Egyre rosszabbodik Judy Nero állapota. Az expornós hétvégén lett olyan rosszul, hogy ismét orvosi segítségre volt szüksége. A pánikbetegség tünetei két évvel ezelőtt jelentkeztek nála, de akkor még nem lehetett tudni, hogy miért gyötrik szívinfarktushoz hasonló kínok. "Igazából nekem az a betegségem van a pánikbetegség kategóriáján beül, amelyik az egyik legrosszabb. Ez nem olyan fajta pánikroham, amikor remegsz és nem kapsz levegőt, hanem olyan, aminek akár eszméletvesztés is lehet a vége. Általában valamilyen betegség tüneteit produkálom: agyvérzés, szívinfarktus, epilepszia" - magyarázta a Velvetnek Nero, aki nagyobb roham esetén általában a kórházban köt ki. "Semmi előjele nincsen, annyi szokott lenni néha, hogy a gyomrom remeg, mint amikor az ember izgulni szokott. Pillanatok leforgása alatt zajlik le az egész, függetlenül attól, hogy hol vagyok és mit csinálok. Előfordult, hogy egy partin estem össze. A pánikbetegségem mellett időközben kialakult egy súlyos depresszió is, és ez a kettő együtt már nagyon erős."
Nero a hétvégi eset után közölte az orvosával, hogy szeretné lerakni a gyógyszereket, de a szakember szerint a sztriptíztáncosnak kevés esélye van arra, hogy problémája pár hónap alatt megoldódik, és az is lehet, hogy akár élete végéig gyógyszerekre szorul. "Nem vagyok beteges típus, amikor olvastam a pánikbetegségről, csak nevettem, nem hittem el, hogy ez egy létező dolog. Én azt hittem, egy erős ember vagyok, nem szoktam sírni sem, így, amikor tudatták velem, hogy pontosan mi a bajom, nagyon csodálkoztam. Legelőször ugyanis szívinfarktus gyanúval kerültem be kórházba a müncheni erotika kiállításról, a második alkalommal pedig azt hitték az orvosok, hogy agyvérzést kaptam."
Judy Nero szerint a legnagyobb gond az, hogy a mentő nem, vagy csak nagyon ritka alkalmakkor megy ki hozzá. "Persze, megértem, hogy míg egy pánikbeteg nem hal bele a rohamba, addig másoknak nagyobb szükségük lehet abban a pillanatban az ellátásra, de nagyon jó lenne, ha lenne valami szolgálat, ami ezekhez a betegekhez kimegy. A nagyobb rohamokból ugyanis nem lehet orvosi beavatkozás nélkül kilábalni.
"Pillanatnyilag kéthetente járok orvoshoz, kísérleteznek antidepresszánsokkal és altatókkal, különböző légzőgyakorlatokat tanítanak, amikkel a kisebb rohamokat át tudja az ember vészelni" - folytatta, és kiderült, hogy a pszichológus szerint az utóbbi évek alatt történt tragédiák sorozata az, ami miatt ez az expornósnál kialakult. "Nyolc éve veszítettem el az édesapámat, később volt egy hatalmas autóbalesetem is, ahol a gerincem, kulcscsontom eltört, a vesém, májam sérült. Majdnem meghaltam. Újra kellett tanulnom járni. A válásomat sem tudtam kiheverni. A házasság felbomlása kudarc, akárki kezdeményezi is. Nem az én hibámból mentünk szét, azóta kétszer is meggondolom, hogy kit engedek közel magamhoz. De most nem is az az elsődleges dolog, hogy találjak valakit, hanem, hogy meggyógyuljak, és a munkámmal kapcsolatban is minden rendben legyen. Az olyan barátokat, akik csak azért voltak velem, hogy hasznot húzzanak belőlem, leépítettem, a nyilvánosságot is kerülöm, mert nagyon sok negatív kritikát kapok, és ez is nagyon rosszul esik."
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.


Kommentek
2010.01.21 13:49:38krampácsoló
A cumi antidepresszáns.
Jöhet.
Közben hideg korsóval hűtöm a fejét.
Ideális betegség.
Doktor Krampácsoló
2010.01.21 13:52:07Herr SturmLiberator
Fáj a feje?
Golyót bele.
Nem lesz többé
baja vele.
2010.01.21 13:52:52nagyonhülyevagyok
Ki az a szőke a kanapén mellette?
nagyon bejövős
2010.01.21 13:53:44404-es hiba
2010.01.21 13:43:55Választási kampány van!
Elég korán kezded, de nem baj így tovább!!
Egyetértek!!
2010.01.21 13:55:28Frankofil
Az a baj,hogy abbahagyta a "szakmáját".Nincs már a kezében kapaszkodó.
2010.01.21 13:56:32Kaszanova
Sztriptíztáncosnő? :O Nem pornós k*rva ez a csaj?
2010.01.21 13:57:39Kaszanova
asszem az a müller attilának a volt nője, az is pornós vagy az volt
2010.01.21 13:58:47fuggetlenallamok
2010.01.21 13:52:52nagyonhülyevagyok
neked bejön a kék felsős???:)))))))))))))))) irígylésre méltó befogadó képességed!:))
Szegény lányt meg nem kell bántani. csinos filmcsillaga ő hazánknak!
2010.01.21 13:59:00terabithia
uveg, a rendszer nyomtalanul törölte. fogalmazd újra. :D (csak a ribancozást mellőzd, nem szeretjük)
2010.01.21 14:04:09Charly McCoor
Hmm.Minek körülni ,hogy micsoda , ha a jelentése ugyan az ?
2010.01.21 14:07:28Tony S
nagyonhülyevagyok: Melyik szőke?
2010.01.21 14:08:55Passionata
uveg r. helyett ird hogy celeb azt is erti mindenki es raadasul velvetkonform
2010.01.21 14:14:27fuggetlenallamok
sokan, akik a pénzkeresetére reagálnak érzékenyen:
amúgy kit zavar? megismerkedsz egy lánnyal. ha nem tudd róla, elmondja, hogy ő filmezett, vagy jelenleg is csinálja. érdekel? ha amúgy normális, megbízható (ezt nehéz értelmezni:), tudom) és talpraesett, ügyes. kit érdekel, ha pornós? ha érdekel, akkor megköszönöd, hogy megismerhetted, hívsz neki egy taxit és keresel mást. ha nem zavar, akkor meg nem zavar.
vannak pornófilmjei. de ezzel a társadalomra gyakorolt veszélyessége nem növekszik. ráadásul egészséges jelenetekben táncol:))
2010.01.21 14:17:17Edward Nygma
Van pánikbeteg ismerősöm, és ez a kórság messze túlesik azon, hogy mulatságos legyen.
Jobbulást.
2010.01.21 14:21:52orient
El tudom képzelni volt már férfival akkor igaz? És akkor nem is szüzen megy férhez!
2010.01.21 14:22:19Briandrew
nekem is, ha meglátom ezt a ribancot...
2010.01.21 14:23:44iTink
Judy olyan, mint a női Kozsó
2010.01.21 14:24:37Briandrew
javítom magam....szóval nekem is antidepresszánsokat kell szednem, ha ilyen világraszóló ótvaros k....t látok, mint ez itt...
2010.01.21 14:26:41Charly McCoor
2010.01.21 14:14:27fuggetlenallamok
attól még az marad , ami volt
2010.01.21 14:27:54OmegA404
Szegény "lány" .
Biztosan megátkozta egy átlagos mérettel rendelkező pasi.
Juditkának ugyanis 20 cm alatt mini méretnek számít a pasi.
Cool Tv riport.
Ez mekkorra ótvaros?
Pánikba reszelném azért az oscar díj miatt...
2010.01.21 14:33:41fuggetlenallamok
2010.01.21 14:26:41Charly McCoor
na és? semmi közöd nem kell, hogy legyen hozzá. épp ez benne a szép.
azt meg ne mondd, hogy apád felirat nélküli kazettáiból nem löktél be egyet-egyet a VHS-playerbe soha.. vagy szekrény tetejéről nem pecáztál le valami magazint.. abban is hasonló elfoglaltságú emberek szerepeltek.
vagy ez úgy van, hogy ameddig a verőszékben ülsz otthon, addig jók, onnantól meg fúj?
amikor meg beteg lesz és ezt el is mondja, akkor meg bele is kell rúgni?
amúgy az üzenetet nem értem. elmondja, hogy beteg. de mi a hitvallás a dologban. miért mondja el? javítani akar a közgyógyellátáson? vagy fel akarja hívni a figyelmet arra, hogy a stressztelennek hitt nyugis élet sem minden esetben hoz hosszan tartó egészséget?
mindemellett jobbulást és kiváló további forgatásokat (/ táncot) kívánok!
2010.01.21 14:35:18kultursznob
ugyanmár...olvassatok inkább a kultúráról:
www.zartkor.hu
2010.01.21 14:40:16fuggetlenallamok
2010.01.21 14:35:18kultursznob
na azt már nem!:)) ennél sokkal jobb mindenkinek egy leépült(-nek kiáltott), romlott múltú(-nak bélyegzett) drogos(-nak vélt) fiatal lányt szapulni. az jobban befér, mint a kultúra...
2010.01.21 14:45:37Jedlik_
Mindig sajnálatos, ha valakinek valamilyen betegsége van. Magam részéről jobbulást kívánok.
A velvet meg továbbra is kapja be tövig az általa promotált életvitel okán.
2010.01.21 14:48:08Briandrew
király vagy Jedlik_ :D
2010.01.21 14:49:17finomanarancs
A férje nem Tájfölddel csalta meg a nyáron?
2010.01.21 14:50:05hatesz
Én egyszer megtapasztaltam milyen egy ilyen roham. Mármint nem nekem volt, hanem egyik ismerösömnek (csaj). Hát ne tudjátok meg mennyire ijesztö. Görcsbe rändul a test, földönkívüli arckifejezés és szegény nem kap levegöt. Csak a szemében láttam a "segits" kérést. Én meg ott áltam tehetetlenül, mentö nem jött ki csak azt mondták, hogy elmúlik ne aggódjak (tudtam hogy pánikroham mert korábban beszélt róla a lány). Mert ugye ilyenkor még ha lélegeztetni próbálod szájon át, az sem megy. Aztán már szegénynek kezdett vöröseskékes színe lenni, amikor valahogy mégis sikerült lelket lehelnem belé (szó szerint). Életem leghosszabb 10 perce volt.
Azért egy beteg embert ne baszogassatok már. Az más dolog hogy minek kürtöli világgá meg hogy miböl él. Amugy meg akik itt fikázzák az ilyen pénzkeresetet, na azoknál a legtöbbször google-ba beírt keresöszó a szex, p..a és társaik. Ja hogy azokba a felnött szórakoztató filmekbe (jobbesetben) nök is kellenek?! Birom ezt a sok képmutató álszent netmegmondót...
2010.01.21 14:50:15Briandrew
nem, TAJfölddel :)
2010.01.21 14:51:27Briandrew
hatesz:
szerinted tényleg beteg? csak kínjában nem tudja már, mivel kerüljön az újságok címlapjára...ennyire ne legyél már vak öregem!
2010.01.21 14:53:41Peltak
Pánikbetegség ellen is kiváló a ganoderma gomba.
2010.01.21 14:55:33finomanarancs
Szerintem beteg. A pánik mellett a pasija összeszedett valami nyavalyát, ami Karácsonyra új jövevényeket hozott Judit asszonynak.
2010.01.21 14:59:23melcseee
nno figyeljetek, akik azt írtátok, hogy már kilábaltatok vmi hasonlóból... :)
van egy barétnőm, aki már tavaly február óta depis...de úgy, h nem eszik, nem alszik, a kb 170 centijéhez lefogyott 63ról kb 47 kilóra... :(
nyáron már nagyon piszkáltuk, hogy mi baja van, elmesélte, elment pszichológushoz, úgy tűnik, rendbejön majd, csak idő kell hozzá.. erre föl, most vizsgaidőszak vége felé kiderül, hogy még egy vizsgát sem csinált meg! kettőt is ellébecolt...
és én már ott tartok, h nem tudok neki mit mondani, nem tudok hogyan segíteni rajta. nincs ennyi időm, és energiám, hogy vele foglalkozzam (diplomamunkát írok, államvizsgák, meló, háztartás, a saját életem...)
meg azt vettem észre, hogy mondhatok neki akármit, semmi nem segít.
viszont magára sem nagyon akarom hagyni.
nno ilyenkor mit lehet tenni??! :/
2010.01.21 15:00:15fuggetlenallamok
Briandrew
újság címlap? miről beszélsz? ide került egyedül. de ez messze van az újság fogalmától. na nem csak azért mert elektronikus.. nem ecsetelem, mert moderálnak, de Jedlik_ for prezident!!!! :)))
2010.01.21 15:05:09mykee
Most megtudtam mi a baja. A blogjában csak utalásokat olvastam erről a betegségéről, nem tudtam, hogy ilyen súlyos. Hajrá Judy, az akaratod erősebb, és gyógyulj meg!!!
2010.01.21 15:12:51changebug
Monnyuk ez tényleg szar ügy.
Tudom, mert egyszer én is megfeküdtem, azt hittem szívinfarktus, no mondom neked annyi, de mikor leértem a földre magamhoz tértem. Mentősök meg megállapították, hogy minden rendben. Igen, akkor mért fekszem a földön? Igy megy ez. Azt mondták pánikroham. Hát ja. Szar ügy.
2010.01.21 15:13:11Jedlik_
2010.01.21 14:59:23melcseee: családja van-e? tudják-e a szitut? mer ugye akkor adott kinek kéne segíteni.
2010.01.21 15:13:24Turk Hava Yollari
Kigyógyítanám őt a betegségéből. Kanalas orvossággal... :)
2010.01.21 15:13:31deflorator
Az mindenesetre most már bizonyosnak tűnik, hogy nem a szex a legjobb gyógymód! :-D
2010.01.21 15:18:09Neuf á la banque
melcseee! Egyen meg fél kocka élesztőt minden nap. A benne lévő B vitamin 2-3 héten belül feljavítja a kedélyállapotát. Ha nagyon szarul van igyon kamillateát. A másik meg, hogy ne legyen egyedül. Mikor tanul, tanuljon ugyanabban a szobában ahol jelen van egy közeli hozzátartozója is. A sikeres vizsga utáni sikerélmény is sokat fog segíteni. Ja és tűzzön ki célokat. Nem kell félni. túl lesz rajta.
2010.01.21 15:21:56fuggetlenallamok
vagy mégis, csak kamera forgása ellenjavallt..
2010.01.21 15:13:24Turk Hava Yollari
itt már csak a piócás ember segíthet!!
2010.01.21 15:24:38Pong
Uh, van egy pár ismerősnek ilyen, ez tényleg egy népbetegség. De csak a remegős/lefagyós verzióját láttam, az, hogy szivinfraktus meg agyvérzés, na ez mág egy másik szint.
Wov s jobbulást, s próbáljon nem kattanni rá a nyugikra.
2010.01.21 15:33:44Roa
Most szomorú lettem. Annyira sajnálom szegényt. Szólítsuk fel a haitiakat, hogy ők is sajnálják szegényt! Mert egy borzasztó trauma, amit át kell élnie...
2010.01.21 15:38:51fuggetlenallamok
2010.01.21 15:33:44Roa
akasszad te hanyatt azt a vélhetően olyan túl sokat nem mosakodó, bőrrepedésektől fájdalmas sarkú, illatát tekintve barokkos túlzásokkal elviselhetetlen, apró, pici tetvektől sem megkímélt, május első vasárnapján köszöntendődet!
2010.01.21 15:39:25Hegyirablo
Judylotyó. Lotyózni sem szabad? Akkor sem ha történetesen az?
2010.01.21 15:40:32kegyetlen
Az itt kommentelők nagyrészével ellentétben én nem nézek, soha nem néztem pornót; mégis azt gondolom, szegény csaj lelkileg nem oké (összefüggenek a dolgok). És azt tanácsolnám neki, hogy beszélgetős pszichoterápiát, szigorúan vegyszermentes terápiát találjon, az fog hatni. Olvasson Szendi Gábort a témában, érdemes.
2010.01.21 15:41:03tomi1983
amilyen éltet élt eddig szegény nem is csoda hogy besokalt és így üt ki rajta a sok f.sz amit látott fogott... nem elítélem..csak aki így él esetleg így járhat... nézzük már meg a többi kolléganőt..mennyinek van normális élete...persze akad kivétel is... sajnálom szegényt..ugyanakkor szánalmas is az ilyen "nő"...
2010.01.21 15:43:02kegyetlen
Ja igen, az lett volna a lényeg, hogy akik fogyasztanak ilyet, meg akik nem fogyasztanak, azok se legyenek konkrétan embertelenek. Ilyenkor nekem mindig az jut eszembe, hogy próbálom azt a hozzáállást adni, amit én is elvárnék. Mondjuk nekem ez nem megy nehezen.
Aki meg ugye ismeri a munkásságát, vagy akármi másét, meg aki a pornót támogatja, az különösen fogja be a száját, és inkább ne írjon semmit.
2010.01.21 15:47:52fuggetlenallamok
2010.01.21 15:40:32kegyetlen
de azért tudod, hogy vannak a nemi szervek, amiket, ha ellenkező neműek találkoznak, akkor össze szoktak dugni?
nem mondom, hogy a Biblia rossz dolog, de meghágni egy véruszkár luvnyát.. na az az Elnök!
2010.01.21 15:50:01melcseee
Köszi a tanácsokat!
Jedlik:
az a baj, h pont a család az egyik problémája...
Neuf á la banque
az élesztőt mondom majd neki!
és az a legnagyobb baj, h nem hajlanó elköltözni az albérletből, pedig ott lakik az a srác, aki a másik probléma az életében.. :(
2010.01.21 15:50:48melcseee
és voltak célok, csak sorra lemondja őket... :(
2010.01.21 15:53:34pucros
Talán érdemes lenne Szendi Gáborral beszélnie.
Szerencsére nekem nem kell tudnom semmit erről a betegségről és a velejárókról, de amit olastam, aszerint a bogyószedés elég rossz irány. Sokkal nehezebb abbahagyni, mint a pornózást.
Óvatosan kell bánni azzal a kérdéssel hogy mi betegség és mi nem. Sok "betegség" óriási üzlet, legfőképp akkor, ha nem gyógyítható, viszont életfogytig kezelhető.
Gyógymódok kutatására nem is nagyon van pénz, a beteg élet meghosszabbítására, az életminőség költséges elfogadható szinten tartására van bőven, sőt, újonnan leírt betegségek kezelésében is mindig lát a tőke fantáziát.
2010.01.21 15:54:16Yvettebabacool
Jobbulast, remelem nem sulyosbodik, ez egy nagyon szar dolog lehet, oruljon mindenki aki nem csuszik bele.
2010.01.21 15:55:40Yvettebabacool
A fentebb fikazok meg, plane az aki aktiv pornofelhasznalo legalabb ilyenkor befoghatna a mocskos pofajat
2010.01.21 15:55:51Valleypond
2010.01.21 13:17:54flash
Nagy tévedés,hogy a "pánikbetegség nem másból alakul ki, mint a stresszből, és a túlhajtottságból, valamint a nem megfelelő életvitelből."
Már gyerekkorban,akár 8-10 évesen is jelentkezhetnek a tünetek,pedig egy ilyen korú gyerek nem stresszes.
Annyi bizonyos,hogy a betegséget a norepinefrin nevű agyi hormon abnormális aktivitása okozza, ám az összes biológiai ok még nem tisztázott.Kognitív szempontból a személy által átélt,traumatikus és nem feldolgozott,elfojtott emlékek produkálnak pszichoszomatikus tüneteket.
Marci 8-): A pszichológusok többségét nem a BTK-n képzik,hanem PPK-n(Pedagógiai és Pszichológiai Kar),az alapozó képzés szinte teljesen megegyezik az orvosokéval,ugyanazt az anatómia könyvet kell például megtanulni,elejétől a végéig,egy sor latin kifejezéssel.Szóval azért nem diplomás munkanélküli.
2010.01.21 15:59:42Leggy
csak egy szó: szeretet. tiszta lelkiismeret. emberi értékek - pl. őszinteség. ha ezek megvannak, plusz még normálisan kajál és kiszalad az erdőbe rendszeresen futni, nem lesz depressziós...
2010.01.21 16:08:09Roa
2010.01.21 15:38:51fuggetlenallamok
Most ettől pont úgy megbántódtam, mint amennyire szomorú lettem szergény Judy Nero állapotától.
(De a szöveg jó, azt meg kell hagyni.)
2010.01.21 16:10:17asztrografológus
kimondottan jó alakú ez a kurva! A Celeb picsákat oda-vissza veri.
2010.01.21 16:13:06Bibolyaadávid
pucros
Talán érdemes lenne Szendi Gáborral beszélnie.
Szerencsére nekem nem kell tudnom semmit erről a betegségről és a velejárókról, de amit olastam, aszerint a bogyószedés elég rossz irány.
Ha nem tudod milyen az ha valaki pánikbeteg akkor ne ossz tanácsokat. Szerencsére nagyon jó gyógyszerek vannak a betegségre és az orvosok is tudják mi az, hála Dr. Gábor S. Pálnak.
2010.01.21 16:18:15károly1954
2009.november.1-én én voltam az mellett a mentő orvos mellett beosztva akit riasztottak hozzá.Azért írok, mert tisztázni szeretnék néhány dolgot.Én azért követem nyomon az eseményeket a hölggyel kapcsolatban, mert őszintén sajnálom.Szóval! Judy Nero valóban beteg, azon a napon mikor mi voltunk nála amire odaértünk eszméletlenül és epilepsziás tünetekkel feküdt az ágyán.Jó ideig eltartott amire sikerült Őt olyan állapotba hozzni, hogy egyáltalán kommunikálni tudjon.Egy gyönyörű törékeny nőt láttam magam előtt.
Ez a betegség ma már népbetegség és sok kiváltó oka lehet.Vannak súlyosabb és enyhébb formái. Judy az előbbibe tartozik.
Bárkinél előjöhet és sok minden kiválthatja nem kell ahhoz pornózni.
Én nagyon sajnálom és remélem hamar rendbe jön, erős nőnek tünt amikor kicsit jobban lett: arról beszélt, hogy decemberig meg akar gyógyúlni.Sajnos még nem sikerült!Én szurkolok neki!Nem érdekel ki Ő és mit csinál, bárkit sajnálok aki ilyen állapotba kerül.Balogh Károly
2010.01.21 16:31:57Mikrobi
Ha jól értettem, mindig valami pornós eseményről viszi el a mentő. Nem kéne abbahagyni a kurválkodást?
2010.01.21 16:32:34Mikrobi
Karcsi, az orvosi titoktartás csak az orvosra vonatkozik?
2010.01.21 16:33:47vernarancs
Mi ebben a titok? Itt ir rola a bulvar, orszag-vilag elott.
2010.01.21 16:35:06Mikrobi
fuggetlenállamok: te kurvaanyázol, amikor valaki összehasonlítja a 75 ezer halottat követelő, egész országot káoszba taszító haiti földrengés áldozatát egy pánikbeteg kurvával? Sajátos egy értékrended van... Na mindegy, biztos az én kurva anyámat is...
2010.01.21 16:43:46grizliewok
Ez ugyanolyan betegség, mint pl: a cukorbaj. Nincs "lelki" betegség, csak testi betegségek vannak, ezesetben egy biokémiai zavar az agyban. Ennek nincs köze a jellemhez, meg hogy ki mennyire erős. Genetika, passz. A pszichoterápia pedig ilyen súlyos esetben lófaszt se ér, egyetlen hatékony megoldás a gyógyszer, sajnos.
2010.01.21 16:47:15sunaznam mind (kivéve a lapaj-picsájút)
Az orvosi titoktartás nem vonatkozik magára az említettre. :) Akkor volt károly amellett a betegágy mellett, amikor dr house. Ez nem pánikbetegség, hanem skizofrenia. :)
2010.01.21 16:47:58vernarancs
grizliewok, te scientologus vagy?
A testi betegsegek joresze visszavezetheto a lelkiallapotra.
2010.01.21 16:53:36pierro
grizliewok: teljesen igazad van!
A pánik betegség valójában valamelyik hormon felborulása, ezt hallottam én is.
Nagyon sajnálom judyt!De ahogy olvasgatom a blogját szerintem erős csajszi, hamar meggyógyúl.Jobbulást kislány!Sokan szeretnek és várnak, hogy újra színpadon állj!( IMÁDOM A PORNÓSOKAT!!!!)
www.judynero.blog.hu
2010.01.21 16:59:45sunaznam mind (kivéve a lapaj-picsájút)
Mivel lehet gyógyítani az őszinteség teljes hiányát,khmmm. j.. azaz pierro? Gyanítom,az a nagyobb betegség a te esetedben, a pánikroham elenyésző ez mellett.
2010.01.21 17:14:53pierro
Amivel a féltékenységet és a rosszindulatúságot is lehet orvosolni szerintem azzal.:)Nem vagyok orvos, hogy megmondjam és beteg sem.Khmmm.:(
2010.01.21 17:19:12sunaznam mind (kivéve a lapaj-picsájút)
a többi skizo is ezt mondja: "velünk minden rendben van" :D
2010.01.21 17:25:27lolhellol
Porno ipar mellekhatasa...
2010.01.21 17:25:30pierro
:D
2010.01.21 18:07:05kirúzsoz
sok jó ember kis helyen is.
jobbulást. ez egy ritka szar dolog.
kimoderáltatok terabithia, pedig nem kéne.
a ribancozáson fennakadni pl.
nálatok az jött ki a csövön minap, hogy tekila lány legyen online öngyilkos.
nem ugráltatok javítani.
ti széplelkek.
2010.01.21 18:10:46Dióbél
pierro: Alias Judy Nero nevess csak, majd meglátjuk ki nevet a végén....
2010.01.21 18:15:35kakaósbögre
sunáznám.ha ribanc hanem.
2010.01.21 18:33:24shitgun
Szerintem ez simán szifilisz.
2010.01.21 18:33:45pierro
Éredekes megállapítás, de sajnos nem vagyok judy. Hazudnék ha azt mondanám nem közeli ismerősöm.De nem Ő vagyok!Éppen ezért remélem meggyógyúl.
2010.01.21 18:48:56gitáros
Gondolom, aki azt a fasz Szendit ajánlgatja, személyesen is tapasztalta az ő kurva nagy hozzáértését...
2010.01.21 19:03:42sunaznam mind (kivéve a lapaj-picsájút)
2010.01.17 15:02:59 pierro
"Most sem arról írtam, hogy tetszenek. Hanem a véleményem a témáról, és idő közben elkezdtem olvasni Nero naplóját, és megváltozott a véleményem."
Jekyll & Hyde. hívjatok hozzá a Szendit.
2010.01.21 19:05:54Mesebeli Disznó
Ez kőkemény dolog, jobbulást.
Végigjátszottuk pont ezt a dolgot, jó orvos, megfelelő gyógyszer és ki lehet belőle jönni.
2010.01.21 19:20:54Viktor H
Ez a pánikbetegség egy divatbetegség ami tulajdonképpen nem betegség amit lehet gyógyszerrel kezelni , ezt a "betegséget" egy olyan helyzet váltja ki ami ellen nem tudsz tenni érdemben pl, ha valaki nem tud verekedni nem tudja megvédeni magát és megtámadja teszem azt egy norvég akkor ahányszor egy norvégot lát félelmet és szorongást fog produkálni .
ezen nem segit egy drog amivel a tüneteket nyomják el, ez csak a közérzetet rakja helyre pillanatnyilag és a gyógyszerészek és pszichiáterek jol megtömhetik a zsebüket ,de ettől még a probléma gyökerét nem tépik ki tövestül,csak a vadhajtásokat lehet kezelni.
2010.01.21 19:46:58Valleypond
Viktor H:divatbetegség?Csak egyetlen rohamot kívánok neked,és meglátjuk,akkor is ezt mondod-e.
2010.01.21 19:48:14Közöd??
"Már gyerekkorban,akár 8-10 évesen is jelentkezhetnek a tünetek,pedig egy ilyen korú gyerek nem stresszes."
már mi a fenéért ne lehetne stresszes, talán a gyerekeknek felmentésük van stresszből?
2010.01.21 19:54:32Valleypond
stressz és stressz között is van különbség.Ráadásul a vizsgálatok már régebben is kimutattak gyermekkorú pánikbetegeket,amikor még tényleg nyugisabb volt az élet.
A stressz huszadrangú kiváltó ok,önmagában ráadásul nem hat ilyen módon.Ennyire nehéz elhinni?
2010.01.21 20:30:55Viktor H
Valleypond:
Estem már át "pánikon" egyszer még mikor gimibe jártam, másodszor mikor munkahelyen voltak gondok, nem ettem nem aludtam kedvetlen voltam fostam mint a vizipisztoly .. nem sorolom, de nem mentem psziciháterhez ,mert tudtam az okát és egy hónap alatt rendbejöttem.
nem azt modntam ,hogy nincs "pánikbetegség", hanem azt ,hogy az nem betegség hanem egy állapot amit egy helyzet okoz .
a legnagyobb hibaamit elkövetnek az emberek ,hogy egyböl dokihoz mennek ,hogy irjon fel vmi drogot ,hogy GYORSAN rendbe jöjjön.
első körben a doki egyböl felir egy nyugtatót és egy antidepresszánst amitöl zombi leszel és többet árt mint használ ...
ezeken kéne elgondolkodni .
egy kis stressz vagy rosszkedv miatt nem kell depresszióra meg pánikbetegségre gondolni.
2010.01.21 21:29:57Valleypond
na ez az,az általad átélt "pánik" gondok miatt következett be,és tudtad az okát.A pánikbetegség oka először nem tudatosul,mert többnyire régen elfojtott események,élmények vannak a háttérben.
Ráadásul a te "pánikod" leírás alapján nem volt egyéb,mint egyszerű szorongásos,kimerült állapot.
Könnyű drognak titulálni az antidepresszánsokat,de vannak,amikor életet mentenek:súlyos esetben a páciens nem tud semmit enni-inni,aludni,és csak romlik az állapota.
A pszichoterápiával együtt alkalmazott antidepresszánstól senki nem lesz zombi,mert csak addig kell szedni,amíg normalizálódik annyira az ember,hogy "normálisan" élni tudjon,és az orvos kiderítse a kiváltó okot.
Nem vagyok a csaj esetének szakorvosa,de szerintem nála rég nem kis stresszről és rosszkedvről van szó.
Annyi mindenki megmondta itt már a tutit,közben -szerencsére-semmi közük nem volt a betegséghez,és ilyenformán csak kívülállóként mondanak véleményt.
2010.01.21 22:05:33Viktor H
Valleypond:
az összes "pánik" valóban nem több ,mint félelem és szorongás ,csak mivel pániknak nevezik el nagyon súlyosnak hangzik és lehet rá jó drága gyógyszereket feliratni ésez jó mindenkinek csak a betegnek nem ,mert azzal ,hogy azt mondják rá ,hogy beteg még egy ok rá ,hogy "pánikoljon" .
2010.01.21 22:29:22pop_eye
Ki az a szőke csajszi a jobbján? sunáznám
2010.01.22 06:50:36trewy
Szerintem ez a hír mindenre jó, csak arra nem hogy nevetség tárgyává váljon a személy akiről szól. A pánikbetegség egy alattomos valami, amit nem nagyon lehet kontrollálni segítség nélkül. Ezt tudom, mert nekem is volt. Azoknak meg akik nevetnek rajta csak azt üzenem, hogy nem olyan kellemes érzés mikor leprodukálod a szívrohamot egy nap alatt, és közben semmi bajod nincsen konkrétan... mert ennek lehet nagyon csúnya vége is.
Az viszont a legnagyob sz*r, hogy gyógyszert adnak neki, mert attól nem lehet megszabadulni. Ha olvassa ezt a cikket, akkor javaslom, hogy keressen egy kineziológust, hasznára fog válni ezt garantálom.
Jobbulást!
trewy
2010.01.22 08:16:06szotyiyorki
ha engem 50-en néznének a sexuális aktusom alatt,majd közölnék vele, hogy ezt még a neten is látni fogják.......rajtam olyan pánikroham jönne ki,hogy elvinne!!!!!! amikot 5-en tömtek,akkor nem jött rád??? amitől valóban kéne pánikolni???? a normális élet az olyan beteg agyúaknál mint te, következményekkel jár? beszarás na!
megosztok veled egy titkot,hogy nehogy beledögölj a tapasztalatába! van élet a magamutogatáson túl is. és nem is akármilyen szép:))))
2010.01.22 09:48:13vernarancs
Ezek a szemet norvegok. Mindenrol ok tehetnek.
A baj akkor van amikor a kernel panikol, akkor mar b@szhatod a drogokat is.
2010.01.22 10:34:09vernary
Most eze' tenyleg ki lettem tiltva? Pedig en az igazi norvegokra gondoltam. Akik panikot okoznak meg ilyenek.
2010.01.22 12:49:27fodorb
Hogy mennyi baromságot írkáltok össze.
Aki nézi a pornót, az emberek 99 % a, attól függetlenül, hogy nő vagy pasi, ne itélje el azt aki szerepel benne.
Én jovulást kivánok neki.
Arra meg aki azt mondta, hogy [i]nincs lelki baj csak testi [/i]
Elsősórban lelkibetegségek vannak, a lélek a test tükre ahogy szokták mondani.
Mert ha veled most történik valami rossz, lehet, hogy hosszú évtizedek alatt lesz csak valami gond.
A velvetnek meg elkéne gondolkódnia azon, hogy a hozzászollásokat megtiltja mert annak, hogy a hülyeség terjedjen semmi értelme.
És igen is csinos leányzó.
Tudod igazán szép lányokat a pornószakában lehet látni. Ma amikor minden csaj (meglepően sokan ) akar pornózni, csak abból lesz pornós, aki nagyon szép, és nagyon ügyes.
És a ronda nőknek nincs helye a pornóban, mert akkor senki nem nézné meg a filmet.
Az természetes, hogy vannak akik tetszenek, bejönnek, és akik kevésbé, ez normális mert nem vagyunk egyformák.
Aki erre a leányra azt mondja, hogy ronda, annál valami nincs rendben. . .
2010.01.22 12:55:05♥pöcegödör♥
A mellette ülő szőke csöcsöst úgy megraknám, hogy egy hétig egy irányba nézne.
Kiaz???
2010.01.22 13:19:17vernary
fodorb, nem nezel eleg pornofilmet :) Vannak olyan rusnya lanyok mint ide lachaza. Foleg a jo kis magyar produkciokban.
Igazan szep lanyokat az utcan meg a strandon lehet latni.
2010.01.22 13:38:14fodorb
vernary
Az utcán alig szerintem, strandon sem szerintem, bár nem vagyunk egyformák.
Nem tagadom ilyen téren elég magas a léc nálam.
2010.01.22 15:37:44szotyiyorki
fodorb!
aki pornózik az egy büdös kurva! ezen nincs mit szépíteni! aki meg a pénzéből kell,hogy megéljen....tanult volna!
2010.01.22 15:39:21szotyiyorki
pornóból,bocs:))
2010.01.23 11:24:45- vadparaszt -
nahát Yvetke, mik vannak...