A világ nem változik, harmincnyolc éves vagyok, de ugyanúgy működöm, mint 16 évesen egy Deák Bill Gyula koncerten a Blaha Lujza tér mellett – mondta Till Attila. – Szerintem továbbra is az a fontos, hogy egy mindenkiért, mindenki egyért. Csodálatos belépőket kaptam, karszalagokat, volt olyan, hogy artist, VIP, aztán kiderült, az én nevem mellé kettő van írva, azt is zsebre raktam, utána kaptam még a helyi csúcsgórétól is egyet – lehet, nagyon fog haragudni, hogy elmondom – egy szuper VIP belépőt, ami egy zöld színű karszalag volt. Oda szólt, ahova csak a vezérigazgatók mehettek be, olyanok, akik sok tízmillió forintot költöttek erre a rendezvényre. A zöld karszalagomat egy román lánynak adtam.
Miért tetted ezt?
Mert az egy mindenkiért, mindenki egyért elv nagyon tetszik. Hátul kimentem dohányozni, ott táncosok szerencsétlenkedtek, meg még nem tudom, kik. A román lány csak angolul beszélt, ezért L.L. Junior magyarázott neki. Ő másfél évig élt New Yorkban, és csodálatosan beszél angolul. Mondtam is neki: drága L.L. Junior, micsoda meglepetés ez a számomra. De jóban vagyunk. Neki is adtam előtte egy belépőt. Szétosztogatom ezeket a dolgokat. Mondtam a lánynak, nyugi, én megyek előtted, te csak majd mutasd a szuper VIP karszalagot, és ha bárki bármit kérdez, akkor: you have a meeting with a very important CEO of something, but a sponsor. Ezért kérdeztem meg, hogy visszaengednek-e, amikor kijöttünk. Én már átmentem face controlba, azzal dolgozom.
Ez csodálatos.
Nem ez a lényeg? Vagy maradjanak kint az emberek?
Valamit törlesztesz a karszalag-osztogatással?
Nem, én ezt szeretem.
Korábban volt olyan, hogy valaki segített bejutni valahova?
Alapvetően mindig így volt. Valakinek mindig szüksége van valamire, és azt a jó emberek mindig megadják. Ez az értelme az életnek. Ebben teljesen szentimentális vagyok. A másik pedig, ami mélyebb: úgy nőttem fel, hogy amikor elköltöztem a családomtól, nem volt sok pénzem. Tizennyolc éves koromtól kezdve a szerelmem és a barátaim – mindig, akinek volt pénze, az adott – segítettek. Én hiszek ebben. Ez a normális ritmus. Ezt belém nevelték a többiek, akiknek volt pénze és jófejek voltak. Remélem, ezt nem rövidítitek le, és nem lesz finomságmentes, kijelentő módú. Mert ez nem kijelentő mód, hanem az élmény maga, és ha élményt ad át egy cikk, az nagyon jó.
Miért vállaltad el a Dove reklámot?
Ne hülyéskedj már, nyolc éve a mainstreamben nyomom, nyolc éve próbálom jelezni, hogy nem érdekel, hol vagyok vagy mit csinálok, ugyanis nem tartom fontosnak. Nyolc éve próbálom jelezni, szeretnék amerikai lenni, szeretném, ha Magyarország ebben sokkal inkább amerikai lenne: a rangot, a lehetőséget, a státuszt lássák meg valakiben. Ne legyünk hülyék. A lehetőségeket, ha valaki kihasználja, és ha azok adottak vagy épít magának, akkor azt nem szabad szégyellni. Nem szabad egyből, csípőből azt gondolni, hogy mindez rossz. Nekem az a bajom a Dove reklámmal, hogy szolid. Kicsi. Olyat szeretnék, mint amilyen a hollywoodi sztároknak van: vagy eleve szeretem, vagy annyit fizetnek érte, hogy megszeretem. Nagyon direktbe szeretnék szerepelni reklámban, de ez még nem talált meg. Itt van ezen az eseményen egy Bruce Willis reklám. The Best Gin. I like it! Ezt szeretem, mert ez korrekt, tiszta, vállalható. Mindig az a reklám vállalható, amiben van feeling, vagy amelyik egyenes. Mindig azt mondom: nagyon fontos dolog az életünkben a sznobizmus, mert mindenki valamiben sznob. Én ebben nem vagyok.
Akkor miben vagy sznob?
Nem iszom bort, ahhoz nincs jó ízlésem, a whiskyt szeretem. Itt például amerikai a whisky, na ebben über sznob vagyok. A skót whiskyk a jók. Amikor elém rakják az amerikait, arra gondolok, ennek van egy fura mellékíze, de megiszom, mivel itt nincs más. Csak egy esetben tudnám élvezni: ha reklámban elém raknák, és megegyezünk egy óriási összegben, akkor nem lennék sznob. Hirtelen megkedvelném, de az már a "reklámban nem vagyok sznob" kategória megint...
Ennek ellenére rólad azt szokták gondolni, hogy az értelmiség celebje vagy.
Nem is értem, nem vagyok értelmiségi, szeretnék ettől eltávolodni. Álljunk is meg: mit jelent az, hogy értelmiségi? Az értelmiségnek megvoltak a rétegei a rendszerváltás előtt. Művészlélek, politológus, író, filozófus, és akik már akkor is főztek. A rendszerváltás után alapvetően az értelmiség összezilálódott, zavarba jött attól, hogy mit is kéne csinálnia a rendszerváltás után. Egyik fele helyzetbe jött, de a nagy káosz után húsz évvel pontosan lehet tudni, az értelmiség nagyon elcseszte. Össze-vissza figyelt, össze-vissza gondolt mindent magáról, csak egyet nem tudott: szabad maradni. Nem tudott jó értelemben konstruktív maradni. Pedig ez az egyetlen olyan közeg, ami megengedi magának azt a luxust, hogy szabadon játszik a konstrukció és a dekonstrukció között. Micsoda kiváltság! Ők még punkok is lehetnek úgy, hogy nem mennek tönkre. Sajnos az értelmiség az elmúlt húsz évben nem találta meg a ritmust, nem történt meg a rythm and blues, a klasszikus Rolling Stones együttállás. Egyszerűen mindenki elcseszte, aki kettővel több összefüggést lát a világból.
Jól értjük, hogy pont most definiáltad magad eszményi értelmiségiként? Hiszen például elvállaltál egy reklámot, ami egyáltalán nem zavar.
Én a pop és a nem pop között játszom, egy kicsit szoftabb terület, mint a politika. Egy ország megszívja, ha a döntéshozói nem jó fejek, nem elég érdekesek. Ebben a történetben én nem vagyok fontos. Amúgy én egy őskommunista vagyok. Nekem a nép fontos, minden értelemben. Csak a Mick Jagger-i gondolatot tudom követni: ”ha pop vagy és mikrofon elé kerülsz, akkor már csak hülyeségeket tudsz mondani. Hogyan tudnád összefoglalni mindazt, amit akarnak tőled?” Mindig imádtam a korai Beatles- és Rolling Stones-interjúkban, ahogy visszatért a légből kapott konyhafilozofálás. Bármit kérdeztek tőlük, azt mondták: szexuális vagy filozófiai értelemben kérdezed? Innentől kezdve minden megborult. Annyiban változott a világ, ha most ezt visszakérdezném, már nem lenne olyan érdekes. Most az a feladat, hogy újra eljussunk arra a pontra, hogy érdekes legyen pimasznak lenni és mindent érdekesnek látni.
Nem ezt várják tőled?
Tőlem semmit nem várnak.
Hogyan lehet ma érdekesen pimasznak lenni?
Továbbra is a szexualitás és a filozófia érdekelje az embert. A hatvanas évek jófajta egyirányú nyüzsgése hiányzik. Volt is benne kakaó, hogy mindenki egyirányba szaladt meztelenül. Most fáradtabb a világ. Titeket sem érdekel annyira Till Attila, engem se izgat, hogy annyira frappánsan válaszoljak, beszélgetünk, egy sokadik generációs megfejtők vagyunk, akik azon agyalnak, hogyan lehetne izgalmasabb a világ. Egyszerűen annyi színes részlet van körülöttünk, hogy mindenki csak figyel. Néha az az érzésem, hogy most mindenki népművész lett. Most minden népművészet, mindenki csinálja, nem a kiemelt arcok a fontosak.
Nem az a baj, hogy nincs mi ellen lázadni? Hiszen ma már mindennek van platformja.
Ezen szoktam gondolkodni. Vajon tényleg fontos, hogy lázadjunk valami ellen? Festőnek készültem, még mindig rengeteg festészeti párhuzam van a fejemben. A festészet tele van kiemelkedő figurákkal, akik nem valami ellen lázadtak. Nem akkor történik feltétlenül új a festészetben, amikor valaki egy szisztéma ellen dolgozik, hanem amikor csupán csak fest. Önmagát kinyomja vászonra, ami elindít egy folyamatot, és mások észreveszik, hogy ez az ember, aki bár csak önmagát nyomta ki, olyan érdekes világot rakott fel, hogy talán ezt a világot lehetne követni, mert ebben van valami követendő. Engem ez megnyugtat, mert ebben azt érzem, hogy mindig az egyén a legfontosabb. Érzem, hogy mi izgat titeket, mi nyugtalanít benneteket. Elérkeztünk abba az állapotba, hogy mindent lehet. Amikor Andy Warhol azt röfögte, minden megy, minden egyszerre megy, akkor az még izgalmas volt. Nekünk ezt nem kell kimondanunk, mi ebben élünk. Lehetünk tinisztárok a VIVA Cometen. Mindent lehet, minden megy. Hogy ettől mégis miért vagyunk zavarban, azt nem tudom.
Te mindig mainstream műsorvezető szerettél volna lenni?
Isten őrizz.
Akkor mi? És miért ódzkodsz ettől a titulustól annyira?
Alapvetően a sokszínűség és az átjárhatóság érdekel. Fontos, amit kérdeztél, szeretném hosszan kifejteni, ezért rá akarok ülni egy jó autóra. Egy jó Jaguár pont jó lesz, ennek legalább van segge, nem úgy mint annak a Fordnak. Alapvetően festő szerettem volna lenni. Olyan nyomorék, mint Lautrec, aki borzalmasan jól fest.
A XIX. században szerettél volna élni?
Óh, nem! Én egy konyhatörténész vagyok. Tehát, hölgyeim és uraim, leszögeznék néhány tényt. A jelenkor állandóan azon sápítozik, milyen jó volt a múlt, miközben azt próbálják sugallni, a jövő szar lesz. A jelen mindig ezzel akarja kitüntetni magát. Szeretném a Velveten bejelenti, hogy a jelen semmiféle különleges tulajdonsággal nem rendelkezik, ez egy tévedés, ugyanis még azt sem tudjuk, pontosan mennyit ért. Ötszáz év múlva elbírálják. Lehet, poszt-manierista-modern valami, lehet mégis valamiért érdekes, lehet, hogy jelentéktelenek leszünk, átugranak minket. Till Attila, Megasztár, VIVA Comet, Velvet semmi, aztán 2020-tól bejön valami nagy stílus, és stílusba kerül a világ. Gondolj bele, a reneszánszban több mint kétszáz jó festő volt, maradt négy. Leonardo, Raffaello, Michelangelo, Donatello – de ő szobrász –, köszönhetően a négy tini nindzsa teknőcnek is! A jelennek az a feladata, hogy élvezze magát. Embernek lenni olyan értelemben nem rossz, hogy rengeteg szórakozási lehetőséged van. Egy dekonstruktív lónak az egyetlen szórakozási lehetősége, hogy beleharap a lovászfiú vállába. Azért emberként ennél több lehetőség van.
Te mibe harapnál bele a legszívesebben?
A jelenbe. A jelenben van a pillanat, a szerelem. Visszakérdezek: mi az, ami titeket bánt? A VIVA Comet?
Az nem bánt minket, hiszen csak egy esemény a sok közül. Nincsenek se pozitív, se negatív érzéseink ezzel kapcsolatban.
Bánt titeket, hogy 2010-ben állunk itt, és nem 1310-ben?
Nem, ennek kifejezetten örülünk.
Jó, csak mert úgy festetek. Miért jutott most eszembe 1310? Mindegy, akkor már üzenjünk az igaz magyaroknak is: 1310-ben Károly Róbert megalapozta azt a nagy Magyarországot, amit később 2010-ben etalonnak tekintenek. Nem árt tisztázni, ez a Károly nem volt magyar! Egy darab Árpád-házi nagymamával, aki néha csak azt mondta neki: gyere ide, menj oda, mindezt Nápolyban. Látta, nem érti meg a kis buksifüles, ezért latinul mondta neki, olaszul, franciául, németül, mert úgy megértette. 1310-ben Károly Róbert ezt az egész hóbelebancot feljebb emelete, mint a VIVA Comet a tini sztárokat. Hosszú idő után, egy új Excel-táblázat érkezett az országba. Megérkezett a zöld szalagos Károly Róbert, és elkezdett egy nyugati típusú, olaszos, nápolyi királyságra emlékeztető rendszert felépíteni. Kiderült, nagyon nagy érzéke van hozzá, bitang jól áll neki, ő egy igazi király. 700 évvel utána, tudjuk, hogy mennyire jól csinálta. Kár, hogy az igaz magyarok elfelejtik, hogy nem tudott magyarul egy szót sem, és ez nem is érdekelte. A fia, Nagy Lajos, már tudott magyarul, de a fater még nem. Károly Róbert pedig annyira félt a magyaroktól, hogy elmenekült Visegrádra, az egyetlen olyan várba, amely fellegvár, amelyet vizesárok vett körül. Fenn a a hegycsúcson víz, azért az valami. Akkora volt az árok, hogy nem is tudják helyreállítani. Amikor a visegrádi találkozóra jött a lengyel király, III. Kázmér, kikényszeríttette, hogy a lengyel trón a fiáé legyen. Ezt mind ez az ember intézte el. Egy idegen, egy nem magyar. Azóta nem tudunk akkorák lenni, mint akkor. Manapság tehát valami igazi szabad, nemzetközi szemlélet kéne megint a magyaroknak. Az egy kicsit felszabadítana minket. Nagy Lajos csak tökéletes, zseniális, profi utód. Ilyet kívánok mindenkinek.
Ilyen gyereket? De miért?
Igen, mert fontos, hogy ne vesszen el a gyerek. Nem mindegy, hogy narkós lesz vagy lúzer, mert az fájdalmas tény, olyanra senki sem vágyik. Kevés dologra lehet büszkének lenni az életben. Egy normális ember nem büszke a munkájára, csak egy hülye. Hogyan tudnál büszke lenni arra, hogy műsorvezető vagy, festő, vagy a Velvet újságírója? Idétlenül hangzik. De arra nagyon büszke tudsz lenni, hogy milyen a gyereked. Az ösztönös. És Nagy Lajos jobban csinálta, mint Károly Róbert, nagyon érdeklődő gyerek lehetett, aki megragadta a lehetőségeket, hiszen a megkapott javakat, titulusokat és erőket hozni tudta, csodálatos volt, nem volt csatavesztés. A magyar történelem csúcsa az 1300-as évek. Fantasztikus, de most mi itt vagyunk, én szívesen élek 2010-ben, nem tudhatod, mikor pörög be megint a világ.