Pirner Alma idén is zsűrizni fog a rúdtánc világbajnokságon

2010. augusztus 5., csütörtök 11:26
A sztriptíz-világbajnok most nem csak ítészként, hanem fellépőként is részt vesz a zürichi World Pole Sport and Fitness elnevezésű versenyen. Az eseményen a Csillag születikből ismert Kollár Betty képviselte volna Magyarországot, de a rúdtáncos egy komoly csuklósérülés miatt visszalépett. Pirner egyébként saját zsebből fizeti az utakat és a továbbképzést, mert itthon még nem divat ilyen jellegű sportot finanszírozni - bár a showtáncos szerint egyre nyitottabbak és elfogadóbbak az emberek velük szemben.

Második alkalommal kérték fel Pirner Almát, hogy a rúdtánc világbajnokságon zsűrizzen. A showtáncos a tavalyi jamaicai verseny után az október 2-i zürichi World Pole Sport and Fitness nevezetű rendezvényen fogja pontozni a fellépőket, az eseményt egy elődöntő előzi majd meg egy nappal korábban.

„Ezzel a nemzetközi bírói testülettel már több rúdtánc versenyt is zsűriztünk közösen, például a tavalyi Miss Poledance Hungaryt, német és angol versenyeket, illetve az idei Miss Poledance Hungary-t is együtt fogjuk szeptember 18-án” – mesélte a Velvetnek Pirner, aki nem csak ítészkedni fog idén, hanem külön műsorral is készül a közönségnek. Magyarországot a Csillag születikből ismert Kollár Betty, a tavalyi bajnok képviselte volna, de a rúdtáncosnak egy komoly csuklósérülés miatt vissza kellett lépnie. „Jövő évben az idei győztes képviseli majd hazánkat, illetve reménykedünk, hogy Betty is visszatér még nemzetközi porondra a gyógyulása után” – tette hozzá Pirner.

w5

Kiderült, hogy Magyarországon még nem divat ilyen sporteseményt szponzorálni, ezért a világbajnok sztriptíztáncos saját maga fizeti az összes ilyen jellegű utat, továbbképzést. „Pedig a verseny világszínvonalú, és rendkívül jó reklám lenne ez egy szponzornak, hiszen rendeget náció képviselteti magát és a média jelenléte is nagyon magas.”

A vb-n egyébként általában az adott országok bajnokai, vagy dobogós helyezettjei indulnak, ez a kvalifikáció egy nemzetközi versenyre. Alkalomadtán videofelvételeket is bekérhetnek a rendezők, ahol megnézik, eléggé színvonalas-e a produkció egy világbajnokságon való fellépéshez, illetve elődöntők is meg szokták előzni, mint például idén.

„Leginkább presztízsversenyek ezek a vb-k, az elismertség a legnagyobb díj, illetve egy világbajnoki cím elnyerése után a fellépő gázsija sokkal magasabb, nem beszélve arról, hogy több felkérésre számíthat” – magyarázta Pirner. „Aki trénerként is dolgozik, sokkal népszerűbbek az órái, és magasabb óradíjjal számolhat. Ezen kívül általában tárgyi felajánlások szoktak lenni, utazások, stb.”

A showtáncos úgy érzei, nagy utat tettek meg az elmúlt hat évben, amióta rúdtánc és pole-fitness oktatással foglalkoznak Magyarországon. „Bár nem volt diadalmenet, de rengeteg ember véleményét átformáltuk már, nyitottabbak lettek, elfogadóbbak, az is ezt bizonyítja, hogy már hat helyen vagyunk jelen Magyarországon, és ősztől még hét nagyvárosban lesznek elérhetőek óratípusaink. Tizenöt főből álló csapatunk éjt nappallá téve dolgozik ezen."

Kommentek

  • 2010.08.05 13:01:02nyuszihusi

    Mannah: ha jól értem, azért vagy dühös mert akartál volna hozzá járni, de túl drága. Ezért már szar az egész és büdös kurva?

  • 2010.08.05 13:43:10Vénuszi nő

    2010.08.05 13:32:14Mannah

    Nem ezzel van a baj, mert sok átlag nő, sőt csúnyák és kövérek is járnak az óráira.
    A workshopjai nagyon drágák és semmit nem adnak.
    almácska nagyon okosnak érzi magát hirtelen. Kérheted almácska napi bölcseleteit is.
    Azt senki nem vitatja, hogy nagyon jól táncol, tehetséges, mert azzal a szalaggal a levegőben csak a profik tudnak bánni.
    DE ne játsszuk túl az agyunkat. Neki havonta több millió megmarad a tánciskoláiból, nem tud repjegyet fizetni magának? Az ő hobbiját miért más szponzorálja, amikor van rá pénze?
    A gyerek sportfoglalkozására nincs pénzt, azt szponzorálják, ne őt.

    Az a baj vele, hogy hirtelenjében nagyon okosnak képzeli magát és túljátssza a szerepét. Nekem ezért nem szimpatikus.

  • 2010.08.05 14:02:35wannabe a wannabe

    na mi van, itt mindenkinek az faj hogy a szomszed fuje zoldebb??

  • 2010.08.05 14:27:03aranyanyám

    hát a miénknél biztosan nem, mer egy darab kertje sincs neki se HAHAHA

  • 2010.08.05 14:41:51laptopppp

    Pirner az a pornós csaj??? láttam pucéran már ujságban gondolom itt is meztelenül tekereg a rudon. ez karrier??

  • 2010.08.05 15:39:37mégegyhozzászóló

    Mannah te vagy egy komplexusos no vagy, vagy egy komplexusos ferfi, de h valami nagy bajod van, az tuti. Ezek az iszonyat gyenge ervek, csak azt tudod hajtogatni, h budos k..va, hat talan pont ennyire futja a korlatolt agyadbol. Amugy berlettel 1500 ft egy ora, ahol edzo foglalkozik veled, majd nezz korul pl kondizni mennyiert lehet edzovel egyutt, vagy akar teniszezni tanulni, squasholni....stb. Szivesen megfinansziroznek neked nehany orat, h kiprobald, nem kell szettarni a labad, se vegignyalni a rudat, pusztan az erodre es kitartasodra van szukseg, bar erosen ketlem, h neked ilyen van. Az ilyen hianyozni szokott a gerinccel egyutt. Nagy pofa viszont jutott rendesen...

  • 2010.08.05 15:59:44Mannah

    mégegyhozzászóló
    Nem kell védeni Ginger Jones-t, tündérkém, 12 éve aktívan sportolok (műkorcsolya) és még soha nem kellett egy szál bugyiban, vagy melltartóban fellépnem, és tudod miért? Mert EZ EGY SPORT. Ellentétben azzal, amit ez a nő művel, halál beképzelt pofával próbálja eladni ezt a szart úgy, mintha egyenrangú lenne a többi sporttal. A műkorcsolya sem egy olcsó sportág, pláne, hogy a kori majdnemhogy "fogyó eszköz", de az edzőink nem a lehúzásra mennek, ellentétben pirnerrel, aki a díjszabásával próbálja ezt mondhatni "elitté" tenni.

  • 2010.08.05 16:03:06Mannah

    mégegyhozzászóló
    Egyébként egy korábbi pirneres cikknél is jött néhány rúdtáncvédő, de hidd el, nem kellene ezt a tevékenységet ilyen aktívan védeni, ha tényleg mentes lenne a meglévő asszociációktól (mi szerint bugyi+melltartó kombónak a rúdon - vagy otthon, vagy 18+ bárokban a helye, ahova az összes rúdtáncos való), ill. pirner is tudná hol a helye ebben a dologban.

  • 2010.08.05 16:28:02mégegyhozzászóló

    Csak epp azt nem szeretem, mikor osszekeveri a jonep a ket dolgot. Van egy show-tanc, ahol lehet kiegeszito elem a rud, de max arra, h fallikus szimbolumkent szerepeljen, es ha lattal valaha ilyet filmben, barhol, akkor tudod, h barmely mezei emberke kepes megcsinalni, h korbemegy a rudnal, kitolja a feneket, meg kozosulo mozdulatokat tesz elotte. A rudtanc mint sport, (mert en is tizensok eve sportolok, megis erre vetemedtem, es szerintem edzes, eronlet, ugyesseg szempontjabol nevezheto annak)teljesen masrol szol, nem is neveznem tancnak, inkabb akrobatikanak. Egy ilyen edzesen senki nem bugyiban es melltartoban illegeti magat, a polo es a rovidnadrag boven megteszi, es ha probaltal mar fentmaradni egy rudon, rajossz, h a hosszu ruhazat nem tul praktikus.
    Szoval nem kene ezt vmi ribanckepzovel osszekeverni, egy lannyal sem talalkoztam edzesen, aki utana futna az ejszakaba. Ertelmes, normalis, hetkoznapi csajok, akik ki akartak probalni valami ujat, es sztem tok jo, h csinalnak valamit, es nem otthon szetfolynak a tv elott. Duhito, h egyesek a korlatolt hozzaallasukkal elveszik netan a kedvuket.
    Pirnerrol meg annyit, h sztem nem gaz, h inkabb ebbe oli az idejet es energiajat, mintha egy olcso pornofilmben tarna szet a combjait

  • 2010.08.05 16:33:07mégegyhozzászóló

    Jah, Mannah, amugy meg akkor rajottem, h ez a baj veled, h mukorcsolyazol. Majd vegezz kozvelemenykutatast, h azt hanyan tartjak SPORT-nak, plane igy csupa nagybetuvel. Meg azert a korisokra sem jellemzo a mindent takaro garbo es bo hosszunadrag.....

  • 2010.08.05 16:50:53KajsaBlack

    Nem értem, hogy egyesek miért vannak így felháborodva, kereslet-kínálat van, annyiba kerülnek az órái, amennyit még kifizetnek a "diákok". Én magánórára jártam hozzá, mert egy konkrét kis előadással készültem a párom szülinapjára és pozitívan csalódtam Almában mert nagyon kedves és jóindulatú, nem mellesleg profi oktató...

  • 2010.08.05 17:03:02mégegyhozzászóló

    jah, igen. ezt el is felejtettem. Alapvetoen az iskola minden oktatoja nagyon rendben van. Felkeszultek, lelkesek, es tobb eves sportmulttal jottek, szoval le tudnak bonyolitani pl ugy egy bemelegitest, h ott minden a helyen legyen, ami nem mondhato el barmely fitnessedzorol sem manapsag...

  • 2010.08.05 17:10:01lillush

    Nem tök mindegy mennyit kér el!?
    Akkor is a pornóból él és annak sallangjaiból,
    aki a testéből él az kurva tök midegy hogy mivel és hogy hányan mennek át rajta kamera előtt vagy kamera nélkül egy luxushelyen bármilyen versenynek hivva!

    Volt pár filmje amit nem tgadhat le nézd meg csak a fejét!!!!

  • 2010.08.05 17:16:42rovarszárny

    Kedves mégegyhozzászóló:
    Pirner Alma - habár előéletét nem ismerem - illetve attól függően, hogy jóindulatú, vagy sem, kutyából szalonnát szeretne itt csinálni Magyarországon. Nem hiszem, hogy a rúdtáncnak bárminemű nemzetközi megmérettetésen helye van, és abból a szempontból pedig Mannahval értek egyet, hogy a rúdtánc otthonra, illetve sztriptízbárókba való, akármilyen profin csinálja az illető, vagy éppen csak vonaglik, nem számít.
    "ribancok, kurvák, pornósok, playmate-ek, stb.-k" és még hozzátenném, hogy azok, akiknek valami bajuk van a testükkel.
    A műkorcsolya pedig SPORT. Nem hasonlít a hosszútávfutáshoz, kosárlabdához, de ezek szerint akkor nem sport a szertorna, a RSG, a szinkronúszás, hasonlók?

  • 2010.08.05 19:43:18el rico

    t. mégegyhozzászoló!

    Ha jobban utána néznél Pirner is olcsó pornófilmekben tárta szét a lábát (egyedül is, lánnyal is,fiuval is). ja és kovi oldalán (luxx video-n) ugyanugy fennt még ma is mint pornósztár.Csak ő kinőtte magát ebből és ebbe kezdett benne.az tény h sikeres lett...

  • 2010.08.05 20:53:39ИIGGЗЯ

    Almácska akkor sem sportoló, bár hallottam már olyat hogy a szex fogyaszt, de attól még nem lesz sport valami :)
    Állítólag a cigi is fogyaszt, és az sem sport. :)
    Az hogy Almácska és Mészáros Dóri kinyalják egymást vidáman az az ő dolguk, de nehogymá' ezért ez legyen az etalon! :)

  • 2010.08.05 22:19:53Cory76

    Ezt a cikket sem olvastam végig:)

    Sport, világbajnok...

    Na, kire gondoltam???

    PIRNER ALMA

    Kiöregedett, új életet kezd.

    :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))

  • 2010.08.06 10:09:45mégegyhozzászóló

    Egyetlen pillanatig sem tagadtam, h Alma pornozott, en csaazt mondtam, h szerintem nem gaz, h helyette most valami ertelmesebbel tolti az idejet. Nem mellesleg a pornohoz, de szerintem egy sztriptizbarhoz is tulsagosan izmos, es arra sztem nincs igazan igeny. Oszinten szolva magasrol teszek ra, h mit csinalt regen, az legyen az o dolga, amit most csinal, azt szerintem jol csinalja, jo oktatokat szedett ossze, es egyere tobben tartanak igenyt erre a mozgasformara. Megegyszer mondanam az egvilagon semmi koze az ilyen tipusu oraknak se a szexhez, se a meztelenkedeshez, se a pornohoz, sem a kurvalkodashoz, sem a vonaglashoz, eroelemeket kell vegrehajtani. En tancnak sem tartom.
    Ami meg a mukorcsolyat illeti, imadom, es en is sportnak tartom, csak kerdezzetek meg nehany himnemut, h mi a velemenye rola. Ugyanigy annak tartom a tornat, az RSG-t is, (foleg mert ezeket is uztem :))meg a szinkronuszast is. De azert vegyuk eszre, h egy mukorcsolyazo is egy szal semmiben korcsolyazik, es egy kurben annyiszor tarja szet a labat, ahanyszor mi a rudon soha :)
    H sportnak tartjatok-e v barhol annak tartjak-e, nem kulonosebben erdekel. Ero kell hozza, ugyesseg, kitartas, gyakorlas, es remek izomlazakat okoz. Nekem ez belefer a sport kategoriaba. A szkeptikusaknak, eloiteleteseknek tenyleg azt javaslom, h nezzenek meg egy orat, vagy a jutyubon a tavalyi vilagbajnok, Felix produkciojat. Nem hinnem, h barmely playmate vagy pornoszineszno, kurva,... es tovabbi altalatok felsorolt kategoria utana csinalna, vagy akar csak igenye lenne ra.

  • 2010.08.06 13:18:21Cory76

    Nekem a jutyub nem jön be:)

    elgépeltem valamit???

    :))))))))))))))

  • 2010.08.06 13:22:00Cory76

    "A sport, az nem csak testnevelés, hanem a léleknek is a legerõteljesebb és legnemesebb nevelõ eszköze. A sport fogalma azonban nem tévesztendõ össze a puszta testi ügyességgel, a rekordhajhászással, a nyereségvadászással és a primadonnáskodásokkal. Az utóbbiaknak nemcsak, hogy a sporthoz semmi közük, de a sportnak egyenesen ellenségei. A sport elsõsorban szellemi fogalom."

    Ezt egy Szent-Györgyi Albert nevű emberke mondta 1930-ban egy elõadásában.

  • 2010.08.06 17:32:39mégegyhozzászóló

    tja, kár, h Albert bácsi sosem sportolt... :)

CímkékCímkék

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés