Mennyire váltotta be a Reggeli a hozzá fűzött reményeket? Még mindig szeretnéd, hogy ismét legyen saját műsorod?
Szeretném, ha lenne. Nem mindenkinek adatik meg, hogy saját műsora legyen kilenc évig, amit a nevével fémjeleznek. Még a falon is az én nevem volt, borzasztóan elkényeztetettek. Most ez nem így van, de nagyon jól érzem magam a Reggeliben is, sőt, a legnagyobb örömöm az, hogy a csatorna továbbra is számított rám. Ezt akkor még nem lehetett tudni, amikor vége lett a Mónika show-nak. Úgy gondolom, ez jelent valamit, például azt, hogy meg vannak velem elégedve, ez pedig nagyon nagy öröm számomra.
Mennyi esélyét látod annak, hogy a közeljövőben önálló műsorod legyen?
Ez most nem jó időszak erre. Nem sok új műsor indul, és belátom, hogy most nem terveznek olyat, amire alkalmas lennék. Legalábbis nem tudok olyanról. Nyúzhatnám a főnökeimet, de mi értelme lenne? Pontosan tudom, hogy ez most nem az az időszak. Azért örülök a Reggelinek, mert teljesen más jellegű munka, mint az enyém volt. A Mónika show felvételről ment, a Reggeli élő. Az utóbbi sokkal nehezebb, mert ha az ember elszólja magát, mond olyasmit, ami nem olyan jó, azt csak később lehet helyesbíteni, de ki nem lehet már venni. Ezért nagyobb feszültséggel és koncentrációval jár.
Mennyire borította fel az életritmusodat a reggeli adás?
Nem borította fel, mert amikor dolgoztam a show-ban, akkor is anyukám vigyázott a picikére, vagy az apukája, ha ráért, vagy az ő szülei. Egyébként továbbra is az anyukám az, aki mindig ott áll mellettem.
Milyen műsorra vágysz?
Olyasmire, amilyen volt. A beszélgetős műfaj nagyon jó, a példaképem ki más lehetne, mint Oprah Winfrey, akinek nagyon jó humora van, azon túl, hogy nem sok gátlás szorult belé. Szabadszájú, kimondja, amire gondol, úgy vélem, ő már bármit megtehetne, és ez borzasztó jó lehet.
Változtatott az életeden az, hogy a műsorodban neked kellett megmondani az embereknek, mit tegyenek?
Sokkal erősebb és magabiztosabb lettem. A kilenc év, akárhogy is nézzük, egy házasságból is sok. Korábban nem voltam ennyire nyitott vagy merész, a műsor nagyon sokat változtatott rajtam. Olyan volt, mint egy személyiségfejlesztő trénig. Szókimondóbb lettem, bár előtte sem volt gondom ezzel, de most már végképp nincs.
Milyen volt a kilenc évvel ezelőtti Mónika? Tudod, mit adott ez a műsor?
Hatalmat önmagam felett. Nem hiszem, hogy bárki zavarba tudna hozni vagy meg tudna félemlíteni. Volt a kilenc év alatt más is, ami hozzásegített ahhoz, hogy harcosabb legyek.
Mik a választási lehetőségei egy krízishelyzetbe került nőnek?
Összeomolhat, ahogy ezt egy nőtől elvárják, és kapaszkodhat sírva egy férfiba vagy a szüleibe. De választhatja a másik oldalt is: megrúgja magát, és azt mondja: márpedig ezt nem teszem. Akkor is úgy él, ahogy neki tetszik, és azt csinál, amit akar – ehhez adott erőt és lökést a kilenc év. Persze ehhez kellett a csatorna is, magamtól bármennyit kapálózhattam volna. Ezért nagyon hálás vagyok az RTL-nek. Volt előtte is tévés tapasztalatom, de, hogy a csatorna meglátta bennem, amire nekik szükségük volt, az csodálatos dolog. Én nem hittem magamban egyáltalán, nem hittem, hogy meg fogom tudni csinálni.
A Reggeliben nem egyedül, hanem párban dolgoztok. Nehéz volt alkalmazkodnod egy ilyen felálláshoz?
Amikor egyedül vagy, A-tól Z-ig te viszed végig a saját gondolatmenetedet, abba az irányba megy a beszélgetést, amerre szeretnéd. Ha ketten vagytok, hiába fogalmazol meg egy kérdést, ha a társad más irányba viszi el a beszélgetést. Alkalmazkodni kell, jó erőpróba.
Spontánabb lettél a Reggeli óta?
Nálam kevés spontánabb ember van. Annyi csűrés-csavarás volt már az életemben – elég, ha csak a magánéletemre gondolok -, hogy megtanultam a leckét. A műsor is minden áldott nap ilyen kihívás elé állítja az embert.
Kivel tudsz a legkönnyebben együtt dolgozni?
Hujber Ferivel voltam a legtöbbször, vele nagyon jó. Vele megtaláltam a hangot. Szujó Zolival még csak egyszer voltam, Csonka Bandival se sokszor. Velük még nem volt alkalmam összeszokni. Bandi olyan, mint Feri, nem akar előtérbe tolakodni, de nem is vonul a háttérbe, hogy rám tolja a munka nagyját. Pont kiegészítjük egymást.
Téged általában két dolog miatt szoktak támadni. A súlyoddal szeretnek foglalkozni...
Engem ez nem érdekel. Egyetlen egy mondatot vagyok hajlandó a súlyomról mondani: ha engem azért alkalmaztak volna, hogy szupermodellként billegjek a képernyőn, akkor a folyamatos csipkelődés megállná a helyét, egyébként meg nem. Nekem az a szentírás, amit a főnökeim mondanak, a többi nem érdekel.
Mit mondanak a főnökeid?
Maximálisan emberségesek, olyasmire sosem kérnek, amiről eleve nem volt szó. Amikor elkezdtem a műsort, nem mondták, hogy mindig húszkilós legyek – bár akkor konkrétan nagyon vékony voltam -, de azóta eltelt tíz év. Ki mit gondol a súlyomról, arra nagy ívben teszek.
Még több a velveten
- Ambrus Attila: Egyszer majd be kell mennem egy bankbaSzívét-lelkét beleteszi a kerámiáiba, az okostelefonokat viszont nem meri használni. Megvolt az egykori rabló első interjúja.
- 18+ A legpofátlanabb politikusok ülésteremben nézik a pornótA legutóbb lebukott azt mondta, egy nő megerőszakolását nézte meg figyelemfelkeltő céllal, más vicces emailekre hivatkozott.
- Osztrák mizu: Seggekről énekelnek lábossal a labanc indiánokMegpróbáltuk megtudni, ki lehet a szlovák, román, ukrán, horvát és szerb Fluor Tomi.





Kommentek
2010.07.28 12:24:10bruu
nagy ívben teszek erdélyi máááááááááááuuuuunikára
2010.07.28 12:24:48Miizu
ha meghízik az a baj, ha lefogy, az a baj
hagyjátok már élni, ő leglább nem a rokkantparkolóban parkol..
2010.07.28 12:25:42Mu Deng
Héj, ezzel a bringával nem a súly az igazi probléma, emberek, az csak a cherry on the top. Amikor sovány volt, épp ilyen idegesítő volt, de nagyon tud helyezkedni. A súlya a legkissebb gond vele, de hogy még azt sem tudja kordában tartani, az elég cinkes. Ha valaki olyan jó arc, hogy beszarás, annak elnézik, hogy dagadt, de aki, buta, arrogáns, balfasz, RÁADÁSUL DAGADT IS, az sok együtt.
2010.07.28 12:26:42kakaósbögre
noshát...ez van amikor a disznó kiröfög az ólból...
2010.07.28 12:27:05Dr. Körömlakk ® - SZIA!
szerintem meg ne fogyjon le.
elegem van már ebből a soványfetisizálásból.
2010.07.28 12:28:54Macaroon
még de a cikket se a kommenteket nem olvastam el, de már fekszem a röhögéstől, előbb elmegyek ebédelni, jól kiéheztetem magam:o) mindennapi maunikánkat add meg nekünk ma!
2010.07.28 12:29:02PiszkosFreddy
Erdéjji maúniká= magyar Oprah Winfrey
...kb.teljesen igaz!!!
2010.07.28 12:29:05sanya64
állítólag azért a reggeli műsorba került, mert az jó nagy stúdióban készül, és úgy ott még annyira éppen hátra tudnak húzódni az operatőrök, hogy beleférjen a képbe valahogy a nőci...
2010.07.28 12:29:07yettanagyi
Valaki mondja már meg a Maónikának, hogy nem a külsője, de nem is az eszéért vették fel a műsorba. A főnökei nem járnak civil emberek közé, honnan szedték, hogy a Maónika kell műsorvezetőnek, vagy egyáltalán a TV-ben bármilyen helyre is. Ki a rosseb kíváncsi erre a görényre? Örültem, hogy megszűnik a hülye agymosó műsora, erre reggelente nem ott ül a reggeliben? Maónika nélkül nincs élet?
2010.07.28 12:29:28orient
1. mondjuk a fogyitablettát reklámozó céget már lehet érdekli, hogy nagy a segge.
2."Oprah Winfrey a példaképe, mert amellett, hogy amerikai kolléganőjének jó a humora, nem tesz lakatot a szájára." Ez igaz, csak Oprah mikor kinyitja a száját valamivel értelmesebb dolgokat böfög ki mint a mi magyar Oprah-nk.
2010.07.28 12:29:41Shane37
"Ki mit gondol a súlyomról, arra nagy ívben teszek."
Én meg Mónikára teszek. Sőt! Amióta feltűnt a Reggeli adásban, a reggeli műsorra is teszek. Pont azért, mert nem kedvelem ezt a nőt. Ezek után meg pláne nem. Hogy nyilatkozhat valaki ilyet a médiában? Nagyon nagy arca lett.
2010.07.28 12:30:48PiszkosFreddy
...legelsősorban nem az a legnagyobb baj vele,
hogy dagadt,mint egy vízi hulla!!!
2010.07.28 12:32:58Edward Nygma
Mint a szivárvány, olyan ívben teszek maunikára, a súlyára vagy épp az általa vélt eredményeire.
2010.07.28 12:33:03SanDan
Maunika, mi meg teszünk rád. Egy lapáttal... :)
2010.07.28 12:34:10kicsizse
Ezt a nőt lehet fikázni, szerintem is úgy néz ki, mint egy jól karbantartott alkoholista, a Reggeliről nem tudok nyilatkozni, mivel nem nézek Tv-t, DE...
Elhiszem, h nagy ívben tesz rá, h ki mit gondol, ugyanis a lényeg az, h az elmúlt 9 évben igen jól megélt abból a műsorból, amit állítólag senki sem nézett, mégis ment 9 évig. Tehát valaki csak nézte!! Sőt! Sikerült neki egy olyan anyagi hátteret összehozni, amiből egyéb vállalkozásokat indított. Tehát érthető, h lesz*rja, ki mit gondol...Ha nem lesz a Tv-ben, akkor is van neki miből megélni.
És emberek, ezt nekünk köszönheti.
Én nem sajnálom tőle, életre való nő. Ha kis hazánkban több ilyen nő lenne, akkor nem itt tartanánk, h sorba állunk segélyért, stb., stb.
2010.07.28 12:36:19Komment Elek
"Gazdag kiskunhalasi családban nőtt fel. Édesanyja bankárként, nevelőapja adószakértőként dolgozott."
2010.07.28 12:39:58Honi-ka
Sziasztok, egyszerűen szánalmas, azóta nem nézem a reggeli műsort amióta Ő is ott van.
Mert amit csinál az minden csak nem műsorvezetés.A Peller csajszi ezerszer jobb volt, nem is beszélve arról, ahogy ez a roma pi......csa kinéz botrány.
Kevés embert utáltam úgy mint a Havas Henriket, de olvassátok a blogját érdemes!! Teljesen megváltozott a véleményem róla. A blogban elmondja a véleményét a Mónikáról is!Ha jól akartok szórakozni, érdemes.
2010.07.28 12:40:55tesco
LeVilli igazad van pont olyan mint Beja asszony
Csak ez egy kicsit naiv és nem oldja meg a problémát A Be(égető SHOOW) rtl club szégyene
2010.07.28 12:42:57Art-lobo
Zsírgolyó. Az RTL nagyon igénytelen, ilyen minusszal égeti magát reggelenként. Ő meg azért, mert nem érdekli, hogy néz ki.
NEM sunáznám..!!!
2010.07.28 12:43:45niknik
mosónő pacek
2010.07.28 12:44:06Publius Decius Mus
Előbb utóbb romapolitikus lesz, hatalmas lehetőség van abban, hogy a cigányok között ő a legismertebb és legkedveltebb ember.
El kellene kezdenie beszólogatni a smucig, rasszista többségi társadalomnak, hogy 2014-ben már Kolompár Orbán helyén lehessen.
2010.07.28 12:45:49oolajtoo
vágósúly ?
2010.07.28 12:47:17Publius Decius Mus
Egyébként Mónika az élő példa arra, hogy nem tehetség kell a boldoguláshoz. Mondjuk tehetségtelennek sem tartom, csak egy a millióból aki ugyanígy meg tudná ezt csinálni.
2010.07.28 12:49:10lekvárzsibbasztó
sz'tem nem a súlyával van baj, hanem az agyával!
egy marék lepkének több a tekervénye, mint ennek a libuskának.
2010.07.28 12:53:12R. (nő)
Szerintem meg ducin, kövéren helyesebb, mint soványan.
Tévét meg nem kell nézni.
2010.07.28 12:55:02bruu
2010.07.28 12:43:25Quentin vagyok, Montargis-ból
Liptainak humora ezt komolyan gondolod?
A csíz cimű rtl fércműben mindene volt csak humora nem, a Big Brother gagyi2-ben alul múlhatalan volt.
2010.07.28 12:55:303500
Ha nem nézünk tévét Maunikának se lesz műsora.
Gondolom nem véletlen hogy a reggeli nézettsége is csökkent...vagy az?:)
2010.07.28 12:56:55kade
Kedves Mónika!
Oprah lehet is a példaképed, mert NEKI VAN HUMORA. Neked NINCS!
2010.07.28 12:56:58Komment Elek
Publius Decius Mus:
olvasd el a korábbi kommentemet, és rájössz, hogy mi a titka a tehetség nélküli "boldoguláshoz". Sajnos egyre inkább ez jellemző mindenhol.
2010.07.28 12:57:49Komment Elek
// "boldogulásnak"
2010.07.28 12:58:01Eltona
Én azon röhögtem a legnagyobbat, amikor azt nyilatkozta, mennyire tiszteli azokat, akik a Máunika sóban a vendégei voltak.
Simán összezárnám velü néhány napig. A kanok jól kenterbe vágnák, a nyöstények megtépnék. Aztán adhatná az életvíteli tanácsait.
Na, az lenne az igazi Máunika só:)))
2010.07.28 12:58:59boreger25
Szerintetek hogyan koverebb: 4:3 vagy 16:9 keparanyban? Lehet ne all tul jol neki a szelesvasznu kep. :D
Ot kellene a Hajduval osszerakni egy musorba vagy valami dokumentum filmbe, amit a malacokrol forgatnak.
2010.07.28 13:01:27Komment Elek
3500:
"Ha nem nézünk tévét Maunikának se lesz műsora."
Ezek szerint te még mindig hiszel abban az egyik legnagyobb szélhámosságban amit úgy hívnak: nézettségi mutató.
2010.07.28 13:02:59hümmögő cserebogár
én nagy ívben tennék mónikára, úgy egészben, ahogy van
régen összegyűjtötték és eltakarították a szemetet és a szart, ma celebgúlákat csinálnak belőle, hát ez van
2010.07.28 13:06:14mézescsók
1./ A nő nem buta. Nem ismétlem, amit Kicsize írt. Meg lehet próbálni utána csinálni.
2./ Nem kövér. Nézzetek ki az ablakon, tekintsetek körül otthon és a baráti körötökben. Mindenki trendi és karcsú? Súlyát tekintve átlag magyar nő.
3./ Tartsa fel a kezét, aki nem a főnökei utasítását követi?
4,/ Peller Mariann és Horváth Éva biztos, hogy jobb volt? Fikáztátok Őket eleget. Horváth Éva - megjegyzem, hogy szerintem remek alakkal, de ijesztő fejjel - tuti olyan értelmes volt, amikor megkérdezte a vakot, hogy hogyan szerzett jogosítványt?
5./ Aki egy reggeli beszélgetős műsortól azt várja, hogy akadámiai székfoglalókat fog hallani és nézni, azt nem üdvözlöm a fedélzeten, mert nem ezen a földön él. Egy reggeli músortól egészen biztos, hogy komoly témákat akartok hallani - készülődés, rohanás, gyereköltöztetés, reggeliztetés, stb. közben:
6,/ A show népszerű volt, nagy nézőközönséggel. Bizony vannak esetek, amikor a népet kellene lecserélni.
2010.07.28 13:06:263500
Nem birja és viseli a kritikát.
Pl Fábry műsorába is meg vágatta a rola készült parodiát meg pampogott hogy ezek tulzások.
Moncsika ha ezeket nem birod le nyelni akkor semmi keresni valod a közéletben.
2010.07.28 13:12:55Komment Elek
3500, csak egy kis idézet egy olyan kutatásból, amit egy komoly cég készített egy komoly csatornának hogy egy ország közel tízmilliós lakosságára kivetítve nézettségi adatokat állapítson meg.
A kutatás módszere
• Adatfelvétel időpontja: 2009. október 28 – november 3.
• Adatfelvétel módja: személyes adatfelvétel **** rendszerben az **** Zrt. omnibusz kutatása keretében
• Alapsokaság: 18 éven felüli magyar lakosság
• Mintanagyság: 1500 személy
Na ennyit a nézettségi adatokról
2010.07.28 13:13:14Dr. Körömlakk ® - SZIA!
2010.07.28 13:06:14mézescsók
5*
2010.07.28 13:13:21tilater
ez a két lábon járó telefonfülke egyre inkább hasonlít lamperth mónikára
2010.07.28 13:14:27lutria
Azért arra rákérdezhetett volna a riporter hogy a Mónika milyen megfontolásból ment el annyira alulöltözötten arra a partira ahol mindenki a legtrendibb cuccában parádézott,mert igy csak azzal tünt ki hogy mennyire igénytelen.(Talán lázadás volt valami ellen?)
2010.07.28 13:15:373500
"2010.07.28 13:06:14mézescsók"
A show népszerű volt, nagy nézőközönséggel. Bizony vannak esetek, amikor a népet kellene lecserélni.
Mert a szereplők családtagjai nézték akik sajnos többségbe vannak lassan.
Ám egészet most cáfolta meg Elek szoval hagyjuk a nézettséget tényleg:)
2010.07.28 13:17:08caixa
kicsit durva, hogy Oprah Winfreyhez próbálna hasonlítani. Oprah egy értelmes, melegszívű, nagylelkű nő - legalábbis jó a PR-ja, higgyünk neki.
Valóban mindent megtehet, de azért, mert nem egy ilyen kontraszelekcióra épülő magyar tv-ben érte le a sikert, hanem az objektívebb kiválasztással működő USA egyik vezető TV csatornáján.
Istenkáromlás ezzel a nővel egy lapon említeni.
Az élőben kiderült mit tud Mónika vagy inkább mekkora bukta. De szerintem Lilunak sincs keresnivalója a TV-ben.
2010.07.28 13:17:35fényesi65
Szerintem Mónikának kisugárzása számít a Szerkesztőségnek, nem a kilók! Ami nagyon is rendjén van! Én szeretem a show-kat is, Mónikát is!További sok sikert kívánok!
2010.07.28 13:18:45niknik
a stílusa hervasztó, egyáltalán nem jobb, mint az előző műsorvezetőknek az ominózus reggeli műsorban, de itt még minimális esztétikával sem párosul a tehetségtelenség
2010.07.28 13:19:15munkamacskák gazdija
Az a baja, hogy sokat élt vidéken, nem fejlődött ki az agya.:)))
2010.07.28 13:21:13Dr. Körömlakk ® - SZIA!
2010.07.28 13:19:15munkamacskák gazdija
igazi idióta vagy a városi agyaddal együtt...
2010.07.28 13:23:48Kivlov
hú, de meg van öregedve ez a nuni....
2010.07.28 13:24:10kishusom
Mézescsóknak tökéletesen igaza van, annyit tennék még hozzá, hogy ha egy ennyire gagyi, színvonaltalan műsornak akkora a nézettsége, amekkora a show-jának volt, nem feltétlenül a műsorvezető a hibás. Igenis, tudomásul kell venni, hogy a mai magyar átlagnak ez kellett, én is meglepődtem, hogy az ismerősi körömben mennyien nézték. Egyébként meg tévedjetek be pl. Pesten a nyóckerbe, és meg fogjátok érteni a műsor nézettségét!
2010.07.28 13:31:01mézescsók
3500: fogalmam sincs, hogy hogyan készülnek a nézettségi felmérések, nem értek hozzá. Ha csak a szereplők hozzátartozói nézték volna a show-t, akkor azért nem jöttek volna ki a hetente - az egyes csatornák nézettségi adatairól szóló - kimutatások. Merthogy én abból indultam ki. Vitába bocsátkozni nem fogok, mint említetem, nem értek hozzá. A fentebb leírt véleményemet fenntartom, mint ahogy nektek is meg van ugyanez a jogotok. Szép napot mindenkinek, bár nálunk éppen esik!
2010.07.28 13:35:28Mango11
Erdélyi Mónikára hamarosan tesz majd az RTL
2010.07.28 13:35:45saint555
"Erdélyi Mónika nagy ívben tesz arra, amit a súlyáról gondolnak."
- Ez így korrekt. Én meg ugyanis magasról teszek Erdélyi Mónikára. Aki osztotta a bölcs tanácsait a show műsorában, miközben a saját életét sem tudta egyenesben tartani. Erről ennyit.
2010.07.28 13:36:12Macaroon
"Egyébként egy rendkívül ostoba, humortalan buta liba."
Mivel ismerem, csak annyi, ezt nagyon eltaláltad. Egy szörny, de komolyan, mindenki rühelli, nem értem a tévében tényleg hogy maradt meg.
2010.07.28 13:36:573500
2010.07.28 13:31:01mézescsók
Nincs ebbe hiba te el montad te véleményed én magamét ennyi.
Nézettséghez én sem értek mint kiderült tévhitben voltam ezzel kapcs:)
Szépet neked is
Itt csak szél van:)
2010.07.28 13:39:36Komment Elek
Hagyjuk már ezt a nézettségi adatokra való hivatkozást. A csatornák a nézettségi adatokat megrendelik a kutató cégektől, akik 1500 fős mintát alapul véve kivetítik ezt egy egész országra. Mindezt azért, hogy a reklámidőt továbbra is horror árakon árulhassák a médiavásárló cégeknek, akik továbbadják a reklámozó cégeknek különböző csomagokba építve. 1500 fős minta. Gondoljatok már bele!
2010.07.28 13:39:52mental masturbator
na íme egy újabb díszpéldány, akit írásban kellene köteleztetni, hogy smink nélkül emberek szeme elé ne kerüljön.
2010.07.28 13:41:22Dr. Körömlakk ® - SZIA!
2010.07.28 13:36:12Macaroon
akkor ezt írja má meg egy mindenttudó plíz
de az, hogy dugta a mufti nem ér, mert épp azt fejtegetitek "nemérdekelsoseláttamaműsorátdeútálomteheccségtelenlibakövérdisznódeazénkülsőméséletemmakulátlan" hogy randa.
2010.07.28 13:42:02dello
Nem hiszem, hogy attól szimpatikusabb valaki, mert vékony, pl. Zimány Linda nekem soványan is ellenszenves. Mónika is olyan amilyen, vékonyan sem lenne jobb v. rosszabb, csak olyan Mónikás.
2010.07.28 13:42:19allahdamit
Seeerttéééééssss...
2010.07.28 13:43:46Zenador
Iszonyat, hogy a Máuni-ka-félék milyen mértékben bomlasztják/süllyesztik az ország kulturális színvonalát. Ilyen sajnos ma a magyar média. Ezek vannak kirakatban, a szakemberek, akik meg nem hajlandóak lemenni kutyába, parkolópályán állnak.
Érdemes elolvasni Obersovszky Péter (ő valóban szakember, csak nincs akkora arca) könyvét a magyar médiáról, ott képbe jöttök. Vagy elhányjátok magatokat...
Nem elég, hogy Máúni-ka-félék szarrá vitték az ország maradék kultúráját, még büszkék is magukra. Csendben el kéne vonulni és élvezni kéne az életet.
Igen, sokan nézték! Nagyon sok vidéki embernek csak a TÉVÉ AZ EGYETLEN TÁJÉKOZÓDÁSI/MŰVELŐDÉSI eszköze. Persze nem a Spectrum, mert az fizetős. A földfelszíni sugárzású TV2/RTL-Klubot meg az egész országban "ingyé" leget fogni. Az oktatást meg hagyjuk. Semmit sem kompenzál, mert sz*r. Főleg vidéken. Gondoljatok bele, milyen mentalitású/tudásszintű emberek fognak felnőni ezeken a műsorokon...
2010.07.28 13:43:58mental masturbator
dello
nem attól nem szimpatikus, mert dagadt, hanem azért mert buta és ő ennek az ellenkezőjéről van meggyőződve.
kicsit nevetséges, hogy fogyiszer reklámarca, erre kijelenti, hogy nem érdekli a súlya. LOL
2010.07.28 13:44:26farfalla'
szerintem elsősorban nem a súlyával van a gond, fel lehetne rendesen öltöztetni és le lehetne normálisan vágni a haját. inkább az a baj, hogy a ciki műsorában évekig bénázott és most váltana, de már nem lehet őt komolyan venni más szerepben (sem).
2010.07.28 13:44:28Dr. Körömlakk ® - SZIA!
tehát, hogy maradt bent a tévében?
2010.07.28 13:47:363500
2010.07.28 13:44:28Dr. Körömlakk ® - SZIA!
tehát, hogy maradt bent a tévében?
Nem birják arrébb tenni
2010.07.28 13:47:51fasz.appan
...ez a nő olyan jó, hogy minden grammja kincs. Nem elég belőle, legyen az bármekkora. Ja és okos is. ...IMÁDOM
2010.07.28 13:50:17verdfc
nem az a baj, hogy kövér disznó, sok olyan van ebben az országban
az se lenne baj, hogy buta mint a föld, mert az is sok van ebben az országban
az a baj, hogy erre ő büszke, és mutogatja magát
az a nagy baj
2010.07.28 13:50:25fuckin frank
jó az. de most mit számít a súlya? csak tartson el és keveset találkozzunk, oszt víz:D
2010.07.28 13:52:09Dr. Körömlakk ® - SZIA!
ugyanmár. a legnagyobb ostobaság a mónikasóval azonosítani. ezt a műsort így lehet vezetni, és pont. ha nem ő, majd más. egyébként meg sztem megfizették rendesen, azért csinálta. ahogy más is csinálná azért a pénzért. elvégre nem lopni, vagy gyilkolni kellett...
külföldön is mennek ezek az idióta sók, ott is ekkora a nézettsége, a magyarok ostobasága nem a mónikasó kezdetére datálható... aki nem akarja nem nézi. néhány adást én is megnéztem, nem lettem tőle zombi, nem lettem rendszeres néző, sőt... leszarom.
egy nemzet szellemi szintjét a tv-re fogni igen silány magyarázat a lustaságra.
2010.07.28 13:53:22Zenador
fasz.appan
:)))))))))
2010.07.28 13:53:41Dr. Körömlakk ® - SZIA!
2010.07.28 13:47:363500
:D
ez tetszik :)))
2010.07.28 13:56:13amarettto
Mónika egy kedves, aranyos nő, nem kövér és nem buta, valamelyik nap láttam a reggeli müsorban és jobb mint bármelyik "szépségkirálynő" az idióta-buta szövegükkel, nem értem mitől celeb valaki csak, mert plázacica??? a természetes szépség az hol marad? na meg az észről nem is beszélek....
2010.07.28 13:56:363500
Ám valahol olvastam hogy kevesebb gázsiért dolgozik mint a másik két müsorvezető akiket miatta el kültek.
Ő egyedül ki tesz kettőt és olcso is.
2010.07.28 13:59:04Barbiexxx
13:43:46 Zenador
Minden szavaddal egyetértek.
2010.07.28 13:59:38bekov
na majd amikor a főnökei beszólnak neki, hogy költségmegtakaritás végett le kell fogynia akkor majd érdekli... most ugyanis 10x több sminket kell rákenni, mint "fénykorában" xD
2010.07.28 13:59:54mental masturbator
amarettto
én rég tudom, hogy a világ megérett a pusztulásra, na de azt állítani, hogy Máúnika természetes szépség... ez kérem, ez itt a vég.
2010.07.28 14:01:06Don Bandi
nagy ívben teszek arra, hogy mit mond ez a dagadt tehén.
2010.07.28 14:04:17amarettto
Mental masturbator: a természetes szépséget nem Mónikára értettem, ékszküzémóá, Mónikával semmi bajom, hanem az olyan szépségkirálynő vezette műsoroktól akadok ki. Talán jó lenne egy IQ teszt mielőtt ezeket műsorba engedik, amúgy is buta a nép....ezektől jobban butul.
2010.07.28 14:06:48mental masturbator
amarettto
okéj, de sztem máuni sem sokkal okosabb bármelyik másiknál.
2010.07.28 14:08:16amarettto
de legalább nem nyávog:)))
2010.07.28 14:08:53Komment Elek
"tehát, hogy maradt bent a tévében?"
úgy hogy túl értékes szponzorokat veszített volna az RTL, ha kibasszák. Máskülönben meg az ilyen műsoroknál nekem mindíg is kérdéses volt a felelősség kérdése. Ugyanis szándékosan teremt olyan helyzetet ami szabálysértésre sőt bűncselekmények elkövetésére késztetheti a résztvevőket. Nem tudom, hogy BTK tartalmaz e olyan paragrafust, ami a provokációra vonatkozik, ha nem érdemes lenne ezen elgondolkozni. Itt ugyanis pontosan ez történik.
2010.07.28 14:09:20mental masturbator
a nyávogáson legalább lehet röhögni. de hogy vki komolyan vegye saját maga hülyeségeit. na az már fáj.
2010.07.28 14:09:44Macaroon
2010.07.28 13:41:22Dr. Körömlakk ® - SZIA!
Én tényleg nem tudom nekem a volt főnököm csaja volt faxom tudja 10 évig, mindenki messzire kerülte annyira savanyú, hülye, ostoba, rosszindulatú, pfejj. Na.
2010.07.28 14:09:58butterfly, butterfly
Teljesen igaza van, a súlya a magánügye. Csak akkor ne legyen a TV-ben, meg az újságokban, meg itt se, ha lehet.
Jól látom, hogy megint abban a ruciban van, amit a múltkor is reggeltől estig (esti partit is beleértve) viselt?
Ez a nő valamit nagyon tudhat, hogy még mindig ott van, ahol...
2010.07.28 14:13:14Art-lobo
Jó jó...
De a fő kérdés: Ki sunázná (és ki nem)?
Erre írjatok valamit.
Ez nagyjából el is dönti ezzel a kis közvéleménykutatással, zsírdisznó-e vagy sem.
2010.07.28 14:14:14Macaroon
amaretto: ha valaki szépségkirálynő akkor egyértelműen buta? na ez is egy faszság.
2010.07.28 14:14:17mental masturbator
sztem senki nem írta még, hogy sunázná :D
2010.07.28 14:14:493500
2010.07.28 14:13:14Art-lobo
Lehet az rtlnél van aki sunáza azért van még mindig ott....
2010.07.28 14:15:26amarettto
Nekem aztán 8 ki mikor szerepel milyen műsorban és milyen műsort vezet, amúgy sem nézem, szívesebben nézek egy south parkot inkább vagy wacak szállót:)))csak sajnálom, hogy ezek a mérvadók a mai fiataloknak.
2010.07.28 14:15:51AndOr01
Már egy ideje látszik, hogy magabiztosabb és igénytelenebb lett. Minek ezt még bizonygatni? :)
2010.07.28 14:17:37himine
Egy egészséges lelkületű embert nem foglalkoztatja, hogy mások mit gondolnak a súlyáról.
Na és igen, egészséges lelkületű embert nem foglalkoztat mások súlya.
Az is nyilvánvaló, hogy csak a hecc kedvéért megy itt sz oltogatás. Egészségetekre!
Ha már itt tartunk, akkor még annyit- csak, hogy stílszerűek maradjuk: Hozzászólások alapján a froclizók agybéli kapacitása fordítottan arányos a témabeli hölgy súlyával.