Molnár Anikó az Esti Frizbi felvételén mutatta be új fenekét. Hajdú Péternek többször kellett kérnie a nemrég műtött Nagy Ő-t, hogy húzza fel a szoknyát, mire megtette. „Tudom, rombolja a renomémat, ha megmutatom a feltöltött fenekemet, de álszent dolog lenne, ha három Playboy-címlap – és az összes többi férfimagazin –, meg egy Való Világ után, ahol egy ország láthatott levetkőzve tusolni, hirtelen elkezdenék szégyenlősködni egy bugyiban és egy nejlonharisnyában. Nyilván azért hívott be Hajdú Péter az Esti Frizbibe, hogy beszéljünk erről az eljárásról. Ha nem mutatok eredményt, akkor miről beszélünk? Másrészt nem toltam le a bugyimat, mondtam is Péternek, tök felesleges ezt így megmutatni, inkább akkor kellene, amikor helyreállt már az anyag” – mondta Molnár, aki most a Magyarországra egy hónapja bevezetett eljárást népszerűsíti. (A fenék bemutatásáról fotósunk a műsor felvételén nem készíthetett képet.)
„Vállaltam a nyilvános műtétet, hogy megismerjék az emberek. A fenék az egyik legcsajosabb részünk. Ez az anyag egy csodálatos történet, mert nyaktól lefele, bármit lehet vele korrigálni. Fel lehet tölteni vele a vádlit, a karokat, a mellet, bármit, ahol kevés az ember.” Molnár állítása szerint azért vágott bele, mert a fogyása után csíkos lett a feneke. Sehol máshol nem látszott a kúra nyoma, csak az említett testrészen, ami állítása szerint petyhüdt is lett, és beesett. Az eljárásról barátnőjétől, Sarka Katától szerzett tudomás. „Beszélgettem Katával telefonon, és ő kérdezte, hogy hallottam-e már erről az eljárásról, mondtam, hogy nem. Említette, ő ismeri azt az orvost, aki ezt az anyagot használja, és akkor elkértem László Zsolt telefonszámát. Aztán felhívtam.”
Nem ez az eljárás végzett a az argentin szépségversenyzővel
A műtét után nem fickándozott, nem huppant rá semmire két-három napig, negyedik naptól viszont tudott már hanyatt feküdni. „Az első három nap lassan tudtam csak létezni. Kibírható fájdalom volt, egy Cataflammal simán lehetett orvosolni.” A celeb hátsóját jelenleg véraláfutások borítják, de tudomása szerint a műtét után három héttel, már nem lehet látni semmit. Havas Henrik második nagy múzsája szénhidrátmentes diétával adta le a felesleget három hónap alatt.
December elején hunyt el egy fenéknagyobbító műtét után a 1994-es Miss Argentína győztese, a 38 éves Solange Magnano. A kétgyermekes Solange Magnanót halála előtti napon műtötték meg egy plasztikai beavatkozásokkal foglalkozó klinikán, másnap légzési problémákkal szállították kórházba. Állapota folyamatosan romlott, majd vasárnap tüdőembólia következtében elhunyt. Magnano hátsóját PMMA kollagénnel töltötték fel, aminek előnye és hátránya is egyben, hogy nem bomlik le. Legtöbbször ízületi műtéteknél használják ragasztónak, de törött koponyadarabot is pótolnak vele. Molnárt fenekét hialuronsavval töltötték fel, ami a kollagén mellett a másik jelentős összetevője a bőr kötőszövetének. Sokszor lehet a bőr alá fecskendezni, mert viszonylag gyorsan bomlik le.
Még több a velveten
- Ambrus Attila: Egyszer majd be kell mennem egy bankbaSzívét-lelkét beleteszi a kerámiáiba, az okostelefonokat viszont nem meri használni. Megvolt az egykori rabló első interjúja.
- 18+ A legpofátlanabb politikusok ülésteremben nézik a pornótA legutóbb lebukott azt mondta, egy nő megerőszakolását nézte meg figyelemfelkeltő céllal, más vicces emailekre hivatkozott.
- Osztrák mizu: Seggekről énekelnek lábossal a labanc indiánokMegpróbáltuk megtudni, ki lehet a szlovák, román, ukrán, horvát és szerb Fluor Tomi.




Kommentek
2009.12.12 18:27:19Liptontee
Jézus! Ez a nő ennyire öreg lett! Szegénykém, nagyon ronda lett!!!! :S
2009.12.12 18:30:14Eszt kell csináni e
azt gondolom a fogaira kellett volna kicsit költeni, hogy ne látszódjék mennyire nem a gyári..
2009.12.12 18:31:00PiszkosFreddy
Gyere fel hozzám Anikó,úgy feltöltöm a segged,
hogy csak úgy recseg....
2009.12.12 18:35:38PiszkosFreddy
2009.12.12 17:06:23Pharocq Alfőmérnök
Nagyon szépen,árnyaltan fogalmaztál.Én már magam előtt is látom Ánikóút.
De miért pont zebrával,ha csak a zsiráf,vagy az orrszarvú ér rá?
2009.12.12 18:35:55Flood
Egyszer úgyis pornózni fog....
2009.12.12 18:36:57PiszkosFreddy
Lhet hogy már nem szűz???
2009.12.12 18:43:44oramac
Nekem amúgy tetszik
2009.12.12 18:44:08Dervenkál Egon
Tudom, hogy le vagyok maradva a friss eseményekről, de nem úgy volt, hogy ő elment Amerikába színésznőnek? Vagy Angliába újságírónak? Vagy Japánba vacsora asztalnak? Szóval miért van még mindig itt, ahol mindenki csak bántja? Vagy már nem bántják?
Méresse meg magát egy olyan országban, ahol értékelik a tehetséget!
2009.12.12 18:51:47pszichoapu
legeslegeslegeslegeslegeslegeslegalja.húúúúúúú
2009.12.12 18:59:16suttyoka
ki a faszt érdekel ennek a senkinek a segge? de komolyan..
2009.12.12 19:12:54kakaósbögre
engem mondjuk egy röpke használatra érdekelne...:)
2009.12.12 19:13:31tomsawyer
Na, akkor még egyszer, lássuk, miért is nem hagytátok megjelenni, illetve most lehetőséget kapok-e rá:
a.) A hármas számú képen a melle is furcsa, a két melle közötti völgy enyhén el van deformálódva, gondolom elcsúszott a szilikon.
Tán operáltatni kéne.
b.) A 6. sz. képen nagyon ráncos, kéne egy kis botox. Pl a két szemöldöke közé, pl oda nagyon.
c.) nem ártana átnézni a képeket, mert nem sorba jönnek, és így a képaláírások értelmetlenek. Mivel egyik kép a másikra reflektál, azt folytatja, elvben. De ha a másik megelőzi az egyiket, akkor nem értelmes. Nem tudom, ez követhető volt?
d.) Arra válasz, hogy miért nem dugnám: azért nem, amit már más is írt: mert taszít a butasága. Az ostoba tekintete, az, hogy lusta mint a föld terhe, ezért nem akar/t dolgozni tanulni soha, mindig inkább eltartót keresett, hogy a végtelenségig közönséges, ez taszít, ezért nem.
Na melyik része nem megfelelő a kommentemnek?
2009.12.12 19:20:50Köteles Carradine
nedves strandpapuccsal rábaszni egy kurva nagyot a seggire.
2009.12.12 19:23:17kyskalacs .
tom- szerintem nem lett népszerü hogy esszéket irsz ehhez az egyszerü lyányhoz.azért nem jelent meg.röviden s tömören köll!!
sunáznád- e vagy sem :DDD
2009.12.12 19:25:51tomsawyer
kösz kiskaly az eligazítást.
:D
nem sunáznám.
2009.12.12 19:32:46c
Még van egy pár éve, aztán game over.
2009.12.12 19:33:12nemezisazis
én meg tegnap szaftosat fingottam.
2009.12.12 19:33:30tomsawyer
Mondjuk a népszerűséget lesz@rom, de mind1.
2009.12.12 19:34:06dzsekwolf
segítsetek már kérlek, meg legyszíves is !!! miért "nagy ő" ez a kiszel anikó vagy ki? itt kisé elakadtam.
2009.12.12 19:38:13felpári
nem látod mekkora benga? azért.
2009.12.12 19:40:51dzsekwolf
felpári- mér, benga? nem transzpityu?
2009.12.12 19:43:10felpári
lehet, hogy tranzisztor, de nagy teljesítményű
2009.12.12 19:46:42kakaósbögre
benga?Hegymászók előnyben..:)
Csak ne csodálkozzon a csúcson lévő sok sok zászlón..:)
2009.12.12 19:47:15tomsawyer
mer' Ő minden férfiember álma, azé'.
2009.12.12 19:50:45kakaósbögre
de csak azé'hogy aztán legyen mit mesélni az unokáknak..:)
Egyébként szép"sógorságot" szednél össze,gondolj bele még Dubaiban is lenne témád a sejkekkel...:)
2009.12.12 20:02:47gothmog
Aszongya: "fenékfeltöltés"...
Koviii! Van egy filmcímötletem!
2009.12.12 20:15:51felpári
belevágnám jégcsákányom ebbe a kibaszott Mount Everestbe
2009.12.12 20:19:44pupak30
akkor mostantól rózsaillatút fog pukizni?
vagy ő nem is pikuzik egyáltalán?
2009.12.12 20:22:53kakaósbögre
ha rajtam múlik akkor épp csak lehelni fog..:)
2009.12.12 20:24:37kékszemű...33
A tenyerét nézve jó hosszú az életvonala,
uh sokáig ,,élvezhetjük,, a HÍREKET róla
:-D
2009.12.12 20:38:04baliquez
Nőimitátor. Legközelebb faszt csináltat magának?
2009.12.12 20:48:53pandras11
Az Ő korában vannak csinos, szép nők is.
De ez! Hát egy borzalom.
Mondja már meg neki valaki.
Tányérképű hajdu p. meg kiváló párja nnek a banyának.
( jaj cak nehogy hozzám érjen valaki, mert elkapom )
2009.12.12 20:50:02pupak30
stalin was worse than the nazis. nazis didn't kill who was loyal to them while stalin killed everybody he suspected can be dangerous.
2009.12.12 20:50:14totálkáros
Ki a faszom az a Molnár Anikó? És mi a faszomat tett le az asztalra, hogy a faszom megélhetési média faszomért foglalkozik vele és az összes többi celebcsicska ipari hulladékkal? Faszom egy faszom ország faszokkal.
2009.12.12 20:50:38pupak30
ja nem ide akartam bocs...:))
2009.12.12 20:51:08pittiman
CSAK AZÉRT LÉPTEM BE, HOGY LEGALÁBB EGY VIDEÓBÓL KIVÁGOTT ROSSZ FELBONTÁSÚ KÉPKOCKÁT LÁSSAK ARRÓL A LEGENDÁS SEGGRŐL, AMIRŐL 3 HETE CIKKEZIK EZ A REMEK LAP, ERRE CSAK SÜKET DUMA!!!!! ÁTBSZÁS!
2009.12.12 20:52:31totálkáros
Bekaphatja az összes faszomat a magyar megélhetési média a velvettel az élen. Tönkre fogtok menni 10 éven belül az összes ipari hulladék médium haverral együtt.
2009.12.12 21:04:44tomsawyer
...és tudja, hogy médiumnak kell írni, ha 1-es szám...hmmm...na, tessék!
Ezt sokan nem tudják.
2009.12.12 21:06:09tomsawyer
Mondjuk, nagy jóstehetsége is van...
Jövőbe látsz? hm?
2009.12.12 21:14:30tomsawyer
:DDD
2009.12.12 21:16:52fuldugo
Ami a legszornyubb, hogy o ezt reklamozza...
Szerencsetlen tinik, meg majd erettsegire uj segget, cicit, stb. kernek.
A plasztikai sebeszet reklamozasat ugyanugy megtiltanam, mint a cigiet.
2009.12.12 21:21:52totálkáros
tomsawyer! Remélem nem hozzám beszélsz Grécsi... :D
És azt tudod, ha általánosítasz és (a van előtte), akkor média. :DDD
Jövőbe látok bazdmeg, ez a foglalkozásom.
Megélhetési média
Megélhetési médium
Megélhetési médiumok
2009.12.12 21:23:21totálkáros
tomsawyer! Te vagy a minimálbéren tartott indexes klikk vadász beírogató-induktor?! :DDD
2009.12.12 21:31:14Cory76
Én ma Pécsett voltam, vásároltam. Aztán vacsoráztam.
Ez legalább annyira érdekes és közhasznú, mint a VV Anikó.
Várjam míg keresnek az újságírók vagy én jelentkezzem?
2009.12.12 21:32:22tomsawyer
nem totálkáros, pont, hogy boldogsággal töltöttél el, feszt itt repkedek a csillár körül, mert volt egy majom, aki állította, ez így ahogy írod, nem helyes, helyette: médiákat kell írni ha többesszámról van szó, és médiát ha egyesszámról, és a jó Isten sem tudta meggyőzni, hogy nem így van baszod, hülye vagy.
Sőt.
De ez a minimálbéren tartott, indexes klikvadász induktor, ez bebaszott, baszod.
:D
2009.12.12 21:37:02pupak30
mi a fasszom az az induktor?
2009.12.12 21:41:33kyskalacs .
Cory- a lényeget ne hagyd ki! mit vettél és mit ettél?
2009.12.12 21:41:42tomsawyer
Ezzel ne foglalkozz, pupak30 az a lényeg, hogy fajin dolog :D
2009.12.12 21:42:46kakaósbögre
asszem valamit indukál...:)
2009.12.12 21:42:49totálkáros
Én nem tudom baszod, hogy hányadik szám, hányas személy, de azt tudom, hogy nincsenek magyar társadalmak és magyar médiák se. Csak magyar társadalom és a naaaaagy magyar médiumok. ;)
2009.12.12 21:46:00totálkáros
Egy szó, mint száz: a magyar celebek bekaphatják.
2009.12.12 21:46:12dömper dönci
Műcsöcs, műsegg, lófej. szerintem még műf*sza is van. Ez az egysejtű szopta le a bochkor véglényt. És?
2009.12.12 21:47:15tomsawyer
majdnem olyan mint az inszeminátor, csak kevesebb a tehén...:D
2009.12.12 21:52:00efgdc
RONDA VAGY ANIKÓ
2009.12.12 22:01:24mylittleboy
Segítsen rajta valaki és lőjje le, már kín az élet neki... minek fogy, ha utánna lövet magának nagy valagat
2009.12.12 22:03:35florabors
molnár anikó mondjon le!
2009.12.12 22:08:26dzsekwolf
csák noris gyilkol a 2esen!!!
2009.12.12 22:10:04dzsekwolf
mylittleboy
segg nélkül született , helyette fasz nőt neki :)))))
2009.12.12 22:10:44dzsekwolf
t
2009.12.12 22:13:49Thulsa Doom
Kár érte, pedig jó nő lenne. De hogy valaki műsegget csináltasson magának?!! Áááá Bazzz, szerencsétlen hülye.
2009.12.12 22:25:13proton1701
Honna a faszból van ennek erre pénze??????
2009.12.12 22:43:01tomsawyer
ingyen volt a műtét, proton.
Ezért mert reklámozza a sebészt-az eljárást.
Marketing-eszköz.
Éppen úgy mint a Miló Viki-Lagzi Lacsi műtéte is ingyen volt, mert reklám a sebésznek.
2009.12.12 22:43:05magannyomozo
En sem ismerem ezt a not, de szerintem ti sem. Nem tudom ti mit szolnatok hozza, ha a testvereteket, hugotokat igy szidnak az emberek? Szinte faj ez a sok rosszindulatu, ellenseges, lejarato duma. Miert nem tudtok lapozni? Nem kell vele foglalkozni. Inkabb a sajat hatsotokkal kell foglalkozni, menjetek az edzoterembe! Igen, szerintem sem szep az Aniko, olyan amilyen kulsore belsore. Az o dolga. Esetleg magatokba neztetek mar? Ugy melyen, milyenek vagytok ti? Szegyenlem, hogy ez a sok ember itt ilyen helyesirasi hibaval, vulgaris dumaval itt eli ki magat es engedik ezeket itt leirni. Szegyeljetek magatokat! Egyebkent Boldog Karacsonyt es probaljatok meg EGY NAPIG nem mondani negativ dolgokat masokrol. Ez az en tanacsom.
2009.12.12 22:47:35littlesys
hát eléggé randa...
2009.12.12 23:12:04totálkáros
magannyomozo! Nagyon aranyos egy emberke lehetsz te. De, tudod, ha az olaszoknál, vagy a fracniáknál valaki kirakja a melleit az utcán, akkor azt meg szokták fogni... Mert azért rakta ki. Remélem érted, hogy mire célzok. Azért küldi napi mint nap magáról a szarabbnál szarabb anyagokat, hogy vele foglalkozzanak, mert ebből él. Nem tudom miért csodálkozol, ha ezért megkpaja azt, ami neki jár. Majd ha lesz valami kis produktum az életében és nem játsza el a média luvnya szerepét, akkor majd nem fog kommenteket kapni, mert lesz egy normális polgári karrierje, ehelyett a műanyag faszság helyett... Szerintem örülj neki, hogy helyre rakjuk, ezzel mindenki nyer. Tehát éljen a fikázás!!! Ez az én tanácsom. :D
2009.12.12 23:13:28totálkáros
magannyomozo! Ez az ember mindent magának köszönhet, ne védd, mert nincs értelme.
2009.12.12 23:24:04Pierr Kardán
Ez a nő nem a Péter Anna ?!?!
Mindig azt hittem, hogy ez ő...
2009.12.12 23:38:55Bergeroth
Nekem bejön. A teste is meg az arca is.
2009.12.12 23:46:18Hova tovább
„Vállaltam a nyilvános műtétet..."
...mert imádom magam mutogatni és belehalok, ha nem foglalkozik velem mindenki. Szerintem valahogy így folytatódik a mondat.
Sarka Kata a barátnője??? Jujjjjjjjjjjjjjjjjj
Talán az agyát kellene végre megműttetni, hátha valami épkézláb dolgot tudnának kihozni belőle. Mert ez így nagyon siralmas...
És ne feledjük, Molnáréknál a magamutogatás családi vonás. Kisteső is 15 éve mutogatja magát lányoknak (lásd Benkős cikkben az utalást). Ők ebből élnek, nekik ez kell a lelki fejlődéshez. Legyünk kicsit megértőbbek. Ha-ha
2009.12.12 23:48:21Hova tovább
Ja, és a műtét valószínűleg ingyért volt, a segge volt a reklámfelület:)
2009.12.12 23:52:22Nor-
magannyomozo: ha a családom csinálna magából kirakati majmot, akkor nevet váltanék.
Aki bevállalja hogy majom, az ne sírjon ha megbámulják és ujjal mutogatnak rá!
Még talán egy fonnyadó banánt is dobnak neki. És? Megalázó? Keressen magának MUNKÁT és ne akarja überfontos májernak beállítani magát valaki, aki SEMMIT nem tett le az asztalra egész életében!
2009.12.12 23:54:03Nor-
Most kapcsolok. Az előbb említett bértollnok megérkezett a velvetre magannyomozo személyében!
Hajrá, 1 fizetett vélemény már van a ribanc mellett!
Mennyit fizetnek? Énis írok ám szépeket :D
Najó nem, ÉN nem adom el az elveimet aprópénzért!
2009.12.13 00:36:49devilh
Túl sovány! Öregíti.
2009.12.13 01:21:15Ludas Manyi
Jobb helyeken, ha átadnak egy új gyártósort, akkor arról (a gyártott termékkel együtt) legalább egy kép is megjelenik! Most a gyártósorral, vagy a termékkel van a baj? Miért nincs róluk kép?
2009.12.13 03:19:00trafikuty
Nos, megvan a 101 kiskutya 3. részének Szörnyellája. A magyar stár révbe ér ...
2009.12.13 03:21:22pudliho
"képaláírás:De azért a luxuskurvákat a történeteiben nem kíméli" -- ez jóóóó :-)
2009.12.13 03:38:14Parasite
mi történt szerencsétlennel hogy ennyire szétcsúszott az arca? nagyon ronda lett! ha nem ismerném erre a képre, ha megkínoznának sem mondanám, hogy egy nő szerepel rajta http://galeria.velvet.hu/celeb/2009/01/01/molnar_nagy_o_aniko/?current_image_num=10&image_size=m pszichiátereknek évekig kéne keményen melóznia rajta, hogy megértessék szegénnyel, hogy felejtse el a médiát és legyen műkörmös, vagy bánom is én mi, de tanuljon meg valami szakmát és az életben többet ne akarjon nyilvánosan szerepelni. valahol sajnálom.
2009.12.13 04:32:49magannyomozo
Nor!
Nagyon tevedsz, en nem vagyok ez a no mellett. Biztosan buta, biztosan elvezi, hogy mutogatja magat es ebbol el. De miert nem lehet csak ugy elmenni e mellett, hogy ok tetszik vagy nem tetszik ez van es kesz. Tovabbmegyek. Vagy irok valamit, de azert amit itt leirtak sokan rola, valahogy bantja az emberi mivoltomat. Nem vagyok bertollnok, csak neha belegondolok abba, hogy milyenek is az emberek. Amig egyesek nem mutogatjak magukat, de fuvel faval csaljak a ferjuket, feleseguket, de kivulre motatjak a szepet, azok a jo emberek. Tudnek meselni emberekrol! Olyan norol, akit egy este 3-an dugtak egyszerre, aztan egy ugyvedke felesegul vette, osszehoztak meg ket gyereket, es jol elnek. A csak nagyon elte az eletet azelott. Most peldas csaladanya. Szerintem mindenkinek van mit sepregetnie maga korul. Gondoljatok csak abba bele, ha nem lennenek ezek a celebek, mennyire ures lenne nelkuluk a media. Szerintem gyonyoru teste van, a feje sem rossz. Mindenkirol lehet jo es rossz fenykepet csinalni. De kinek a pap es kinek a papne. Utalom, amikor az embereket a kulso alapjan itelik meg. Sokan ezt teszik, igy itelnek. Nem ismerem a csajt, lattam a tv-ben, o is csak egy sajnalatra melto ember, aki keresi a helyet ebben a zurzavaros vilagban. Nem konnyu az elet sehol, senkinek mostanaban. Ezert nem kell bantani senkit. Mashogy kellene hozzaallni a dolgokhoz es nem ilyen gonoszan, rosszhiszemuen. Emberek vagyunk es intelligens ember modjara kellene hozzaszolni egyes cikkekhez. Csak ennyit akartam es akkor most lehet engem szidni. :))
2009.12.13 05:42:24tanár úr
Ez egy nagylyukú szétbaszott ribanc, már összefoltozni sem érdemes!
2009.12.13 05:59:41Yvettebabacool
Puxa!
2009.12.13 06:31:14spanyi
évek ota nem dolgozik miből van pénze a műtétekre???!!!
2009.12.13 06:50:47Megdobbent
Dervenkál Egon:
"Méresse meg magát egy olyan országban, ahol értékelik a tehetséget!"
Most akkor legyen hontalan? :(((
2009.12.13 07:28:06Dörmögő Dömötör
magannyomozo: nem vagy hiteles, te sem tudtál elmenni szó nélkül mások véleménye, hozzászólása mellett és osztod az észt mit kellene csinálni: Hagyjuk Anikót így hagyjuk Anikót úgy...szegényt... Szerintem meg igényli. Plusz még jól el is döngetném a lego csajt, de inkább egy oral B. Brumm-brumm
2009.12.13 07:40:32w126sd
Szopjon le ez a mocskos kurva
2009.12.13 07:59:00-putyin-
az NDK-s úszónő...bármire képes, csak írjanak róla. inkább a veséjét meg a máját ajánlja fel rászorulóknak. szerencsétlen idióta.
2009.12.13 08:09:06serpentin
legépelném, ha úgy lenne
2009.12.13 08:51:07zenede
Ki a fenét érdekel még ez a nő ?!
2009.12.13 09:22:17Ludas Manyi
"Gondoljatok csak abba bele, ha nem lennenek ezek a celebek, mennyire ures lenne nelkuluk a media."
Amíg fel nem találták őket is megvoltunk nélkülük! Nem volt üres a Filmszínház Muzsika, a Nőklapja, de tudtuk mi van azokkal az értékes, értéket létrehozó, alkotó emberekkel, akikről manapság teljesen megfeledkezett a "media".
(Horváth Teri halálhíre majdnem meg sem jelent, Szabó Gyuláról itt az indexen nem is olvastam még, de fel sem lehet sorolni, kik azok, akikről méltatlanul hallgat a média!
2009.12.13 12:01:05dömper dönci
Olyan igazságtalan, hogy velem nem foglakozik a médija. Valószínű, hogy én is felvarratom a seggem a tarkómra, hátha azután mégis téma leszek... De most jut eszembe, hogy egyáltalán nem biztos, hogy ez jó ötlet, mert a végén még belémszeret a bochkor állat.
2009.12.13 12:09:01Lili Marleen
Akko' menem jart inkabb edzeni akko'?
Allandoan sir, h az ehhalal szelen tamolyog mert nem csinal semmit sem, az idejebe belefert volna. Olcsobb is a kondiberlet...
2009.12.13 12:18:39headbanger
Én azé' az ölembe hajtanám a fejét, megsimogatnám a kis buksiját...
Aztán egy "filmklasszikust" idézve csak mondogatnám,hogy "anyukám, anyukám, anyukám..." XDDDD
Azért egy ilyen csaj megszelídítése lehet ám a komoly feladat férfitársaim! És nem is biztos,hogy pasi egyáltalán meg tudná tenni. Azt hogy egy nőnek pontosan mi kell, azt csak és kizárólag egy másik nő tudhatja. De azért próbálkozom brada, szorgalmasan próbálkozom. Kár érted Anikó, tényleg!
2009.12.13 13:15:55kakaósbögre
Akarja a kutya megszelídíteni.
Csak simán sunáznám.
Meg hogy mi a jó neki....pont annyi ideje lesz mint nekem...:D
2009.12.13 13:31:03Soyala
Ez a csaj a nők szégyene! Nem elég, hogy az nem dugta meg aki nem akarta, de egy napot nem dolgozott még (és ahogy látom nem is akar). Ha nincs pénze gyorsan levetkőzik, és közben folyton kesereg ha bántják. Kiteregeti az expasijairól a szennyest, házasságtörő, élősködő tehetségtelen senki. Még egy hentesnek se kell már, ez gondolom mindent elmond! Ja, és nem a hentest degradálom! Az ilyen nem szép, nem tehetséges, bunkó, értéktelen nulla embereket miért kell reklámozni?
2009.12.13 13:52:58tomsawyer
maganyomozo, te vagy az Anikó? He?
Igen?
Mert nagyon úgy fest.
Édes kis szívem, mindenki maga alakítja a sorsát. Maga válassza az utat, mert mindig van választás. Mindig. Lehet, hogy a másik út rögösebb, és tócsákkal teli, és könnyebb az aszfaltoson végig menni, csak az aszfaltos végén neonbetűkkel világít az, hogy RIBANC.
Magad döntöd el, melyiket választod.
Lehet dolgozni, úgy mint a többi 10 millió, tisztességgel, becsülettel, vagy lehet eladni magadat a médiának, meg annak aki többet ígér, kitartatni magad, mert büdös a munka, büdös a tanulás. EZ a "NŐ" MINDIG A KÖNNYEBB UTAT választotta.
Mindig.
De próbálom allegórikusan írni,kis aranyom:ha kimégy egy forrónaciban-neccharisnyában-bugyi nélkül az utcasarokra, és ott grasszálsz, ne csodálkozz ha leszólítanak, és megkérdik a tarifát.
Magának köszönheti - nem tudom, értelmezhető e ez...
És nem, nem én vagyok az "ügyvédke" (LOL), aki elvette a sokat élt nénit, de hidd el, ügyvédnél naivabb állat nincsen, a néni biztos nem vallotta be neki, hogy fűvel-fával, és mivel a médiában nem szerepelt, így nem tudta a hülye balek meg.
Hát ennyit erről.
2009.12.13 17:44:32chipshop
Szerintem o egy kedves,nemikepp hektikus es zilalt utkereso-barki lehetne kozuletek,amolyan nep gyermeke a kulonbseg csak annyi,hogy ot ismerjuk,ergo automatice celtabla.
Mindaz amit o csinal nem rossz-csak nagyon mas.Mashogy el,mas az ertekrendje es csak azert masoke masmilyen nem biztos hogy az ove rossz,vagy hogy a masike helyes:-)
2009.12.13 18:45:53mikulo
...ki az a Molnár Anikó?..
2009.12.15 15:06:45rberegi
Ó, hogy össze ne sz...rjam magam! De sok ideje van, ilyen fontos dolgokkal foglalkozni! Ha unatkozik, jöhetne hozzám felkapálni a kertet!
2009.12.16 00:56:02gyalogos
A műtéte így 50%-kal olcsóbb lett, hogy reklámozza a plasztikai sebészt...
EZÉRT vállalta a nyilvános műtétet, meg a mellműtétje is emiatt lett lefilmezve...
Büszke lehet az anyja, hogy mindkét gyereke ilyen "hasznos" tagja lett a társadalomnak...
Az egyik chippendale-fiú, a másik meg... (mi is?)... Mindenki Nője!... :-P