horoszkóp

Doszpot Péter: a félretájékoztatás befolyásolja a rendőrség megítélését

bry
2010.09.27. 11:32
A volt rendőrt legutóbb Zámbó Jimmy halála kapcsán halhattuk megszólalni, bár a nyomozáshoz nem volt köze. Az exnyomozó szerint az ügyben a rendőrök nem hibáztak, és nem érti, miért 10 év után jutott Hulé Éva eszébe megváltoztatni a vallomását. Doszpot Péter szerint az emberek tájékoztatását át kéne gondolni, mivel rossz érzést kelthet a rendőrséggel szemben, ha egy bűncselekményről kitalált dolgokat írnak a lapok.

Doszpot Péter az utóbbi időben már kevés nyilvános szereplést vállal, nemrég ikerlányai születése kapcsán nyilatkozott, legutóbb pedig Zámbó Jimmy halála kapcsán szedte elő a bulvársajtó. A volt rendőr nem vett részt a nyomozásban, így nem tudott mit hozzátenni a váratlanul újabb vallomást tevő Hulé Éva történetéhez, ugyanakkor szerinte nem sok esély lesz arra, hogy bármi új dolog kiderüljön.

Nem tudom, miért 10 év után jutott eszébe

„Tíz évvel ezelőtti ügyről van szó, nem tudom, még mit lehetne találni. A rendőrségi nyomozás kideríti, vannak-e még adatok. Ragaszkodni fognak a tanúvallomásokhoz és az akkori szakértői véleményekhez, és ez majd eldönti, hogy érdemes volt-e újrakezdeni a nyomozást” – nyilatkozta a Velvetnek Doszpot Péter, aki szerint nincs szó arról, hogy ebben az ügyben a rendőrök bármit is rosszul csináltak volna. „Nem tudom, miért 10 év után jutott eszébe, mond-e a tanúvallomásában olyanokat, amik perdöntőek lehet, vagy ami egy nyomozást eldönthet, azt kétlem” – fejtette ki véleményét az exzsaru, hozzátéve, nem látta Hulé Éva vallomását.

Kattintson a képekért!

Az ügy kapcsán megkérdeztük, visszamenne-e hivatásos rendőrnek, esetleg politikusnak, Doszpot kijelentette, már egyik pályára sem kíván visszatérni. „Politikusnak nem mennék vissza, és nem is szeretek rá visszaemlékezni. Már rendőrnek sem mennék vissza, mert azt gondolom, már kiöregedtem most már abból a világból, amikor rendőr voltam vagy rendőr szerettem volna lenni. Nem tudom, hogy tudnék-e normálisan vezetni, bár biztosan” – mondta a saját őrző-védő cégét irányító Doszpot, aki szerint a rendőrök munkájának megítélését jelentősen befolyásolják a nyomozásokról a sajtóban megjelenő hírek.

Doszpot Péter szerint ha a lapok kitalációkra, hallomásokra építenek, a nyilvánosság egyáltalán nem tesz jót. „Az emberek tájékoztatását nagyon meg kellene gondolni, mert ez rossz irányba is el tudja vinni a nyomozás megítélését. Nyilván tud befolyásolni, és rossz érzést kelteni a rendőrséggel, az ügyészséggel, a bírósággal szemben. Hozzátéve természetesen, ha olyan hibákat csinál a rendőrség, amiket meg kell írni, akkor azt meg kell írni. Nem kitalálni dolgokat, és azokat tényként leírni. Elég sokszor lehet látni a mai magyar sajtóban, hogy ez történik” – fejtette ki.

Valaki leírta és dübörgött

Arra a kérdésre, szerinte segítene-e a helyzeten, ha ismét lenne egy olyan rendőr, aki beszélne a média képviselővel, kifejtette, szerinte mindenképpen jó lenne, ha lenne valaki, aki érdekesebb a sajtó számára egy szóvivőnél, és érdekes, amit mond. Még akkor is, ha esetleg nem csak jó dolgokról hallunk tőle. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, ennek megvalósítására a jelenlegi rendőri vezetésnek volna lehetősége.

Doszpot Péter elmondta, bár a sajtó sok esetben elrugaszkodik a valóságtól egy-egy nyomozás kapcsán, neki sosem volt baja senkivel, még annak ellenére, hogy a ráragasztott sztárzsaru jelzőért sosem rajongott. „Valaki kitalálta, leírta és dübörgött. Nem nagyon tudtam vele mit kezdeni, de azt gondoltam, sosem voltak sztárallűrjeim” – mesélte Doszpot. „Nincsenek rossz érzéseim. Hála istennek szeretett ember voltam a sajtó részéről, nem jelentek meg cikis cikkek, nem jöttek utánam, nem vájkáltak a magánéletemben. Megmaradt egy kulturált együttműködés a mai napig” – tette hozzá.

Kattintson a képekért!

Bár akkor ez az ismertség nem tett jót a szakmai pályafutásának, most már hasznára válik, hogy könnyen felismerik. „Egyszerűbb bármilyen tárgyalásra elmenni, az ember felhív valakit, akkor tudja, ki az a Doszpot Péter. Hála istennek azt veszem észre, hogy még tudja. Keveset szerepelek, de még mindig egészen ismert vagyok ahhoz, hogy nem kell túljátszanom ezt a dolgot” – elemezte a pozitív dolgokat, melyekbe beletartozik az is, hogy cégénél a saját ura.

Nem jó, ha egy vezető azt hiszi, mindenhez ért

„Ez egy kényelmes megoldás, mert itt az ember szeretné létrehozni a legjobbat, és azt gondolja, mindig a legjobb dolgokat csinálja. Egy ilyen cégnél is vannak olyan szakemberek, akiknek a véleményére hallgatni kell, és ezek az emberek maguknak építik ki és csinálják meg azokat az üzletágakat, amelyekben dolgoznak. Az embernek nem marad más, mint irányítani és segíteni, hogy ez jól működjön.”

Doszpot a vezetői tapasztalatai alapján kifejtette, szerinte a rendőrségnek is így kellett volna működnie. „Mindig azt mondtam, az nagyon rossz, ha egy rendőrségi vezető azt gondolja magáról, hogy mindenhez ért, és ha a rendőrséget lopáshoz, betöréshez hívták, akkor fantasztikus tudással rendelkezett. Sok olyan rendőri vezető volt, aki ezt a tudást megspékelte azzal, hogy úgy viselkedett, mint egy nagyszülő, és a magánéletben is példát kell statuálnia, és mindenkinek úgy kell élnie, ahogy ő” – mondta el véleményét, hozzátéve, szerinte a rendőrségen belül több változás is történt, és modern rendőrséggé válhat a szervezet.