A 22 éves Kaló Jennifer lett 2010 Miss Earth Hungaryje, és bár örül a címnek, sokkal boldogabb lenne Miss World Hungaryként, mert végül is ezért indult a versenyen. A Királynő harmadik helyezettje még nem gondolta át, hogy egyéves ciklusa alatt milyen értékeket szeretne képviselni, ezért a kérdésre hirtelen csak annyit vágott rá, fontosnak tartja a természetes szépséget, így valószínűleg azt fogja hirdetni. Kaló rendkívül magabiztosnak vallja magát: a jövőben egy divatmagazinnál, egy magánóvodában pszichológusként tudja elképzelni magát, de szívesen nyitna reggelizőt a külföldieknek, sőt, nem bánná, ha tíz év múlva ott tartana, ahol most Lilu. Ehhez pedig szerinte az kell, hogy szeresse a kamerát, meg az is őt, ezért úgy tekint rá, mint egy pasira, akit meg kell szerezni.

„Szeretném leszögezni, hogy nagyon örülök a harmadik helynek, de igen, az első helyért mentem” – nyilatkozta a Velvetnek a Királynő 2010-es Miss Earth Hungaryje, Kaló Jennifer, aki nem volt vidám, amikor arról kérdeztük, csalódott-e, hogy nem ő lett a nagybetűs királynő. Kaló úgy vélte, talán a kommunikációját kellett volna fejlesztenie ahhoz, hogy ő ülhessen a dobogó legfelső fokát jelképező székbe, ugyanis az azt elfoglaló Dobó Ágnes vele ellentétben abban kiemelkedően jó volt. „Én úgy érzem, hogy a sportban, a járásban tényleg ott voltam, és mindent beleadtam százszázalékosan, de az tény és való, hogy Áginak jobb volt a kommunikációja. Nagyon jól tud a kamera előtt beszélni, elő tudta adni magát” – tette hozzá.

A szakma oktatta a szemkontaktusra

Bár a hét éve modellkedő Kaló bízott benne, hogy a háziversenyen megszerzett Miss Bikini cím, és a táborban emlegetett szemkontaktus garantálja számára a győzelmet, a csütörtöki döntőn beigazolódott, nem jöttek be számításai. Pedig tényleg ráfeküdt a szemkontaktusra, amit nem a pszichológia szakon tanítottak meg neki, a praktikát modellként sajátította el. „Szerintem nagyon örültek nekem, és szerintem jól teljesítettem, mind a tizenkét zsűri szemébe belenéztem, megvolt a szemkontaktus, nem tudom, hogy mit kellett volna még tennem, szerintem mindent beleadtam” – mondta, mi pedig meghagytuk a szemkontaktusba vetett hitében.

Annak ellenére, hogy Kaló Jennifer – Dzseniferként anyakönyvezték, de inkább így írja – hét éve modellkedik, és 16 évesen már az FHM-ben is szerepelt, ez volt az első szépségversenye, barátnőjével, Bodri Szilviával együtt nevezett be rá. Tervezte, hogy jövőre a Miss Balaton címért is indul, de időközben felvilágosították, a verseny megszűnt. „Mindenképp a beautyra, tehát az arcra mentem, esélyesnek tartottam magamat, ezért indultam. Most, 22 évesen éreztem azt, hogy fel vagyok rá készülve, ráadásul 2-3 év múlva már kiöregszem belőle.” A modellnek nem volt szüksége életmódváltásra ahhoz, hogy felkészüljön a versenyre, mint mondta, gyerekkora óta egészségesen étkezik, és nem vacsorázik, vagy ha mégis, alaposan megválogatja, mit visz be a szervezetébe.

Szívesen lenne szerkesztő vagy pszichológus

A 22 éves harmadik helyezett válaszait angol szavakkal tűzdelte tele, mint kiderült, másodikos gimnazistaként Santa Monicában tanult, ráadásul édesanyja, aki ötödik éve Los Angelesben dolgozik, hol angol, hol magyar szavakat használ telefonos vagy skype-os beszélgetésük során. Édesanyjával egyébként háromhavonta szokott találkozni, ilyenkor vagy ő utazik hozzá, vagy fordítva, és a jelesebb ünnepeket is mindig együtt töltik. A főiskolás modell másfél éve pasijával lakik, mondhatni a kezdetektől. „Volt egy randink Horvátországban, és miután hazajöttünk nem anyuék házába mentem, hanem a páromhoz, bőröndökkel, mert úgy gondoltuk, jobb, ha odamegyek, mintha otthon ülnék egyedül, anyuék ugyanis akkor nem voltak otthon.”

Kaló Jennifer bemutatkozó adatlapja szerint szívesen lenne pszichológus egy magánóvodában, de francia és amerikai mintára előszeretettel nyitna reggelizőt a külföldieknek, de egy divatmagazin szerkesztőjeként is el tudná képzelni magát. Hogy ráerősítsen céltudatosságára, a Királynő döntőjét követő Reggeliben hozzátette, tíz év múlva szívesen tartana ott, ahol most Lilu.

Szeresd a kamerát

Céljait elérése érdekében pszichológia és médiatudomány szakra jár a Kodolányi János Főiskolán, bár csak részben elégedett az oktatással. „Mindenképpen gyakorolnom kell a kiállást, a beszédet, utóbbit ugyanis nem igazán tanuljuk az iskolában. Magamon érzem, hogy gyakorolnom kell még, pedig nagyon biztosnak gondoltam magam a kamera előtt, de egyre jobban észreveszem, hogy még gyakorolnom kell a riportokhoz.” A harmadik helyezett szerint az is fontos, hogy szeresse őt a kamera, és viszont, ezért ő úgy tekint a kamerára, mint egy pasira, akit meg kell szerezni.

A modell úgy véli, sok minden múlik a kapcsolatokon is, ezért arra is ügyel. „Ugye, a kapcsolatépítés nagyon fontos a mai világban, szerintem az az egyik legfontosabb ahhoz, hogy előre tudjál menni. Már most hívogatnak, hogy ilyen-olyan rendezvényre kell menni, és remélem, hogy ezt ki tudom használni, és ezt százszázalékosan el is tudom végezni, és utána továbbra is hívni fognak” – vázolta terveit. Kaló a verseny után néhány órával nem tudott biztos választ adni arra, hogy hol lesz a Miss Earth világverseny – Vietnámban –, azt meg végképp nem tudja, mikor – 2010. december negyedikén –, és még azt sem gondolta át igazán, egyéves ciklusa alatt mit fog képviselni. Feltett kérdésünkre egy hirtelen válasz gyanánt a következőket felelte: „Először is ki fogom kérdezni Korinnát [Kocsis Korinna, a 2009-es Miss Earth Hungary - a szerz.], hogy ő mit csinált az egy év alatt, és megpróbálom ezt a természetes szépség vonalat továbbvinni, vagyis, hogy minden igazi, magadat add, satöbbi” – mondta Kaló, aki még nem járt plasztikai sebésznél, de ami késik, nem múlik.

Fashion modell maradna

A Királynő harmadik helyezettje gyakran szerepel külföldi reklámokban, amit többek között annak köszönhet, hogy ugyanahhoz a modellügynökséghez – LA Model Agency – regisztrált, mint Gisele Bündchen, akivel még nem találkozott személyesen. Kaló Jennifer úgy véli, itthon nagyon telített a piac, ezért azt javasolja a modelleknek, külföldön is próbálkozzanak, megéri, bár ő párja miatt egyelőre nem költözne ki. „Barcelonában rengeteg beautyt csináltam, rengeteg magazinnak voltam a címlapján sminkekkel és krémekkel, mindenkinek ajánlom, hogy próbálkozzon külföldön.”

Miss Earth Hungary hamarosan egy újabb fotózáson vesz részt, a Királynő miatt a CKM készít majd róla fotókat, és bár nagy rá az esély, hogy előbb-utóbb a Playboy is meg fogja keresni, Kaló jelenleg úgy véli, nem vállalná a felkérést, ő inkább fashion modell szeretne lenne. Mint mondta, bár a Playboyt túlzásnak érezné, lenne olyan téma, amiért vállalná a meztelenkedést. „A környezetvédelemért, a szelektív hulladékgyűjtésért bevállalnám.”