Miért tartasz előadásokat a meditációról és a megvilágosodásról?
Az igazi kérdés úgy hangzik; miért ne? Ez az életben az egyik legfontosabb motiváció. Miért ne beszélhetnénk róla? Sőt ebből a témából nem is szabad tabut csinálni. Szeretek a transzcendens, vagy pszihedelikus élményeimről beszélgetni a barátaimmal. Amikor tavaly októberben meghívtak az ELTE-re, hogy meséljek a tapasztalataimról, úgy döntöttem, elvállalom. Ha másokat is foglalkoztat, miért ne tehetnénk ezt nagyobb körben? Most, hogy végre néhány kérdésben világosabban látok, úgy gondoltam, megoszthatom másokkal, mert elképzelhető, hogy ha valaki beszélt volna nekem erről 20 évvel ezelőtt, akkor néhány mellékvágányt elkerültem volna. Nem adtam interjút erről, nem akartam publicitást adni neki. Most sem gondoltam, hogy erről fogsz kérdezni.
Miért nem akartál publicitást adni neki?
Mert az útkeresők világában létezik egy illemszabály; csak ahhoz szabad beszélni, aki kérdez. Aki eljön egy ilyen témájú előadásra, azt kifejezetten ez a téma érdekli, nem azért jön, mert esetleg látott a tévében. Illetve ha mégis, akkor megeshet, hogy értetlenül áll a dolog előtt, mert nem feltétlen ugyanazt a terminológiát használjuk, nem beszélünk egy nyelvet.
A honlapodon megtalálható ELTE-s előadás szerint hosszú ideje kerested a megoldást. Hogy lettél motivált az útkeresésben?
Két tényező: Volt egy pillanat az életemben, amikor megtört a szerepem és elkezdtem menekülni az életemből. Ez nagyjából akkor történt, amikor rájöttem, hogy nem lesz belőlem világsztár, az egóm kapott egy irgalmatlan fülest. Hosszú történet. De közben arra is emlékszem, hogy egészen gyerekkorom óta érdekel a világ megfejtése. Sokáig keresgéltem az átjárást a másik világba, szerettem volna megfejteni, mi ez az egész. Idővel rájöttem, hogy rosszul csinálom a meditációt. Azt gondoltam, hogy én nem tudok eleget, hogy én nem csinálom elég jól. Aztán megértettem, hogy a meditáció csak úgy egyszerűen megtörténik az emberrel, minél kevésbé próbálod erőltetni a transzállapotot, annál jobban megy. Tehát a megfejteni akarás elengedéséből adódott a továbblépés. A szkepticizmus is kifejezetten jól jön az útkeresésben.
Egyszer egy forgatáson eltörtem a lábam, iszonyúan fájt, a morfium sem nagyon hatott. A régi technika, miszerint :“nem fáj a lábam, nekem nem fáj a lábam!” kudarcot vallott. Ezért kipróbáltam az ellenkezőjét, elfogadtam az élethelyzetet a fájdalommal együtt. Ez egy nagyon izgalmas pillanat volt, ekkor megszűnt az érzés fájdalommá címkézése. Nem állítom, hogy megszűnt a fájdalom, de csupán egy érzet maradt, mely már nem kötötte le a teljes figyelmemet, nem zavart többé. A morfiumot abbahagyhattam. Apró dolognak tűnhet, de akkor ébredtem rá, hogy a figyelem iránya, a perspektívám elképesztő rejtett erőt hordoz. Ráadásul tőlem függ.
Többféle meditációs technika létezik, te melyiket használod?
A metódus igazából lényegtelen: Ez általában az ember egyéni hitrendszerétől függ. Talán az egyik legegyszerűbb, mely nem kapcsolódik se vallásokhoz, se filozófiához, a saját lélegzésünk figyelése. Minden vallás, filozófia, spirituális teória, mind egyetlen egy tudatállapotnak a keresésére irányul. Így esszenciájában az összes vallás ugyanaz, a cél az önazonosság a jelen pillanatban, ehhez pedig szükség van az aktuális pillanat elfogadására. Anélkül nem megy, hiszen formállogikailag sem jogos, hogy az ember ne fogadja el azt, ami már úgyis van. Ezt a tudatállapotot bárki elérheti, nem kell húsz évig meditálnia a Himalája tetején, hiszen csak a jelen pillanatban nyilvánulhat meg. Onnantól, hogy az ember a meditációval visszakapta az otthonérzését, a békeérzetét, visszakapja a szabadságot is és a kontrollt a saját élete felett, hiszen rajta múlik, hogyan tekint egy adott helyzetre.
Az elfogadással, a jelenléttel magát az életet is visszakapja, amit valahol akkor vesztett el, amikor felnőtté vált, és a céljai fontosabbak lettek a jelennél. Magyarul vissza lehet menni tudatosan gyerekbe anélkül, hogy a felnőtt potenciákat elveszítenénk. Ebben nincsen semmi misztikus, semmi lila köd. Ha nem aggatjuk rá a spirituális vagy az ezoterikus jelzőt, azt is mondhatnánk, hogy ez egy sima önismereti óra, vagy kettő, mely jóval egyszerűbb megoldást nyújt, mint a pszichoterápia, aminél jobb esetben húsz év után gyógyultnak nyilvánítanak, de korántsem biztos, hogy ismered magad. A tudatunk tisztításához nem kell visszamenni a gyerekkori traumákhoz, elegendő, ha a vágyaink felé fordulunk. Tiszta lappal indulhatunk életünk bármely pillanatában.
Az előadásodat végigimprovizáltad, amit azzal indokoltál, hogyha jegyzetet vittél volna, akkor nem tudtál volna igazan jelen lenni. A zenélésben egy előre megírt számot játszol el. Ott hogyan működik a jelenlét?
Az Elisabethet emiatt hagytam abba. Baromira untam, hogy minden nap ugyanazt a szöveget kell mondani, ugyanabba a nőbe kell beleszeretni, ugyanazt a mozgást kell lejárni. A popműfajban hiába adsz elő egy dalt esetleg többször is, mégis úgy éled meg, ahogy akarod, és improvizálhatsz. Persze egy ízig-vérig színész a színházban is improvizál, de én nem tartozom közéjük. Az az igazi kérdés, hogy gondolkozol-e közben. Amikor a szövegmondásból sejtemlékezés lesz, akkor az ember már nem gondolkozik. A legkönnyebben pedig úgy tudsz jelen lenni, hogyha gondolkodóból megfigyelővé válsz a saját életedben.
Tapasztalatod szerint a szöveg- és zeneíráshoz szükséges inspirált állapotot csak meditatív állapotban lehet elérni. Tudsz mondani olyan magyar dalt, ami biztosan inspirált állapotban született?
Inkább azt mondanám, hogy a két állapot azonos, csak két különböző szót használunk rá. Az inspiráció az in spiritből származik, ami annyit tesz, hogy az ember szellemben, lélekben van, vagyis összekapcsolódik a mindenséggel. Csak ebből tud valami igazán eredeti megjelenni, legyen az zene, felfedezés vagy irodalmi mű. Egy számról könnyű megítélni, milyen állapotban született: közhelyesen azt lehetne mondani, hogy miután szívből íródott, egyből a szívhez szól. Az ember ilyenkor együtt rezeg a dallal.
Hogyan tudod mindezeknek hasznát venni a Megasztárban?
A zsűrizés a világ legegyszerűbb foglalkozása, az embernek semmit sem kell tennie, csak figyelnie kell az érzéseit. Ha megmozgat, jó, ha nem, rossz. Persze ez a befogadótól is függ. Azt viszont nehéz eldönteni, hogy valakinek csak rossz napja van, lámpalázas, de egyébként nagyon tehetséges, vagy egyszerűen csak tényleg középszerű.
Milyen következtetéseket tudtál levonni az előző szériából?
Hogy minden szubjektív. Simán előfordul, hogy egy produkcióra valaki azt mondja, hogy zseniális, én meg jellegtelennek és érdektelennek gondolom, vagy forditva. Ezért fontos, hogy az ember tisztában legyen vele, hogy ez csak az ő véleménye, és ezt tudassa is, mert a zsűri véleménye nem feltétlenül fontosabb az előadó szempontjából, mint az előadó véleménye saját magáról. Az előadónak nemcsak a rossz kritikáktól kell függetlenítenie magát, hanem a jóktól is. Az a teljes szabadság. Annak idején engem sem tartottak tehetségesnek, de félelmeimet legyőzték a vágyaim, és így ma azt csinálhatom, amit a legjobban szeretek. De abban a pillanatban, hogy lesz valami, amit jobban szeretek, azonnal váltani fogok, és abbahagyom a publikus zenélést.
Utoljára négy évvel ezelőtt jelent meg szólólemezed. Írsz még dalokat?
Persze, de most épp egy könyvet írok ebben a témában, amiről beszélgettünk. Abban fog különbözni a spirituális, ezoterikus könyvektől, hogy én szívesen beszélek a zavaraimról is, és ezeknek a feloldásáról, csak az élményeimet írom meg ahelyett, hogy azt mondanám, amit a modern ezoterika: ha hallgatsz rám, boldog leszel. Másfelől az én végkövetkeztetésem nem az élettől való elfordulás, hanem hogy hogyan lehet a fizikai világban úgy közlekedni, hogy az ember közben nem érzi magát teljesen különállónak, elszigeteltnek. Ez olyan, mintha egy elvesztett használati utasítást találnánk meg közösen. Persze a könyvírástól nem lesz belőlem író, főleg, hogy nem is terveztem, hogy papírra vetem a gondolataimat.
Akkor miért rendezed a gondolataidat mégis könyv formátumba?
Amikor ráébredtem valamire, felmondtam a telefonom diktafonjára, ez általában csak néhány sor volt, a tapasztalás esszenciája. Egy évvel ezelőtt megpróbáltam összerendezgetni ezeket az egyperceseket a számítógépen, és kiderült, hogy több mint 72 órányi anyag gyűlt össze. Így egyben nagyon könyvszerűnek tűnt, és lassan megbarátkoztam a gondolattal, hogy semmi sem történik véletlenül, és elkezdtem írni.
Több, magát spirituális gondolkodónak tartó ember úgy hiszi, 2012-ben egy nagy változás várható. Te miként vélekedsz erről az elméletről?
Az utóbbi években valóban sűrűsödtek a problémák. a természeti katasztrófák, a globális felmelegedés, a gazdasági válság, háborúk. A másik oldalon viszont – talán ezeknek köszönhetően – beindult egy szellemi és lelki fellendülés, amely lehet, hogy azt jelzi, hogy valamilyen módon újra meg kellene találnunk a kapcsolatot a természettel. Persze senki sem tudja, mi lesz 2012-ben, én nem is bocsátkoznék jóslatokba, azt is el tudom képzelni, hogy nem történik más, minthogy a következő generációk – mert nyitottabb nevelést kapnak, ahol a kreatív képzés az első, a kondicionálás pedig a háttérbe szorul – máshogy látnak majd, nagyobb önismeret révén más képességekkel és potenciákkal bírnak majd. Ez lehet egy új világ kezdete.
És ez most történik. Mondok egy példát. Az Egyesült Államokban ezt az elvet követik a Blue School óvoda alapítói, a gyerekeket arra ösztönzik, hogy az ún. kisteknőc módszerrel figyeljék meg magukat, ha belopakodik a hátsó ajtón az egójuk, és elindul az erőpróbálgatás. Ezzel mintegy megakadályozva a negatív beidegződéseket. Aki így nő fel, az egy sokkal értékesebb ember lesz, mind biológiailag, mind erkölcsileg, mert az egészséges belső morál kialakulását nem zavarja a mentális zaj, a reaktív elme. Ez a generáció vagy az ő unokáik teremthetnek egy új világot, amikor az egócsaták, a hatalmi harcok és a pénz helyett az egységre való törekvés fogja mozgatni a világot. Persze akkor majd ezekről a nagy szavakról is megfeledkezhetünk, nem kell többé ízekre szedni a világot, hiszen végül is játszani jöttünk.