Mi ez, hogyan működik? Celebhatározó - Magyar Hírességek Adatbázisa

Zalatnay örökös rekorder marad a Playboynál

2009. november 18., szerda 12:18 | Frissítve: 2009. november 18.
Habár Liptai Claudia csúcsgázsiért szabadult meg a ruháitól, mégsem sikerült a Playboy lapszámát egy újabb eladási rekordba emelnie. Zalatnay Saroltára nyolc éve kilencvenezer ember áldozott pénzt, Liptai októberi, novemberi képeire együtt nem voltak ennyien kíváncsiak. Az énekesnő szerint ez annak köszönhető, hogy celebként még nagyon az elején vetkőzött és régen mindenkinek több pénze volt, mint most.

Zalatnay Sarolta hétfőn ünnepelte a Király utcai Trófea étteremben, hogy Liptai Claudianem győzte le, továbbra is ő a rekorder a kilencvenezer példányban eladott Playboy magazinnal. A Velvet információi szerint egyébként a liptais számból eleve ötvenezret nyomtak, ami szinte mind egy szálig el is fogyott. Az énekesnőt Liptai úgy sem tudta megverni, hogy mind az októberi, mind a novemberi magazinnak ő volt a címlaplánya. „Ebben több dolog is közrejátszik. Az egyik, hogy azon már túl vannak az emberek, hogy valaki fiatal és szép, mert az múlandó. A siker inkább attól függ, mennyire ismerik az adott személyt, illetve mit tett le az asztalra. Nem az a fontos, hogy vetkőzik valaki” - vélte Zalatnay, aki szerint az is közrejátszott a rekordeladásban, hogy nyolc évvel ezelőtt épp jó időben volt a Playboy közelében.

Elmondása szerint nem is vetkőzni ment a magazinhoz, hanem mélyinterjút adni, hogy népszerűsítse az akkor megjelenő könyvét. „Egyszer csak azt mondták, mit szólnék, ha... Mivel utoljára hároméves koromban készült rólam meztelen fotó, mondtam, hogy szó sem lehet róla. Nagyon nehéz volt elhatározni magam, mert bár egy klassz és nívós újságról van szó, amiben megtiszteltetés szerepelni, de bennem volt az is, hogy vagy nagyon nagyot bukunk vele, vagy nagyon nagy siker lesz.”

Zalatnaynak az eddig felsoroltakon kívül is volt elképzelése arról, mi játszhatott közre a megdönthetetlen rekordjában. Szerinte őt mindenki ismerte/ismeri nemcsak az országban, de Kelet-Európában is, és az is szempont, nyolc éve több pénze volt az embereknek, mint manapság. Azt sem szabad elfelejteni, hogy amikor ő vetkőzött, még ritkaság volt a meztelen celeb látványa: „Azóta persze minden hónapban ledobja valaki a ruháit, nemcsak a modellek, de énekesek, sőt riporterek is” - vélte Zalatnay, aki Liptait az utóbbiként definiálta.

Ingyen fotózásnak indult

„Annak idején abban állapodtunk meg a Playboyjal, mivel nem tudtuk megtippelni sem, hogyan fogják fogadni, ingyen csinálom, aztán majd meglátjuk mi lesz. Végül annyit adtunk el belőle, hogy azóta se jött senki a közelébe. Szépek voltak a képek, nagyon büszke voltam, de soha nem csinálnám meg még egyszer. Nem azért, mert szégyellnék levetkőzni, csak az olyan jól sikerült, hogy nem szabadna, és nem is lehetne megismételni.” Nemcsak abban lehetünk biztosak, hogy Zalatnayt nem látjuk többet ruha nélkül, de mint kiderült, Niki nevű lánya sem fog vetkőzni, mert ő kislánykora utálja a felhajtást és a médiát.

„Nem egy prűd lány, de nem az tipikus fiatal. Sokkal komolyabb, a koránál sokkal öregebb – ezt idézőjelben és pozitívan értve -, megfontolt, nyugodt. Olyan mintha az édesanyám elment, és ő jött volna a helyette. Ő az, aki a hektikus őrjöngéseim közben azt mondja – mintha édesanyámat hallanám – 'szerinted ez most jó?' Egy idő után elkezdek röhögni azon, hogy tényleg gáz üvöltözni. Nagyon jó kis ütköző, és nagyon jó kis mérce.” Az énekesnő azt is hangsúlyozta, lánya tizenkét évesen felhívta arra a figyelmét, hogy a Playboy után mindenki meztelenül fogja látni maga előtt, és ha ezzel együtt tud élni, akkor bátran levetheti a ruháit.

A Playboy főszerkesztője elégedett

Tény, hogy a zalatnays számból többet adtunk el, ám a 2002-es eladásokat a maiakhoz viszonyítani értelmetlen - reagált Zalatnay ünneplésére a Playboy főszerkesztője, Radnai Péter. Kifejtette, elég arra gondolni, hogy 2002-ben az internet sokkal kisebb részt hasított ki a médiapiacból, az összes nyomtatott újságból jóval többet adtak el, ezért egyáltalán nem elégedetlenek a liptais számok eladásaival, sőt, kifejezetten elégedettek.
Küldje el  |  Nyomtatható  |  

Kommentek

  • 2009.11.18 12:47:13nemá

    "De akkor sem nem vetkőzik többet." kettős tagadás. akkor ugye vetkőzik?

  • 2009.11.18 12:47:26deflorator

    "kiderült lányát sem fog vetkőzni, mert ő kislánykora utálja a felhajtást és a médiát."

    Gratulálok! Tudom, hogy még innen is van lejjebb, de azért már ez is szép teljesítmény.

  • 2009.11.18 12:48:39Donp

    Na még az kellene, hogy vetkőzzön! Jézusom! Senki nem látja, hogy már akkor 20 kiló vakolat volt rajta, hogy ne látszodjon, hogy szottyadt? Most elrohanok a pszcihologusomhoz, hogy kidumalja belőlem ezt a rémálmot! :o)

  • 2009.11.18 12:48:47ewics30

    Olyan ezeken a képeken,mint egy szakadt lecsúszott prosti.....vagy az volna??????
    -de a börtön szerkó jól áll neki!!!!

  • 2009.11.18 12:48:55deflorator

    "„Nem egy prűd lány, de nem az tipikus fiatal"
    Magyar anyanyelvű aki a szöveget írta? Beszél egyáltalán magyarul?

  • 2009.11.18 12:49:28nemá

    "kiderült lányát sem fog vetkőzni, mert ő kislánykora utálja a felhajtást és a médiát".vazze. elolvassa ezt valaki egyáltalán mielőtt publikálja?

  • 2009.11.18 12:50:06nemá

    deflorator belelőzött. bocs.

  • 2009.11.18 12:52:14deflorator

    "és ő jött volna a helyette." Ilyen apróságokon már bosszankodni sem érdemes, szinte fel sem tűnik a többi között.

  • 2009.11.18 12:59:48rikkki

    Ez egy vén kurva

  • 2009.11.18 13:17:07Vicuska.blog.hu

    hát ne is vetkőzzön többet. Még a Csala Zsuzsa is kedvet kap hozzá, és ők az örök barátok együtt mutatnák meg - retusálatlanul, mert ez ma úgyis trendi. Hány újságos-standot gyújtanának akkor fel?

  • 2009.11.18 13:18:23Vicuska.blog.hu

    még a börtönös fotói a legjobbak...

  • 2009.11.18 13:24:27erus 84

    Most ez komoly????
    Ennyire egy taszito nöszemelyt, egy undorito,
    csunya, lelakott ribanc. En nem birom Klaudyankat sem de azert 100x jobb nö mint
    ez a hülye malacfejü zalatnay...pfjjj

  • 2009.11.18 13:30:52zolika78

    "Nemcsak abban lehetünk biztosak, hogy Zalatnayt nem látjuk többet ruha nélkül..."

    Végre egy jó hír ma!!!

  • 2009.11.18 13:45:25szamok ember

    Miért nem írják oda minden, erről a vén luvnyáról szóló cikk végére, hogy hány embertő lopott, és mennyit?

  • 2009.11.18 13:57:50lutria

    Kár hogy a Claudiát nem hívták meg erre a bulira pedig mondhatták volna neki hogy Bebebe...
    Arra meg hogy elötte nem fényképezték pucéran annyit hogy voltak az állitólagos lesifotók is,amelyeken a fürdőszobai képeken a falon Ciniről készült aktok látsznak.

  • 2009.11.18 13:58:24betépett felhasználó

    ez a gyonyoru sello lassan ubereli gerozzano mariskat

  • 2009.11.18 14:00:19Gatto Negro

    Vicuska!
    LOL!

  • 2009.11.18 14:01:16erus 84

    hey!!!!!

    segitsen valaki!!! en itt fikazom a zalatnayt
    közben meg magammal baxtam ki!
    sötet mahagonirol akartam szökiteni a hajam,
    a töve szöke, a többi pedig piros!

    mit csinaljak? mikor festhetem ujra?

  • 2009.11.18 14:24:03holdika

    Én nem tudom,hogy miért hirérték,hogy a sok lotyó közül aki a p.csáját mutogatta a playboyba
    hogy kinek a számát vették legtöbben...

  • 2009.11.18 14:25:36holdika

    erus84! egy hónap mulva

  • 2009.11.18 14:26:57holdika

    Komolyan az eszem megáll más körül sem forog az élet mint a playboy pucérpicsák fényképezése körül.Már napok ,hetek és hónapok óta ez a téma mintha a világon nem lenne más csak a pucérpicsák lapja mostanába meg csatlakozott a ckm

  • 2009.11.18 14:41:16Vicuska.blog.hu

    2009.11.18 14:26:57 holdika

    Most az egyik ilyen lap kiszállt, tehát a pucérpicsa biznicben leledzők élettere szűkül. Ez nekünk azért rossz, mert így lépten-nyomon magukat fogják mutogatni, lévén természetes lelőhelyük egy része megszűnt... Az isten mentsen minket egy wanabí-maris (geronazzo vagy ki a manó fedőneve) spontán akciótól. Mert ott még retusálni sem retusálnak a közízlés legalább ilyetén megóvásáért!

  • 2009.11.18 14:51:12buga jakab

    Ennél a Zsindexnél mennyi barom dolgozik!

  • 2009.11.18 14:52:43buga jakab

    Tegyük már a kommentek tárgyává hogy, a kutyám most végzi a dolgát. Ugye nem akarjátok moderátorok hogy vulgáris legyek?

  • 2009.11.18 14:53:29holdika

    Most nézem a cimlapon a két pucérpicsa lap háboruzik egymással. Az egyiken szarkata diszeleg a másikon cini méretei vetélkednek minden fórumon és médiumban , mi van a két lap versenyez egymással ... A velvet főlapja ezt a versenyt örökiti meg??

  • 2009.11.18 14:53:54buga jakab

    A sok barom meg ugrik a témátokra.
    Szégyennnnnnnnnnnnnnnnnnnn!!!!!!

  • 2009.11.18 14:56:21holdika

    Vicusk.blog.hu ! ezt n em tudtam hogy az egyik kiszáll. Akkor azért van ez a nagy felhajtás a luvnyák terén.A fél lotyóhad pucérnaptárt gyárt a másik fele a pucérpicsák lapjain foglalja el a helyét.. hát komolyan mondom a mai kislányoknak tényleg azt lehet tanácsolni ne öltözzenek fel , jól fognak élni

  • 2009.11.18 15:02:22Gatto Negro

    holdika!
    Lehet! De nekem az is elég lenne, ha félidőnként bemondanák az eredményt.:)

  • 2009.11.18 15:03:23Brissyboy86

    Undorito, kicsinyes, gusztustalan es felhaborito ez a fajta megnyilvanulas amit jo sokatoknak sikerult produkalni. Egyszeruen ezert tart ott az orszag ahol tart. Ez a viselkedes tette oda ahol most vagyunk. Es meg a ciganyokat szidjuk? Kopjetek fel es aljatok ala. Undorito. Szegyenlem hogy magyar vagyok. Pokolra veletek.

  • 2009.11.18 15:09:39Vicuska.blog.hu

    ámen

  • 2009.11.18 15:15:56mohusssska

    hát szebbet szarok :)

  • 2009.11.18 15:24:15szamok ember

    erus 84, vágd le a vörös részt.

  • 2009.11.18 15:48:59Gatto Negro

    Azt pedig sose fogjuk megtudni, hogy mennyivel többen vették volna meg a Claudiás Playboyt, ha annyi lenne az ára, mint a Zalatnays Playboynak.

  • 2009.11.18 16:23:58snowman

    Szerintem manapság már a balf@szul megírt szövegek is a komment-generálás precízen megtervezett technikái közé tartoznak.
    Zalatnay ebben a komment-folyamban egy idő után már csak másodszál gyerekek!
    A posztoló elposztolja a prosztón megírt posztját, aztán a nép meg visszaposztolja a maga hülye kis riposztjait.
    Poszt molesztám Zálátnórum. :o)

  • 2009.11.18 16:45:35szamok ember

    Gatto Negro, vásárlóerő-paritáson számolva érted?

  • 2009.11.18 16:59:28énis

    csillavirag, ez csak azt mutatja, hogy baromira el van öregedve a társadalom, a még élő vénfaszok, akik fiatalon is a cinire verték még most is..

  • 2009.11.18 17:03:42vica78

    Akkor még megvették, mert nem tudták az emberek még aznap megnézni a neten.

  • 2009.11.18 17:50:57Sanya69

    Szűcs Judittal simán eladnák ezt a példányszámot. Főleg ha Timivel közös képek lennének... :)

  • 2009.11.18 17:59:54lüke

    Cini gyönyörű nő volt:természetes szépség egy szike vágás se volt anno rajta.Megöregedett.Liptai a nyomába nem jön,majd meglátjuk ennyi idősen:)

  • 2009.11.18 18:10:05Gatto Negro

    lüke!
    Az régen volt. Mire a Playboyba került, több kiló szilikont tartalmazott.

  • 2009.11.18 18:45:20Ria**

    erus84..
    Zalatnai 50 éves volt, mikor a fotók készültek róla. Liptai meg 35. Kíváncsi lennék milyen lesz Liptai 50 évesen.

    szamok embere..
    minek kellene mindig publikálni, hogy Zalatnai mennyit lopott? Ezt mindenki tudja.

  • 2009.11.18 19:38:40islernő

    broáfffff

  • 2009.11.18 20:41:10Kúrcsány Ferenc

    Ki volt az a 90 ezer barom aki a vén kurva miatt megvette ezt a klozettpapírt? A Darwinizmus mért nem működik ilyenkor...

  • 2009.11.19 08:52:37vénkujon

    utolsó:)

  • 2009.11.19 09:01:26mr mourinho

    Soha nem tartottam semmire ezt a Cinit,sőt kifejezetten személye irritál,20 éves számaival még mindig profitál,ez szégyen

  • 2009.11.19 09:02:01Gatto Negro

    Kúrcsány Ferenc!
    Ki mondta, hogy nem működik? Kihalásra vagyunk ítélve...:)))

  • 2009.11.19 18:38:26Ingrid

    Jujj, de rusnya! Iszik????

  • 2009.11.19 19:18:40I.puntschu

    9-12 kép kúúúúúrva jó! Szerencse, h kódisbotra jutott szegény, és nincs péze felvarratni a tokáját, odalenne az esztétikai izgalmam...

  • 2009.11.20 17:55:27rberegi

    Elég szégyen az, hogy nem a hangja miatt kíváncsiak rá!

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

BooklineBookline

OnGo beszámolókOnGo beszámolók

  • Utazás Ladakhba - Srinagarból Lehbe
    Utazás Ladakhba - Srinagarból Lehbe Sose fogom megérteni, hogy lehet, hogy a srinagari lakosok sosem kapnak semmiféle fertőzést. Ugyanazt a vizet issza mindenki a tóból, amibe az összes szennyvíz is beleömlik.
  • Játssz és nyerj!
    Játssz és nyerj! Ha idén még nem voltál síelni, most még megteheted! Hogyan? Válaszolj 3 kérdésre és nyerd meg a 2 személyes 6 napos sívakáció egyikét Nassfeldre!
  • Sörben ázva...
    Sörben ázva... Nekem egy kicsit olyan érzésem volt, nagyjából a harmadik liter sör elfogyasztása után, mint a Félelem és Reszketés Las Vegasban című filmben, Thompsonnak és az ügyvédjének, amikor bementek a Cirkuszba beéterezve és bemeszkalinozva.
hirdetés