Medveczky Ilona szájkaratéban verhetetlen

2010. március 7., vasárnap 11:09
A revü magyar királynője még egy biztonsági őrt is agyon tud verni szavakkal. Hollandiában és Las Vegasban már bizonyított.

Magyarország legértékesebb briliánsa már korábban jelezte, hogy nem kíván visszavonulni, így most sem vacillált azon, hogy elfogadja-e Hajdú Péter meghívását a Frizibe. Mivel a dívával nem sok minden történt az utóbbi időben, kénytelen volt olyan emlékekből meríteni, amikkel eddig még nem haknizott. Így derült ki, hogy hatalmas háza van, amit a kisnyugdíjból fenntartani iszonyat nehéz, de sosem adná el, mert 48 éve ott lakik. Igen, az ok ennyire egyszerű. Az ott töltött éveknek köszönhetően pedig sehol máshol nem tudná magát ennyire otthon érezni, ezért nem cseréli kisebbre. Inkább éhezik.

Medveczky arról is beszámolt Hajdúnak, hogy bár sokan azt hiszik, egy revütáncos prostituált is egyben, de ez nem igaz. Két olyan esetet idézett fel, ahol a megbízó is ebben a hiszemben élt, de ő mindkettőt jobb belátásra bírta. Las Vegasban állítólag még a szerződése apróbetűs részében is szerepelt, hogy a fellépések közt ki kell menni a vendégekhez, de ő ezzel csak a helyszínen szembesült. Egy kolléganője, aki nem engedelmeskedett a nehézfiúknak, meghalt, majd a sivatagban helyezték örök nyugalomra. Neki viszont sikerült úgy ellenállnia, hogy azt ép bőrrel megússza.

A másik esetben egy hollandiai kiruccanása során keveredett nézeteltérésbe a munkaadóival. Itt is arra akarták kényszeríteni, hogy konzumáljon a fellépések közt, de erre is nemet mondott. Amikor a mosdóba menekül a feladat elől, egy biztonsági őr utánament, hogy jobb belátásra bírja. „Akkor agyon vertem a biztonsági őrt szavakkal” – mondta, majd hozzátette, másnap a kollégáival együtt lelépett a városból.

Kommentek

  • 2010.03.07 11:29:48Walaki01

    Szerintem öreganyó megvolt a Jánosnak,meg a városnak.Tőlem szűz.

  • 2010.03.07 11:40:31feketeözvegy

    "agyonvertem a biztonsági őrt szavakkal" - egy biztonsági őrt nem a szókincseiért alkalmazzák, lehet megcibálta a vénlányt, hogy visitott belé,az meg elengedte,má nehogy azt hidje a kedves vendégsereg,hogy nyúzzák.

  • 2010.03.07 11:45:52huszszalategytizesert

    "agyonvertem a biztonsági őrt szavakkal"

    nekem most egy IHM-es jelenet jutott eszembe, amikor Sipos Peti oregasszonynak maszkirozva azt kiabalja, hogy a "rak egye ki a beled, te piszok" es egy mirelit egesz csirkevel porog korbe. :DDD

  • 2010.03.07 11:46:34seatdealer

    Akik bizonyítani tudnák az ellenkezőjét, már mind halottak! Messziről jött ember...

  • 2010.03.07 12:07:00faszharcos

    még él a vén ribanca?

  • 2010.03.07 12:36:29Aristote

    higgye, nem hidje - ez sem jobb, mint a "szóval verés". Egyébként ha szemmel lehet...

  • 2010.03.07 12:37:50Aristote

    Az épppp bőr is jó duma. Ez most ép bőr, vagy éppen bőr?

  • 2010.03.07 12:48:44sasfiók

    Ostoba vén szatyor ( bocs a szatyroktól) ,30 éve jajong a kis nyugdíja miatt: az apeh igazán megkérdezehetné tőle ugyan miből tartja fenn a villáját.Láthattuk az éppen aktuális pincsijével nem is olyan régen medencetakarítás közben....
    Medencére fussa??

    Akkor biztos azok a buta , 40-42 évet lehúzó gyári melósok nem jól osztják be a nyögdíjat ,azért nincsen nekik kertész meg medence meg 260nm villa ?!!

  • 2010.03.07 12:49:19gratulálok

    Szerintem csodalatos no... nekem nagyon tetszik a diva stilusa...
    (azert minden mast nem hiszek el..minden nonek megvan az ara.. biztos nem egy ribanc.... de szent sem, az is kizart..)

  • 2010.03.07 12:59:11Aristote

    On: Medveczky a maga idejében valóban nagy művész volt, anyám és barátnői kimondottan kedvelték. (Persze apám és barátai is:)). Most, hogy öreg, lehet fikázni, belerúgni, úgy, hogy azt sem tudod, mit is csinált.

  • 2010.03.07 13:05:16宮本 武蔵

    nevetséges kispolgári modortalan vénaszony.
    kár érte.

  • 2010.03.07 13:14:46SpencerBarnes

    Attól függetlenül hogy valaki nagy művész ahogy írod is, nekem spec hányingerem lesz mindig amikor azt nyilatkozzák, hogy persze, van szereposztó dívány ahol mindenki csak Ő nem, a revütáncosnőnek ki kell menni a vendégekhez különben megölik, meg is ölnek mindenkit csak Őt nem...meg a Dubaiba megyek de csak nyaralni, soroljam? Mindenki tisztában van vele hogy ha valaki nő, ráadásul nagy karriert akar, vagy azt hogy pénzes pasit fogjon, annak bizony szopni kell ez van.Viszont ha ezt tagadja az illető, akkor belehazudik a képébe az embereknek, és akkor felőlem lehet akár mekkora "művésznő".Még annyi: a celebek sokszor maguk tehetnek arról hogy fikázzák őket, most mit is lehetne mondani Molnár Anikóra pl. amikor azt nyilatkozza elege van a médiából, megy ki Londonba mosogatni.Ez persze 2 éves nyilatkozata, azóta a csapból is Ő folyt.Minek mondanak marhaságokat????

  • 2010.03.07 13:19:46bubus58

    száj-karatéban én is jó vagyok...

  • 2010.03.07 13:21:14Aristote

    Valóban kínos, ha valaki megöregszik. Nem tudom, Honthy Hanna neve mennyire ismerős. Óriási sztár volt Magyarországon a 60-70-es években, az emberek istenítették (nagyon gyerekkori emlék, inkább csak a szüleim mesélték). Ő írta az önéletrajzi könyvében, hogy hányszor és kivel kellett lefeküdnie, hogy szerepet kapjon. bár valóban tehetséges volt. Szerencséjére még a szocializmusban meghalt.

  • 2010.03.07 13:21:20bubus58

    érdekes, hogy erre a vén ribancra még senki nem írta, hogy "sunáznám" :D

  • 2010.03.07 13:35:33brabus

    kurva

  • 2010.03.07 13:45:13vica78

    "Valóban kínos, ha valaki megöregszik."

    Nem, az a kínos ha valaki belehazudik a képedbe. Medve a mai napig kitartott kurva. Szerinted 40.000 forintból fizeti a "kastély" rezsit, kaját ingyen kapja az OK, de ki pénzeli, ki öltözteti és MIÉRT???

    Az általad említett Honthy Hanna maga állította, hogy le kellett feküdnie a szerepekért, látod ez a nagy különbség közte és Medveczky között. Ő tagadja. Nem is értem miért hoztad fel példának, vagy egyáltalán mire akartál ezzel rávilágítani?

    Óriási sztár volt, és? Elmúlt. Mit vársz a mai fiataloktól, mire fel sztárolják? Azt sem tudják ki ez és mit csinált! Max arról ismerik, hogy állandóan sír a kisnyugdíja miatt, ja és levesszűrővel tisztítja a medencéjét.
    Tudni kell tisztességgel, MÉLTÓSÁGGAL megöregedni.

  • 2010.03.07 13:50:38artm

    sunáznám. nesze. :D

  • 2010.03.07 14:03:44facepalm

    Az oké, hogy a külföldi kalandjain tagadja, hogy ő nem csinált semmit, de pl. itthoz köztudott kaszinós körökben, hogy anno bizony gyakran a vendégek kedvében járt O.o

  • 2010.03.07 14:19:30vernarancs

    HP-t azert tuti lecummantotta, hogy szerepelhessen.

  • 2010.03.07 14:47:00új év, új név

    tiszta kalandregény. Nem akarja valaki megfilmesíteni? Kovi?

  • 2010.03.07 15:18:17Vladislav Delta

    csumidálnám a kakilóját!

    Jah, és utolsó?

  • 2010.03.07 15:21:31Inimma

    Süllyesztőbe vele!

  • 2010.03.07 15:22:35Bambano

    az "öreglány" még mindig köröket ver a mostani dubajozós celebekre, akár öltözködésben, akár jólneveltségben, gyakorlatilag mindenben...

    Azután hogy ez az "öreglánynak" dícséret vagy a mostani celebeknek kritika, azt már mindenki döntse el maga...

  • 2010.03.07 15:24:14effet papillon

    nekem is megvolt

  • 2010.03.07 15:25:08Alex Roy

    Valaki tolja már vissza a kriptájába. És cseréljék ki a pelenkáját. Mert rohadtul bűzlik a néni körüli felhajtás.

  • 2010.03.07 15:35:39rágypéksérotomsik

    Ha ezt a vénasszonyt csak egyszer látnánk a maga pőre valójában, smink nélkül, ébredés után fodrászolatlanul (bocs) asszem hanyattesnénk a döbbenettől, annyira csúf. Nagyon sok velekorú vagy akár idősebb nőnek van olyan alakja mint medveanyónak, legfeljebb nincs pénze kozmetikára, úgyhogy nekem ne sztárolják a buta vén kurvát.
    Amúgy hol volt harminc évig? A hatvanas években még ifjan csak-csak szerepelgetett, aztán sehol semmi, néhány éve meg előkerült és úgy csinál, mintha ő lenne miss Universe egy rakat ésszel és csodás egyéniséggel. Nyilván azért nem ment férjhez soha. Világfájdalom.
    Ja és általa kitúrt pályatársnője - Bélavári Panni - ezerszer jobb táncosnő volt nála. Ennyit a ki feküdt le a fejeseknek című fejezetről.

  • 2010.03.07 15:40:56Bambano

    39rágypéksérotomsik: Medveanyó férjezett volt, nem tudom, elvált-e.

  • 2010.03.07 16:06:27Lille havfrue

    Igen, vett egy homi hercegecskét...

  • 2010.03.07 16:26:51Fiona Tyassen

    ezt is már alul felül köll vazelinozni, hogy nem nyikorogjon

  • 2010.03.07 16:31:04Kelly és a szexi dög

    Szerintem szopott, mint a torkosborz, az volt az ő valódi munkája!

  • 2010.03.07 16:47:58Félkegyelmű

    A fehérjefeldolgozóban sem dolgoznák már fel ezt a nénit.

  • 2010.03.07 16:51:44Spéter46

    Ha valakit szavakkal agyon lehetne verni, ez a vén szatyor már halott lenne!

  • 2010.03.07 17:00:24Spéter46

    Pedig nekem tényleg megvót 1965-ben.
    Akkor még sunáztátok volna! .-) akkor még nem volt az egyik szeme üvegből!

  • 2010.03.07 17:08:08Proton

    A múmia visszatér 2.

  • 2010.03.07 17:10:50kyskalacs .

    ilonka néni is több faxt fogott mint kilincset.

  • 2010.03.07 17:32:05rágypéksérotomsik

    Bambano: igazad van és nincs is. A férje - Wilhelm Alexander

  • 2010.03.07 17:32:05javier

    Bambano ma Tiéd a pálma!
    Fikázhatjátok: stílust lehetne tanulni tőle, tök mindegy mit és hogyan csinált.
    (Egyébként szeretetéhes hölgy-ki nem az végülis- régebben beszélgethettem vele.

  • 2010.03.07 17:33:46rágypéksérotomsik

    bocs, folytatom: tehát W.A. Thurn und Taxis homoszexuális volt (nem is tagadta sosem) névházasságot kötöttek, ettől lett Medveczky osztrák állampolgár. Ezt tekintsük házasságnak?

  • 2010.03.07 17:44:52rágypéksérotomsik

    javier: miféle stílust lehet tanulni tőle? Egy olyan embertől, aki nyilván nem véletlenül élt és él magányosan, barátok nélkül - egykori kollégák és szomszédok szerint is elviselhetetlen hisztigép. És most hagyjuk figyelmen kívül azt a közvélekedést, hogy az egykori tévéelnökkel csak annak pénzéért, majd kiemelt nyugdíjáért élt együtt...
    Huszonéves kora után eltűnt, majd a hetvenhez közel felépített magának - vagyis felépítettek neki - egy stílust és elkezdték sztárolni. Amúgy ízlés kérdése ez is, nyilván van, aki ezt tekinti irigylendő stílusnak, szerintem csak egy affektáló, az őt érdemlő elismerésnek többszörösét kikövetelni vágyó vén nyanya. És ebből a vénség érdektelen, mert fiatalon is az volt, ha hinni lehet a híreknek. Híres volt igen, nálunk, abban a korszakban, ahol - mivel Bélavári Pannit kirugdaltatta maga mellől, mint egyetlen vetélytársnőt - ő lett az egyetlen ismert táncosnő. Nem vitatom el tőle azt amit elért, de a személyiségét illetően ne kelljen már tisztelnem a stílusát. És ne akarja velem elhitetni, hogy abban a korszakban, az ország leghíresebb éjszakai lokáljában - ahol zárt körű előadások százait tartották főnököknek, pártfunkcionáriusoknak, politikusoknak - ő csak "táncolt".

  • 2010.03.07 17:45:28gtigy

    Banya is lecummantott egy-két falloszt!!!!

  • 2010.03.07 17:59:21trafikuty

    Még emlékszem egy nyilatkozatára, ahol valami ilyesmit mondott:
    "Megkérdezték nem-e akarok fellépni?" Bravó!

  • 2010.03.07 18:07:27képek

    Ahol nem lehet botoxozni, látszik a kora!(pl.: nyak bőre) Olyan szomorú, hogy nem tud méltósággal megöregedni!!!

  • 2010.03.07 18:13:36Menez86

    Hazudik az öregasszony!

  • 2010.03.07 18:51:30Gatto Negro

    „Akkor agyon vertem a biztonsági őrt szavakkal”

    Ja...kimondta, hogy elkelkáposztásíthatatlanságaitokért - a fazon meg kifeküdt...

  • 2010.03.07 19:14:04DonZsolt

    Lehet, hogy 60 éve jónő volt =DDDDDD

  • 2010.03.07 19:40:26satho

    Már vártam, hogy visszatérjen drága Medve Ica.... háát igen a fonnyadt nunus már nem módi, már egy lyukas garast sem ér :))

  • 2010.03.07 19:54:10baliquez

    "hogy az ép bőrrel megússza."

    Javaslom hogy az anyanyelveden írogassál, a magyar nyelv láthatóan nem az.

  • 2010.03.07 19:57:17Bambano

    rágypéksérotomsik: pl. azon kevesek közé tartozik, aki el tud mondani egy bővített mondatot.

    A sajnálatos az, hogy egy ilyen teljesítményre ma fel kell nézni a cölöpvilágban.

  • 2010.03.07 20:10:12Halál Bika

    A klasszikus vicc után szabadon: nem az a szopás amit a revütáncosok csinálnak. Az egyszerűen orálszex. A 40 év csavargyár, na az a szopás!

  • 2010.03.07 20:14:30Tommy30

    Tutti hogy marslako!!szoljatok a MIB nek.

  • 2010.03.07 20:21:19soproni1

    Állítólag a szombat esti láz felvételén az összes pasi dolgozó meg akarta dugni. Nem gondoltam volna, hogy élőben jó nő.

  • 2010.03.07 21:22:54littlerichard énekel

    Újabb kitaláció, ahogy a legtöbb vele kapcsolatos dolog.
    Az a külföldi sztárság is csak duma, soha egy képet nem lehet látni erről.
    Mondjuk a Cesar Palace színpadán vagy egy fényreklámot a nevével...

    MAx. csőfényező lehetett Lss Vegasban

  • 2010.03.07 21:47:25shúméker

    ez egy akkora retek,amekkora csak létezhet.felölem a villa mehet a levesbe,ö meg be a szociba.szutyok.

  • 2010.03.07 22:04:24gyűszű

    Igen, hozzáment a Taxishoz, de ő fizetett 100.000.-dollárt. Akkor a 60-as években. Szerintetek most miből él.Van neki pénze.
    A kastélyt egy "rajongójától kapta, csak úgy.
    Biztosan rátukmálta.Na akkor most ki a qrva????

  • 2010.03.07 22:17:42erdőspéter

    Most kapott egy filmszerepet. Nofretete-t játssza egy új amerikai filmben. Nem lesz nehéz szerep, csak mozdulatlanul és szótlanul kell feküdni, tetőtől-talpig befáslizva.

  • 2010.03.08 08:15:22gftamas

    Neki sikerült úgy megúsznia Las Vegasban a dolgot, nem úgy, mint a kolleganőjének. El tudom képzelni, hogyan....

  • 2010.03.08 09:15:37loviasztar

    Változatlanul szép, mindig elegáns, kifogástalan modorú úrinő (sok mai táncos- és színésznő tanulhatna a stílusából).
    Hogy kivel, vagy kikkel volt közelebbi kapcsolata a művésznőnek, jó, hogy nem köti senki orrára. Ez a téma ma is lehetne mindenki magánügye. Pazar, pompás NŐ ma is! Lehet irígykedni hölgyeim...

  • 2010.03.08 09:31:51bogyóc

    Mindent elmondtatok előttem....csak még annyit tennék hozzá hogy utálom hogy nincs egy természetes mozdulata. Ez még a seggét is úgy törli ki hogy közben hajbókol. A fenti képen is ahogy jön le a lépcsőn,felhúzza a lábát,meg elegánsoskodik állandóan. ÁÁ nem is idegesítem magam!!!

  • 2010.03.08 09:56:58stylishly

    Figyeljetek csajok!
    Szeretnétek így kinézni 30 éves korotokban, mint ahogy a Művésznő most kinéz!

    Figyeljetek hapsik!
    Szeretnétek olyan hölgyet sunázni, mint a Művésznő! De sajnos soha nem adatik meg nektek ez a nagy kegy... maradhattok a fiatal de fonnyadt nőcskéitek mellett... hehehe

  • 2010.03.08 12:47:37oriza triznyák

    Ok, megvolt a mai napom fénypontja:
    "Mindenki tisztában van vele hogy ha valaki nő, ráadásul nagy karriert akar, vagy azt hogy pénzes pasit fogjon, annak bizony szopni kell ez van."

    A q életbe a sok köcsöggel, aki még mindig így gondolkodik! És most nem az olyan nők "karrierjéről" beszélek, akik tényleg azért sz.nak, hogy benne legyenek a besztmagazinban.

  • 2010.03.08 13:50:00Cucli

    http://www.nlcafe.hu/data/cikk/8/78064/6.jpg

    na találtam róla régi fotót.
    nem volt egyszerű

    (csak hogy legyen összehasonlítási alap)

  • 2010.03.08 17:34:09pütyüke

    Mielőtt a nőkről beszéltek gondoljatok anyátokra! Ők kivel? mikor? Hányszor? Ki az apád? vagy ki szegte be a füled? Mit tudjátok mi az anyátok titka? Anyátok is megöregedett! Hát ő hogy néz ki 60 évesen. Feleségeteknek ti vagytok az első???? Vajon gyermekednek ki szegte be a fülét?, Hogy fog kinézni 60 évesen a feleséged??? Talán anyád és nejed matyó hímzés lesz????? Minden nő k.... csak az egyik hülye k.... a másik okos k...... Az okos olyan mint Medvecky a hülye meg olyan mint a feleségetek mert egy ilyen ember szaros gatyáját mossa éveken keresztül mint a tieteket. Mert tiszteletlen bunkók vagytok akik így nyilatkoznak egy idős hölgyről.TISZTELET A KIVÉTELNEK.

  • 2010.03.10 11:18:19nico777

    Bizony, a nagy művésznő nehezen akarja tudomásul venni, hogy a múlt kitörölhetetlen. És az öregedés elkerülhetetlen!!
    Az, hogy magára ken egy vödör festéket, meg kitöri a nyelvét az affektálásban, nem teszi közkedveltebbé!! Fiatal vagyok ahhoz, hogy tudjam, mekkora művész volt!
    De amit most látok, az egy nagyképű, egoista, mindenkit lenéző múmia!!
    Vagyis bocsánat, Spéter Bözse volt az!!
    Ő a múmia 2 !!!!

CímkékCímkék

Shopline

  • Deák Bill Gyula: 40 év blues Kedvezményes ár: 3221 Ft
  • Juli Fabian, Zoohacker: Girly Kedvezményes ár: 751 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
hirdetés