horoszkóp

Többen nem tudtak szavazni Szlovákiából Csonka Andreasra

2010.10.13. 11:18
A szombat esti kiesése óta folyamatosan csörög Csonka Andreas telefonja: a megasztáros lemezének megjelenését már sokan pénzelnék, és sorra kapja a felkéréseket fellépésekre is. Az énekes nem érti, hogy a rengeteg pozitív visszajelzés ellenére miért neki kellett távozni a műsorból, és azt is furcsának találja, hogy több SMS-szavazat nem érkezett célba Szlovákiából. A TV2 úgy nyilatkozott, hogy ha be is érkeztek volna a voksok, az sem változtatott volna a végeredményen.

Varga J. Detti után Csonka Andreasnak kellett távoznia a Megasztárból – a szombat esti második döntő végére a Fivérek és a szlovákiai énekes kapta a legkevesebb szavazatot, a zsűri döntése értelmében pedig az utóbbinak intettek búcsút. Csonka a Velvetnek elmondta, hogy kiesése óta nagyon érdekesen alakulnak a dolgok, nem gondolta volna, hogy ilyen drámai lesz az emberek hozzáállása is.

„Igazságtalanságnak érzik a kiesésem, és a sajnálatukat fejezik ki folyamatosan. Nem szerettek volna kint látni. Én is megdöbbentem, mert azt hittem, van helyem még bent.”

A megasztáros nem tudja hová tenni a döntést. Azóta nagyon sokan keresik telefonon a szakmából is, ő pedig nem tud választ adni arra, hogyan fordulhatott ez elő. Mint mesélte, az előző hetekben a zsűrinek olyan kijelentései voltak, amik biztosítottak arról, hogy van még helye a legjobbak között.

„Friderikusznak a kitörése is – hogy a két kereskedelmi csatornán ne menjen egy időben a Megasztár és az X-faktor - az én produkciómnál volt, és a többiek is őstehetségnek mondtak” – magyarázta az énekes, aki a legutóbbi Juanes szám végére nagyon elfáradt, ezt a zsűri is észrevette, és szóvá is tette. Ráadásul Csonka sem érezte magáénak a La Camisa Negrát. „Fáj a lelkemnek, hogy a korábbi előadásaimat nem vették figyelembe, persze én is hibáztam azzal, hogy elfogadtam ezt a dalt. Természetesen mondhattam volna nemet, hiszen mi is adhatunk opciókat, de úgy gondoltam, ez egy jó kis pörgős dal lesz, és nem igazán gondoltam át, hogy a spanyol szöveg hogy fog érinteni.”

Az énekes elmondta, kiesése után sokan azzal keresték fel Szlovákiából, hogy gond volt az SMS-ekkel, a szavazatokat valamiért nem fogadta el a rendszer. „Azt az információt kaptam a TV2-től, hogy ezek száma elenyésző volt, és a végeredményen nem változtatott volna. Ha ezt állapították meg, én nem tudok mit csinálni. El kell fogadnom, ami van” – magyarázta Csonka, de már cseppet sincs elkeseredve, szombat óta ugyanis folyamatosan csörög a telefonja:

„Nagyon sokan keresnek olyanok is, akik anyagilag szeretnék támogatni a lemezem megjelenését. Lemezkiadókkal még nem tárgyaltam, de már meghívtak pár helyre fellépni, a következő hónapot már végig fogom dolgozni és hamarosan indulnak a Megasztár klubkoncertek is, ahol újra találkozhatom Kökény Attila barátommal és a többi döntőssel . Érzem az utcán, hogy igény van rám, az emberek elérzékenyülve jönnek oda hozzám az utcán – ebből gondolom, hogy ennek nem itt lesz a vége számomra, hanem most kezdődik el csak igazán. Nagyon sok mindent adott nekem ez a műsor: hírnevet, amit most fel tudok használni. Kinyíltak olyan ajtók, amik tíz éve folyamatosan zárva voltak. Így - bár másodikként estem ki - győztesként távozom a Megasztárból."

Koltay Tamás, a TV2 szóvivője a Szlovákiából beérkező érvénytelen szavazatok ügyében úgy nyilatkozott, hogy a szolgáltató tájékoztatása szerint csupán néhány, elenyésző számú szavazat nem ért célba. "Ezek egy része abból adódott, hogy a szavazó elírta a versenyző kódját, más esetekben pedig azért volt sikertelen a szavazás, mert a küldő előfizetése nem, vagy csak korlátozott mértékben engedélyezte az emelt díjas szolgáltatás igénybevételét. Andreas esetében egyébként az sem változtatott volna a végeredményen, ha beérkeznek ezek a voksok" - mondta a Velvetnek.