Az ózdi rapper mégsem hagyja el szülőföldjét, mivel ő még mindig jobb helyzetben van, mint a nagy átlag. Nősülni nem akar, és lekötni se fogja magát egyik csatornához sem. Zenélnie muszáj, de hiába a sorozatfüggés, soha nem tölt le semmit. Viszont önbíráskodás miatt nemsokára a bíróság előtt kell felelnie, pedig ő csak a pénzét akarta visszakapni.

Van ez a TV2-es valóságshow-d Liptai Claudiával, amin egy tanyán szívattok celebeket. Néma csönd van ezzel kapcsolatban, pedig már jó néhány részt leforgattatok belőle. Tudod, mi lesz velük?

Arról nem tudok még beszélni, hiszen ez egy élő dolog, ami még messze nincs lejátszva. Amúgy nagyon jó hangulatú műsor, remélhetőleg lesz.

Mivel emellett a Viasat3-on kommentálod az Unibet Pókermilliomost feltételezhető, hogy ezek szerint nincs kizárólagosságod egyik csatornával sem.

Nincsen és szándékosan nincs. Ha szükség van rám valamelyik műsorban, valamelyik csatornánál, akkor megyek, de eddig bárhol volt kizárólagosságom, annak soha nem lett jó vége. Ha lekötöm magam egy csatornához, onnan már csak egy lépés, hogy beleszóljanak, milyen legyen a hajam, mikor hova menjek szerepelni. Én ezt nem szeretem, vagyok aki vagyok és nem szívesen változtatok alapvető tulajdonságokon. Ez persze nem jelenti azt, hogy soha nem megyek bele olyan helyzetbe, amihez nem feltétlenül van kedvem, mert néha azért teszek kivételt. De ami nagyon távol áll tőlem, azt nem vállalom.

A tietek mellett a TV2-n is fut egy póker műsor, tavaly ebből nagy cirkuszt csináltak a lapok, te kvázi összevesztél Korda Györggyel, idén is számíthatunk valami ilyen háborúra?

Az már tavaly is túl lett lihegve, ráadásul most azért Tóth Ricsi érkezésével az a műsor is más színt kapott, mivel ő végre egy igazán hiteles személy, aki jogosan mond véleményt a kártyáról. Attól függetlenül továbbra is fent tartom, hogy bár ez egy show, azért olyan embernek kell kommentálni, aki tovább tud gondolni bizonyos helyzeteket. Ehhez kell a Tóth Richárd, mert az emberek már ismerik a szabályokat, de nem árt érteniük, hogy adott esetben valaki miért dob el flop után két ászt.

Nem unják meg a nézők ezt a sok pókert?

Amerikában már negyven éve tart a póker mánia, egész egyszerűen azért, mert nagy kiugrási lehetőség azoknak is, akik másból soha a büdös életben nem tudnának ennyi pénzt keresni. Óriási összegekről van szó, Koroknai Debrecenből 300 millióval jött haza. Ekkora erő és energiabefektetéssel maximum a lottó jöhet be, annak meg tudjuk mennyi az esélye. A játékot valószínűleg ez tartja ezt életben, ráaadásul ez már nem egy fayer, nem csak a szerencséről szól. Én is már évek óta heti két-háromszor játszom, most éppen a Miami Pókerklubban.

Még oktató dvd-t is adtál ki, népszerű volt?

Persze, abból a szempontból népszerű, hogy hetvenötezren töltötték le. Az eladások - mint minden letölthető terméknél - nem jók. Pedig szerintem jó feltétellel kínáltuk, de úgy néz ki hogy hiába, a    letöltéssel nem lehet versenyezni.

Ugyanez továbbra is értelmezhető zenei termékekre is.

Nincs már értelme lemezt csinálni, de mégis van. Ez egy örök szerelem, nem lehet meggátolni, hogy alkosson az előadóművész. Persze semmi sem egyszerű, de mi igyekszünk. Ha valaki letölti, töltse.

Te soha nem töltögetsz?

Ami engem igazán érdekel, azt mindig megveszem, soha nem töltöttem le semmit. Elég nagy sorozatfüggő vagyok és mindig megvárom, hogy meg legyen az összes rész, mielőtt nekiállok megnézni őket, így engem nem igazán zavar, hogy nem azonnal látom. Inkább egyben végzem ki az egész évadot.

Tisztesség állampolgár vagy tehát, mégis most el kell számolnod a törvénnyel egy korábbi nézeteltérésed miatt.

Valóban, valamikor most fognak vádat emelni. Erről annyit tudok mondani, hogy nagyon sajnálom, hogy itt tart az igazságszolgáltatás. Annyi történt, hogy egy srác elvitte a pénzemet, nem is keveset és mégis én lettem a feketebárány. Jelenleg önbíráskodás a vád, azt hiszem, de erről igazán az ügyvédem tudna mit mondani. Az azért elégé jellemzi a helyzetet, hogy még az is elképzelhető, hogy engem zárnak be, pedig én vagyok a károsult. Mondjuk már nem csodálkozom semmin, az ügyvédem majd tájékoztat, hogy hogy áll a dolog.

Akkor ha megnyugszanak a kedélyek meg is fogsz nősülni?

Házasságellenes vagyok, így nősülni nemigen fogok. Viszont már három éve megvagyunk, ilyen hosszú kapcsolatom még soha nem volt.

Az elméletileg szükséges szívműtéted is hanyagolod?

Most jól vagyok, szerintem nincs rá szükség. Iszok, bulizok, cigizek, aztán várok egy új szívet, hátha azzal jobban tudom szeretni a világot. A mai Magyarországot nehéz szeretni.

Elhagynád, ha tehetnéd?

Igazából lenne rá mód, de én még így is jobban élek, mint az átlag. Ami van, azt nehéz itt hagyni.