Több eseményen is megjelentél már Károllyal, akiről csak azt tudjuk, hogy a kísérőd, és alakul köztetek valami.
Régebb óta ismerjük egymást, de eleinte csak barátkoztunk, most fordult komolyabbra a dolog. Most már komolyabban az ismerkedés stádiumában vagyunk. Ő nagyon kedves, udvarol nekem, udvarias, igazi úriember. Romantikus alkat vagyok, nálam nagyon fontosak az érzelmek, tehát nem rohanunk, nem rontunk ajtóstul a házba.
Eddig teljesen más karakterekkel jelentél meg a nyilvánosság előtt.
Igen, ő elüt a többiektől. Valójában véletlen, hogy nem hasonlít az eddigiekre. Mindig is azt mondtam, hogy nem a kor számít. Nekem mindig a magas férfiak tetszettek, az első férjem is 195 centis, a kislányom édesapja is nagyon magas, két méter. Mondjuk, Károly külsőleg is megfogott, meg a személyisége is. Nagyon jólelkű, intelligens ember.
Hol és mikor ismerkedtetek össze?
Fél éve találkoztunk először. A lelke fogott meg, mert igazából ő egy jó ember. Nálam ez nagyon fontos. Egy baráti társaságban ismerkedtünk meg, ott mutattak be minket egymásnak. Igazából nem voltak előítéletei velem szemben, de azt mondta, kellemesen csalódott bennem. Más vagyok, mint amilyennek sokszor beállítanak a szenzációhajhász bulvárlapok. Ő azt mondta, amióta megismerte az embert, a belső tulajdonságaimat, belső értékeimet – talán mondhatom így –, nagyon megszeretett. Külsőleg is teszem neki. Mondta, hogy a nőiességem, a kisugárzásom tetszik neki, és hogy a vidámságom és a nagy szívem megfogta.
Egyből a mélyvízbe dobtad. Először a Story Gálára vitted, aztán az Operabálba, most pedig a Fashion Partyra. Hogy viseli?
Szokja. Igazából annyira nem idegen neki ez a világ, mert a nagynénje újságíró, a nagybátyja pedig színész volt, Máriáss József. Már meghalt szegény, a Szomszédokban játszott. Károly civil, vállalkozó.
Károly mivel foglalkozik?
Üzletei vannak, tehát a kereskedelemben meg a vendéglátóiparban dolgozik.
A családja nyitott volt rád?
Úgy érzem, kedvelnek engem. Az anyukája és a húga is.
Donatella, hogy fogadta?
Elfogadta, ami nagy dolog, mert eléggé kritikus, meg nagyon erős köztünk az érzelmi kapcsolat, hiszen nagyon szeretjük egymást. Donatella a mindenem, a legfontosabb az életemben. Picit féltem is mit szól, de megtalálták a közös hangot. Voltunk már együtt játszóházban, ahol együtt hülyéskedtek, játszottak. Karcsi nagyon szereti a gyerekeket, Donatellát is megszeretette. Vett neki gumicukrot, üdítőt, rágcsálnivalót, ropit, ilyesmit, ami kell egy gyereknek. Neked szimpatikus?
Rendőrnek vagy biztonsági őrnek gondoltam.
Igen, igen, sportol meg minden. Vigyáz rám. Annyira előzékeny, lesi a gondolataimat, elkísért a fogorvoshoz is, izgult, megvárt, és utána jöttem ilyen feldagadt arccal, borogattam, akkor is annyira aranyos és megértő volt. Ez nemes lélekre vall.
Még több a velveten
- Celebek Cristofel klipjéről: vicces vagy sokkolóA celebek is alig találnak szavakat Cristofel rendkívül népszerűtlen zenei kísérletére.
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.



Kommentek
2010.03.17 13:47:10Fuckup With Marmalade / Arlene
Egyszerű ez a Tünde.
2010.03.17 13:59:52Csibefogó
Szegény lánya: "Donatella a mindenem, a legfontosabb az életemben.", Akkor meg mit keres az éltében ez a lovag? Vagy ez olyan szabadidő manus?
2010.03.17 14:02:53közalk.
Károly nagyon jó ember.Még az sem zavarta, hogy Tüci fogorvoshoz ment és feldagadt. Jó ember. Gumicukrot vett, jó ember.JÉÉÉÉZUUUUS! Az egyszerű szó Tündénkre túl egyszerű.
2010.03.17 14:22:26littlered
örülök, hogy már nem szőke
2010.03.17 14:24:16littlered
földön fekvőbe belerúgni, ejnye uraim
2010.03.17 14:26:36Dr. Körömlakk ®
nem fekszik ez a földön, megy a szekér, nem látod? bálok, partyk, stb...
2010.03.17 14:30:42AnnaM
édes jó istenem...
2010.03.17 14:31:16Edward Nygma
Na, hát legyen boldog háziasszony Károly oldalán, s máris egy megélhetési celebbel kevesebb lenne.
2010.03.17 14:32:47Pink72
sunáznám a pasast
2010.03.17 14:33:39Egri Bence
Csak megjegyezném hogy 30 képet raktak fel "Tünciről", más eseményekről -Rammstein koncert, Forma1,Választási beszédek...- pedig összesen ennyit! Nooormális? :-)
2010.03.17 14:38:56Mudokon
Hát igen, egyszerû, mint a lapát!
2010.03.17 14:40:42ddevil
Egyre borzasztobban nez ki... szerencse, h valszeg meg mindig 37 eves max.
2010.03.17 14:43:12Baszkurátor
@2010.03.17 13:47:10Fuckup With Marmalade / Arlene
Igen.Mint a faék.. Meg még ronda és ostoba is.
2010.03.17 14:49:10spoilsport
viszont a pókharapó fogsorát legalább megcsináltatta!
2010.03.17 15:00:24sebajtóbiás
ahhoz képest, hogy 51 (ÖTVENEGY) lesz az idén, elég ronda ez a Tünde
2010.03.17 15:02:18brand_boy
Juj de hasonlít szegény megboldogult édesanyámra így szőkén K.T. !
Ez még viccnek is rossz ! :(
2010.03.17 15:02:47Mrs. Jackman
Hát ez csodás!
2010.03.17 15:03:45Mrs. Jackman
A Fasion Partyra ment ebben a borzasztó lila ruhában?
2010.03.17 15:05:29kiskakas
Végre, hál' Istennek!
2010.03.17 15:06:56Eizogembird
Tisztelt kommentelők! Jó lenne összehozni,hogy ezt a szörnyeteget 2 hétre botoxba áztatni légzőkészülék nélkül,aztán szurokba és tollba.
2010.03.17 15:10:55fétisrétes
Ebben a ciklámen borzalomban úgy néz ki, mint egy hormonkezelt marcipánfigura, ...bár egyébként is..:P
2010.03.17 15:11:25fétisrétes
ja,...de biztos csak irigy vagyok...:DD
;))
2010.03.17 15:11:43SZDSZPistike
Az előző fiatalember is szerette Tüncit. Igaz, ő máshogy. Kicsit más volt
2010.03.17 15:16:15Cocola119
Az új fogsor semmit nem segített rajta.Remélem mossa majd,nehogy kirúgja a fogásza is!
KI MONDTA VALAHA ENNEK A NŐNEK,HOGY JÓL NÉZ KI??????? Stevie Wonder?
Úgy néz ki,mint a saját karikatúrája.
Mondja már meg neki valaki,hogy RONDA és nevetséges,és szánalmas!!!!!
2010.03.17 15:29:51bogyóc
bocsi,képaláírás.
2010.03.17 15:32:13szottyadt
Fogorvost is váltson!!!!!!!!!!!
2010.03.17 15:42:54sushi7
Csodálatos példája annak, hogy az egyszerűségből is meg lehet élni. Tündénknek sikerült.
2010.03.17 15:44:577esbusz
Tünde még nekem is sok. NEM sunáznám...
2010.03.17 15:54:02Tamanter
Megvakultam! Segítség!
2010.03.17 16:00:09Cliff
a szaja budos?
2010.03.17 16:02:17karandas
A 26-os képen nagyon fess ember a vőlegénye.
2010.03.17 16:09:39simon says:
ez a nember nagyon csunya es nagyon ostoba, valaki szoljon mar neki, hogy nem VELE nevetnek, hanem RAJTA!
2010.03.17 16:18:32SsPL71
A 20,21-esen is a vőlegénye van, vagy van neki egy fia is?
2010.03.17 16:20:34SsPL71
simon say: nem biztos, hogy felfogná.
Kár az energiáért.
2010.03.17 16:25:30pszt
Tibi bá' lőcsölte, vagy csak a mikrofont tolta?
2010.03.17 16:35:09szovirag
Azt a kepet lattatok, amelyen a hatterben egy festmeny lathato? EGY TULIPANBAN UCSOROGNEK DONATELLACSKAVAL!!! Segitseg!!!
2010.03.17 16:58:14Dorly
Ismét ez a szörny nő!....Fúúúúújjjjjjjj...levele!!!!!!
2010.03.17 17:33:42öreggyerekek
Jézus Mária meddig hír még ez ez elmebajos nő.
2010.03.17 17:40:00szór@k@ténusz
kínszel tünjde
2010.03.17 17:43:50dancegirl26
A 14es és 15ös kép nyert :D:D:D
2010.03.17 18:11:48A Penta
Az ég álgya ezt a Nőt.
Néha olyan, mint a Torgyán!!!!
Nem rokonok???:D
2010.03.17 21:02:54chris313
2010.03.17 15:16:15Cocola119
"KI MONDTA VALAHA ENNEK A NŐNEK,HOGY JÓL NÉZ KI??????? Stevie Wonder?"
szerintem még Ray Charles.. :)
2010.03.17 21:34:39európa
Tünde különleges jelenség. Kedves, jólelkű, gyönyörű és sikeres. Ráadásul nagyon jó édesanya. Szépek együtt az új párjával. Sok boldogságot kívánok nekik!
2010.03.17 23:30:45OMara
Európa, Paelda= Kiszel médiaszemélyiség
Könyörgöm legalább a nickneveidet változtasd meg néha.Bár a csöpögő stilusodat és az önimádatodat már mindenki ismeri és sikitófrászt kap tőle.
A mellnagyobbitást pedig abbahagyhatnád, mert ez a méret már nagyon nem áll jól.És úgy egyébkén a kevesebb néha több, ..belőled is.
Az új párod,...hm...hová lettek a ropogós husú fiatal pasik? Már csak ez a bácsika korú hajlandó veled mutatkozni? Ez a korosztály nem áll jól annak a képnek amit sugallni akarsz magadról.
2010.03.18 03:17:36Kispont
Jelenség. Csak így, egyszerűen. Hová tűnt a dekoratív média, kérdezhetnénk, ha lenne merszünk, de persze nincsen.
2010.03.18 04:55:43Megdobbent
Nah, ez kesz.
Elerte azt a pontot, amikor mar nem duhit a puszta lete, hanem egyszeruen szanakozom.
Tundike, draga: egy picit vonulj vissza, szedd rendbe magad, bujj el egy evadra vagy valami, mert mar en szegyellem magam, holott azt sem tudom ki fia-borja lehetsz.
Jajj.
2010.03.18 10:49:18Liptontee
Lila ruhához, mióta megy a piros körömlakk!!!
FÚJJJJ! Nem akar már Tüncike néni visszavonulni, mert ideje lenne. Unalmas!
2010.03.18 12:19:49Cocola119
#
2010.03.17 21:34:39európa
Tünde különleges jelenség. Kedves, jólelkű, gyönyörű és sikeres. Ráadásul nagyon jó édesanya. Szépek együtt az új párjával. Sok boldogságot kívánok nekik!
TÜNDE!!!!
EZ MÁR SOK VAZZZ!!!
MENJ A LÓ FRANCBA!!!!!
2010.03.18 12:20:24Cocola119
NA,NEM LÓ,HANEM JÓÓÓÓ
2010.03.18 12:20:58Cocola119
VAGY LÓF.SZBA
2010.03.18 12:29:44Cocola119
#
2010.03.17 21:02:54chris313
"szerintem még Ray Charles.. :)"
NEM,Ő SEM LEHETETT,INKÁBB VAK BOTTYÁN!!!
2010.03.19 09:43:31nico777
Láttam őket a minap a tévében! Hát a pasi nem semmi! Egyetlen értelmes mondatot sem tudott kinyögni! Többnyire Kiszel válaszolgatott helyette! Várható volt, hogy épeszű pasi nem kezd vele! Ha nők összeköltöznek, oda aztán reflektorok kellenek, hogy megtörjék a nagy sötétséget!!
2010.03.19 09:44:34nico777
Jav.: Ha ők összeköltöznek.....
2010.03.19 13:49:30fibi55
Ez a Károly egész jó kiállású pasi. Tüncike meg se érdemli, bár lehet h. az értelmi szintjük hasonló, így még akármi is lehet belőle. No de az a piros körömlakk kérem a lila ruhácskához???
Látjátok, második valami toplistán. Talán arról készítenek felmérést, ki a legrandább celeb?