Angyalföld keresztapja úgy döntött, kivonul a bulvár fallikus és nyers világából. Az őrült filozófus karaktert konzervatívan alakító Sebeők azért jutott erre az elhatározásra, mert úgy látja, van már más bolond, aki hitelesen alakíthatja ezt a figurát. Arra már senki nem emlékszik, miért és hogy került a Big Brother házba, de korábban elmondta, a jóisten kényszerítette a celebségre. Most úgy érzi, letudta a karmát, innentől Benkőé a terep.

Ez egy karaktergyilkosság. A bulvárt úgy tudnám összefoglalni – összes hozadékával együtt –, hogy az egy végtelenített szappanopera. Nincsenek előre meghatározott cselekmények benne, de mindig vannak hősök, akik hozzák a saját karakterüket. Önmagam menedzsereként pedig úgy döntöttem, kiírom az őrült filozófus karakterét ebből a szappanoperából, annál is inkább, hisz a komoly művészvilágból a bulvárba átvetődött öntörvényű botrányhős szerepét immár Benkő játssza helyettem." Sebeők János ezzel arra próbált utalni, hogy az utána hagyott űrt már régen betöltötte Benkő Dániel, aki főműsoridőben nőket ujjaz az RTL Klubon. Szerinte a lantművész már letett az asztalra olyan produktumot, amiért lehet tisztelni – ahogy őt is –, így a párhuzam csöppet sem légből kapott. Nem sokkal később meggyőztük, hogy a kettőjük közti analógia korántsem olyan egyértelmű, mint ahogy ő azt állítja, hiszen Benkő a folyamatos erekciójával igyekszik magára felhívni a figyelmet, míg Sebeőknek azért voltak más, például környezetvédő üzenetei is.  

„Ezt figyelembe véve az analógia valóban felületes, nekem vannak határaim, és erősen konzervatív vagyok, míg Dánielről ez nem mondható el. A párommal sosem vállaltunk olyan fotót, aminek az intimitáshoz bármi köze lett volna.” Sebeők arról is beszámolt, hogy korábban a Taxidermia című filmben azért nem vállalta el Lajoska szerepét, mert a végén lett volna egy meztelen jelenete, ő pedig idegenkedik a pornográfia látszatától is. „Azokra a botrányokra, melyeket korábban Dali művelt, ma már egyre kevesebb az igény. Azon kellett kapni magam, hogy a bulvársajtó és a képernyő egyre kevésbé használható kiterjesztett színpad gyanánt. A közönségnek aréna és balhé kell. Kezdek egyedül maradni a stílusommal, az álmaimmal, a hangsúlyaimmal. Nekem is és a közönségnek is most meglehet, az a jobb, ha egy időre szem elől veszek, eltűnök. Lesz időm legalább gondolkodni azon, ki vagyok és mit akarok az életben.”

Lelki sztriptíz

Sebeőktől azt is megtudtuk, hogy a bulvárban töltött hét éve alatt igyekezett folyamatosan fricskát mutatni a fogyasztói társadalomnak, több, vagyis inkább kevesebb sikerrel vette az akadályokat. Hiába próbált kikacsintani, a bulvár egyre rosszabb tükör, már nem kacsint vissza. "A hét évvel ezelőtti helyzethez képest is jelentősen felhígult a média. Lesüllyedt az üzenőcsíkok színvonalára. Most a nyers, a brutális, a fallikus botrányra van igény, vagy a szirupos romantikára. Vér és könny, de nem Churchill módra, hanem Gesztesi-módra. Claudia és Gesztesi őszintén vall magánéleti válságáról! Ezek lelki sztriptízek, és én lelki értelemben sem akarok ádámkosztümre vetkőzni. Ha eljutnék idáig, az már nem küldetés volna, hanem egyfajta függés. Bevallom, rám partidrogként hatott a bulvármédia, hisz a feldobó, pozitív hatása azonnali. Látszatismerősöket adott, látszatbarátságokat. Olyan volt, mintha csajoznék, buliznék, piálnék és ez a lazaság nekem hiányzott az életemből.”

Mint kiderült, Gáspár Győző is a hamis kapcsolatok közé tartozott, 2003-ban kötött barátságuk csak addig volt komoly, amíg a közös címlapok tartottak.  Miután Győzike az önálló show kapcsán beelőzte Sebeőköt, erre a tandememre már nem volt szüksége. Sebeők Jánost arról is kérdeztük, anyagilag megérte-e bohóckodni hét évig, mire azt az egyértelmű választ kaptuk, hogy nem. „Zsebpénzt adott csak, a megélhetésemet mindvégig az újságírás biztosította. Talált pénznek mondanám. A reggeli műsorokért nem fizetnek semmit, a show-k adásonként hoztak 40-60 ezer forintot, akárcsak a fellépések, de nem rendszeresen. Az keres nagy pénzt, akinek műsora van, nem a riportalanyok.”