Dukai Regina hanganyaggal készül David Guettához

2011. január 7., péntek 13:01
A modell-énekesnő nincs megelégedve azzal a számmal, amivel megnyerte a producer-lemezlovas énekversenyét, ezért a személyes találkozásra egy újabb anyaggal készül, amiben megvillanthatja valódi tehetségét. Dukai mai napig küzd az előítélettel, miszerint egy modellnek nem lehet jó hangja, mint mondta, a Velvet sincs a segítségére, ha feszt azt írjuk róla, hogy „a magát énekesnőnek tituláló modell”.

Poénnak indult, győzelem lett a vége – amikor Dukai Regina jelentkezett David Guetta internetes versenyére, nem gondolta volna, hogy első helyen végez. A modell-énekesnő a Music Chanellen olvasta fel a híreket, amikor a producer-lemezlovas felhívására került sor, és a vicc kedvéért ő is felénekelt egy dalt.

„Az egész lényege az volt, hogy nem lehet kijavítani, nem lehet belenyúlni a felvett anyagba, vagyis, hogy mindenki azt mutassa meg, amit tud. Elég nehéz volt felvenni az éneket, mert voltak problémák a stúdióban, például nem hallottam a saját hangomat, csak a zenét. A tesóm három napig azon nevetett, hogy hogyan sikerült a felvétel, mert nem a legjobb formámat nyújtottam - tudtam volna jobban is, egy-két helyen hamis voltam. Nem vagyok elégedett önmagammal, de ennek ellenére valamiért mégis sikerült megnyerni” – mesélte a Velvetnek Dukai, aki a versennyel kapcsolatban még annyit fűzött hozzá, hogy Amerikán kívül mindenhonnan lehetett jelentkezni, és ezt elég sokan meg is tették, bár számokat nem tudott mondani.

„A nyereményem az, hogy elvisznek Guetta valamelyik európai fellépésére, találkozhatok vele személyesen, és fizetik a szállásomat és a repülőjegyet is, plusz egy fő velem tarthat. Jelen pillanatban nincs arról szó, hogy szakmai területen lenne ennek bármiféle folytatása, de az biztos, hogy egy olyan hanganyagot a kezébe fogok adni, amit biztosra tudok, hogy jól sikerült.”

Dukai elmondta, sokan támadják azért, mert modellként énekesi karrierbe kezdett. „Amíg nálatok is azt írják le, hogy 'a magát énekesnőnek tituláló modell', addig pesze, hogy meg kell küzdenem az előítéletekkel.” Mindemellett ironikusan hangsúlyozta, a Velvet a szíve csücske. (Mi meg naná, hogy elhisszük – a szerk)  „Most is az van, hogy biztos nem azért nyertem meg ezt a versenyt, mert jó hangom van, hanem, mert benne voltam a Playboyban" – folytatta Dukai. „Megmondom őszintén, egyre kevésbé érdekel, mert egyre több helyen tudom megmutatni, hogy valójában mit tudok, illetve egyre több olyan ember ismer el, akinek a véleménye számomra fontos. Úgysem fogok mindig mindenkinek tetszeni.”

08-dukairegina

A modell életében a legfontosabb vonal az ének. Mint mondta, nem feltétlenül a fellépésekről van szó, hanem arról, hogy például a fürdőszobában vagy az autóban, bánatában vagy épp örömében ki tudja énekelni az érzéseit. „A legideálisabb munka számomra az lenne, ha egy szinkronstúdióban mesefilmeknek a betétdalát énekelném, mert ott nem az a lényeg, hogy ki hogy néz ki, hanem ott tényleg csak a hang számít. Mindemellett imádom a Music Channelben a munkát, mert nagyon jó a csapat és ez is egy olyan dolog, amiben fejlődhetek. Nem is munka ez, hanem szinte szórakozás. Nem szeretnék választani sem, mert mindig azt csinálom, amit szeretek – pont azért csinálom –, persze emiatt is sokan támadnak. Mivel a médiában több helyen próbálkozom, szúrja az emberek szemét, de az vesse rám az első követ, aki nem csinálná ugyanezt.”

Kommentek

  • 2011.01.07 13:44:03stil

    egy klasszikust idézve:

    "A macska muzikálisabban vernyákol dugás közben, mint ez."

  • 2011.01.07 13:44:49Lizababa1123

    Nekem szimpi ez a lány. Nem a botrányaival van tele a sajtó.
    A felvételből én azt szűröm le, hogy végre ékes bizonyíték lett arra, hogy mennyire rákevernek az énekre a zenével amivel elfedik a nem megfelelő hangokat - és itt ugye nem tudtak. Hallottam én már Beyoncet is a' capela...hát nem olyan mint a videókban. Szóval szerintem nincs ezzel gond és kívánom, hogy sikeres legyen.

  • 2011.01.07 13:45:12Sziklaöklű Dzsó

    A fingás is egyfajta "hanganyag", így rendben vagyunk..

  • 2011.01.07 13:46:33x0n3

    Szerintem pl sokkal jobb, mint amit Wolf Kati produkált az X-Faktorban... Van még mit csiszolni rajta, de úgysem élőben szoktak énekelni, a stúdióban meg ezt a pár hamis hangot simán ki lehet tisztázni. :)

  • 2011.01.07 13:46:48Illumination

    Igazi Guetta szint, neki teljesen jó lesz. De azért nyugtassatok meg hogy az alsó képen lévő "nő" nem ő?

  • 2011.01.07 13:49:46repattila

    Tehát az, hogy Dukainak nincs hangja számodra azt bizonyítja, hogy másnak sincs hangja?

  • 2011.01.07 13:50:58tris

    pedig nincs hangja.

    viszont tényleg szép nő

  • 2011.01.07 13:51:50tris

    de akkor miért nem jelentkezik az x faktorba? Ha van hangja akkor bejut az biztos - ha nincs akkor az nagy égés

  • 2011.01.07 13:52:41magyar ember teli szájjal

    Jujjj. Az Adobe nem jött ki a hangra is valamilyen szoftverrel még? Viszont a balta álla szexi, úgyhogy mehet deep throatozni Hollandba.

  • 2011.01.07 13:54:15tris

    minden a szexről szól, szóval regi tudod miért sikerült nyerned... ez annyira egyértelmű

  • 2011.01.07 13:57:22Athos

    Ha Király L Norbi énekelhet, akkor ez a csirke is...

  • 2011.01.07 13:58:38csillámpóni

    Kár, hogy amit Regina tud, az a nemzetközi szórakoztatóipar vonatkoztatási rendszerében semmi. Helye sincs. Háttéremebernek gyenge és képzetlen, primadonnának meg halvány, és túlkoros ahhoz, hogy megérje valami igazán eladhatóvá felépíteni.
    De egy traktorgyári céges buli karaoke-versenyén minimum második hely. Simán. Plusz ha kitanulja az agronómiát, azzal Pécsett interperszonális bölcsészdoktor lehet.
    Szóval igazán azért nem érti az ember, hogy minek kívánkozna máshová?

  • 2011.01.07 14:00:25Athos

    Mondjuk az tény, hogy jobb a teste, mint a hangja, de idővel ez változni fog... ;)

  • 2011.01.07 14:04:26mostmar_kicsit_unom

    én már többször hallottam énekelni karaoke-klubbokban, és egyáltalán nem kiemelkedő a hangja. számtalan csinos és jól éneklő lány van ott, ő kb. a disney-dalokban ki is merül :)

  • 2011.01.07 14:04:27tris

    csillámpóni

    ez igaz.

  • 2011.01.07 14:04:56Hahovirag

    Húúúúúú.........bameg......mennyire szar hangja van. Ő ténylegazt hiszi, hogy jó a hangja???? Ja, bocsi. Biztos azért hallom kritikán alulinak, mert a Playboy-ban szerepelt. Ha nem fényképezték volna, tuti gyönyörűnek hallanám.
    Ennél már csak nekem van szörnyűbb hangom. :)

  • 2011.01.07 14:07:43kifli

    lá lá lufilá(b)

  • 2011.01.07 14:08:29lillush

    isten adta tehetség de maradjon inkáb Dubainál!
    Ott tudja csak igazán kamatoztatni a tehetségét.

  • 2011.01.07 14:08:53pampalina

    nő létemre mondom, nagyon jó ez a csaj!
    több műsorban láttam már, nagyon szimpatikus. nem harsány, mint a kedves kolleginái, egyáltalán nem tűnt butának és nagyon kedves.
    (szándékosan nem néztem még meg a fenti videót).
    mindenesetre nekem tetszik, hogy nem azzal van tele az újság róla, hogy éppen melyik pénzeszsákkal tartatja el magát, sőt még azt sem olvastam, hogy munkanélküli segélyért folyamodott volna...

  • 2011.01.07 14:11:46Dövan

    suna+
    ennyi.
    nem több.

  • 2011.01.07 14:12:25tibszi

    kövezzetek meg, de nekem ez a nő k*rvára nem jön be... alakra fain, de a feje smink nélkül olyan kiélt mintha 20 éve Szibériában dolgozna egy bányában!

  • 2011.01.07 14:13:13Toyota

    2011.01.07 13:46:33x0n3
    Szerintem pl sokkal jobb, mint amit Wolf Kati produkált az X-Faktorban...


    ez rossz viccnek se jó. reginának gyenge, vékony hangja van. jól néz ki, dekoratív de tehetségtelen "énekes".

  • 2011.01.07 14:14:25Dövan

    David Guettán zenéje viszont sunázó. Nettó orgazmus.

  • 2011.01.07 14:14:50Hahovirag

    2011.01.07 14:08:53pampalina

    Itt csak az énekhangjáról (mu-ha-ha) van szó, nem az egyéb érdemeiről és kinézetéről. Azért érdemes meghallgatni a videót, biztos nem felejted el egyhamar. Vagy igen??? :)

  • 2011.01.07 14:14:57Dövan

    +nak a+

  • 2011.01.07 14:19:02Gaben006

    Guetta meleg szal nem hinném h sunázni akarja xD

  • 2011.01.07 14:24:37kakaósbögre

    javasolnám hogy valami síkosítóval készüljön. valaki(k) a stábból megcsinálják az összes testnyílását.

  • 2011.01.07 14:25:59munkamacskák gazdija

    Ezeknek a nyulacskáknak a seggük mutogatása hozza meg az ismertséget.
    Maradjanak is meg az altesti tehetségnél.

    Oszt, hogyé adja?

  • 2011.01.07 14:29:12deflorator

    Nem kell mindjárt Horváth Charlie-hoz hasonlítani, mert akkor persze, hogy rossz hangja van. Király Norbit viszont mérföldekkel lekörözi... :D

  • 2011.01.07 14:33:36Rebelde

    nem csodálom, hogy új zenével megy

  • 2011.01.07 14:33:40Helmut von Offenburg

    1.52-től kb. tíz másodpercig teljesen hibásan jönnek át a hangok. Alapvetően jól indul, még azt mondom hogy kellemes a hangszíne is, de sajnos még egy ilyen könnyű nótához is énektanár kéne neki. Pl. a helyes levegővétel elsajátításához. Ezért lehet érezni hogy elfárad a dal közepétől és nincs már benne kraft. Egy szakember segítségével és sok gyakorlással azonban előbbre juthatna.
    A kinézet az egy dolog, bár a színpadra egy ilyen mutatós csaj kell ehhez a zenéhez.

  • 2011.01.07 14:35:41Lizababa1123

    repattila Te engem kérdeztél? Mert nem túl egyértelmű...
    Ha nem, akkor hagyjuk.
    Ha igen, akkor a válaszom az ami először. Itt egy nyersen felénekelt anyagról van szó és igen azt gondolom, hogyha erre rákeverik a Guetta dalt és még javítanak rajta itt ott, akkor elmegy egy ilyen dalban. Azt gondolom nem tévedek ha azt mondom, hogy kevesünknek adatott meg az, hogy egyes dalok előadóit halljuk csak úgy nyersen, tehát fogalmunk sincs, rajtuk mennyit javítottak mire elénk kerültek a számok.
    Nem kiemelkedő amit énekelt, de számomra nem is a szólandó kategória, szeretnék én így énekelni :-)
    És mivel önmagában a lány szimpi - ahogy írták is többen, nem a csilliárdos pasik oldalán történő pózolásaival van tele a sajt - így én nem hurrogom le. És azt gondolom akik megteszik azok 90%-a nem tud így énekelni.

  • 2011.01.07 14:39:04EXLEXMAN

    2011.01.07 14:33:40Helmut von Offenburg: Mindenben igazad van! Ez a lány, mutogassa magát, de ne énekeljen! Borzalmas 1.52'-től! Ez a lány beteg ha azt hiszi ez hang! Agyára ment a magamutogatás!

  • 2011.01.07 14:42:58Bary_62

    Gyerekek! Kár itt ölni egymást, hogy van hangja vagy nincs. A piac majd eldönti. Öljön bele valaki némi kp-t., adják ki lemezen, és lássuk mennyire fogy. (szerintem bukta...)

  • 2011.01.07 14:43:52Alhazred

    azért kíváncsi lennék, hogy egy ehhez hasonló, kozmetikázatlan felvételen mit produkál bármelyik világstár, mielőtt a té kommentelők sárba gyaláznák a csajt.

  • 2011.01.07 14:46:51megint

    Szörnyű, viszont egy számát ismerem, ott jól énekel, nyilván nagy szerepe van ebben a technikának is. Viszont nagyon szép csaj, és még agya is van, ami ritka a celeb csajok között.

  • 2011.01.07 14:49:20tris

    aszondja "világstár"

    :-)

  • 2011.01.07 14:50:11tris

    biztos elütés volt, de tetszett :)

  • 2011.01.07 14:50:22travelnyuszi

    Hangja van, csak tüdővel nem bírja. Lesz ez még jobb is, hiszen ha minden igaz, képezi magát. És azt se felejtsük el, hogy egyben énekelte fel, és egyáltalán nem nyúltak hozzá. Szerintem becsülendő a hozzáállása, és korrekten megmondja a véleményét. Nem kell mindig mindenkit lehurrogni, egyre fárasztóbb a kommenteket olvasni, egyre több a rosszindulatú ember, aki véleménykifejtés helyett inkább csak azért írogat, hogy kieressze a fáradt gőzt és feszültséget.

  • 2011.01.07 14:56:43travelnyuszi

    [link]

  • 2011.01.07 14:57:57zsofi04

    Uram isten!még a hideg is kirázott!!!!!!!!!!!Ennek már a legelejétől szar a hangja!És még ez meri magát énekes nőnek nevezni?Hát ilyen hangom még nekem is van!Akkor én is énekes vagyok?Szerintem nem,de ezek után már lehet.

  • 2011.01.07 14:58:37bruu

    Regi biztos vagy benne, hogy nem ehhez a kliphez kerestek szereplőt? ide illenél, na jó csak szódával
    [link]

  • 2011.01.07 14:58:39démoniangyal

    Én is csipázom ezt a csajt!
    Nincs benne nagyképűség,sem túlzott feltűnési viszketegség.Irígylésreméltó külseje van és nekem tetszik a hangja is,bárki,bármit ír!Hallotam már én is élőben énekelni és nagyon pozitív csalódás volt.De mivel mindíg,minden viszonyítás kérdése-egyértelmű,hogy nem hasonlíthatom,mondjuk,Celine Dion-hoz...

  • 2011.01.07 15:02:05TemplarOmega

    a magát énekesnőnek tituláló modell

    A magát modellnek tituláló goldminer...

  • 2011.01.07 15:03:07Grincs Úr

    Kedves Regina, fyi hadd mutassam meg neked, hogy mit nevezünk jó hangnak:

    [link]

    Szólj majd, ha már ilyen szinten megy az éneklés; addig ugyanis teljesen fölösleges ország-világnak és saját magadnak is bizonygatni, hogy milyen tehetséges vagy.

  • 2011.01.07 15:03:39spiderpig

    @démoniangyal
    jogos :) Nekem is szimpatikus,
    Viszont ez a dal nagyon ótvar, ha valami igazi profi előadónak a versenye lett volna, nem nyerte volna meg, azonban Guetta szint..

  • 2011.01.07 15:11:43pause

    hangja van,csak élet nincs a hangjában
    ja és kuuurvahamis

  • 2011.01.07 15:16:24zsofi04

    Megnyerte a versenyt,gratula neki.De ezzel a produkcióval ugyan azon a szinten van mint a bikicsunáj!Én mind a kettőt küldeném Guettához egy egy hang anyaggal!!!!!!

  • 2011.01.07 15:18:39Kandabula

    A monakói hercegnő is kísérletezett. Neki sem jött be.

  • 2011.01.07 15:18:47Rodzservóterz

    Aláznám baszás közben.

  • 2011.01.07 15:19:15cveki

    Regina hangszíne jó (bár kétségkívül hamis az ének). A stúdiómunka ócska, ezt a lányt már hallottam elragadóan is énekelni... ugyanakkor elfeledik a kommentelők, hogy A "GETTA" féle parasztvakításhoz ez a hang talán még túl jó is. Kár hogy Reginánk ebbe az irányba próbálkozik zenei téren, hozzá valami más stílus jobban kapcsolható lenne (Pl egy zongorás kíséret).Namidegy, ezért nem fogom kevésbbé kedvelni.

  • 2011.01.07 15:25:50kisMarcsi

    Na ez a tömény borzalom... Belehallgattam a videóba, de nem bírtam végig... Szerintem jobban áll neki a modellkedés, oda nem kell semmiféle tudás! :D Esküszöm nincs bennem rosszindulat! :D

  • 2011.01.07 15:36:42Sasyyy

    kinek van ilyen bot füle????? mi ez a latex óver,jeeee-ee-eee???? Hamis fos az egész,istenem ez nyerte meg a versenyt????? sikerült ismét lejáratni egész magyarországot...gratulálok

  • 2011.01.07 15:39:01Sasyyy

    hjeeeee eeee eeeee:-D tiszta szánalom:)

  • 2011.01.07 15:39:28DitavonTeese

    Nem 1.50-nél, hanem már 00:36-nál csusszan. Aztán újra és újra a magasabb hangoknál.1:50 után már neki is éreznie kellett volna, hogy újra kell venni az anyagot. Elég gáz, ha már a laikusok is érzik, hogy hol a baj.

  • 2011.01.07 15:41:53INSIDER

    Három kérdésem volna:

    1. Ha Ő nyerte meg a versenyt, milyen kappanhangúak indulhattak ezen az esemény?

    2. Miről, vagy honnan kellene ismernem Reginácskát? Kurvára nem mond semmit a neve?

    3. Ki a f@szom az a David Guetta? Valami menő DJ, esetleg sportriporter, szakács?

    Maradok tisztelettel!

  • 2011.01.07 15:42:31INSIDER

    eseményen.....bocsi

  • 2011.01.07 15:44:06démoniangyal

    Képzeljétek már hozzá a zenei aláfestést!Teljesen másképp jönne le az egész.És nem akarok meggyőzni senkit sem arról,hogy mennyire jó hangja van Reginának,de ez a zenei alap követel többet?Biztos,hogy nem...És talán emlékszik vki a vacsicstában v. a halatortában(tököm tudja melyikben volt)zongora kísérettel adott elő egy dalt,ami szerintem gyönyörű volt.

  • 2011.01.07 15:48:03átlátó

    Szerintem a Regina és én, vagyis mi így együtt, a halálba keresnénk magunkat pénzügyileg az edirnei kamionparkolóban. De már Szófia közelében is csapatnánk az üzletet, szerintem már ott is jól mutatnánk mi ketten, az Edina és én. (Fukszot elvből nem hordok, ahogy 10 óra előtt még államügyekben se mernek zavarni.)És Vespa robogóval mennénk rodázni.

  • 2011.01.07 15:48:30Celeb Rita

    Puncika maradjon a képernyőn, a hangja meg majdnem elfogadható, house gecizéshez, sok effect után, jóó lesz ez! lol

  • 2011.01.07 15:50:08kyskalacs .

    regina szerintem ne bolygasd az éneklést. borzasztó hangod van. az ember falra mászik töle. hidd el.
    inkább modellkedj, mert szép vagy.

  • 2011.01.07 15:56:30Dorian

    Szép csaj és szimpatikus. De a hangja borzasztó. 2:00 után pánikszerűen kapcsoltam ki a lejátszást.

  • 2011.01.07 15:56:41zZz

    Hát, azért ennél rosszabbra számítottam. Van hangja valamennyi, de hallhatóan képzetlen.

  • 2011.01.07 16:00:10zoone

    Pont olyan, mit egy reszeg unokahug, aki keszulodes kozben rikoltozik a furdoszobaban.

  • 2011.01.07 16:00:55adofizeto

    hát ti kész vagytok, ez egész jó!

    nem mondom, csuszkál néha a hangja 2.00 után, de van egy tökjó alapanyag, amit minden gépi felturbozás nélkül hallunk!!!

    A legtöbb élvonalbeli énekes nem tud ennél sokkal többet!!!

    (namondjuk kevés ma a jó popénekesnő, élőben talán Ágnes(vanilla), Zséda és Oláh Ibolya hoztak világszinvonalbeli produkciót, a többi pedig csak a futottak még kategóriába fért bele...)

    aszondom HAJRÁ Regina!
    ... amugy meg vessétek rám az összes dunakavicsot!

  • 2011.01.07 16:01:09TemplarOmega

    A nyereményem az, hogy elvisznek Guetta valamelyik európai fellépésére, találkozhatok vele személyesen, és fizetik a szállásomat és a repülőjegyet is, plusz egy fő velem tarthat.”


    Ezt nem reklámoznám, vagy ennyi egyszerű volnék?

  • 2011.01.07 16:14:31vakond32

    Ez tényleg borzalom volt, de ha valaki rákeres a youtube-on, ott nagyon szépen énekel,hát igen a stúdió csodákra képes.

  • 2011.01.07 16:15:09Els

    1. meghallgattam. ha ezzel nyert, milyen volt a többi??
    2. szép, meg kedves de szegénynek a lábai... Nem értem miért vesz fel a szoknyát.

  • 2011.01.07 16:16:32Alapvető Emberi Jog

    Aki Dubaiozik, annak az anyja is ott készült.

    Lehet, hogy Regina is faxszopó, de ő legalább papíron is nő.
    Igaz, kedves név nélküli kommentelők?
    Persze szidni csak név nélkül, őstermelőktől...

    B@rmok...

  • 2011.01.07 16:20:36erexkiss

    Dukai Reginának egyáltalán nincs jó hangja, és semmivel nem érdemelte ki hogy közismert legyen itthon, modell szakmában, éneklésben vagy bármi másban. Az utcán találok egyből 5 olyan lányt aki szebb nála, karakteresebb és jobban is énekel.

  • 2011.01.07 16:21:47bgp

    Az alsó képtől megálltam a fejlődésben. Miért nem szénbányásznak ment?
    De akkor meg ki van a felső képen?

  • 2011.01.07 16:30:25shitgun2

    Bazmeg, mindig, mindenki, aki indult valami versenyen, csak poénból jelentkezett, illetve a barátját/barátnőjét kísérte el. Most már én is elkísérek valakit, a francba.

  • 2011.01.07 16:49:55Kelly és a szexi dög

    Nálam is befutó lenne, nyaralni-koncertre is elvinném...

  • 2011.01.07 16:55:46Auguszta:)

    Azért nyer mert a Facebook-on 20ezer ismerőse van,majd ebből 9ezren meghallgatták így az első helyre került!
    Mivel ez egy amatőr verseny a többiek nem egy huszonezres rajongótáborral indultak,ezáltal esélyük se volt!
    Nekem szimpatikus ez a lány,szép is nagyon,de olyanra sikeredett ez a dal mintha valami szenvedő sirály rikácsolna segítségért!Szegény párát megszabadíthatta volna valaki a szenvedéseitől!
    Most igazán bebizonyította,hogy jobb ő modellnek vagy minek!

  • 2011.01.07 17:01:26eeyeore71

    T Alhazred! Probald meghallgatni Kiri Te Kanawat, Tokody Ilonat, esetleg a hangjaval kuszkodo Domingot. Na Ok a vilagsztarok. Igaz, Ok nem tudjak mi a hamis hang es a playback. Minek vitatkozni a rossz vagy a rosszabb hangrol. Akikrol irtok, ugatjak az eneklest. Sok huho semmiert...

  • 2011.01.07 17:01:55fingerbangs

    nem szép de legalább olyan olcsó kinézete van

  • 2011.01.07 17:04:37MarcoCasagrande

    Azért az eredeti nóta legalább ennyire siralmasan hamis. De a hangját számítógéppel olyanra faragják, amilyenre kell és kész. A lány viszont szép és legalább értelmesen nyilatkozik. És a kiejtése sem volt gáz.

  • 2011.01.07 17:05:00Kiss me im black

    Nagyon gagyi , 10 sec után kinyomtam ,akkora trágyát hamis ,nyávogás ...

  • 2011.01.07 17:08:17ajuci

    Szerintem semmi gáz nincs ezzel a csajjal, a hangja sem rossz, ahhoz képest, hogy nyersen énekelte fel a dalt. Miért jó mindig b*tatni valakit, ezt sose fogom megérteni.

  • 2011.01.07 17:14:29venszivar

    ajuci ! Mert b..zni s b..ztatni is NAGYON jó s ha jó,akkor csináljuk.Mivel elég jó a csaj,így én is b..ztatnám!De túl válogatós.....

  • 2011.01.07 17:25:51Cs.M.

    Hát igen, karaokinak annak jó. De minek minden csöcsösnek énekelni? Miért nem megy el inkább dolgozni? Péel?

  • 2011.01.07 17:49:00venszivar

    Cs.M. Ugyan,MIT ??Itt már csak a kúrvák vannak többen mint a "táncosok,énekesek".Pl.a VV-ben EGY NINCS,ki termelő munkát végezne!Dolgozni?AZ mi? Hogyan kell,kellene azt csinálni.......?

  • 2011.01.07 17:53:44nyuszihusi

    sokkal rosszabra számítottam, nem rossz ez. a refrén elég hamis, de ennyi egy jó buliban bepiálva úgysem tünne föl, a cd-re meg úgyis feljavítják.
    de ha belegondolok hogy erre az alapra egy karaoke bárban mit produkálhatnak.. biztos gyengébbet.

  • 2011.01.07 18:00:05prinzi

    ez meg mi???

    wi latex over...ijjjeee-jeee

    cú nájgt...cú nájgt ;)))

  • 2011.01.07 18:03:00Csacska macska

    Gyerekek, ennek a lánynak jó hangja van, csak nem tudja uralni és ezért nem elég erőteljes, ám de legalább baromi hamis...:)))De ezt mintha ő nem hallaná...Nekem fordítva van, abszolút hallásom van, szar hangom, és sajnos mindig hallom, ha hamisan énekelek:))
    Szerintem ha énektanárhoz járna akkor egész jót lehetne kihozni belőle....meg hát mutatós is a kicsike.
    És meg kell védenem, szórakozóhelyen összefutottam már vele, alig sminkben is helyes volt és abszolút nem feltűnősködött, sőt.

  • 2011.01.07 18:24:28lobster thermidor

    ÁPDÉT...!

    Most érkezett a hír helyesbítése:

    Nem Dukai hangja fogta meg Guettát, hanem Dukai fogta meg Guetta farkát...

  • 2011.01.07 18:27:53Acapulco

    Kedves Regina!

    Tóth Tibinek igaza volt, amikor azt állította, hogy gengszterek macája vagy.

    Képes voltál összeállni egy kisebbségi KEMÉNY BŰNÖZŐVEL ! Büszkén mutogattad a lakását, mert ugye nem számít, hogy bűnöző, csak az, hogy tele van lóvéval.

    Ezzel, akkor, mindent elmondtál magadról.

    Bár tudom, nálatok a családban sikk a lopás-csalás, a bátyád is a sitten ül drogterjesztésért!

  • 2011.01.07 18:32:03Acapulco

    Egyébként meg a donga, fatörzs lábaiddal te csak szeretnél modell lenni.

    Cseh Annamária valóban modell, te csak maximum modellt állsz 1-2 ostoba lapnak. Ennyi.

  • 2011.01.07 22:20:24queensryche

    4 kommentig bírtam. Ti egyszerűen hülyék vagytok a zenéhez, ilyen egyszerű. Ezt a véleményemet névvel, arccal is vállalom.
    A magyar átlag énekes-celeb szintjét BŐVEN megüti. Van fogalmatok róla, hogy a naponta hallott tucatgagyik HANGONKÉNT vannak feljavítva-kifésülve. Ritmustól a hangmagasságig! Hahó, nem a 70-es években vagyunk, ahol élőben tolták fel a blueslemezeket. Elég egy élő felvételt megnézni youtube-on, hogy halljuk, Reginának mind a hangszíne, mind az énektudása bőven megfelel ahhoz, hogy ezzel foglalkozhasson. Nyilván van nála száz jobb, de ezer rosszabb is, ezt azért látni kéne....

  • 2011.01.07 22:45:43mysterini

    ERDEKES

  • 2011.01.07 23:30:07nunu1982

    Acapulco, jól látod a helyzetet...

  • 2011.01.08 08:46:12littlered

    Az a gond, hogy már 3 éve is láttam vele egy műsort, hogy ő mennyit képzi a hangját, hogy betörjön. Ha ennyi idő alatt ezt sikerült elérnie technikában, akkor szerintem felejtős. A végére szinte kifullad. Mint én, ha WH-t énekelek a Singstarral :-)

  • 2011.01.08 09:41:17Upuaut

    Ha esetleg a vaginájával énekelne, az talán érdekes lenne.

  • 2011.01.08 15:28:27Hableány

    Hát jobb hangja van mint nekem.
    Viszont sokat csúnyult. Régen szép volt.

  • 2011.01.08 17:55:28diamond11

    Nagyon jó lett szerintem, nagyon szép hangja van így nyersanyagként is!!

  • 2011.01.09 07:34:41Celeb Rita

    Elég kevéske ez a lány, legalábbis hangban és kisugárzásban...

  • 2011.01.10 23:10:49csipkefa

    Legalább az angol kiejtése jó.

CímkékCímkék

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés