Pataky Attilával, az Edda frontemberével mindössze öt percet beszélgettünk a Story-gálán, de ez az idő épp elég volt arra, hogy megtudjuk, a négy pálinkát fogyasztó énekes nagyon elégedett karrierjével, igaz, ő Vásáry Andréval ellentétben nem 170 000 forintért megy el fellépni. A kozmikus szeretetenergiák leszívásának részletezése most is elmaradt, ellenben kiderült, hogy Pataky úgy véli, a 2012-es világvége jóslatok – ha tetszik, ha nem – be fognak teljesedni.
„Azt hiszem, ahogy megy az idő, mindenkivel jóban vagyok. Nem sok van már hátra – nem nekem, hanem úgy, ahogy vagyunk, az emberiségnek. Nem sok van már hátra ebben a térben, időben, már nincs idő haragudni” – mondta a Velvetnek Pataky Attila, akit egy díszes hölgykoszorúból szedtünk ki néhány perc beszélgetésre. Az 58 éves énekes úgy gondolja, az emberiségnek szűk két éve van a „komoly dimenzióváltásig, egy nagy kvantumugrás jön.”
A beszélgetés során tudományos magyarázatokat is próbáltunk kicsikarni Patakyból, de válaszként csak annyit kaptunk, jobban jár az emberiség az ún. kvantumugrással. „Letelt a tér és az idő. Nézd, 25 000 gyerek hal éhen naponta, és mi azt mondjuk, hogy homo sapiens. Negyvenhat háború zajlik jelenleg is. Ennyit tudtunk kihozni magunkból. Kapunk egy univerzális lehetőséget arra, hogy továbblibbenjünk. Hát tegyük meg, izgalmas, érdekes lesz” – buzdított Pataky, aki univerzális kegyként értékelte a 2012-es világvégét.
Mivel mégiscsak díjátadón jártunk, arra is kíváncsiak voltunk, mennyire vágyik Pataky Attila a Story-díjra. „Eszembe nem jutott. Megkaptam azt, amit magyar nyelven éneklő ember megkaphat: a közönség szeretetét, ami által harminc éve kitüntetett rocksztár vagyok. Mi kell még? – tette föl a költői kérdést Pataky, majd választ nem várva folytatta. - Nyárra ötvenvalahány előadásom van lekötve, ez nagyon nagy kincs. Más zenekarok 10–15 állomásos turnékról álmodnak. Mi kell még?” – kérdezte a nulladik típusú találkozásokat is megélt énekes, pedig kiült az arcunkra, hogy úgysem válaszolunk.
„Vannak barátaim, szeret az Isten, most is dalokat írok. A harmincadik lemezünk elképesztő siker, egyben vagyok, végtelenül nagy hálával élek Isten iránt, és naponta azért meditálok, hogy az emberiség tényleg méltóképpen tudjon továbblépni.” Mint fuldokló a habok közül, úgy lélegeztünk fel a monológ után, majd megtudtuk, Pataky még mindig válását okozó nőjével, Orsival jár, akit a hírekkel ellentétben nem mutatott be fiainak, inkább csak úgy összefutottak. „Nincs ilyen, hogy kijelölök egy bemutatós napot, létezem, élem az életem. Ez a bemutatás nem ilyen teátrális.”
Még több a velveten
- Fulladás okozhatta Whitney Houston halálátAz énekesnő halála előtt még bulizott. A ma esti Grammyn Jennifer Hudson emlékezik majd meg róla.
- 18+ Alap a leszbizés a valóságshowk-banA VV2 óta nem fordult még elő, hogy ne smároltak volna lányok a villában.
- Ambrus Attila: Egyszer majd be kell mennem egy bankbaSzívét-lelkét beleteszi a kerámiáiba, az okostelefonokat viszont nem meri használni. Megvolt az egykori rabló első interjúja.





Kommentek
2010.02.17 13:27:26tomsawyer
kiérlelt gondolatok, az mán' szentigaz.
Látom benne a munkát...ahogy ezt filozófiailag össze pecsvörkölte, otthon a kisszobában.
A tulipános ládán ülve, mer az olyan jómagyari jelkép. Turul is van ráföstve.
Nem-e lehet az, hogy mi mint kiválasztott nép, a szittyák, esetleg megmenekülünk?
Esetleg?
Még ezt az Attistól meg kellett vóna kérdezni, szerintem:D
2010.02.17 13:32:27fraulein praxa
szeretném megköszönni mindenkinek, aki helyettem összefoglalta, úgy mint tomsawyer, kyskalacs és pcr.
:-DD
2010.02.17 13:34:41fraulein praxa
nincs baj a pecsétgyűrűvel, ha valaki azért kapta, mert nyert egy super bowlt, nba bajnokiból vagy egyéb sporttevékenységből származik..:-)
2010.02.17 13:38:34Charly McCoor
És a prémijumból vett pecétgyűrű az smafú ?
2010.02.17 13:39:25Pong
Egyébként mennyiért megy el haknizni? Szülinapi, avagy céges bulin egy "kör közepén állok" hiszterizmusa mindig bejön.
2010.02.17 13:41:03fraulein praxa
Charly McCoor:
mesélj, mi van rajtad?.. :D:D
2010.02.17 13:44:16Abraka
Elleneszenves, föleg amikor arrol enekel a fidesz gyülésen, h "mozdulni kell, meg ott leszünk " stb. És akkor a naponta meditál, hogy az emberiség méltóképpen lépjen tovább.. lol
2010.02.17 13:49:33gesa2
Istenien szórakoztam a hozzászólásokon.
A Fidesz minden imádóját meghülyíti!
2010.02.17 13:55:45Charly McCoor
2010.02.17 13:41:03fraulein praxa
A pecsétgyűrűn kivül semmi , de azt is rossz helyre húztam.
2010.02.17 13:59:23fraulein praxa
Charly McCoor:
rá tudod húúúzniii???..:-DDD ;-)
2010.02.17 14:02:35Netizen70
gesa2,
Már nem fideszes a volt szadeszes, miépes:D Jobbik szimpatizáns:D
2010.02.17 14:03:04Charly McCoor
Rá , de lejönni már mem akar.
2010.02.17 14:03:57AntiChrist
Na de mi fog történni 2012-ben?
Elpusztul a világ? Vagy a művész úr dimenziót vált?
Mire készüljünk?! Vegyünk atombunkert - vagy ne?
2010.02.17 14:08:47beaaaa
és akkor majd attis a táltos megmenti a világot, viktor királlyal karöltve...
istenem, régi szép idők, amikor még csak a kör közepén állt... akkor szerettem a zenéjét......
2010.02.17 14:10:00tomsawyer
Ha eddig nem vettél , már minek?
Amíg te azt berendezed, kifested, méltóan felszereled, a turult kiszögeled a bejárat felé a falra, meg a csodaszarvast a kiskonyhában a rezsó mellé, pozícióba állítod, addigra megmakkan a Föld. Beüt a krach. A dimenzió hármat vált, és egyet fordul.
Oszt leshetsz.
2010.02.17 14:11:12tomsawyer
De mi van azzal a pecsétgyűrűvel, amit szakgyűrűnek kapsz?
Azt rehabilitáljuk vagy ne rehabilitáljuk?
2010.02.17 14:17:51fraulein praxa
tomsawyer:
hmm...az attól függ, milyen szak... :-D
2010.02.17 14:22:39Aritimi..
Végre valami amit jól választottam :)
az én szakomhoz nem jár gyűrű :)
2010.02.17 14:23:10fraulein praxa
Charly McCoor
szappanozd be kicsit...
2010.02.17 14:23:57Aritimi..
csak azt nem értem, hogy miért beszélünk most a pecsétgyürüről?
2010.02.17 14:24:06Charly McCoor
Már próbáltam.Nem megy.:-(
2010.02.17 14:26:02@nális Coitus
miért kellett erről a patkányról ennyi képet felrakni?
2010.02.17 14:26:11tomsawyer
:DD Azt mondjuk nem tudom Aritimi, de szóba jött. Tán' az Attisnak van olyan...ja meg a CSárlinak.:D Nem a Horváthnak:D
2010.02.17 14:26:23OmegA404
Pecsétgyürűt hagyománytiszteletből hordunk.
Aki szerint buzis, az látensen tagadja meg magát...
Nekem több is van. Családi örökség.
Ennek ellenére magam is csináltattam egyet.
Ezt a világvége dolgot nagyon benézte mindeki, de hamarosan világháború lesz, ez nem jóslat, tény.
2010.02.17 14:28:07baliquez
Akkor lesz dimenzióváltás ha visszavisz az üres üvegeket, berogy s nemzetgazdaság ha egyben kell kifizetni az ziher. Aztán a forint jól magával rántja az eurót, az meg a dollárt, és kész a világraszóló államcsőd.
Attila, ne vidd vissza az üres üvegeket, inkább igyál még. Csendben.
2010.02.17 14:28:44tomsawyer
ja nekem is van:D
Általában a mérnököknek adnak freulein praxa, de nekem jogász van, mert valamiért csináltatott a szak illetve az évfolyam.
(Na jó az Ecserin vettem, féláron, mert megalkudtunk a Lenin szoborra és ahhoz adták feléért) :D
2010.02.17 14:30:45vargacsabi
ez csak a pálinkától van? vagy gombázik is?
2010.02.17 14:36:38Johnny Favorite
Ez a kvantum ugrás hol lesz?
Érdekelnek az új sportok...mert néztem ezt a Venkúveri programot de ezt nem találtam.
Vagy a nyári Olimpián lesz?
2010.02.17 14:36:41tomsawyer
Jajj Istenem, hangulatba kerültem...
Hadd küldjek egy számot A B. Tóth Laci bácsival moooost!
Lécci!
2010.02.17 14:37:48tomsawyer
Naaaa....
Érzem a veszem.
A dimenzió hideg leheletét a tarkómon.
Jáájj!
B. Tóh Laci bácsi!!!
Küldöm mindenkinek aki szereti ezt a dalt, kiemelten Attisnak, ne bánkódjon, majd szorítjuk egymás kezit, és és a fogunkat:
A kööör közepééén állok, köörbe vesznek jóóó barátok és rosszaKKK!
Haa eccer odéééébb ááállok a köör közepééérőőő' majd hiányzok, rááám többééé nem taláááltok, rosszakKKK.
A köör közééép állok így könnyen eltaláááltok rosszaKKK!
Bohóc vagyok de bááátor,
pofonktóó ég az arcom,
pofonktóóó piros az arcom, kaptam.
Nem adom el tudjááátok, lááthattatlan lapos suuumááákok, Istenem, de sokan vagytok rosszaKK!:DD
Baszki, a viking mitológiától (Edda) hogy jutottál el Attila a szittya turulhoz, meg a dimenzióváltáshoz?! - Ezt még kellett vóna kérdezni :DD
2010.02.17 14:39:46tomsawyer
nem el hanem fel nem adom, de mán mindegy:DD
Jajj.
:DD
baromi jó ez. Előjött a grafomániám,
Syl máskor is interjúvold mán meg az Attist!
És kérdezd meg tőle amiket írtam, lécci!
2010.02.17 14:41:15miezitt
Meglepo hasonlosagot velek felfedezni Pataky es Krapulax kobakja kozott: www.krapulax.hu
2010.02.17 14:41:34vivax
nem gomba lesz ez...
2010.02.17 14:42:26tomsawyer
Együtt a refrént!!
:DDD
2010.02.17 14:42:35Johnny Favorite
Mindenkit szeretettel várunk a H.Q.J.S.C.
(Hungarian Quantum Jump Sport Club) nyílt napján.
2010.02.17 14:43:14Ianas
Hová kvantumugrunk?
2010.02.17 14:43:55lOc (a pasztafáriánus)
Ezt a "nulladik típusú találkozásokat" a sötétségben Patakyval egy színvonalon lévő Blikk írta le anno. A Nulladik típusú találkozásokat szegény megboldogult Déri János találta ki. Azzal magyarázta, hogy elsőként önmagunkat kéne megismerni. Tehát itt szó sincs idegenekről meg semmi másról, csak ez a sötét barom a Blikkel együtt azt sem tudja miről beszélsz. Idegenekkel való találkozások 1-3. típusúak lehetnek.
2010.02.17 14:45:45Johnny Favorite
Ianas
Ez mindenkinek a tehetségétől függ!
Az első sikeres ugrásom, nekem ide a Moszkva térig sikerült....de nem rég ugrottam vissza belső mongólia sztyepéiről..:)
2010.02.17 14:45:51tomsawyer
Hát köszönöm Syl és Attila.
Kérlek máskor is kérdezzétek meg fontos dolgokról Attilát, mert nagy egyéniség, és én nagyon kedvelem a nagy és színes egyéniségeket:D
Jót nevettem
ciao
2010.02.17 14:45:56benta
Sosem felejtem el azt a 'Három kívánság' műsort, még valahol a nyolcvanas- kilencvenes években, amikor az egyik gyermek, akinek a kívánságát a jó Tibi bácsi teljesítette, Pataki Attila akkor olyan ötödikes forma fia volt. Az volt a kívánsága, hogy az apja nézze meg, és írja alá az ellenpőrzőjét. És ott a színpadon ez meg is történt. Gyereket én még ennyire sosem szántam.
Ezek után nekem Pataki művész úr dalolhat, amilyen szépen tud, és hintheti az igét. Már azt a gyereket is cserben hagyta. És még hány embert? Ennél nagyobb görénységet el sem tudok képzelni.
Úgyhogy ne dőljön hátra, és örömködjön, hogy mekkora a lelki békje. Mert ez csak addig fog tartani, amíg egyszer véletlenül kifogy a kisüsti, és szembesül a való világgal. A saját való világával. Szánalmas, és gusztustalan.
2010.02.17 14:50:18Kókuszmenyét
Letelt a tér és az idő? Kvantumugrás?
És ez most így hogy? Ennek is elgurult a gyógyszere...
2010.02.17 14:50:48Ianas
Johnny Favorite -- Ja, jó :D Ő sztem ennél nagyobbra gondolt. A "hova" szó jelentésének határait feszegetjük.
2010.02.17 14:51:54Ianas
Kókuszmenyét -- Igen, főleg a tér telt le. "Bazmeg, már 2 köbcenti is elmúlt! Igyunk."
2010.02.17 14:54:48Botondok
Most mondjam azt, bort iszik, vizet prédikál.... inkább Törppapa és Dalai Láma bölcseleteit olvasom..., csak jó lenne, ha tudnék írni és olvasni, de sosem ment... Jól megmondta a rockstar .. "I wanna be a rockstar"... Egyébként egyben igaza van Attusnak, szeressük egymást gyerekek... na ez valóban, hiányzik... - ja ezt nem most mondta :) vagy nem ő mondta... azt hiszem, időközben, picit megtanultam olvasni...
2010.02.17 14:56:45Sixx! Anyádat is lenyuggerezed?
Ezt a férget még nem taposták el? :(
2010.02.17 14:57:24vakond32
Sok az éhező gyermek?, segíthettél volna, ha kisebb házat építesz magadnak a fidesztől kapott pénzből /800 millió/ amit azért kaptál mert kiállták bohócnak.
2010.02.17 15:00:27Isaura
2010.02.17 14:26:23OmegA404
Ami nem történt meg, az nem tény, szerintem. Ergo háború is csak akkor lehet tény, ha már történik/megtörtént. De inkább az utóbbi. Az viszont tény, hogy az embör tipikus kapuzárás utáni beteg ember, aki rájött, hogy mégsem az ő körülötte lévők miatt hülyült be, hanem tényleg ő a hülye. Szar lehet majd' 60 évesen arra rádöbbenni, hogy tulképp azt sem tudom, ki vagyok....
Nálam a mulatósnál verte le a biztosítékot.
2010.02.17 15:03:21Isaura
2010.02.17 14:57:24vakond32
Nem gondolnám,hogy a fidesz miatt éheznek a gyerekek, azért ez nagyon dúrva csúsztatás.
Mielőtt még... nem vagyok fideszes... de nem gondolom, hogy Attila szimpla közhely puffogtatásaihoz bármelyik politikai pártnak köze lenne. Ez az ember szerintem tök magától ilyen üres és egyszerű, mint a faláda.
2010.02.17 15:12:37Kiskrapek
Ultra-gáz.
(Kár ebbe a csókába mán a pálesz.)
2010.02.17 15:23:23minifik
érdekes..
pataky úr valamely rend tagja (szabadkőműves)??
csak mert az a kis kereszt a nyakában erre enged következtetni
nsz? mit tudsz erről?
2010.02.17 15:26:19lOc (a pasztafáriánus)
minifik:
Szabadkőművesekhez semmi köze annak a keresztnek. Az inkább egy máltai kereszt:
http://en.wikipedia.org/wiki/Maltese_cross
Máltai lovagrend tagja?
2010.02.17 15:29:57tomsawyer
Az.
A Máltai-lovagrend.
De van belőle(Máltai-lovagrendből) 3 legalább Magyarországon, és némelyik olyan önkéntes alapon szerveződött máltai lovagrend, még tán a Zámbó Árpy is tag.
pff:D
Na kérdés ő ugye melyiknek tagja:DD
Ezt is kérdezd meg legközelebb Syl:DD
2010.02.17 15:31:01tomsawyer
Holnap újabb interjút az Attissal! :D
Repeta
2010.02.17 15:40:08Gazz
Kezd májfoltos lenni a feje.
Meg az a baszott nagy bibircsók a képén is elég gáz. Egy Lemmy-nek elmegy, de egy Patakynak?
2010.02.17 15:50:43Egyetemi docens
Sunáznám.
2010.02.17 15:53:19házipálesz
Ez sem lesz mán hülyébb...
Egyetemi docens: Ember ezt hagyd abba! Kavarog a gyomrom...DDD...
2010.02.17 15:57:01Egyetemi docens
Pataky májfoltot villantott?
2010.02.17 15:59:33Sequor
"Az 58 éves énekes úgy gondolja, az emberiségnek szűk két éve van a „komoly dimenzióváltásig, egy nagy kvantumugrás jön.”"
Az jön Attila, úgy hívják kapuzárás.
2010.02.17 16:01:56Egyetemi docens
Villantsunk neki kvantumugrást.
Amúgy meg a dimenzióváltás alatt azt érti, hogy a 9. dimenzió (ahonnan a pénzenergiát lehet lehívni) hamarosan eljő hozzánk.
2010.02.17 16:06:00mbazs
@benta
"Az volt a kívánsága, hogy az apja nézze meg, és írja alá az ellenpőrzőjét."
Ezt nem értem, mi volt ez?
2010.02.17 16:08:19Egyetemi docens
Azt kellett aláírni, amit az ofő belevillantott.
2010.02.17 16:10:53Vadavír
Pataki pecsétgyűrűvel védekezik, Zimány Linda meg mással!
2010.02.17 16:12:31fraulein praxa
pataky úgy néz ki, mint fester adams egy átbulizott, átkokózott hét után..
2010.02.17 16:12:40Vadavír
Pár év még és úgy fog kinézni,mint Darth Vader maszk nélkül.
2010.02.17 16:20:56lOc (a pasztafáriánus)
Vadavír: még pár év és Palpatine császár.
2010.02.17 16:21:507esbusz
Eljött az ideje egy alapos pszichiátriai kivizsgálásnak.
2010.02.17 16:26:37Szeptim
és mér öltözött Drakulának?
2010.02.17 16:30:40Traktorka
A dimenzóváltással és az alapvető elégedettséggel nagyon egyetértek, tessék rá készülni!:)
(a pecsétgyűrű szerintem is buzis...:D)
2010.02.17 17:47:35Chiacig
Bolond ez az ember, pont annyira, amennyire tehetséges egyébként.
2010.02.17 17:57:25Senta.
meccsoda egy nyomorult ez
(pecsétgyűrű prosztó)
2010.02.17 18:36:30muci
A kvantumugrás engem nagyon izgat. Olyan-e vajon, mint a kvantumlovaglás? Mert arrôl már hallottam, csak nem figyeltem oda, mert azt hittem, rosszul értettem. Pedig nem, van aki ebbôl él. Mármint a kvantumlovaglásból.
Pataki olyan elhagyós fajta. Elhagyja a várost, a kvantumot, lassan az univerzumot is.
2010.02.17 19:06:48Gatto Negro
A kivételes kegy az lenne, ha az ufók ismét elvinnék és a Holdon raknák ki.
2010.02.17 19:29:08nótbuk
ebből a 2012-es bizbaszban tényleg lehet valami, mert a Hetesi Zsolt féle könyvben is ez van beállítva, mint a jelenlegi világgazdaság megroppanási időpontja. de pataky-val ellentétben Hetesi Zsolt nem egy babonás féleszű, hanem fizikus-közgazdász-teológus. Matematikailag bebizonyítja h aki 1960 után született az 90% eséllyel erőszakos halált hal és nincs kiút. A katasztrófa fő okát az egyidőben jelentkező erőforrás- és ökológiai válság okozza majd. De ezt a veszélyt csak nagyon kevesen ismerik fel, mert az emberek nem olvasnak könyvet...
2010.02.17 19:32:51Pizsi16
A pecsétgyűrűt biztosan bevitték mondjuk a barcikai zacijába, nem mentek érte, így az övé lett....más nyomorán gazdagodik....
2010.02.17 19:42:40nótbuk
érdekes h az a tetves pecsétgyűrű mennyire fel tud mindenkit bosszantani. és ha mégis megdöglik itt mindenki 2012-ben az nem érdekel senkit???
2010.02.17 19:46:28Aritimi..
Nótbuk !
a pecsétgyűrűről tudom, hogy micsoda, kvantumugrásról meg nem :
2010.02.17 20:04:57kyskalacs .
..madarat tolláról, embert pecsétgyürüjéröl.
2010.02.17 20:06:55Aritimi..
biztos, hogy még csak 58 éves ?
2010.02.17 20:08:22Fiona Tyassen
a vér nem válik vízzé
gagyi nagyon
2010.02.17 20:13:10nótbuk
58 évesen könnyű cinikusnak lenni. én még nem akarom feldobni a talpamat, főleg h pont ma bővítettem fel az ócska nótbukom ramját 512 MB-ra... kemény 2500 pengő volt az ára.
2010.02.17 21:11:51gai
Ő inkább csak zenéljen és ne politizáljon, meg kvantumizáljon ! Az sem ártana,ha példát venne mondjuk a Kóborról (Omega) ! Ő több,mint 10 évvel idősebb és normális maradt és "mellesleg" ő is tud zenélni egy "kicsit"!!!!!!
2010.02.17 21:16:25nótbuk
...vagyis ha jól értem akkor pataky azt üzeni nekem h ő már kiélte magát, szétkúrt egy csomó nőt és felőle akár az egész emberiség elpatkolhat kollektíven 2012-ben. én meg azt üzenem neki h szívjon gázt...
2010.02.17 21:33:39kékszemű...33
2010.02.17 14:45:56benta
Sosem felejtem el azt a 'Három kívánság' műsort...
Jaj arra én is emlékszem, de a fiú 7. v 8.os lehetett és négyese volt énekből és az apja még fel is olvasta... de helyeske volt nagyon...
2010.02.17 21:48:08nótbuk
a benta egy kis folyó, ami Százhalombattánál folyik a dunába...tőlem 50 méterre folydogál szegény
2010.02.17 21:56:26tomsawyer
Szép gondolatok, de Attist senki sem űberelheti!:D
2010.02.17 22:10:11Gatto Negro
Aritimi..19:46:28!
A kvantumugrásról Pataky se tudja, hogy micsoda. Én azon is csodálkoznék, ha elsőre ki tudta volna mondani.:)))
2010.02.17 22:12:51Traktorka
nótbuk:
Ajánlom figyelmedbe Szabó Judit:2012 c könyvét a témában.
Maradjunk annyiban, hogy nem lefutott menet, hogy mi lesz pontosan. Változás lesz az biztos, de ez nem feltétlenül fizikai szinten fog megvalósulni, hanem tudati szinten is elképzelhető.
2012 december 20-án is bővítsed a memóriát nyugodtan.:))
2010.02.17 22:20:51Aritimi..
Kösz Gatto !
Most megnyugodtam :)
2010.02.17 22:27:01Gatto Negro
Aritimi..!
Szívesen! Én viszont nem. Mi a bánatos rosseb az a kvantumugrás?:)
2010.02.17 22:37:14Aritimi..
Bármi is az, nem tudjuk befolyásolni, akkor meg kár izgatni miatta magunkat :)
2010.02.17 22:41:41Gatto Negro
Csuda tudja. Én inkább álmomban akarok megmurdelni, nem kvantumugrásban...:)
2010.02.17 23:05:15nótbuk
2010.02.17 22:12:51TraktorkaA
köszi!én pedig neked "Jeremy Leggett: A fele elfogyott"-at ajánlom. ebben semmi spirituális kavarás nincs, hanem csak színtiszta következetes logika és a végeredménye az h a pénzünket hamarosan kenhetjük a hajunkra, visszasüllyedünk a kőkorszakba. én már élezem a kapámat...
2010.02.17 23:19:29nótbuk
...2025-től az fog érvényesülni akinek jó vastag a karja és tud szerezni gázolajat a kocsijába
2010.02.17 23:24:41Aritimi..
Gatto!
megkérdeztem egy fizikust,
nagyon hangosan mosolygott rajtam :)
2010.02.18 07:18:02nestrot10
Lője már valaki tökön ezt a faszt!
2010.02.18 07:23:49nestrot10
Ott voltam Norvégiában, a 80 as években amikor a Pataky és Edda bandáját kirúgták, a szerződésből , olyan szarok voltak. Nardin nevű agentur többet tudna mesélni erről...hehehhe
Itthon üvöltözhetik a szarok anyja dalaikat..ott leszarták őket Norvégiában.
2010.02.18 09:11:19Traktorka
nótbuk
az, hogy kimerülnek előbb-utóbb nyersanyag készletek, évtizedek óta ténykérdés. Az meg pénzkérdés, hogy miért nem foglalkozunk vele.
El tudom képzelni, hogy réges-régen van már vízhajtású autó, de ugyan kinek állna érdekében piacra dobni ilyet?:)
Majd ha már nem lesz más választás.
Szerényedni kell, csókolom, nincs mese.:)
2010.02.18 11:35:38Winona, később Andrea
sima idiot
2010.02.20 02:31:56Kicsi Bernáthegyi
Én mélyen tisztelem azokat, akik a koncertjeire járnak vagy akik riportot készítenek vele.
Ha ezt kibírják, akkor a kvantumugrándozás se lesz nagyobb balhé számukra, mint egy bungee jumping a K-hídról.