horoszkóp

Nyomulásra készül az év Playmate-je

2010.09.26. 21:34
A év Playmate-jének választott, 24 éves Daniludisz Nikolett igyekszik kihasználni a cím nyújtotta lehetőségeket, de közben eredeti szakmájától, a kozmetikustól sem szeretne igazán elszakadni. A klasszikus Playmate-ekhez képest nincs szilikonmelle, és nem is tervezi a közeljövőben, hogy bármit is változtasson a testén.

"Nekem ez az egész most még nagyon új. Elsősorban holnap lesz a fotózás, azon először legyünk túl, utána picit pihenni szeretnék, legalább egy napot, és utána majd meglátjuk. De fontos élni az adódó fotózásokkal, rendezvényekre járni. Majd kialakul" - mondta a Velvetnek nem sokkal csütörtök esti megválasztása után az év Playmate-je, Daniludisz Nikolett a frissen elnyert címről.

Az alig húszperces műsorra a Playboy új felfedezettje  szerint nagyon sokat készültek, ezért eléggé elfáradt a nagy eseményre. Reggel elpróbálták a két színpadon megtett kört, aztán délután is, közben valamikor még a nyuszifüle is leesett. Szóval sűrű volt a program, ráadásul a másnapi fotózás miatt nem is engedhette el magát.

Daniludisz abba a sorba állt be, ahol többek között Metzker Viki, Dundika, Bódi Sylvi is megtalálható, de mint mondta, nem akar senkire sem hasonlítani. "Nincsenek ilyen terveim, hogy én most valakinek a nyomdokaiba lépjek. Én egy külön személyiség vagyok, egy új lány. A szépségiparban dolgozom, kozmetikus vagyok egyébként, úgyhogy szeretném tovább csinálni a munkámat. Legalábbis megpróbálni. Nem tudom, mennyire lesz majd összeegyeztethető a kettő" - mesélte. Később azért hozzátette, hogy Metzker Vikit, az előző nyertest nagyon aranyosnak tartja.

A 24 éves budapesti lány nem tartozik az álszerények közé, elmondta, számított rá, hogy ő lehet a befutó. "Éreztem, hogy esélyes vagyok, ilyen ötbe, négybe gondoltam magamat, de amikor kimondták, hogy a Kata a második, akkor mondtam magamban, hogy "Úristen, ne! Na neeem!", remegett a kezem, lábam, nagyon boldog voltam" - mondta.

Ahhoz, hogy ki tudja használni a címmel járó nyilvánosságot muszáj sokat szerepelnie, amivel tisztában is van. A dolgot nagyjából úgy foglalta össze, hogy "nyomulni, nyomulni kell", meg mosolyogva tűrni az embert körülvevő tömeget. "Az alap, hogy jó képet kell vágni ahhoz, hogy az emberrel fotózkodjanak az eseményeken. Aki elindul egy ilyen versenyen, annak tisztában kell lennie ezzel" - fejtette ki Daniludisz, akinek saját bevallása szerint azért hozzá kell szoknia a címmel járó éjszakázáshoz, de örömmel áll a feladat elébe.

Mivel nem az a klasszikus Playmate-alkat, többen is kérdezték tőle, hogy miért nem egy hagyományos szépségversenyre jelentkezett, de azt mondja, őt ez a társaság vonzotta, a lányokra kíváncsi volt, jobban bejön neki az, hogy ez a verseny kicsit lazább, jobban pörgő, mint a többi.

"A lányokkal jó volt a viszony. Nem volt rivalizálás, meg nem volt hajtépés sem. Még akkor sem, amikor még sokan voltunk, végig jó volt a hangulat. Amikor kimondták, hogy én vagyok az első, akkor mondtam is magamnak, hogy "Úristen, a lányok meg fognak őrülni, hogy én nyertem!". De nem volt végül semmi. Nekem igaziak a cicijeim, azért is gondoltam, hogy nagy lesz majd a meglepetés. Nem is szándékozom megcsináltatni a mellemet. Egyelőre mást sem. Jól érzem magam így a bőrömben. Lehet, hogy majd az idő múlásával úgy alakul, hogy meg akarom csináltatni, mondjuk szülés után, de egyelőre nem" - foglalta össze a viszonyát a többi versenyzővel, meg a mellével.