Vonzónak és érdekesnek, de közben túl harsánynak, nyüzsgőnek és pörgősnek, vagyis soknak tartja a Jóban Rosszban színésznőjét Édesnégyes-beli választottja, így nem is tudja, lesz-e barátságnál több a kapcsolatból. Várhegyi Péter szerepjátékként élte meg a forgatásokat. Ennek megfelelően, ha kellett, keresztbe tett a többi szereplőnek, szívta a vérüket, de persze csak a felvétel ideje alatt. A forgatáson kívül ugyanis jól kijöttek egymással, mert nem láttak bele többet annál, mint ami már a címben is szerepel: randishow.

„Nagyon érdekes nő, rettentően összetett személyiség, vonzó, de nagyon furcsa. Nem tudom hova tenni, egyszerűen néha nem tudom eldönteni, hogy önmagát adja vagy szerepet játszik” – véleményezte a Velvetnek a Jóban Rosszban színésznőjét Várhegyi Péter, akit az a megtiszteltetés ért, hogy őt választotta Cseke Katinka az eheti Édesnégyesben. A 32 éves dísznövénytermesztő azután jelentkezett a műsorba, hogy az egyik ismerőse felhívta a figyelmét a lehetőségre.

Cseke Katinka jó társaság

„Ez egy nagyon hirtelen ötlet volt, pár nappal a forgatás előtt csöppentem bele az egészbe. Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet arra, hogy próbára tehetném a szerencsémet, kísérletet tehetnék Katinka meghódítására. Korábban láttam őt félig civilként egy műsorban, ami után úgy éreztem, olyan mentalitása van, ami miatt szívesen eltöltenék vele egy órát. Jó társaságnak gondoltam, és miután jött ez a lehetőség, úgy gondoltam, jelentkezem.”

Várhegyi Péternek a forgatás után sem változott a véleménye az utóbbi időben tizenöt kiló felesleget leadó Cseke Katinkáról, továbbra is jó társaságnak tartja, és bár vannak közös tulajdonságaik, nem biztos benne, hogy fel tudná vele venni a ritmust. „Mind a ketten szeretünk kajálni, ő is szeret jókat beszélgetni, és szerintem az életvitelünk is hasonló, ő sem fekszik le nyolckor aludni. Jó fej, van humora és szeret kötözködni – ez mind közös bennünk. Ugyanakkor talán nyüzsgősebb nálam, néha túl harsány, túl pörgős.”

Szerepjátéknak fogták fel

A hetekkel ezelőtti forgatás óta többször Várhegyi többször is beszélt és találkozott a sorozatszínésznővel, bulizni is voltak együtt, ám a férfi még mindig nem tudja, lesz-e ebből kapcsolat. Már csak azért sem, mert nem tudná elfogadni, hogy - a színpadon vagy a kamerák előtt - Cseke Katinka minden este beleszeret színészpartnerébe. „Nem tudnám tolerálni, mert én egy embernek adom az érzéseket egy kapcsolatban. Számomra elfogadhatatlan, hogy valaki ugyanazt érezze egy másik férfi iránt.”

A DE-halmazt erősíti az is, hogy Várhegyi sokszor képtelen eldönteni, hogy Cseke tényleg önmagát adja vagy szerepet játszik. „Nekem furcsa volt az, hogy míg mi srácok baráti hangulatban, békében ittunk, ökörködtünk, amikor leállt a kamera, és nem ment tovább a csata, amit elkezdtünk az asztalnál, addig Katinkán többször lehetett érezni, hogy nem állt le, ugyanannál a sztorinál tartott, és nem értette a helyzetet. Végső soron mi ezt szerepjátéknak fogtuk föl, mindenki megértette, hogy adott helyzetekben az volt a feladatunk, hogy szívjuk egymás vérét és keresztbe tegyünk a másiknak. Szerintem rohadt jól is ment. Az adott szitut teljesen át tudtuk élni, miközben felfogtuk, hogy valójában nem kell egymásra haragudnunk” – nyilatkozta Várhegyi, aki gyermektelen férfiként nem biztos benne, hogy megfelelően tudná kezelni Cseke Katinka lányát.