Az Elite Model Look nyertesének az a célja, hogy megmutathassa magát és a kisugárzását. A gyereklány korábban zsoké akart lenni, aztán beszippantotta a kifutók világa. Hajdú Nikolett egészségesen táplálkozik, sportol és Milánóban él. Kajdi Csaba szerint van benne modellpotencia.

Kajdi Csaba – Mihalik Enikő ügynöke – szerint Hajdú Nikolettnek nemcsak a teste, de a személyisége is adott egy sikeres modellkarrierhez. Ezért elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy az Elite Model Look nyertese milyen személyiségjegyekkel rendelkezik, azaz milyen tulajdonságok szükségesek egy jó kezdethez. „Hát, szerintem egy jó személyiség vagyok, mert nagyon szeretem a modellkedést, és tényleg nagyon akarom ezt. A barátnőimmel is jól kijövök, sokat szoktunk nevetgélni, megyünk moziba, megyünk ide, megyünk oda, megyünk vásárolgatni, mindenhova.”

Naponta csinálok kétszáz-háromszáz felülést

Bár Hajdú Nikolett még csak tizennégy éves, már most pontosan tudja, hogyan sanyargatják magukat a modellek azért, hogy alakjuk kifutóképes lehessen. "Mikor Milánóban voltam, hallottam, hogy sok lány csak a gyümölcsöknek a levelét eszi meg, húst egyáltalán nem esznek, a tésztaféléket is messziről elkerülik. Leveleket, zöldséget esznek vagy rendesen étkeznek, aztán hányatják magukat. Én nem ilyen vagyok, este tízkor is szoktam enni. Persze ahhoz, hogy ezt megtehessem, sokat sportolok. Szoktam lovagolni, mert apunak vannak lovai, meg úszni is járok, futópadon futok, meg naponta csinálok kétszáz-háromszáz felülést” – mondta a siófoki születésű modell.

Hajdú Nikolett kezét egyelőre nem engedik el szülei, édesanyja minden válogatásra elkíséri, és megvédi, amikor szükséges. A modell egyébként azt reméli, hogy a sanghaji döntőn felfedezik, ezért is nevezett be erre a versenyre. Bár kiskorában még úgy gondolta, zsoké lesz, tervét viszonylag korán, nyolcévesen módosította, amikortól már úgy gondolta, inkább modellkedne. Mint kiderült, múltja is van már a szakmában, hiszen szerepelt már egy genovai hajshow-ban, illetve a La Repubblica nevű olasz újság is közölt róla pár fotót. „Csináltam egy színes karkötő reklámot is, és nagy öröm volt látni, hogy a lányok hordják is őket” – mondta Hajdú, aki egyébként Milánóban él, és nem akarja a tanulást feláldozni a munka oltárán. „Az motivál, hogy a világ legjobb kifutóin lépkedjek, a legjobb márkák ruháit hordhassam, és megmutathassam magam, hogy én is létezek, és kisugárzásom van, hogy elbűvöljek mindenkit” – zárta a beszélgetést a modell ezzel a gondolattal.