Mi ez, hogyan működik? Celebhatározó - Magyar Hírességek Adatbázisa

Fodor Zsóka egy kicsit megint Magdi anyus lesz

2010. június 6., vasárnap 14:53
Néhány epizód erejéig júliusban újra feltűnik a Barátok köztben Fodor Zsóka – erősítette meg a hírt a sorozat szóvivője, Böjte Piros, aki hozzátette, a karaktert szellemként írták vissza. A csatornahű Fodor Zsóka örömmel vállalta a felkérést, és bármikor eleget tesz egy újabbnak, de mint mondta, napi szintű munkával már nem terhelné le magát, ugyanis az elmúlt évtizedek kötöttségei után végre maga oszthatja be az idejét.

A Bors feldobta a hírt, hogy Magdi anyus visszatér a Barátok köztbe, mi meg lecsapjuk, mert tényleg. Böjte Piros, a sorozat szóvivője a Velvetnek elmondta, a pletykás takarítónő karaktere néhány epizód erejéig júliusban ismét látható lesz a Barátok köztben. Miután azonban Magdi anyus karaktere elhalálozott, igen korlátozottak a forgatókönyvírók lehetőségei, ezért biztosra vehető, hogy szellemként látjuk viszont.

Tapssal köszöntötték

fodor zsoka308

„Igen, forgattam, pár epizód erejéig benne leszek. Nagyon érdekes, izgalmas volt a régi kollégákat üdvözölni, az pedig borzasztóan jólesett, hogy amikor beléptem a műterembe, megtapsolt a stáb. Remek volt újra beszippantani a régi levegőt, Andrissal [Várkonyi András - a szerz.] is hamar megtaláltuk a régi hangot, és láttam, hogy ő is örült, hogy az asszony visszatért. Nagyon boldoggá tesz, hogy Magdi anyus örök” – foglalta össze néhány mondatban a Velvetnek a sorozatba való visszatérését Fodor Zsóka. Elmondta, boldoggá tette, hogy megkeresték a közös munkával, örömmel vállalta is, és újra megtenné, de napi szinten már sem sorozatban, sem színházban nem játszana, mert végre maga oszthatja be az idejét.

Ha nem is minden nap, alkalomadtán fellép saját produkciójával vagy közös műsorban, nemrég a Bagi-Nacsa párossal állt színpadra a Felvidéken, 22 helyszínt jártak végig, és mint mondta, nagyon jólesik neki, hogy mindenhol ugyanazzal a szeretettel fogadják. „Mielőtt fellépek a pódiumra, Magdi anyust várják, de a produkció végén a taps, a lelkesedés már nekem szól. Folyamatosan próbálok bizonyítani, hogy higgyék el, én nemcsak fakanalat és seprűt tudok forgatni, ennél több is megy. Októbertől a Békés Megyei Jókai Színházban fogom játszani a Csárdáskirálynőből Cecíliát, ezt a szerepet magam választottam."

Fodor Zsóka azt is elmondta, évekkel ezelőtt felajánlotta neki a színház igazgatója, Fekete Péter, válasszon magának egy darabot, egy szerepet, és amennyiben a két elgondolás találkozik, örömmel színpadra állítják azt. „Egyszer a Heti hetesben elhangzott, hogy a Barátok közt olyan sorozat, ami színészek nélkül is elmegy, és ez nekem rosszulesett. Szeretném bebizonyítani, hogy igenis jó színészek játszanak benne, és azt is, hogy én színésznő voltam, vagyok és leszek. Azért választottam Cecília szerepét, mert az esik a legtávolabb Magdi anyustól.”

Csak a színpadon keresi az urát

A színésznő hónapokkal ezelőtt tett kijelentése most is igaz: nem hiányzik neki a sorozat, mert már egy másik életre rendezkedett be. Egy tordasi lakópark négylakásos házának egyik lakásában él, ahol hébe-hóba angolt tanul, számítógépezik – most már az is megy neki – vagy a szomszédaival beszélget. Mint mondta, nem veti fel a pénz, mert a többi színművészhez hasonlóan az ő nyugdíjából sem lehet megélni, viszont 50 éves korától félretett annyi pénzt, amennyit tudott, mert tisztában volt vele, gyerek, férj hiányában egyszer magára lesz utalva. „Édesanyám lakását még nem tudtam eladni, az enyémet már igen, abból vettem a tordasit. Megmondom őszintén, az öregkoromat abból akarom finanszírozni, igaz, eddig is tudtam félretenni, mert a sorozatnak köszönhetően is jól kerestem, hazudnék, ha mást mondanék.”

fodor zsoka450

A színésznőt nem gyötrik egészségügyi problémák, igaz, júliustól egy gégeműtétre hivatalos, amit már jó ideje tologat. Bár maga osztja be, alig van ideje, június végéig be van táblázva, és még Hurghadában is el kell töltenie egy hetet – ezért nem igazán sajnáljuk -, kapott ugyanis egy utazást a NévshowR stábjától a születésnapjára. Hiába Keresem az uramat önálló produkciójának címe, továbbra sem keres párt, mint mondta, a férfiak már rég csak a derékszíjtól felfelé érdeklik. „Társat találok az engem szerető barátaimban, nagyon sok családhoz úgy megyek, mintha hazamennék. Szeretem becsukni az ajtót, a rigolyáimat magamban elintézni, túl régen élek egyedül ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjak. Boldog vagyok, és kész” – mondta.

Küldje el  |  Nyomtatható  |  

Kommentek

  • 2010.06.06 14:58:23Fehérvár Kapitány

    Jaj de jó...

  • 2010.06.06 15:01:45kvadrillio

    Mi van ?

    A szép új ház miatt csökkent a many, occt köll a kiegészítés ?!

    Piszokul rosssszzz színésznőnek tartom !

  • 2010.06.06 15:01:48DrG

    :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDROFLMAO

  • 2010.06.06 15:02:09gwendeee

    Hajjaj, Vili bácsi beb_szik és Magdi anyus megjelenik neki? :D

  • 2010.06.06 15:05:40mancaa

    @kvadrillio: Nem rossz színésznő, a leghitelesebb alakítás Magdi anyus meg Vili bácsi. Annyira jól nyomják, hogy már teljesen azonosítottuk őket a két bamba házmesterrel, holott ők valójában színészek.

  • 2010.06.06 15:11:24Charly McCoor

    Egy kisértet járja be a Mátyás király teret.

  • 2010.06.06 15:16:50reqcka

    Úgyis az lesz, hogy írnak Vili bá'-nak egy asszonykát, aki hozza magával a pereputtyát, mert már mindenki volt mindenkivel a házban... Kell a vérfrissítés :D

  • 2010.06.06 15:17:04dr. Közbiztonság Szilárd

    A Heti hetesben igazat mondtak.

    A Barátok köztben Rékasit kivéve egyetlen valamirevaló színész sincs. Csupa harmadosztályú színészecske.
    Magdi anyussal az élen. Rettentő tehetségtelen.

  • 2010.06.06 15:19:05WI

    Szerintem a Németh Kristóf aki még elmegy

  • 2010.06.06 15:26:27kakaósbögre

    nem is tudtam mi hiányzott a mai napra...

  • 2010.06.06 15:27:25kvadrillio

    Ja, mááá tudom !
    Most jön a GALACSIN !!! :DDDDDDD

  • 2010.06.06 15:33:33tuner1

    ergeberger

    Magam is arra vártam, hogy egyszer csak megjelenik Amerikából az ikertestvére - csak úgy véletlenül - és persze teljesen más fizimiskával, ruhával stb. és akkor Vili öreg beleszeret, szépen lassan...ja, ez lett volna az ésszerű..egy nagyvilági dáma jön és elefeledteti az egész korábbi Magdi Anyust..ez így satnya...

  • 2010.06.06 15:33:42paginavlady

    Mi a nevem?

  • 2010.06.06 15:36:09paginavlady

    Én az egész sorozatot néphülyitésnek tartom.
    A Barátok közt nem semmiről !

    Igazi kereskedelmi TV-s pénzkereset a gyártóknak.

  • 2010.06.06 15:56:54Palmer Eldritch

    Húúúuúuúúuuuuu
    Borzongok, annyira vágyok már erre. Micsoda hír

  • 2010.06.06 15:57:15sunázósün

    mancaa

    Nem, ők valójában bamba házmesterek, csak valami véletlen folytán kamera elé keveredtek és magukat adják.

  • 2010.06.06 15:57:33kékféltégla

    nem tudom hogy bírják ezt egyesek nézni, egy két részes blokkot nem bírtam végignézni.. a Szomszédokban sem brillíroztak a színészek, de itt?!

  • 2010.06.06 16:02:49Fejnélküli Lovas

    Minap azon tűnődtem,hogy mint angyali szellem jelenik-e meg anyus,vagy ahogy a klasszikus ilyen jellegű filmekben,a halálakor szerzett sérülésekkel együtt lesz -e látható a művésznő.
    Úgy gondolom hogy az útóbbira számíthatunk,azaz Magdi anyus vérző fejjel,törött deformált állkapoccsal,törött lábszárcsonttal,lép és májzúzódásokkal,valamint bevérzett tüdővel jelenik majd meg a képernyőn.

  • 2010.06.06 16:03:38petya.bacsi

    Magdi anyus strikes back.
    Magdi anyus forever.
    Magdi anyus returns.

  • 2010.06.06 16:04:11petya.bacsi

    2010.06.06 15:57:15sunázósün: :D :D :D

  • 2010.06.06 16:19:57Hiszia Piszi

    Aztán valaki meglepetten felkiált:
    -De hiszen ez az útkaparó szamara!
    Végül kedélyesen megdobálják egymást gombóccal:)

  • 2010.06.06 16:24:20zolee65

    Az egy dolog, hogy a Barátok közt színészek nélkül megy, de ettől még a Gálvölgyi se lesz színész.
    Viszont nagyon jó parodista.

  • 2010.06.06 16:41:00Gatto Negro

    Ha nagyobb nézettséget akarnak, inkább Zámbó Jimmy szelleme jelenjen meg a Mátyás király téren...

    De Magdi anyusból is remek poltergeist lesz, ha a forgatkókönyvírónak van egy kis fantáziája. :)))

  • 2010.06.06 16:41:16gabe_

    2010.06.06 16:24:20zolee65

    Azért gondolod ezt, mert valószínű nem láttad színházban...

  • 2010.06.06 16:49:09Nyanyó

    Fodrászhoz elment előtte???

  • 2010.06.06 16:51:00pafff

    Méghogy a Rékasi, lol. Olyan, mint egy futballistából átképzett színitanonc. Akkor már az a Szőke Zoltán ér valamit, illetve ért volna, ha nem állt volna meg a fejlődésben.

  • 2010.06.06 17:29:20makk_ász

    mikor fog kiderülni, hogy igazából vili mindekinek az apja a házban? vagy már kiderült?

  • 2010.06.06 18:57:21Zuzimama

    Dallasban nem volt valami hasonló?

  • 2010.06.06 19:20:16El Argentino

    Csak el ne kezdje húúúúúúhogni XD

  • 2010.06.06 19:40:41Kolompár Szándokán

    Manapság kevés dologra lehet büszke az ember. Én is így vagyok vele. Én büszke vagyok arra, hogy még egy epizódot sem láttam a barátok közt című szappanoperából. A reklámokból is csak az derült ki számomra, hogy a legrosszabb színészeket válogatás nélküli gyülekezete az egész.

  • 2010.06.06 19:59:10ifj. Farkas Gyula

    Kedves Zuzimama!
    Nem.

  • 2010.06.06 20:12:49M.Líviusz

    ennél nagyobb hülyeséget még sohasem hallottam... szellemként visszaírni, beszarás:D

  • 2010.06.06 20:26:25Mr.Brooks

    Inkább minthogy Vilibá' felkel, kimegy a fürdőszobába, és premier plánba Magdi anyus meztelenül zuhanyzik:D:D:D
    Mint anno a Dallasban, Bobby Ewing:D

  • 2010.06.06 20:38:27Kelly és a szexi dög

    Kicsit más a pecó, mint a sorozatban - szerencsére a frizura a régi!

  • 2010.06.06 20:54:56ésénmitszóljak?

    sunáznám

  • 2010.06.06 21:07:07onetwo

    booorzalom...
    mi jöhet még???

    tudom már! világvége:)))

  • 2010.06.06 21:07:57Steppenwolf

    Nab@zmeg, Magdi Anyus még a sírból is kísért...

  • 2010.06.06 22:36:43Pierre73

    hát, ez mindennek a teteje. Vagy legalja? Nem is tudom...

  • 2010.06.06 23:11:19soproni1

    Remélem nem szex közben jön elő Anyus, mert akkor erekció 10 évig oda lesz.

  • 2010.06.07 01:13:05dr. Közbiztonság Szilárd

    2010.06.06 16:24:20zolee65:
    Járni kéne színházbam koma.
    Akkor nem beszélnél ekkora hülyeségeket Gálvölgyivel kapcsolatban.

    2010.06.06 16:51:00pafff
    Rékasit nem kell szeretni, mert lehet, hogy emberileg nulla (nem ismerem, az is lehet, hogy kiváló ember), de hogy színésznek tehetséges, azt azért elég nehéz kétségbe vonni. Neked is csk azt tudom javasolni, amit zolee65 cimborádnak: járj néha színházba.
    Tudom, hogy drága meg minden lófasz, de egy elhajlósabb hétvégi sörözésből 2-3 színházjegy is kijön.

    2010.06.06 19:40:41Kolompár Szándokán
    "még egy epizódot sem láttam a barátok közt című szappanoperából"
    Szerintem te hazudós vagy.

  • 2010.06.07 07:20:21popocatepetl

    Szerintem csak az eddig eltitkolt ikertestvére halt meg.

  • 2010.06.07 08:22:41Gábor mester

    Madi anyus a tévés Szabó-család Mamája, aki mindig, mindenbe belepofázik, hol jól, hol rosszul, és senki nem tudja leállítani. Mivel az életben is léteznek ilyen karakterek szép számmal, már kezd hiányozni a Barbárok között-ből. Szerepe szerint roppant hiteltelen, mert ő bizony vallásos létére félrekefélt, ugyanakkor egy szerelmes kézfogást is tiltana a fiatalok között, ha tehetné. Színészként is az, mert saját gyereke nincs, de a filmen bőszen nevel MINDENKIT, ha kell, ha nem. Az igazi jóság arról ismerszik meg, hogy észreveszi, mikor tud pont a hallgatásával, a "kívülmaradásával" segiteni!!!

  • 2010.06.07 08:33:34epres négercsók

    A House-ban poén volt, hogy House behalucinálta Amber szellemét egy pár rész erejéig. Itt szánalmas lesz.

  • 2010.06.07 09:38:46verszopoiny

    Magdi anyust a cejzel klónozta, de csak most lett kész és azért tér vissza most

  • 2010.06.07 09:47:59Babu2000

    Béna. Aki kilépett egyszer úgy hogy meghal, az ne akarjon visszatérni.

  • 2010.06.07 10:04:26Cooper82

    Szellemként ér vissza!!! HÚHÚHÚHHÁHÁHÁHHIHIHIHHÁHÁHÁHÁHÁHHUHUHHIHIHÁHÁHHÁHIHIHIHI
    És erre még mindig van igény??
    Aztán hívják majd a szellemírtókat is nem?

  • 2010.06.07 10:09:27Magóg napján

    Hamar elfogyott a zsé.

  • 2010.06.07 10:47:56Gaddemon

    ez a film egyre hülyébb :)

  • 2010.06.07 16:42:53mantara

    Magdianyus vissza tér és rend lesz! Kinga helyett elmegy és megoldja a 10millát...Súg Mikinek hol van Zsolt lóvéja ...Zsófit az őrületbe kisérti mert megsexelte a kis Gézut .....

  • 2010.06.08 11:38:23Mammika

    Ez nagyon dühítő! Nem kellett volna végleg kiírni és akkor bármikor visszajöhetett volna..
    Akiknek vannak elhunyt szerettei, nem igazán értékelik ezt a varriációt!

    Már annyira lapos az egész,látszik, hogy leépül ez a sorozat, de nem evvel kellene feldobni, mert ez ízléstelen! hanem egy jó forgatókönyvíróval grrrrrrr

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

BooklineBookline

OnGo beszámolókOnGo beszámolók

  • Mesés gyöngyszem - Őrség
    Mesés gyöngyszem - Őrség Fedezd fel ezt az eldugott vidéket egy őszi kirándulás alkalmával - íme egy kis kedvcsináló
  • San Marino kicsiny világa
    San Marino kicsiny világa Hihetetlen szép panoráma jutott az ittlakóknak. Csatlakozva daci írásához, valószínűleg nem lenne oly nagy szám San Marino, ha nem lenne törpeállam.
  • Japán tájak
    Japán tájak Egy kis ízelítő egy kevesek által ismert világból
hirdetés