Téged is csak szex és pénz fog érdelekni.(Lehet, hogy fordított sorrendben)

  • 2009.11.11 14:02:03PaOntan

    tutira engedi popoba

  • 2009.11.11 14:02:26éljen"Z" éljen"Z" éljen"Z" éljen"Z"

    SZERINTEM Ő EGY JÓL SIKERÜLT

    JOKER REINKARNÁCIÓ

    Batman pedig izzítja a zéroemissziós batmobilt!

    :)))

  • 2009.11.11 14:02:48Taknyosmakikaki

    pár hónap és jön a coming out a részéről

  • 2009.11.11 14:06:05SzeLepke

    Jó kis friss husi:)

  • 2009.11.11 14:07:11johevi

    Azért mekko találmány ez az internet, meg kommentelés. Valaki gyanútlanul nyilatkozik 5 mondatot és máris ezrek buzizzák, köcsögözik, imádják stb.

  • 2009.11.11 14:21:15kalman.kalman

    Nem baj, hogy Bence nem szuperjó pasi és énekhangja se túl fényes, elég, ha a lányok azt hiszik. Ehhez meg elég egy mamlasz fej és mosoly.
    Dugjon meg minden kiscsajt, odaadják magukat önként. Utána adjon el nekik CD-ket és dugja tovább őket.

  • 2009.11.11 14:24:50Slipping_Beauty

    Engem egy picit Mikára emlékeztet, nem tudom miért.

    Egyébként helyes-szép-aranyos, remélem ilyen is marad. :)

  • 2009.11.11 14:45:32trollkotze

    Na, látom, megint savanyú a szőlő.

    Sajnos a srác nem nagyon tud énekelni (bár a hangja kellemes), kíváncsi vagyok, meddig jut.

  • 2009.11.11 14:59:12Rugodič Pičan

    andreasue, Te aki cigány vagy, sanyx, Te bantu néger létedre, és Te prea, aki kínai-vietnami keverék vagy... szóval Ti miért bibsiztek?

  • 2009.11.11 15:26:32M11an

    Ez még a Márknál is rusnyább, illetve szarabbul énekel. Megnézném én azokat a csajokat miféle fosok lehetnek. :)

  • 2009.11.11 15:30:40holdika

    Az a baj,hogy annyi ilyen nyálas előadó van,, Márk, akkor ez a Bence , Fekete Dávid,Király Laci vagy István?? Na ha ezek összeállnak a nyálzenekart megalakithatják

  • 2009.11.11 15:41:32S.Dave

    Ez a jó Direkt Marketing!!
    Persze ha még pénze nem származik az éneklésből vagy nem annyi,hogy megéljen akkor kafatéria gyanánt dugja is meg a kis ribiket:)

  • 2009.11.11 15:56:13VOGAben

    Mér kikkel csajozzon az utálóival? Na az hír lenne meg kihívás de ez kalapfos. Bipsi-e? A há! Anélkül nem megy ez bameg. Ebben a langyibangyi stílusban nem divat a garbós farok.

  • 2009.11.11 16:40:13trollkotze

    Honnan szeditek, hogy zsidó? Egyébként meg mi a franc köze van ennek bármihez is?

  • 2009.11.11 16:44:43BMW ///

    Ez Zlatan Ibrahimovic fia.

  • 2009.11.11 18:34:50emesemese

    Bájgúnár bohóc

  • 2009.11.11 19:39:46Mesterséges inteligencia

    Keedves Tündibündicukipofaszépmosolyúbárgyú fiatal ember remélem jól megszeded magad a tinilányokból , remélem lesz valami abszolut plasztik barátnőd aki nem is természetes de hát számodra Paris a tuti (ja vagy már dobtad ,hogy már természetes csajok kellenek ,na hoppá)gondolom azért lesz sziv összetörés ,koncert ,uj lemez és egyéb és ujra jön ki elrabolja a szived stb.Gyerekek mért nem lehet valami normális énekest kikukázni egyszer mért csak ilyen cukifiukák vannak ?Szerintem a szomszédban a Zsolti jobban énekel és türhettőbb is a vigyora:D
    Szerintem hajrá Zsolti!

  • 2009.11.11 20:10:58vodkata

    Üjj, faron tisztelném őkelmét:P

  • 2009.11.12 07:16:49Picurigor

    Újabb nyominger "tinibálvány" Márk és SPö mellé...
    Ez kell a népnek...!

  • 2009.11.12 10:30:59Cucli

    én bevállalnám a fiúcskát egy pár év múlva azért:)))
    most lelkiismeretfurdalásom lenne, hogy megontom, de akkorra már úgyis tudni fogja mit hova mennyire:))))

  • 2009.11.12 11:25:11csipmonx

    nem lombozta le a kritika=))szinte elbogte magat=))...a musorvezetokkel sem akart beszelni mikor kiment a szinpadrol...pancser

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

BooklineBookline

C-travel ajánlatokC-Travel ajánlatok

hirdetés