Jáksó László paparazzizza a paparazzikat

2010. augusztus 10., kedd 12:43
Lefotóztatta a hétvégén Jáksó László azokat, akik róla készítettek lesifotós képeket, egyelőre persze csak azért, mert jó szórakozás volt, de azt mondja, akár kiállítást is csinálna a képekből. A műsorvezető hangsúlyozta, nem bosszút állt, csak szórakoztatónak találta a helyzetet.

Kaptunk egy képes feljelentőt Jáksó Lászlóról, amint a hétvégén egy hölgy társaságában rozét iszik, meg eszik mellé egy kis zsíroskenyeret valahol a Balatonnál. Nem sokkal később jelentkezett a feljelentés tárgya, Jáksó László, hogy van egy remek fotósorozata azokról, akik aznap lefotózták őket.

Róka fogta csuka, csuka fogta róka. Meg ki őrzi az őrzőket, meg a meta előtag. Ilyen hangzatos dolgokat idéz meg a műsorvezető szokatlan ötlete, ami lehet, hogy komolyabb lesz, mint egy egydélutános program. Jáksó azt mondja, akár kiállítást is szervezne, ha elég kép jönne össze az őt fényképezőkből.

"Füreden kóstolgattuk a borokat és közben azt láttuk, hogy mindenhonnan fényképeznek, néhányan kifejezetten titokban. Nem zavar a dolog, én is tudom, hogy amit csinálok, az pont ezzel jár, csak vicces ötletnek tűnt, hogy mi meg azokat fotózzuk, akik bennünket fotóznak. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy a vörös hajú lány volt a feljelentős kép készítője, de ő egy darabig mellettünk állt, úgy, hogy a telefonja a babakocsira volt támasztva és hallatszott, hogy oda sem nézve exponál, mint valami titkos ügynök. Mi meg ettünk közben. Ha ő volt, akkor őt is puszilom és mindenki mást is, akikkel összeálltunk a képekhez - nagyobb bajom ne legyen, mint hogy fotóznak, roppant megtisztelő. Azt hiszem, megtartom ezt a szokást és mondjuk egy év
múlva kiállítást rendezek azokból az arcokból, ahogy rám merednek az utcán az emberek, illetve lefotózom azokat, akik lefotóznak" - mesélte Jáksó a Velvetnek.

A dologban semmi rossz sincs, de a médialéttől kicsit paranoiássá lett Jáksó László hangsúlyozta, hülyülésről volt szó, és nem arról, hogy őt egy pillanatig is bosszantotta volna, hogy fényképezik a fövenyen.

Kommentek

  • 2010.08.10 12:57:48Dynojet

    Mi abban a jó, hogy valaki egy képen akar szerepelni az ilyen zéró, mondvacsinált önjelölt "sztárocskákkal" ?????!!! Sosem értettem....

  • 2010.08.10 13:13:33Kukori és Kotkoda

    Kirakja iwiw-re a parasztja. Aztán büszke lesz rá.

  • 2010.08.10 13:14:39ZöPö (inda)

    paparazzi = többes szám (-> "paparazzik" = bullshit)

    egyes szám = paparazzo

    Szívesen, nincs mit.

  • 2010.08.10 13:23:48Proctor

    parasztazzi :)

  • 2010.08.10 13:33:07Maffer

    Én nem pazarolnám a tárhelyet Jáksóra...

  • 2010.08.10 13:36:56Illumination

    De azért a cikket elolvastad.

  • 2010.08.10 13:50:26Medencefűtés

    Ubiszezon :)

  • 2010.08.10 14:17:56sztárvendég

    Jáksó pff!

  • 2010.08.10 14:18:39Ficak

    Ez aztán a hír!

    Egy hülye celeb zsíroskenyeret zabál, a másik hülye (de nem celeb)pedig lefotozza, a harmadik hülye posztot ír, a negyedik hülye kommentálja.

    Asszem ez egy jele a jelenlegi társadalom pusztulásának.

  • 2010.08.10 14:28:07WoodrowWilson

    2010.08.10 13:14:39ZöPö (inda)

    Nagyon eltévedtél, mi itt magyarul beszélünk, nem olaszul. Vagy esetleg feltételezhetem rólad, hogy a fólia egyesszámának is a fóliumot használod?

  • 2010.08.10 14:33:05popsilyuk édes ízei

    Úgy beverném Norbi hátsójába, hogy Rékuc is rákapna!

  • 2010.08.10 14:45:05pityipalkó

    Mindíg is voltak és lesznek olyanok,akik valami miatt híres/hírhedt emberekért rajongtak.Ha valaki nekiállna celebfingot árulni,azt is vennék.Aztán cserélgetnék Tüncike szemöldökéből 2 szál = 1 stampedli Norbi fing. És így tovább...

  • 2010.08.10 14:49:28pityipalkó

    Akik ezeket a Velvet híreket olvassuk és kommentáljuk ,már mindannyian fertőzve vagyunk a HÜLYESÉGTŐL.
    De a FŐHÜLYE a cikket írja.

  • 2010.08.10 14:51:46algi

    Miért vannak kikockázva az arcok?

  • 2010.08.10 15:07:52popsilyuk édes ízei

    Úgy beverném Norbi hátsójába, hogy Rékuc is rákapna!

  • 2010.08.10 15:14:24Kolompár Szándokán

    ZöPö Nyelvész -e vagy? Vagy csak beugatós -e a fajtád? Esetleg okoskodol -e csak? Most őszintén, ki nem fossa le hogy van egyes számban meg többes számban? Amúgy a cikkíró nevezhetné lesifotósnak is. Mindkettőtök kapja be. :P

  • 2010.08.10 15:17:56Kolompár Szándokán

    Ficak, neked is beszólok akkor: A társadalom hanyatlását akkor jelentené ez a cikk, ha teljes mértékben ki tudná zárni azt, hogy elolvass más, értelmes cikket is. Mivel ebben semmi sem akadályoz meg, ezért az amit írtál, (ahogy ZöPö nyelvészprofesszorunk mondaná) bullshit.

  • 2010.08.10 15:34:47Egyetemi docens

    Sunáznám!

  • 2010.08.10 15:35:17csi szi

    Jaj de béna ez az önreklám.

  • 2010.08.10 15:48:45Kísérletinyúl

    ez jó ötlet! hajrá Laci ;)
    csak így lehet lerázni a kullancsokat
    esetleg vehetnél egy vizipisztolyt és lőhetnéd is őket...


    amúgy meg ha hiszitek,ha nem,Jáksó élőben mérhetetlenül jobban néz ki,mint képeken vagy tv-ben
    hát nem túl fotogén,na,van ilyen :)

  • 2010.08.10 15:57:16Lúdtalp

    Még ennél is van lejjebb: pl. én megnéztem a képeket.

  • 2010.08.10 16:05:29El Argentino

    Minek pazarolni képet Lacikára?

  • 2010.08.10 16:21:14Hegyirablo

    Egyeseknek az a legnagyobb élményük, sikerük egész életükben, hogy lefotóztak egy úgynevezett hírességet.

    Boldogok a lelki szegények.

  • 2010.08.10 16:38:00Zigomer Trubahin

    ZöPö, szal a "paparazzi" többes szám? Akkor nyilván az alábbi mondatok is teljesen frankók szerinted:

    "Nem szeretem ezeket a paparazzit..."

    "Ezek ugyanazok a paparazzi, akik Britney villantását kapták le a múltkor..."

    "Mondd meg ezeknek a paparazzinak, hogy menjenek a kurva anyjukba..."

  • 2010.08.10 16:52:19turif

    Nagy arc a jáksó, csak kicsit degenerált.

  • 2010.08.10 17:01:29WoodrowWilson

    2010.08.10 15:59:10Quentin vagyok, Montargis-ból

    Paparazzo lehet az egyesszám, de akkor a többesszám paparazzók. De ha a paparazzit vettük át, akkor lesz paparazzik is. Na látod ez az, amivel esetleg lehetne védeni a nyelvet (na nem mintha rászorulna, ahogy Zigomer Trubahin kolléga is rámutatott, de ha valaki annyira kötelességének érzi). Mert ez teszi magyarrá, nem a szókészlet. Ezért nem lesz a büdös életben a paparazzónak a paparazzi a többesszáma a magyar nyelvben.

  • 2010.08.10 17:03:40szovirag

    Zigomer Trubahin: bocs, en is nyelvesz vagyok. Magyarul ugy kellene mondani tobbesszamban, hogy paparazzok. Lehet, hogy nem fontos, de igy a helyes.

  • 2010.08.10 17:19:31Zigomer Trubahin

    Szóvirág, a "többes szám" nem egy szó. Nem vagy nyelvész. Ennyit erről. (Egyébként is elbeszélsz mellettem.)

  • 2010.08.10 19:19:35Maxigáz

    Ha ez a Jáksó nem lenne ki kéne találni.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés