„Nem jó belevinni a médiát a párkapcsolatba, rengeteg félreértés lehet belőle. Hétköznapi emberként éljük az életünket, ezért az az egészséges, ha nem teregetjük ki a magánéletünket, ráadásul nem is tudunk érdekes dolgokat mutatni. És nem is szeretnénk” – mondta a Velvetnek Keleti Györgyi, Keleti György volt honvédelmi miniszter lánya, aki több hónapja jár a Kozmix frontemberével, Lányi Lalával úgy, hogy kapcsolatuk mindeddig titokban maradt. Az egykori playmate lapunknak elmondta, párjával egy pillanatra megrémültek, amikor kitudódott kapcsolatuk, de eszükbe sem jutott letagadni egymást. „Addig volt jó, amíg nem tudta senki, bár nyilván ezután sem lesznek problémáink, hiszen továbbra sem mondunk többet annál, hogy köszönjük, jól vagyunk.”
El kell fogadnod a másik gyerekét
Keleti Györgyi kiemelte, annak ellenére, hogy mindketten ismert emberek, elkerülhető, hogy minden nap címlapra kerüljenek a magánéletükkel. „Úgy gondolom, hogy ki lehet zárni a bulvárt, ha nem csacsogsz. Előfordulhat, hogy lekap minket egy lesifotós, de az még mindig nem ugyanaz, mintha mutogatnánk magunkat” – mondta. Az explaymate kerülte a konkrét válaszokat, inkább általánosságban beszélt a párkapcsolatokról, így együttlétük időtartamát a „jó pár hónap” időegységben adta meg, majd hozzátette, Lányi négyéves fia révén tényleg felébredtek benne az anyai ösztönök, de azért arról egyelőre nincs szó, hogy közös gyereket terveznének.
„Ha együtt élsz valakivel, akinek van egy gyermeke – és ezt most általánosságban értem –, akkor az a párkapcsolat csak akkor működik, ha te maximálisan el tudod fogadni a párod gyermekét. Ha ez nem működik, akkor a kapcsolat halálra van ítélve. Az első pár hét kritikus, akkor dől el, hogy a gyermek elfogad-e téged, illetve, hogy mennyire tudod kezelni a helyzetet. Nálunk ez már működik egy pár hónapja, ebből mindenki levonhatja a következtetést.”
Lányi Lala a falkavezér
A volt honvédelmi miniszter lánya azt is elmondta, kapcsolatukban Lányi a falkavezér, és ez mindkettőjüknek jó így, hiszen a szüleiktől is ezt a mintát látták. „Úgy vélem, hogy az is számít egy kapcsolatban, hogy a férfi férfi tud-e maradni. Ez a nőn is múlik, hagynia kell a férfit kiteljesedni a maga nemében, ami manapság elég ritka, mert a nők is szeretnek irányítgatni.”
Bár már tavaly év végén kivonta magát a bulvárból, valószínűleg idén is elvállal egy-két szereplést – pl. a Hal a tortánban –, de mint mondta, ezeket sem a pénzért csinálja. „Sohasem dominált nálam a pénz. A Hal a tortánt is csak olyankor vállaltam el, amikor jó volt a csapat. Azért jók ezek a műsorok, mert olyan emberekkel találkozhatsz a négy-öt napos forgatás alatt, akikkel máskor nem, és olyan oldalukat is megismerheted, amit máshogy nem. Előfordul, hogy egy-egy forgatás rossz szájízzel végződik, de több benne a pozitívum, mint a negatívum” – magyarázta Keleti.
Még több a velveten
- Fulladás okozhatta Whitney Houston halálátAz énekesnő halála előtt még bulizott. A ma esti Grammyn Jennifer Hudson emlékezik majd meg róla.
- 18+ Alap a leszbizés a valóságshowk-banA VV2 óta nem fordult még elő, hogy ne smároltak volna lányok a villában.
- Ambrus Attila: Egyszer majd be kell mennem egy bankbaSzívét-lelkét beleteszi a kerámiáiba, az okostelefonokat viszont nem meri használni. Megvolt az egykori rabló első interjúja.



Kommentek
2010.03.08 16:52:50akikaztmondjákni
B+...a gyereke anyja százszor jobban néz ki ettöl.Meg lehet normálisabb is.
Persze, ha nem jöttek ki...
2010.03.08 16:52:57remy1
Szegény Lala ki kell neki.
Pont ez a rusnyafejü guminő.
A kamerát bekapcsold ám Györgyi, porno itt ott.
2010.03.08 16:56:42eezandwizz
A műanyag megtalálta párjának a másik műanyagot....
2010.03.08 16:58:46Caravallo
Te jó ég! Megtalálta a zsák a foltját.
2010.03.08 16:59:56beaaaa
micsoda fééérfiii... :))))))))
2010.03.08 17:02:50Ganaji Bordon
Éljen a Párt és Keleti György!
2010.03.08 17:04:23Fiona Tyassen
falkavezéééér???
mé klein györgyi te többen vagy?
2010.03.08 17:05:09blood
Két rusnya hidrogénbomba teljesen megérdemlik egymást.Az tuti,hogy nem élnék ezzel a Györgyivel max. párszor megsunáznám...
2010.03.08 17:07:11Jedlik
"Sohasem dominált nálam a pénz"
Bááááhháháháháhááá!
2010.03.08 17:10:52404-es hiba
Jaj de jó örülök neki nagyon! :-))
"minden plasztik műanyag rajta"
2010.03.08 17:13:22pütyüke
Lala mit tettél???????????????????????
2010.03.08 17:13:39adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe
"...Előfordul, hogy egy-egy forgatás rossz szájízzel végződik, de több benne a pozitívum, mint a negatívum” – magyarázta Keleti...."
Na most ezt mindenki értse ahogy akarja:)))))
Rossz szájíz.....
Keleti Györgyi az atomtudós!!!! bazzm....
2010.03.08 17:15:21KarbatettKezűZoltán
LALA A FÉRFI!!!
LALA A FALKAVEZÉR!!
MUHAHAHAHHAHHAHAHAHHAHAHAHHAHAHA
HÁT ÉN MINDGYÁ beszarok!!!
EZ NAGYON VICCES
2010.03.08 17:25:58jewel
Hee, nem aprilis 1 van, hanem macius 8.:)
2010.03.08 17:27:59Dezsőfi
szörnyű, szörnyű... nnél lejjebb nincs, ennél szánalmasabbat. keleti györgyikében ANYAI ösztön? aszittem hogy a műanyagon kívül más nincs is benne..
Lányi Lala mint alfa hím??? hehhehehhehehehe hát ezt ne...
Idézzünk a 'nagyoktól':
"Valami különös dolog kell nekem,
mert unom így az életem.
Valami riasztóan ámító,
szexuálisan csábító.
Valami bizarr dolog, perverzitás,
óóó.. beteg vagyok, nem is vitás!
Hidd el nekem, édesem,
csak a kék színű nőket élvezem!
Csak a kék színű csókodat kívánom,
csak ez van nekem a világon.."
2010.03.08 17:41:43ErEr
Ennek a Lala gyereknek nem valami szép fiatal stb. felesége volt original?
2010.03.08 17:44:35Dezsőfi
de kurva kellett neki, csak be kéne festeni kékre a műanyagbábu györgyit...
2010.03.08 18:11:55Sirbrilla
léccives valaki hányja már le ezt az asszonyállatot oO
2010.03.08 18:13:04Csibefogó
Ez a Keleti Györgyi egyre lejjebb adja, mert mindig valami pénzes palija volt. Most ez a lúzer kinézetű magyar H.P. Baxxter. Istenem, ebben a kapcsolatban a csak a gyereket sajnálom.
2010.03.08 18:13:56mîkæl
sunázás előtt azért kékre dukkóznám az egész macát, így kevésbé tűnne plasztiknak és olyan avataros érzésem lenne!
2010.03.08 18:15:30mîkæl
már a Lala név is annyira ősállatos.
nem ő volt a Kefír? - az se rossz név.
még felvehetné a Pacal nevet!
2010.03.08 18:21:26Aritimi..
Falkavezér ? aztán hányan vannak a falkában amit Györgyire vezet ?
2010.03.08 18:23:19chemical_tourist
...miért olvashatunk róluk, ha ők kivonták magukat a nyilvánosságból? Györgyi-e?
2010.03.08 18:25:40Lesek, mint a vett malac
Ahogy kinéz ez a 100 eurós liba, vehetett volna magának Lala egy amerikai guminőt.
2010.03.08 18:29:34Lesek, mint a vett malac
Rossz szájiz???
Na Györgyike aztán ne sziszegjen, ha lekurvázzák
2010.03.08 18:32:38SumQuiSum
Kevés megalázóbb dolgot tudok elképzelni, minthogy valakit keleti györgyiért hagyjon el a férje...
2010.03.08 18:37:57dezsőcske
100 euróéert egész olcsón szerzett ennyi implantátumot, jó biznic vót
2010.03.08 18:38:40rettegi
Kedves posztoló,
teljesen hülyeséget írtál, a Falkavezér nem lehet Györgyinek egy Kozmix Lala. Ő maga leplezi le magát Mesterházy facebook oldalán, a nőnapi köszöntőnél, na de nem az Apu miatt:
http://www.facebook.com/pages/Mesterhazy-Attila/188002774639
2010.03.08 18:40:00Kiskrapek
Ultra-gáz.
2010.03.08 18:48:38宮本 武蔵
istenem szegény négyéves kisgyerek elképzelem ahogy titokban megszállottan várja a nagykorúságot hogy megszabadulhasson az arcától nevétől identitásától s örökre lelépjen kibaszott ufonauta szülei elől
2010.03.08 19:22:40sweety
Szegény gyerek anyja hogy örülhet, hogy egy kivénhedt leszakadt prosti veszi kezei közé a fiát...
2010.03.08 19:33:52zsoltix
Volt miniszter lanya, aki egy volt playmate, egy volt playbacksztarral el. Hu, micsoda hir.
2010.03.08 19:38:14zsoltix
Meg ez az alszent duma, hogy kerulni akarjak a mediat. Most talan fegyverrel kenyszeritettek, hogy beszeljen rola?
2010.03.08 19:40:02I.puntschu
Jól látom, hogy ez a Lala jóval fiatalabb a guminőnél? Inkább adoptálhatná.
2010.03.08 19:52:48gratulálok
szerintem aranyosak egyutt....!
2010.03.08 20:03:02Susan Delgado
2008 óta nincs együtt Lányi a gyereke anyjával.
2010.03.08 20:06:05Kelly és a szexi dög
Ha megint megszorul a Györgyi és az ár még a régi, engem érdekel a dolog!
2010.03.08 20:51:47emesemese
Györgyin már a fejcsere sem segít, az van.
2010.03.08 21:30:35Gatto Negro
Koszmix a házban....
2010.03.08 21:47:14Izo
Mondjuk ez már több, mint 10 éves kép lehet a Laláról. Mostanában valami ilyesmi lehet:[link]
2010.03.08 21:58:40Jedlik
Amúgy de szemetek vagytok, ahelyett, hogy örülnétek más boldogságának.
2010.03.08 22:10:52szerzo
Kár, hogy alig van jóindulatú hozzászólás ebbe a topicba, akik ilyeneket írnak azok köpjék le magukat, mert annyit érnek....
2010.03.08 22:15:41bagolybagoly
Ó, ha kivonta magát a bulvárból, akkor nem lesz az sem, hogy megtalál mindnyájatokat, és kilő az űrbe?
2010.03.08 23:16:08gretabarbo
az év álompárja kb.még 2 hétig!!!!!
2010.03.08 23:31:24marky@life
Lala bááz! Gyermeked anyja mérföldeket ver rá miss gumicsöcsű kacsára:
[link]
2010.03.08 23:34:45marky@life
Ez a gumicsöcsű kacsa a lábnyomáig nem ér Lala exéhez:
http://www.contactmodels.hu/models/girls/ad-faces/4459/datasheet
LALA!!!! A szilikonon túl is nézzél már!
2010.03.09 00:03:37trafikuty
"... tavaly év végén kivonta magát a bulvárból"
Na, persze ...!
2010.03.09 07:21:49efbéú
Kedves Györgyike, a szerzo nick valahogy olyan uncsi, ajánlhatok néhány édibédibbet? puszcsika , és legyen cukcsi napcsid :)
2010.03.09 08:30:31admin1221
Keleti Györgyiről nekem mindig a Frankenstei, vagy a robotzsaru jut eszembe. Ő egy teremtmény, a plasztikai sebészek gyümölcse, aki valaha még ember volt.
Nagyon jól kereshetne horrorfilmekben, maszkírozás nélkül borzongat.
2010.03.09 10:03:54gonosztojás
Hát nem tudom...
Szabad ennek a teherautó-lökhárítóval szájonvágott izének a közelébe kisfiúkat engedni?
Hm...
2010.03.09 10:42:53Abraka
furcsa volt a hír először de sztem semmi baj velük.. Járjanak.
2010.03.09 10:59:02fénycsepp
erre a csajra ki gerjed??? :-o
2010.03.09 11:00:49bauer
Azért nem a jó kis Dr. Beat nótáról kellene általánosítani. Meggyalázták a csendőrséget. :)
2010.03.09 11:06:27fétisrétes
Broáfff...
2010.03.09 13:17:22العربية
milyen feje van már a nőnek LOL :D
2010.03.09 17:24:39popperke
marky@life:
Lehet hogy cukipofább Lala régi csaja, mert mindenki a külső alapján ítél. Ezért senki nem gondolná hogy éppen ő az a nő, aki elől menekülni kell. Pedig durván rúgta szét a családot a néhány hónapos gyermekük mellett. Györgyi talán épp az ellenkezője és tényleg rendes csaj. Chokito :)
2010.03.09 19:47:47Tommy30
Gyorgyi!!!500ert harman?
2010.03.09 19:51:29Tommy30
Ahogy Ford Ferlene monda:eszem faszom megall! hjua
Fasz es szopo,de melyikotok melyik?
2010.03.10 08:19:15justsingmariah
Most, hogy beigazolódott a hír valódisága, bízzuk rájuk, hogy boldogok-e együtt. Nem kell előre lehúzni a kapcsolatot, lehet, hogy ez a nő tényleg megfelel neki. Senkit nem szabad kritizálni a választottjáért.