Dukai Regina mindent megkap Feczesin Róberttől

2010. február 2., kedd 10:40 |
Az énekesnő a DVSC focistája mellett találta meg a boldogságot és most műsorvezető lesz könnyűzenei tévéadón. Hadar, izgul és nem bánja, hogy felvételről vezet műsort. Debreczeni és Zimány majd azután adnak neki csak tanácsot, hogy megnézték alakítását, Dukai Kedves barátnőjével tudná elképzelni magát a kamera előtt.

Dukai Regina élete láthatóan sínen van, nem elég hogy fél év egyedüllét után újra rátalált a nagy szerelem, de szakmai úton is új fejezet nyílt számára azzal, hogy megkapta az egyik induló zenei csatorna műsorvezető-arcának szerepét. „Szerencsére zenei hírekben otthon vagyok, de ez nem segített hozzá, hogy elnyerjem ezt a szerepet. Talán azért lehetett valamivel könnyebb dolgom, mint a többi castingoltnak, mert már elég sokat voltam a tévében – nyilatkozta a Velvetnek. – Szerencsére már tudok úgy beszélni, hogy az emberek megértsék, ami persze nem jelenti azt, hogy már nem hadarok, de nagyon igyekszem lassítani a beszédemen.”

Izgatott hadarás

Az glammodellből lett műsorvezetőnek ez lesz az első komoly tévés szerepe, emiatt eléggé izgul, ám nem volt még ideje beszédtanárhoz mennie, de okvetlen keresni akar egyet a közeljövőben, mert ő is tudja, a száz százalékos teljesítményhez erre szüksége is van. „A kollégáim már hoztak néhány próbafelvételt, hogy nézzem meg magam, hiszen az is sokat segít. Nagyon izgulok, biztos vagyok benne, hogy ezért is hadarok annyira, de szerencsére mindig figyelmeztetnek, olyankor újravesszük a jelenetet.”

Megtudhattuk, hogy Dukai nagyon kritikus saját magával szemben, így jóval könyörtelenebben fogja saját magát visszanézni, mint bármilyen más külső szemlélő. A 1Music Channel január eleje óta próbaüzemmódban működik, de februártól végre élesben is láthatja magát az énekesnő, bár egyelőre élőben nem, mivel a műsora felvételről megy majd. „Nagyon élvezem ezt a fajta munkát, először csak a zenei híreket mondom, meg a slágereket konferálom, aztán nem tudom, még mi lesz. Hála istennek nem dobtak be a mélyvízbe, ami nem is baj, mert először meg kell tanuljam ezt a felolvasós műfajt, majd aztán jöhet az élő show, már ha velem gondolkozik ilyesmiben a vezetőség. Nincs ötletem arra vonatkozólag, milyen beszélgetős műsort vezetnék, mert most erre a feladatra koncentrálok.”

02-szokefeketehetitrend

Dukai elmondása szerint a csatorna zenei kínálata elsősorban a fiatalabb generáció kiszolgálását helyezte előtérbe, igényes zenéket szeretnének játszani és friss slágereket, jó sok magyar előadó felvonultatásával. „Nem lesznek régebbi slágerek, mert arra ott lesz a Hit Music Channel. A szövegeimet a szerkesztők írják, de mindig a saját szám ízére faraghatom, és ha valami nem tetszik, azt kihagyjuk, hogy hitelesebb legyek. Sok mindenkiről tudok a szakmában, de például Taylor Swift nevét eddig nem ismertem, pedig róla igen sok hír szól. Így kicsit utánajártam, ki is ő és meghallgattam a zenéit. Fontos, hogy képben legyek.”

Barátból kolléga

Közös naptáras barátnői, Zimány Linda és Debreczeni Zita bár már rutinos műsorvezetőnek számítanak hozzá képest, egyelőre nem adtak szakmai tanácsokat, kíváncsian várják a debütálást. „Ők örülnek, hogy kaptam egy ilyen lehetőséget, de bele nem szólnak. Először megnézik, hogy mit csinálok a képernyőn, és utána majd feltehetően elmondják a véleményüket, ám befolyásolni nem szeretnének.”

Dukai egyelőre annyit tud a csatorna további terveiről, hogy szeretnének még műsorvezetőt, de az nem derült ki, hogy ez fiú vagy lány lesz. „Csak én vagyok, de nagyon bírnám: hogy ha lány lesz, akkor olyan társam lehetne, akivel jóban vagyok, például a Zita. Ha fiú lesz, akkor meg biztos, hogy valamilyen fiatalos, pörgős srácot fognak választani, mert egy nagyon jókedvű csapat gyűlt össze a csatornánál.”

Szerelem is van

A modell annál is boldogabb, hiszen végre rátalált az új, nagy szerelem a DVSC labdarúgója, Feczesin Róbert személyében, akivel végre tökéletes összhangba került.  „Most végre nyugalom van körülöttem. Nálam a bizalom nagyon fontos kérdés, hála istennek Robitól mindent megkapok, amire vágyom.” Most tíz napra válnak külön a szerelmesek, amúgy ingáznak Budapest és Debrecen között. Együtt lakásról éppen ezért egyelőre nincsen szó, hiszen egyikük sem tud hosszabb időt távol tölteni otthonától, ahová a munkája szólítja. „Ez azért sem baj, mert így legalább mindketten éljük a saját életünket, csináljuk a dolgunkat, tudunk száz százalékosan a feladatunkra koncentrálni és mégis nagyon sokat vagyunk együtt.”

6-fhmpokertrend

Ennek ellenére senki nem számítson Dukai Regina társaságára a báli szezonban, mert saját bevallása szerint ki nem állhatja az ilyesmit, egyáltalán nem egy bálozós típus, így nem valószínű, hogy az Operabálon össze lehet majd vele futni. „Még soha nem jártam Operabálon, de nem is vonz ez az egész.”

Kommentek

  • 2010.02.02 10:52:13Janja

    mégis kiazédesbúsrosseb ez?
    ááááááááááááááh....
    ...megyek, beveszem az andaxint...

  • 2010.02.02 10:53:24Tony S

    sztem tök ronda ez a csaj

  • 2010.02.02 11:00:26Passionata

    paci?

    http://kep.index.hu/1/0/130/1302/13026/1302673_12374c0d4d26fb11342ac9013145b664_wm.jpg

  • 2010.02.02 11:00:48Kand Úr

    ha szerinted ronda, akkor te valószínűleg buzi vagy. vagy ronda nő.
    lehet h tehetségtelen, buta, kurva vagy akármi, de rondának azért nem nevezném.

  • 2010.02.02 11:10:01Purell

    ez a lány szép-ez tény-a focistacsávó viszont ultraproli fejü.

  • 2010.02.02 11:16:30IhopeUdie

    Annyira jól néz ki, hogy mingyá' sírok!
    Mondjuk nem egy észlény, de nem olyan gáz, mint a többi hülye-bornyú szőke pléhmét.
    Jameg énekel is :D de az kritikán aluli.
    Volt szerencsém látni a b*ziképző zenei adón a klippjét, dehát ..... :)

    100 szónak is egy: Sunáznám !!!

  • 2010.02.02 11:19:52yafet

    Egy modellceleb + egy focista.....

  • 2010.02.02 11:26:05Babu2000

    Nem vagyok se irigy, se pesszimista, de ez annyira jellemző erre az országra, hogy nem a tehetség számít, hanem hogy ki kinek a haverja, apukája, rokona stb. Ez persze meg is látszik az országon...

  • 2010.02.02 11:31:21kekeres

    fain

  • 2010.02.02 11:37:59papamaci1

    Mi a pics@ az a "glammodell" ?
    Újabban így hívják a qrvát ?

  • 2010.02.02 11:38:18ipafaifapina

    tök vicces, hogy az előttem szóló összes kommentelő kúrná!

  • 2010.02.02 11:40:36goger83

    "2010.02.02 10:53:24Tony S

    sztem tök ronda ez a csaj"

    Örülnél te ha csak fele ilyen jó külsejű meg eszű nőd lenne ugyanis pont ő az aki nem a tipikus hülyepicsa kategória.

  • 2010.02.02 11:41:32papamaci1

    Én nem kúrnám. Bocs. Se focista , se milliomos nem vagyok..... és nem szeretem a qrvát.

  • 2010.02.02 11:42:08OmegA404

    2010.02.02 10:58:52404-es hiba
    Nem tudom ki, de k..nám mint a tököt

    Ezt én is írhattam volna.

  • 2010.02.02 11:43:09papamaci1

    De azért ugye nem klasszika-filológiából írt doktorit? És nem is agysebész , csak úgy néz ki ?

  • 2010.02.02 11:45:26settapesoundoff

    persze, ronda.. buta.. kurva.. amúgy is ki a pics@ ez a lány... persze

    csak egy valamit árulj el, ha azt sem tudod hogy ki ez, és amúgy sem érdekel akkor a napi 2000 kattintásoddal miért tartod el a bulvároldalt, lapot, stb?

    minek ezeket mindig leírni? ettől jobban érzed magad? vagy nagyobb észkombájnnak?

    hát rákattintottál mert csinos ez a lány meg éppen nincs kedved semmi komolyabb témához. olyan nagy gáz ezt beismerni?

    mi fáj nektek szerencsétlenek?

  • 2010.02.02 11:48:00lekvárzsibbasztó

    érdekes ez a celeb, fölül férfi, alul nő

  • 2010.02.02 11:48:34kathren

    Tényleg szép nő.

  • 2010.02.02 11:50:41papamaci1

    Egy szóval se mondtam hogy nem szép.

    Jobb mint Beja asszony v. az idősebb Benkőné.... :-D

    De nyalván nem a "belső értékei" miatt sunázza a Robi aus Debrecen...

  • 2010.02.02 11:50:42goger83

    "2010.02.02 11:45:26settapesoundoff"

    irigyek ezek mindenre és midnenkire aki többet ért el náluk... de minden fórumon ez megy, szánalmas életű emberek fikáznak mindenkit és ettől érzik jól magukat hogy lekurváznak lehülyéznek mindenkit :D hát ha ez öröm akkor csinálják :D

  • 2010.02.02 11:52:40shitgun

    Nekem nagyon nem tetszik a feje. Nem szép. És nem, nem örülnék ha fele ilyen szép barátnőm lenne, mert van, és ő tetszik. A teste mondjuk fain, dehát melyik celebpunettinek nem az?

  • 2010.02.02 11:54:25ipafaifapina

    de legalábbis jól ismeri

  • 2010.02.02 11:56:31papamaci1

    Ismételten mondom, én nem. Én inkább Audrey Hepburnt preferálnám. De lemaradtam róla. Így jártam....

  • 2010.02.02 12:03:15papamaci1

    Na jó, Rubint Réka tényleg rondább...

  • 2010.02.02 12:16:40Deathstick

    A csatornanal "igenyes zeneket szeretnenek jatszani es friss slagereket, jo sok magyar eloado felvonultatasaval". Ez 1 oxymoron, maga a megvalosult fabol vaskarika. Ha megis megoldjak, probalkozhatnanak a kor negyszogesitesevel is.
    A masik ketto (D.Z. es Z.L.) azert nem folyik bele, mert meg kivarnak, bukta lesz-e?
    A kapcsolat azert jo, mert mindketten tudnak a sajat feladatukra koncentralni, magyarul reklamozhatjak a masik "brand"-et. Cseppet sem a Beckham uzleti modell ugyetlen masolasa... Nyilvan rendkivul magas erzelmi hofokon izzik a kapcsolat...

  • 2010.02.02 12:18:04blah

    Erről a csajról süt az intelligencia, nála jobb műsorvezetőt nem is találhattak volna egy jókedvű pörgős csapatba. És a szerelmével ők az álompár, kijár nekik a taps.

  • 2010.02.02 12:20:52marky@life

    Láttam mindenféle makeup nélkül nyilatkozott a Kapcsolat koncert előtt a RetekTL-nek, egy világ dőlt össze bennem...sminkben, a jó cuccaiban valóban megadurvajól néz ki, de ha reggel felébrednék mellette idegileg összeroppannék! :))))
    Mindentől függetlenül kedves, szerethető lány. De a Feczesin gyerek az ultragáz, kb 6 hónap és vége.

  • 2010.02.02 12:26:23LumPool

    jók a sminkesek a 21 században, egy erősebb szilikon cici és popsi implantátum még hátra van. s mehet is Dubajba a Regina :)
    Az hogy nem tudd beszéli a logopédus is egy szakma, majd felkészítik, rákészítik a mellbedobással megszerzett melóra.
    Tessék majd 10 év múlva nézni, művésznő lesz, egy komplett Diva :D

  • 2010.02.02 12:32:29rougon

    "2010.02.02 12:26:41Egyetemi docens

    Azért becsülöm, hogy képes megszokni a focista pasija folyton büdös lábát."

    tudod erre való a szappan...

  • 2010.02.02 12:33:02Cliff

    jo csaj sztem is aki ne ezt irja az vak vagy hazudik, de ez a szolizott és proli feju focista...na ez csalodas
    regi: en is tudok focizni!:)

  • 2010.02.02 12:33:29kadaj01

    Életemben egyszer élném meg, hogy egy "ilyen" nő, nem egy "alkoholista" rockzenésszel, vagy egy tehetségtelen "napszemcsis" sportolóval jön össze, hanem mondjuk, egy tanárral, vagy egy rendszergazdával... valószínűleg ilyesmire várhatok.

  • 2010.02.02 12:34:25Charly McCoor

    Hmm.A feje valahogy ......

  • 2010.02.02 12:34:43nessun dorma!

    Szerintem is szép. Megcsináltatta a mellét? Régen mintha kisebb lett volna... Vagy csak PS? Komolyan mondom, összedől bennem egy világ, ha ő is felfújatta a cicijét, örültem, hogy van valaki a kelebek közül, aki nem rendeli alá magát a műdidkó-trendnek :-( Nemá :-(

  • 2010.02.02 12:34:47csillagkutya seven

    atyám, azok a szatyrok a kezében... mi a bánatot cipelnek a nők azokban a kufferokban? ez a nő van már 30? vagy felett?

  • 2010.02.02 12:46:33Imeon

    goger83

    Légy oly kedves és avassál be, hogy ez a lány mit ért el? Énekesnő. Tudod ki az énekesnő? Kovács Kati, Koncz Zsuzsa.

    Modell. Hányan ismerik ezt a csajt külföldön, mint modell? Magyarországon mindenki modell.

    Ki mondta, hogy nekik nem szánalmas az életük? Az ő életük sokkal szánalmasabb, mint az itt kommentelőké. Én soha nem jelentem be az egész országnak, hogy velem mi van. Ezek még azt is, hogy szorulások van vagy éppen fosnak.

    Az az egészbe a legszörnyűbb, hogy ezek a semmit érő celebek folynak a csapból is. Nem tudod kikerülni. Mivel őket kell nézni, hallgatni stb szinte minden nap, akkor nekem legalább annyi jusson, hogy leírjam a véleményem róluk.

    Többre tartok egy nővért, aki egész nap szarból mossa ki az embereket, az orvosokat, akik mennyit tanulnak és milyen körülmények között élnek. Lenézem ezeket qurvákat, akik nagyon hamar elfelejtik, hogy honnan jöttek, szórják a pénzt, turiból nem vásárolnak. És igazságtalannak tartom, hogy az élet nem vágja őket jól pofon.

  • 2010.02.02 12:51:56oziris

    Nem az a lényeg, hogy milyen proli feje van a csávónak, hanem hogy el tudja tartani. Reginácsak szülei 20 éven keresztül erre nevelték lányukat.

  • 2010.02.02 12:54:18blah

    Imeon:
    Á, ezek az emberek igazi példaképei társadalmunknak, nem szapulni kéne hanem felnézni rájuk. Ahogy a jelek is bizonyítják ők jobbak mindannyiunknál, megérdemlik, hogy ott legyenek.

  • 2010.02.02 12:58:24rougon

    1. jó csaj, aki szerint nem az egy kcsit ízlésficamos, de van ez így
    2. celeb, tehát nem a tehetsége miatt nézik
    3. nem értem h minek kell sokaknak belemegyarázni olyanokat, h milyenek a belső tulajdonságai ( legyenek azok jók vagy rosszak), mivel lehet h tévedek, de le merem fogadni h személyesen senki sem ismeri

  • 2010.02.02 13:04:02csipcsuporka

    miért baj az ha vkinek nem jön be a szanaszétszolizott majomarcú festett,csilli-villi,ízléstelen stílusú műcsaj?
    ilyen a tipikus magyar celeb sztájl.a teste jó,de mivel ebből él,legyen is.
    az énekesnő szó túlzás,dehát ilyen ez a magyar popszakma:)

  • 2010.02.02 13:10:25Blackrock

    Én nem vagyok nagy Dukai Regina fan, sem a stílusa, sem a "zenéje" nem szimpatikus...viszont az biztos, hogy Regina gyönyörű. Egyszerűen jó ránézni.

  • 2010.02.02 13:10:47petya.bacsi

    Voksán Virággal ne kezdjen ez a Robigyerek, ha kicsi a himbilimbi :D

    http://velvet.hu/blogok/gumicukor/2009/01/15/voksan_virag_a_20_centis_peniszt_szereti/

    Amúgy tőlem azzal jár a Dukai Regina, akivel akar. Focistával, nőgyógyásszal, urológussal... A srác neve amúgy sem mondott semmit. Vagyis de, annyit, mint a Dukai Regináé: semmit. Nem vagyok otthon a hazai celebtengerben.

  • 2010.02.02 13:11:30Blackrock

    oziris: ezt te honnan tudod? ismered a Dukai családot?

  • 2010.02.02 13:12:16Blackrock

    petya.bacsi: akkor minek olvasod a róla szóló cikket?

  • 2010.02.02 13:15:35petya.bacsi

    Blackrock: mazochista vagyok, hogy a Velvetből áradó kultúrszösszeneteket olvasom.

  • 2010.02.02 13:18:02Közöd??

    Érdekes olvasni benneteket, néhányotok szerint a Dukai Regina szarul néz ki, néhányotok szerint ennek ellenére a testével szerezte a munkáját:-) El kéne dönteni mi is van!

  • 2010.02.02 13:20:04Közöd??

    kadaj01: haha a rendszergazda esélytelen xDDDD

  • 2010.02.02 13:24:48pinduri777

    2010.02.02 11:37:59papamaci1
    glammodell= qrva - ezen röhögtem egy órát:)))

    ez a lófejű nő amúgy mit csinál? énekel? dug? főz? vagy honnan kéne ismerni?

  • 2010.02.02 13:27:18btomi1980a

    Blokkolnám! De egy bunkó focista miatt szóba sem jöhet!

  • 2010.02.02 13:28:15gergel

    félig roma a hölgy?
    Egyébként kihez van szerencsénk, mit tett le az asztalra? vagy az asztal alatt dolgozik ő is mint a többi a keleb, esetleg az asztalon?

  • 2010.02.02 13:28:36oziris

    Blackrock! Igen, sajnos...

  • 2010.02.02 13:36:17OmegA404

    Mindent megkap?

    Méslytorokanálfishtingér nem csodálnám.

  • 2010.02.02 13:36:38dub spencer

    aki utálja vagy azt hazudja hogy nem ismeri őt
    minek is van itt??

  • 2010.02.02 13:37:12krampácsoló

    Énekesnő?????????????
    Eszem faszom megáll.
    Ő Pamela örök barátnője?

  • 2010.02.02 13:52:44Cucli

    húbazmeg megnéztem azt a "focista"gyereket...
    addig ütném amíg mozog...nemtom miért, ezt hozta ki belőlem a látványa...
    igazi birka

  • 2010.02.02 13:57:04OmegA404

    Mindig ilyen bunkereknek jutt ilyen buksza.

  • 2010.02.02 14:05:01OmegA404

    dub spencer:
    Hámer csak ezekről ír a búlvár. Ahelyett, hogy fotokat mutnának Feriről, ahogy megmenti a gyereket az utcsáról.

  • 2010.02.02 14:05:14gonosztojás

    Ne sajnáld OmegA..
    nagy fogysztású bringa ez, sokba kerül.
    És ugyan olyan frecsergőseket rittyent hangosan reggel a klotyón mint a "közönséges"hétköznapi csaj..

  • 2010.02.02 14:08:50Abraka

    sztem sem egy hű de nagy szépség ez a csaj. És az aránytalan felsőteste - amit jól álcáz - meg különösen nem csinos. Arcra meg kicsit olyan maki majom. Azért megnézném ahogy ügyködik az ágyamon a kis kézével. Csak húzzon már el a mediábol..

  • 2010.02.02 14:28:06gyagyás

    Hé Haver figyeld meg egy milliárdos levetett luvnyája jó eséllyel egy focistára esik :) ugy kb: mit vállalhat egy ilyen csaj este hogy egy kőgazdag rúdjára kerülhessen " ja tudom csak szerelem semmi más hátsószándék "

  • 2010.02.02 14:30:32Abraka

    Egyebkent tisztan emléxem az egyik bevasarló központban a mozgólépcsőn, ahogy Regina megnézett engem, amikor szemben jött velem. Aztan hirtelen elkapta a fejét ahogy meg láttam ezt. Nehogy már lealacsonyodjon ugye.. :) Bár manapság az a menő aki látványosabban nem veszi észre a másikat . Egyebként ő még mindig szimpatikusabb sok másik celeb csajnál.

  • 2010.02.02 14:37:58pinduri777

    ló, birka, majom - egy egész állatkertet kihozunk a fejéből:)))

  • 2010.02.02 14:56:12megváltó

    ti amúgy megbasztátok már Dukai Reginát?

  • 2010.02.02 15:07:42karivara

    Kicsit lópofi, meg agyilag se egy nagy szám, de én adnám neki, míg élet van benne! Sőtt, ha jobban belegondolunk, utána is! :-))))

  • 2010.02.02 15:16:39torzika

    háthát...műsorvezető. az a szomorú az egészben, hogy én a kommvégzettségemmel itthon ülök, mert nem fekszem le senkivel a munkáért, nincs "celeb"ismerősöm. de nem számít, nulla íkúval lehetsz bármi... csak a megfelelő kapcsolatod legyen meg hozzá. nem azzal van a probléma, hogy nem helyes csaj, de minek mégegy zimánylinda, aki egyébként végzett jogon? vagy végülis minek is, mikor ő a magyar britniszpírsz (igaz az igazira se kíváncsi már a kutya se), na és persze ő volt kefir barátnője... mindkettőnél felmerül a kérdés: most akkor divattervező vagy énekes vagy modell vagy műsorvezető? vagy inkább csak valaki barátnője? hmm. túl sok a pontagyú, már elnézést.

  • 2010.02.02 15:16:55Babu2000

    2010.02.02 12:46:33Imeon: Ott a pont!

  • 2010.02.02 15:20:21Passionata

    megváltó

    miert te igen?meselj.

  • 2010.02.02 15:36:53Közöd??

    "Azért megnézném ahogy ügyködik az ágyamon a kis kézével."

    Mert kárpitos vagy asztalos?:-)

  • 2010.02.02 15:39:50Közöd??

    torzika, akkor cselekedj és feküdj le azokkal akikkel kell, az üzletben nincsen szégyen csak nyereség vagy veszteség.

  • 2010.02.02 15:43:30megváltó

    sajnos még nem, viszont úgy látszik az ide kommentelők fele már igen, vagy legalábbis sok ilyen embert ismernek, hamár rutinból lekurvázzák...

  • 2010.02.02 15:52:54Lasombra

    nekem már megvolt Regi is meg Robi is.

    egyébként mondjon már valaki egy celebet, aki nem celebbel jött össze? a szerelem vak, tudom, a valószínűségszámítást meg dobhatjuk a kukába.

  • 2010.02.02 16:08:09trafikuty

    Reginácska, azért én ezzel a Debreczeni és Zimány "barátnőkkel" vigyáznék ...

  • 2010.02.02 16:29:25Frucsasz, az őzikelány

    papamaci, nem tudom, válaszoltak-e már, de a glammodel = glamour modell. A Glamour modell olyan képekhez áll modellt, aminek célja az emberi test szépségéenek megmutatása. Tehát nem divatmodell, nem a ruhák a lényegesek, de nem is aktmodell, mert elsősorban nem a szexualitás a lényeg, hanem a szépség, a tökéletesség megmutatása.
    De a legtöbb glammodell nem csak glam-hanem aktmodell is. keskeny a határ a kettő közt.

  • 2010.02.02 16:54:00Nóci01

    A Feczesin 8 hónapja a lányom barátnője, együtt élnek Debrecenben. Az ünnepeket kinnt töltötték erdélyben Érmihályfalván,a Robi nagymámájánál az édesanyjával és a bátyjával. Most is együtt vannak. Milyen kacsa hír ez, az egyik fél mond valamit, s akkor ez igaz?Most beszéltem a lányommal minden rendben van velük.Ő nem celeb, de gyönyörű és mérnők. A sérülése miatt hónapok óta állandóan vele van. Most, hogy is van ez?

  • 2010.02.02 16:58:29Flat Eric / sta press

    trafikuty:

    na ja...!
    "madarat tolláról, embert barátjáról(barátnőjéről)..."

  • 2010.02.02 17:08:37nessun dorma!

    Nóci01, gondolom azt akartad írni, hogy a lányod barátja. Biztos, hogy minden rendben van köztük? Mert Regi bizony nagyon lelkesnek tűnik Fecét illetően.

  • 2010.02.02 17:10:09Edward Nygma

    "Robitól mindent megkapok, amire vágyom"
    Némi szopásért teletankolja a Minit + közös bankkártya?

  • 2010.02.02 17:13:41meivllaa

    durva, h ilyen fejjel modellnek titulálják, mégdurvább hogy ebből még meg is él, ráadásul luxusban

  • 2010.02.02 17:13:46Edward Nygma

    Ja, az örök klasszikus kimaradt:
    "-Öcsi, mit tudsz Petőfi Sándorról?
    -Öööhhh...
    -De hallottál már Petőfi Sándorról?
    -Öööhh...
    -És mi leszel, ha nagy leszel?
    -Futballista!"

  • 2010.02.02 17:15:00Rubik's Cube

    a szelppicsák lettek glammodellek?

    örülök, h megint a "helyére" került egy senki, és műsort fog vezetni!!!

    Istenem add, hogy ne legyen felkapott az agysebészet, ha trendi-bendi lesz, nekünk annyi

  • 2010.02.02 17:37:26Bellagio

    Egy idoben sokat gondolkodtam azon, hogy hogy lehet, hogy az ilyen jo csajok mindig valami minosithetetlen buta paraszttal jonnek ossze.

    Abba a hibaba estem, hogy a kinezetuk alapjan ertelmesebbnek gondoltam oket.

    Mara mar tudom, hogy ez nem igy van.

    "folt a zsakjat..."

  • 2010.02.02 17:45:24kvadrillio

    Talán azért lehetett valamivel könnyebb dolgom, mint a többi castingoltnak, mert már elég sokat voltam a tévében – nyilatkozta a Velvetnek. – Szerencsére már tudok úgy beszélni, hogy az emberek megértsék, ami persze nem jelenti azt, hogy már nem hadarok, de nagyon igyekszem lassítani a beszédemen.”

    Aha.....nem tud beszélni, de beválogatták...aha......kinek a valakijének a valakije ?Nincs elég "jócsaj" az országban ? Aki beszélni is tud ?
    A Zimány L. meg Debreczeni Zitus mióta rutinos műsorvezető ? Ők segítenek neki ?
    Na azt megnézem......
    Egyébként ronda.

  • 2010.02.02 18:20:25Orcsány_Virenc

    hibbecsúf :-)

  • 2010.02.02 18:41:42Dynojet

    ez ki?

  • 2010.02.02 18:45:31!sárga! kakaósbögre

    pfff.

  • 2010.02.02 21:19:06szőkerozsdás

    nem ismerem ezt a nénit, de annak azért örülnék, ha végre a természetes szépségek kerülnének előtérbe... ez az agyonszolizott bőr szerintem rémes. Regina glam modell, ami ha jól értettem azt jelenti, hogy a szép testét mutogatják... aha. A szép test gazdájának legyen egészséges a bőre...

  • 2010.02.02 21:44:17nusildi78

    http://www.nexland.hu/ujsag/images/dukai1.jpg

    Banyek, tényleg milyen gyönyörű :P

    Azért persze szimpibb, mint Zimány vagy Bódi, de lássuk be, ő se tett le semmit az asztalra, mégis futtatják. Sajnos ilyen a világ.

  • 2010.02.03 09:38:12oziris

    27-es, agyonhasznált csatakanca.
    pirított ribanc...

  • 2010.02.03 09:39:04oziris

    a ló nem fogadna el tőle cukrot...

  • 2010.02.03 12:15:00Diddle

    " Együtt lakásról éppen ezért egyelőre nincsen szó"
    Mármint együttélésről vagy közös lakásról...gondolom én.
    Egyébként az énekesnő azért elég túlzás, hiszen az ő saját hangját nemigen hallani a zenében.

  • 2010.02.03 19:56:51roenick

    Jó csajszi!!!
    És legalább nem beképzelt, nem egy Bódi Szilvi szintű üres fejű liba!

  • 2010.02.03 23:09:29vakond32

    Én kedvelem, és szerintem a hangja is nagyon jó, és sok boldogságot kívánok neki.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!
hirdetés