horoszkóp

Szabó Mariann eklektikus vegyesfelvágottnak érzi magát

2011.01.10. 08:56
Az X-Faktor döntőse hálás, mindenféle zenét szerez, egyengeti saját útját és bármikor felhívhatja Nagy Ferót.

Szabó Mariann X-Faktor döntőssel a Váltsd valóra című dal klipforgatásán találkoztunk, ahol kissé megfáradtan ücsörgött, mivel már reggel tizenegy óta a zárt és szűkös stúdióban gubbasztott. „Kicsit nehezen viselem a délelőttöket” – mondta, majd elmesélte, hogy az elmúlt időszak igencsak ingergazdag volt a számára, de ez most nem a pihenés időszaka.

Mentorával, Nagy Feróval ha más nem, a közös könyvtárazások összekötik őket, az énekesnő szerint ráadásul igazán egy húron pendülnek, így napi kapcsolatban vannak. „Hát igen, egymásra találtunk, nagyon jó, hogy bármikor felhívhatom, ha valami parám van. Ráadásul egy csomó mindenkit megismertem általa, amiért szintén nagyon hálás vagyok. Itt, ebben a számban meg együtt énekelhetek a Somlóval, meg az igazi nagyokkal, ez szuper.”

Doktor Faktor mindent lát

Szabó Mariann menedzselését egyelőre a Gold Record intézi, de azt nem oszthatja meg velünk, hogy meddig számíthat a faktori útegyengetésre. „Az ajándék menedzserünk szervezi az X-Faktoros koncertturnét. Azért egyengetem én is az utamat, hiszen fellépéseket szervezek, meg próbálgatok már a saját zenekarommal, stúdiózgatok, ilyesmi” – sorolja, és nem felejti el megemlíteni, hogy már a nótáit is írja, amiknek általában angolul jutnak eszébe a szövegei. – „Persze aztán magyar szöveget is írok mindegyikhez, majd a biztonság kedvéért feléneklem mindkét nyelven, aztán eldöntjük, melyik a jobb.”

Szabó Mariann nem akar egyetlen stílusban kiteljesedni, már olyan sokféle módszerrel énekelt és tanult énekelni, hogy most szeretne mindegyik énjéből ízelítőt adni. „Több oldalt mutatok meg magamból, ugyanúgy szeretek funky-s dolgot énekelni, mint progresszívebb zenét, de akár balladákba is belemászok. Az albumom is kicsit eklektikus, vegyesfelvágott lesz, olyan, mint én.”

Nincs korong, nincs sírás

Más énekesekhez hasonlóan ő sem akar albumot kiadni, hiszen abból ma már nem lehet megélni. „Az a tervem - mivel a lemezkiadás már úgyis halott -, hogy elsősorban interneten letölthető albumot szeretnék készíteni, ahonnan dalonként lehet megszerezni a különféle szerzeményeimet, tehát minden dal megtalálhatja majd a saját célközönségét.”