Még maga Gáspár Győző se hitte volna, hogy ő kapja a Bele Való Világ műsorvezetését. Azóta felborult az egész élete, de nem költözött Budapestre az új munka miatt. Kedvence van, de az élő adás alatt igyekszik elfogulatlan maradni. Gigihez fűződő korábbi viszonyáról nem beszél. Ennyi.

Saját maga is meglepődött azon, hogy az RTL klub csapata őt választotta a Való Világ társműsorának, a BeleValó Világnak műsorvezetői posztjára – nyilatkozta a Velvetnek Gáspár Győző. A Cool tévén futó éjszakai adás elnyeréséhez a showman-nek a szokásoknak megfelelően castingon kellett részt vennie, ahol Győzike az esélytelenek magabiztosságával jelent meg:

„Nagyon meglepődtem, mert úgy mentem a válogatásra, hogy úgysem fog sikerülni, elég negatívan álltam a dologhoz. Aztán csak sikerült, és nagyon örültem neki, számomra ez egy nagy lehetőség, hogy tanulhassak. Azóta eltelt egy hónap és valóban nagyon sokat tanultam a szerkesztőktől, úgy érzem, sokat fejlődtem. Ez egy teljesen más világ, mint amiben eddig benne voltam, a Győzike showban. Igazából nem is tudom, miért pont rám esett a választás. Végignéztem a castingot, tőlem sokkal profibb, nagyobb múlttal rendelkező műsorvezetők is voltak” – mesélte Gáspár, aki a Való Világ kezdete óta naponta ingázik Salgótarján és Budapest között.

„Ha vége a műsornak, megyek haza, alszom, majd reggel viszem a gyerekeket iskolába. Sajnos nagyon kemény, de megéri harcolni, mert nagyon szeretem csinálni. Remélem, májusig, a műsor befejezéséig nagyon profi leszek. Mindig is ezt szerettem volna csinálni és örülök annak, hogy ez így alakult és engem kértek fel.”

A temetkezési vállalkozóból lett műsorvezető elmondta, hogy nagy kedvence a sokszor „szeretlek picúr”-ra részegedő Gombi, úgy véli, egy szédült gyerekről van szó. Hozzátette, mindemellett a műsorban pártatlannak kell maradnia. „Szerintem egyébként Olivér vagy Laci nyeri meg a játékot” - tippelt. „Olivér azért, mert jól taktikázik, Laci pedig nagyon nyugodt és normális, tisztelettudó.”

Korábbi értesülések szerint egyébként a villa egyik lakója, Gigi az a lány, akibe Gáspár korábban nagyon szerelmes volt, és akit annak idején csak Gigiként emlegetett. A témához az egykori roma rapper nem kívánt hozzáfűzni semmit, mint mondta, ennek semmi köze nincs a műsorvezetéshez. „Újság, mindenki azt ír, amit akar, ennyi.”