„Elmentünk vásárolni, vettünk hagymát, krumplit, zöldségeket. Többször elmentem a szalámi előtt, és néztem, hogy mennyibe kerül. Hát, erre nincs pénz, el lehetne tenni – de gyorsabban történt a dolog, mint ahogy így az ember elmondja. Az sem jutott eszembe, hogy ezen vonalkód van” – részletezte a szalámilopás aktusát Bakács Tibor Settenkedő Hajdú Péternek a Frizbi forgatásán. Az interjúért egyébként valóban százezer forintot kapott a kritikus, de nem azért, mert ő kérte, hanem, mert Hajdú felajánlotta. Sőt, Bakács tulajdonképpen egy forintot sem akart elfogadni, de ha már fizetés nélkül maradt, és nincs otthon pénze, ráadásul rá is tukmálták, hát miért ne.
Nem lopni ment, vásárolni
Az újságíró állítja, nem azért ment a hipermarketbe, hogy ellopjon egy rúd szalámit, élettársával tízezer forintból intézték a heti bevásárlást. „A barátnőm nem tudott a dologról, de szerencsére kiáll mellettem” – mondta a Velvetnek Bakács, akit a szalámilopás után először kirúgott, majd egy hónapra felfüggesztett a Klubrádió. Az ítéleten azután enyhítettek, hogy Havas Henrik kiverte a balhét. „Meglepett, hogy az elsők között mondta azt, hogy túlzásnak érzi a kirúgásomat, mert mindig nagyon kritikusan álltunk egymáshoz” – tette hozzá Bakács, akire már a Komédium sem tart igényt, igaz, ők már korábban megváltak tőle.
A lopást a médiatörvény-ellenes tüntetéseket szervező Facebook-csoport alapítói sem nézték jó szemmel, és kivetették maguk közül Bakácsot, így már biztos, hogy nem ő szónokol majd a március 15-i rendezvényen. Hasonlóan csak elvi jelentősége van annak, hogy a Tilos Rádió a lopás után sem határolódott el tőle, a rádió munkatársai ugyanis, köztük Bakács is, önkéntes alapon, fizetés nélkül dolgozik. „Semmiből sem tudunk élni, de most rosszabb a helyzet, mert elvesztettem az állásomat, már az sincs. Az élettársam pszichológus-addiktológus, és havi nyolcvanezret keres. Ő nem tud eltartani” – vázolta helyzetét a kritikus, aki a lopás óta több állásajánlatot is kapott, amire különösen nagy szüksége van, főleg, hogy júniusban ismét apa lesz. „Azért voltam Baki, mert eddig csak lányaim születtek, akik a szellemiséget persze továbbviszik, de a nevet nem. Most azonban fiam lesz, ennek pedig óriási jelentősége van a mi családunkban, ami az 1500-as évekből származik, így most már nem vagyok Baki.”
Akár bulvárlapnál is dolgozna
Bakács egyelőre nem tudja, hogy miből fogja eltartani gyermekét, de bízik benne, hogy addigra talál munkát. „Nem akarok a szégyenemmel dicsekedni, meg ebből karriert építeni, de nagyon vicces, hogy az, aki korábban elutasított, azt mondta, mégiscsak van lehetőség arra, hogy alkalmazzon.” Miután az elmúlt években mindhiába kereste a munkalehetőségeket, már nem válogat, mint mondta, már mindegy, hová, csak írhasson. „Akár egy bulvárlaphoz is elmennék, mert valamiből élni kell. Az mindenképpen egy érdekes pikantériája lenne a dolognak, mert eddig távol is tartottam magam tőle, meg kritizáltam is, de szerintem fontosabb, hogy eltartsam a gyerekeimet" – mondta a Velvetnek az újságíró, aki négy évvel ezelőtt még annyira megvetette a bulvárt, hogy amikor lapunk munkatársa megkereste, felajánlotta, szívesen kerít neki egy jobb állást.
Nem állnak vele szóba a lányai
Bakács Tibor addig is vállalja a tette következményeit, és reménykedik, hogy édesanyja és lányai megbocsátanak neki, volt feleségétől született gyermekei ugyanis nem állnak szóba vele a történtek óta. „Nem is gondoltam arra, hogy mekkora fájdalmat okozok nekik ezzel. Ez a bélyeg már rajtam van, és ezáltal rajtuk is, ami nagyon rossz. Szegényeknek nagyon sok fájdalmat okoztam. Most haragszanak rám, de ez normális, talán segít nekik a harag abban, hogy feldolgozzák a hírt.”
A kritikus úgy érzi, hogy a gyerekein és az édesanyján kívül a társadalom peremén élőknek ártott a legtöbbet, ezért azt tervezi, valamilyen közösségi formában fog vezekelni a tettéért. „A szegényeknek is sokat ártottam ezzel, ezért azon gondolkozom, hogyan vezekelhetnék. Lehet, hogy főzni fogok nekik vagy közmunkát végzek” – mondta Hajdú Péternek Bakács, aki önmagának is be akarja bizonyítani, hogy túl lehet élni azt, amit tett, és nem úgy, hogy mélyebbre süllyed, hanem úgy, hogy vállalja a következményeket. Kollégája, Vágvölgyi B. András megjegyzésére, mely szerint lopott volna inkább csirkefarhátat, Bakács a Velvetnek annyit mondott: „Ne legyünk álságosak, az ember nem csirkefarhátat lop, nem olyan finom, mint a szalámi. Persze, ki kellett volna bírnom nélküle.”
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.



Kommentek
2011.02.10 13:17:03nyüvecske
Sokan lopnak ebben az országban, igen, nosza menjünk mi is lopni a teszkóba, majd mutogassunk a többire. Bravo!
2011.02.10 13:19:26spanyi
Bakáts erre büszke hogy lopott??! és hangoztatja ennek elment az esze!!szégyelnie kellene!!
2011.02.10 13:26:32Murderface
Le kéne vágni a kezét, mint minden tolvajnak.
2011.02.10 13:32:11Orbán nélkül, kizárva őt dönt az EU elit! Szégyen.
Kár volt.
A múlt pénteken befejeződött féléves EU elnökségünk. "35 nap alatt világossá vált, hogy a magyar miniszterelnök súlytalanabb az ágyak alatt megbúvó pormacskánál.
Eleve rosszul kezdődött az elnökség. Strasbourgban nagy nyilvánosság előtt feltörölték Orbánnal a padlót. Lehet szépítgetni, hogy a cseh Klausnak is voltak nehéz percei, meg Berlusconi is kapott hideget meg meleget, de egyikkel sem mertek kiabálni, egyiket sem alázták meg. Csak Orbánt.
Az egyiptomi válsággal kapcsolatban a soros elnök, a magyar miniszterelnök "néma maradt".
Múlt pénteken meg ránk szakadt az ég. Orbán gazdasági programjával szemben, az ő mellőzésével kialakított francia-német program vitte a prímet, és kialakulni látszik az EU elitklubja, amelyhez mi nem tartozunk, és amely a jövő hónapban Berlinben akár Orbán nélkül is tárgyalhat. A tagállamok közt kirobbant viták kezelésére nem Orbánt, hanem az állandó elnököt, a belga Van Rompuyt kérték fel. Külső körre került Magyarország és körön kívülre Orbán véli Európa!
Orbán húzz a fenébe és/vagy a p.csába!
2011.02.10 13:36:05Tita nick
Bakács!
Adok neked minden nap ingyen kolbászt!
Kicsit barna, kicsit büdös, de a tiéd!
2011.02.10 13:37:39vidéki suzukis
Bakács ólálkodó Tibor mosdatási kísérlete szánalmas. Amikor fut a szekér, akkor félre kell rakni szűkebb esztendőkre. Ezt a magát oly műveltnek tartó szoci-"ál"-liberális elvtársak egynémelyike el szokta felejteni. 8 jó évük volt rá (lásd: filozófusok által elkutatott százmilliók), hogy megszedjék magukat.
2011.02.10 13:41:29gpetersz
Hát... ez az egész rém szánalmas. Hajdústól, szalámistól, Bakátsostól, Havasostól.
Behányok.
2011.02.10 13:45:51Tita nick
Stílusosan űgy is mondhatnók, hogy kap tőlem megaszat.
Más. Verseng érte a bulvársajtó. Magyarul: prosti lesz.
2011.02.10 13:46:24Tita nick
megaszart
2011.02.10 13:48:51ironika
100000 Ft = 50 rúd téli szalámi
2011.02.10 13:52:10Tita nick
És foglad imába Bakács- mert imába foglalod általában a mondandód -, hogy szart kapsz, Mert a semminél az is több. Látod én gondolok rád, nem megyek el szó nélkül hányatott sorsod mellett. Még tovább írom, a hányatottról is eszembe jutnak dolgok, amit kaphatnál, de azt nem adok neked, mert azt már meg sem érdemled.
2011.02.10 13:53:52hajjaj
Annyira jó, hogy az itt kommentelők, ítéletet mondók még soha büdös életben nem hibáztak, soha olyan nem csináltak, amit nem szabad.
Ha ezeket valóban ő nyilatkozta, akkor szerintem őszinte, érződik, hogy megbánta, amit tett. Legecizni, ledíszfazoszni, elítélni egy olyan embert, akit nem is ismertek, semmivel sem különb, mit szalámit lopni. És ő legalább megbánta. Ti is kerülhettek szar helyzetbe, kívánom, hogy ne így legyen, de ha igen, jusson eszetekbe Bakács!
2011.02.10 13:55:45alfonZINA
Egy doboz koton pár százból, ezresből megvan.
Egy gyerek felnevelése....
Nem tudom sajnálni ezt az embert. Szánalmas. De az a nő is, aki szül neki.
2011.02.10 13:56:12hajjaj
Amúgy meg nem veszik fel se a gyárba, se a teszkóba, mivel túlképzett.
És arról hallottatok-e már, hogy nem az az ember kövér, kinek sok pénze van kajára? Épp ellenkezőleg. Mivel kevés pénze van, marad a krumpli, zsíros kenyér...stb. Ezek pedig jobban hizlalnak, mint a bélszín.
Kéne használni ám néha a fejben lévő, agynak nevezett szervet is, de csak szart dobálni tudtok!
2011.02.10 13:58:16Tita nick
Hajjaj, de mennyire ösmerjük. Azért foglalkozunk vele. Tudod, szerintem mindannyian követtünk el csínytevéseket életünkben. Általában gyermekként, a buli kedvéért. Aztán megvert minket apánk alaposan, úgyhogy nagyrészt megtanultuk a leckét. De Bakács ott settenkedik a piedesztálon, ő az egyik zászlóvivője a ballibsi eszméknek. Ő az egyik nagy megmondóember, aki kinyilatkoztatja a Teremtést. Mítosz.... volt.
2011.02.10 14:03:39520d Touring
"egy szalámi miatt ez az egész????
Azért vannak jó páran ebben az országban, akik ennél jóval többet lopnka, csalnak. Milliókat, milliárdokat. A mi zsebünkből. Engem ez a szalámi nem érdekel."
Az, hogy most bukott meg, nem biztos, hogy most lopott először. Ez az egyik.
A másik az, hogy mások is lopnak még nem jogosít fel arra, hogy én is lopjak. Baz+ hová fajulna a világ, ha mindenki így gondolkodna. Pár száz faszkalap ember miatt milliók lopnának, mert feljogosítva éreznék magukat, mindenki mindenkitől. Gondolkozz már ember! Hol élsz te?
2011.02.10 14:05:39l.x.
'"menjen el gyarba 3 muszakba melozni. sok helyen van felvetel. es ugy is oda valo."
Csak nehogy szalámigyárba.'
A tescoban mindig lehet éjszakai árufeltöltőként dolgozni. Inszájderként talán szalámi is leakad olykor.
2011.02.10 14:05:57520d Touring
Nem hinném, hogy azért lopott mert éhes volt. Csak rá kell nézni a szétdagadt fejére. A cigit letette már?
2011.02.10 14:06:07Tita nick
És arról hallottatok-e már, hogy nem az az ember kövér, kinek sok pénze van kajára? Épp ellenkezőleg. Mivel kevés pénze van, marad a krumpli, zsíros kenyér...stb. Ezek pedig jobban hizlalnak, mint a bélszín.
Ergo Bakács azért kövér, mert eddig zsíroskenyéren élt. Aha, okosabb lettem a kommentestől. fasza.
2011.02.10 14:12:53Szarospalacsinta
A szalámipolás kipipálva a Bakács-listán
2011.02.10 14:13:41Bogyiszlói
Lopott volna gumit!
2011.02.10 14:15:01szabadfarkas
Az ilyen balfékek miatt nem tudok enni adni a családomnak. Én is lopok szalámit hó végén! Három éhes gyerekszáj várja! Tiszta a lelkiismeretem. De most emiatt a celeb miatt minden szekus ott sasol a szalámiknál! Három napja nem tudtam semmit lopni!
Bakács, miattad éheznek a gyerekeim!
2011.02.10 14:17:08ruky
Demagóg vagyok, de...
'Az újságírás' nem feltétlenül az egyetlen 'munka'... Ha ezzel nem keres eleget, mellette vagy helyette el lehet ám menni mást keresni...
A barna bőrű 'tyúktolvajoktól' sem tudom elfogadni, hogy ha nincs munkája akkor felhatalmazva érzi magát ara, hogy lopjon...
Főleg nem tudom elfogadni egy állítólagos (de szerintem nem is) 'értelmiségitől'
szóval, hajrá magyarország hajrá magyarock ahogy a nagyvezér mondja... irány dolgozni! :-D
2011.02.10 14:20:24hildus2222
Gayatnak igaza van, médiareklám az egész, bár én inkább szégyellném a helyében...
2011.02.10 14:20:29Tita nick
Éedekes dolgokkal lehez pénzhez jutni kicsiny hazánkban:
Kamera előtt kell recskázni, szalámit kell lopni, nagyon hülyének kell lenni, kurvának kell lenni.
Ja. A liberális értékek kellenek.
2011.02.10 14:20:30520d Touring
targoncás, raktáros, rakodómunkás, csomagkezelő, csomagoló, anyagmozgató, "betanított munkás", gondnok, biztonsági őr (BÁRKIT felvesznek) menne ez csak akarni kell. Konkrétan van diplomás biztonsági őr ismerősöm egy autókereskedésnél. Lehet próbálkozni, EL LEHET MENNI DOLGOZNI!
2011.02.10 14:26:04hakapeszibaki
Nem kell őt sajnálni egy rohadt drogos alkoholista szar ember! Csak azt nem értem, hogy egy addiktologus, akinek tudomásom szerint a szenvedélybetegség a szakterülete ezt nem vette észre??? És gyereket szül? Ki ez a vajdasági nő?
2011.02.10 14:27:35Tita nick
hakapeszibaki
Biztos nem az ellensége, akibe behatol. :-)))))))))))
2011.02.10 14:30:48este ráérek
Ilyen dagadt buflák fejjel lopott volna inkább update kekszet.
2011.02.10 14:35:17thybalt
Az ilyen cikkekre való kommentelés arra jó, hogy itt pöfögjön a sok hülye kretén.
2011.02.10 14:35:48since1970
2011.02.10 11:48:38gyilkos fűegér
Hogy te mekkora egy F@SZ vagy!
Biztosan komolyan kérdeztem meg mi, hogy legközelebb ölni fog????
Gondoltam, hogy nem!!!
Egyszerű vagy mint a faék. Elöször tanulj meg a mondatok mögötti tartalmat megérteni, aztán kommenetelj.
2011.02.10 14:37:05Tita nick
Thybalt! Vigyázz Rómeóval. Csúnya történet......
2011.02.10 14:41:03Bergeroth
Ő legalább felvállalja azt amit tett. Ellenben azokkal, akik mindenféle törvényekre hivatkozva, legutóbb a sok ezer milliárdos MNYP vagyont lopták el. Ugye.
2011.02.10 14:41:35gmower
hajjaj:
Mérhetetlenül felháborít ez a fajta hozzáállás! Igenis van ebben az országban rengeteg ember, aki akkor sem lop, ha épp rosszul megy neki, és nemcsak hogy sokan vannak, de valószínűleg jóval többen, mint akik igen. Ha jól olvastam heti bevásárlást intéztek 10 rugóból, és ebbe nem fért bele az inkriminált szalámi, ezért lopta el. Tudod hány embernek jut kevesebb ma Magyarországon ennél heti bevásárlásra? Mind lop szerinted? Vagy otthon eszi a zsíroskenyeret szalámi nélkül, és elvállal még egy másodállást, hogy jobb legyen? Sőt, hogy továbbmennyek megad a gyermekeinek mindent amit tud, majd azután éhezik, és még mindig nem lop? Ebben az országban teccik élni, vagy csak valami elitövezetből hasonszőrű "értelmiségiként" osztja az észt?
Megbánta? Mit? Az első pillanatban eladta a sztorit PÉNZÉRT, ezért nem is nyilatkozott más médiának... Akkor is épp éhes volt?
2011.02.10 14:42:16gmower
hajjaj folyt:
A még meg sem született gyermeke miatt akar dolgozni? Magáért, a barátnőéért nem? Íráson kívül más munka nincs? Ha én nagyon szarul énekelek, és ezért nem alkalmaz senki, akkor jogosan háborgok, lopok szalámit?
Értelmiségiként lealacsonyító bulvárnak dolgozni? Lopni nem az? Lopni azért, hogy rivaldafénybe kerüljek nem az? Értelmiségi?
Nem veszik fel gyárba, mert túlképzett? Melyik országban van ez? Ilyesmivel én sosem találkoztam, pedig régebben sokszor dolgoztam úgynevezett túlképzettként...
Az a kövér, akinek nincs pénze kajálni? Ne tessék a felpuffadt hasú afrikai gyermekeket keverni ezzel az emberrel, nem hasonlítanak. Ha valakinek nincs pénze ételre, az bizony sovány, akinek meg sok van, és hajlamos is rá az pedig kövér, talán nem véletlen, hogy mai korunk népbetegsége ez, nem a középkoré, mint ahogy az sem, hogy bizonyos körökben a kövérség a gazdagság jele.
Végül még hozzátenném, hogy ez az ember vállalkozóként sem fizetett adót, járulékokat, az pedig biztosan nem az éhségtől volt... Egy gerinctelen erkölcsi nulla jónéhány kollégájával egyetemben (pl. az itteni riporter).
2011.02.10 14:42:36Tita nick
Bakácsnak egy munkalehetőség. Fizetek 200000 forintot, ha két rúd szalámival a kezében, meztelenül végégtáncol kordonok közt az Andrássyn.
2011.02.10 14:43:40qweasdyxcqweasdyxc
Érdekes ember ez a Bakács. Néha hallgattam a Klub Rádióban a kocsiban menet közben (...), és fel vagyok háborodva, amiért az ő beszélgetőtársai "Vagesz", megy "Putyu" meg mittudomén.
Nem egy zártkörű klub sörözésén veszek részt, hallgatóként jogom van tudni kiről és kivel beszélget. Vagy azt gondolják, hogy mindenki tudja, ki a "Vagesz"? Most is csak a cikkből sejtem, hogy biztosan ez a farhátas Vágvölgyi...
Egyébként szép kerek gondolatai vannak (akkor is, ha nem értek vele egyet), de a stílusa kiborító. Mint aki bármit megengedhet magának - és hoppá, hol is tartunk?
..szóval az egészet nem hiszem el. Szerintem vagy fogadásból csinálta vagy csak egyszerűen poénból.
"Költőnek a tapasztalat, a szenvedés drága kincs..." (Cseh T.)
2011.02.10 14:47:50Tita nick
Legyen 2000!
2011.02.10 14:51:55Mikrobi
Hehe, nem is jött rosszul ennek a majomnak, hogy lopott:-)
2011.02.10 14:55:05fonseca
biztonsági őrként dolgozom egy multinál és a kollégáim nevében mondhatom, nagyon elegünk van a tolvaj hírességekből! mindegyikük lop, mint a szarka és amikor megkérem szépen, kultúrember módjára, hogy nyissa ki a táskáját, akkor még neki áll feljebb! hogy ilyen tv meg olyan újság! példát kell statuálni! nehogy azt higgyék, nekik mindent lehet!
2011.02.10 14:58:01vastagarcufantomtroll
a feltételes mód akkor is erős!
ha a komcsi bérretegő, zsindexes média segédmunkások "újra" kimoderálják!
egy dolog nyugtat, hogy min. a 3-4xesét keresem és még időm is van komentelni a szarjukon munka időben! feels lovely:)))))
2011.02.10 15:04:50Tibike15
Ma boltban voltam és láttam egy pont olyan téliszalámi rudat, amit ellopot a Bakács. Én is éhes voltam, átfutott az agyamon, hogy ellopom és akkor az überarcú Hajdú nekem is fizetne egy csomó pénzt, hogy elmondjam neki, miért éreztem fontosnak és szükségesnek a lopást és hogy veszek három gombóc fagyit egy szegény gyereknek, hogy vezekeljek.
2011.02.10 15:13:13Tita nick
arról kéne beszélni, mennyire etikus az, hogy pénzt ajánlanak fel egy tolvajnak az interjúért.
Na meg a bérgyilkosnak (hehe) Orbán megölése kapcsán.
2011.02.10 15:13:19Herbie
"Az élettársam pszichológus-addiktológus"
Akkor miért nem kezeli ezt a kleptomán faszt?
2011.02.10 15:13:36Luella Menendez
Nem védeni akarom Baktert, de
1. legalább töredelmesen elmondta, nem kérte ki magának(jó, persze lehet, hogy direkt megy a cirkusz, bulvárheccért)
2. másrészről marha könnyű okoskodni, hogy "akkor dolgozzon mást."
Aki picit is ismeri a munkaerőpiacot, tudja, hogy a kockafejű HR és cégtulajok elképzelésétől jottányit is eltérő embereket egyszerűen fel sem vesznek melózni, mert túlképzett, öreg, fiatal, pályakezdő, alulképzett vagy nem semmirekellő protekciós.
Vagy csak ért ahhoz, amit csinál és nem szeretné a munkát elvégezni gombokért.
Hát, erről ennyit. Ja, és csak annak nem munka az írás, aki még sosem csinálta-jellemzően ilyen hülye műszakisok meg félanalfabéták véleménye ez a hülyeség.
(A bulvárt mondjuk én se tartom értékesnek, de nem mindenki egy kalap alá vehető, aki a szakmában van...)
2011.02.10 15:15:39simon says:
javaslom az SI mertekegyseg bizottsagnak a kovetkezo uj mertekegyseg bevezeteset:
2000 = 1 bakacs. barmibol.
2kilowatt = 1 bakacs
2000 gramm = 1 bakacs
2000 forint = 1 bakacs
a nagybevasarlasos sztori is a kovetkezokeppen nezne ki: "elmentem az asszonnyal a teszkoba hetvegi nagybevasarlasra, de nem volt nalunk tobb, csak 5 bakacs es igy nem tudtam megvenni a szalamit, ami onmagaban is 1 bakacsba kerult. hat elloptam..."
tovabba javaslom a bunteto torvenykonyv modositasat es az 1 bakacs alatti lopasokat, ehseglopaskent nem rendelnek ezentul buntetni.
2011.02.10 15:16:43hunnihurri
hmmmm!!!
Nagy varass barom , a kolbásszal kolbászoló jó lenne látni hogyan zabál a fröcsögő zsidóbérenc.
Ezekkel akar Viktor felemelkedést , a munkatáborokba velük, hogy dolgozzák le a kolbászt.
2011.02.10 15:19:56Herbie
„Azért voltam Baki, mert eddig csak lányaim születtek, akik a szellemiséget persze továbbviszik"
Azt a "szellemiséget" inkább ne, ha kérhetném. Apropó, el vagyok hűlve, hogy vannak emberek, akik Bakácsot műveltnek, meg értelmesnek tartják. Sajnos ki kell ábrándítsam őket: Bakács hihetetlenül ostoba és primitív senkiházi. Egy rohadt tolvaj, semmi több. És döbbenetes, hogy most egyesek sajnálják. 10 ropiért vásároltak be, tehát nem az éhhalál szélén állt szegénykém, de azért megkívánta...no comment.
2011.02.10 15:22:20Joindulat SC
börtönbe a tolvaj celebbel!
2011.02.10 15:24:01Joindulat SC
mégvalami,
ha éhes volnék nem téliszalámit lopnék (és nem egy rúddal)
2011.02.10 15:24:40sprenczl
1.: Amilyen dagadt, azért olyan nagyon nem éhezhet.
2.: aki nem tud megélni 2-300000 nettóból, az nem érdemel szánalmat.
3: Bulvár? Ez egy született "médiageci", amúgy is egy gusztustalan féreg.
2011.02.10 15:27:06MicRoby
Jah 1500-as evekbol, akkor settenkdett be a torokokkel es neveztek el a malactolvajokat bakacsnak..innen a szep hagyomany. Verd is a melled, van mire.
2011.02.10 15:28:40gmower
Luella Menendez:
"1. legalább töredelmesen elmondta", persze miután lebukott, és a rendőrség eljárást indított ellene. Mint a buci, az is hogy bánta a dolgot kisgyerekkel a karján, de csak az után, hogy nem jött be a rákenem barátnőmre és lelépek project, mert még ahhoz is túl részeg volt. Egyébként lehet, hogy az egész csak arra kellett, hogy rivaldafénybe kerüljön, ami viszont már egy kategóriával gusztustalanabb a szalámilopásnál...
2. másrészről marha könnyű okoskodni, hogy "akkor dolgozzon mást."
Én már kétszer váltottam pályát, és nem rokon szakmák között, nem lehetetlen. Ha érzem, hogy egy szakmához nem vagyok elég jó, vagy bár jól csinálom, de nem fizet, akkor lépek. Most már vagy öt éve jól elvagyok, nem is szeretnék változtatni, de ha mondjuk 15 év múlva elkezdek éhezni, akkor biza' megint váltani fogok. Plusz még középiskola és az egyetem mellett is dolgoztam fizikai munkákat, nem futotta belőle szalámira, viszont nem is loptam el.
2011.02.10 15:30:00fonseca
"2011.02.10 15:04:50Tibike15"
na látod, pont erről beszélek! az ilyen hajdú félék miatt lesz tolvaj a rendes emberekből! ma is elkaptam egy kissrácot a hentesárúknál és azt mondta, hogy ő is szerepelni akar a tvben! miért van médiatörvény, ha közben lopásra lehet bujtani az embereket?
2011.02.10 15:32:00Tita nick
Szretünk téged Bakács! Maradj együtt!
2011.02.10 15:34:51Kóser Malac
Segíthetne Fletónak blogot írni, Fletó mindig megbecsülte a jómunkásembereket! :)
2011.02.10 15:39:59Tita nick
Bakácsot börtönbe vetni nem kell félnetek jó lesz!
2011.02.10 15:45:50Kóser Malac
2011.02.10 15:13:36Luella Menendez
"Hát, erről ennyit. Ja, és csak annak nem munka az írás, aki még sosem csinálta-jellemzően ilyen hülye műszakisok meg félanalfabéták véleménye ez a hülyeség."
Hát ja. Csak aki nem tud megélni az írásaiból, annak mégis csak valami mást kéne csinálnia, nem? Elzárták ugyanis bizonyos balos médiáknál az állami csapot...
2011.02.10 16:02:57GMÁTÉ
szoci-libsi érában jó dolga volt, most, hogy kilopták az országot és elhúztak, ő is munka nélkül maradt. Az, hogy újságíró?... Hát
2011.02.10 16:07:59Johnny Tinenbalm
nem olvastam a kommenteket, lehet h már volt, de
NAGYON kemény full alkesz feje van.
amúgy
- lop
- züllik
- nincs rendes munkája
- nem akar vállalni semmilyen munkát ahol tényleg dolgozni kell
- gyereket vállal a semmire
- nem tudja, hogy miből fogja eltartani gyermekét
- kiáll mellette a ballib seggnyaló banda
...akkor most baki fehércigány lett?
2011.02.10 16:12:15LEG X
Pitiáner nullabéla.
2011.02.10 16:18:58simon says:
most, hogy mondod, ha jobban megnezem, nem is olyan feher ez a bakacs gyerek, csak nem a ver dolgozik (helyette)?
2011.02.10 16:39:36Cliff
szanalmas balliber fasz
szalamit lopott, mint az akiket ved, ennek is budos a munka...menjen el a teszkoba pultozni, ha annyire melot akar...
2011.02.10 16:55:09szovirag
Remelem, Bakacs magahoz ter, elkezd dolgozni es normalis eletet elni.
2011.02.10 16:57:04Kóser Malac
Aki nem értené, azért röhögünk Bakácson, mert az utóbbi időben olyan erkölcsi magaslatról osztotta a libsi nézeteit pl. minden héten a Klub rádióban, hogy ahhoz egyszerű halandó fel sem érhetett. Ehhez képest szalámit akart lopni?! Erre mondják a mai fiatalok, hogy: EPIC FAIL! :)))
2011.02.10 17:09:05the angel of the death
Az egész Bakács sztori csak egy story! Megcsinált, kitalált, hazugság az egész, csakhogy a pasi nem színész, ezért a metakommunikációja mindent elárul.
Lásd még:
1-nem volt már a médiában, köztudatban,
2-kell valami szaftos, erre mindenki figyel,
3-ezernyi promó, Hajdú, Havas, Vágvölgyi, Blikk, Bors...stb-stb ír róla,
4-nyilatkozik erre-arra,
5-vélemények az ismerősöktől, szomszédoktól: "jaj szegény"
6-tökéletes alapozás
7-már munkát is kínáltak neki...
8-jaj meg minden munkát elvállalok a születendő gyermekemért, csak írhassak, akár a bulvárba is, meg jaj szegény pszichológus-addiktólugus élettársam csak 80 ezret keres havonta...
-Tibike! -kétkezi munka, szép nagy darab testes ember vagy, napszám, favágás, közmunka...stb -mi is a végzettséged, szakmád?
-és a barátnőd ilyen végzettségekkel csak ennyit keres? -hááát akkor szakamilag igen kevés a kicsike, nagyon sánta ez a történet!
-és néhány hónap múlva megjelenik újra valami celebgagyiszar műsorvezetőjeként és osztja majd a magvas etikai és esztétikai ítéelteit!
-ez is csak egy szar ember.
2011.02.10 17:10:59venszivar
Ennek terhes a nője?Kitől?A rúd szalámitól?
2011.02.10 17:31:51pengusz
1. kérdés: milyen kocsija van?
2. kérdés: hol lakik?
2011.02.10 17:33:04SlafRock
No, így kell profilváltással munkát keresni gerillában!
[link]
2011.02.10 17:36:56fujita
pick viral, vagy?
2011.02.10 17:39:36hamagamondja
Aki ismeri, az tudja, hogy bakàcs baromi okos, olvasott ember, de nem alkalmas semmilyen munkára: egy link szar alak, ezért nem alkalmazza már senki. Napi minimum 2 liter bort iszik, plusz a spangli... Szánalom. A csaja bőven a lánya lehetne, 26 éves.
2011.02.10 17:49:48Hurkagyu
Én tisztelem ezt az embert és csalódott vagyok, hogy idáig süllyedt. Remélem, rendeződik a helyzete és tanul az esetből.
A kis Bakihoz meg gratulálok!
2011.02.10 17:58:14Kelly és a szexi dög
Stohl, Bakács...Ilyenek szerepelnek a média első sorában...
Ennek fényében is felesleges Szalai Annamari?
2011.02.10 18:01:17megint
Már a lopás napján írtam, hogy állrokkantpéternél fog magyarázkodni a következő részben, nyilván megértik egymást, hiszen az egyik lop, a másiknak meg nincs gerince. Havas is kiáll mellette, bár eddig nem tudtam, hogy ő csak balhézik és a főnök már változtatja is a véleményét, nyilván ők is megértik egymást, havas sem fizetett annácskának(a sexért).
2011.02.10 18:59:43atpijkamo
A sittenkedő és az álrokkant. Összeillenek.
2011.02.10 19:32:14hakapeszibaki
hamaganondjanak ruhadtul igaza van!
2011.02.10 19:38:45Hannah
Bakáts egy médiafasz
Hajdú Péter meg egy médiakurva
az egész buziság meg egy újabb roncs ebben a zombi-országban
2011.02.10 19:43:04Mr. Jerkow
Lesz még ebből Jobbik-szóvivő :))) Ha korog a gyomor, van az a pénz! Máris nem olyan elvhű az elvtárs!
2011.02.10 20:00:25Chicken Joe
Ehhez már hozzá sem lehet szólni!
2011.02.10 20:09:34Én lennék terrorista!
Élősködő! Takarodjon dolgozni!
2011.02.10 20:20:44I.puntschu
Hölgyeim/uraim,
tessenek menni lopni! Már a Pityinger is megmonta. Majd teccenek kapni a zsírdisznótól 100,000 ficcset, aztán ihaj, csuhaj, havaj, dubaj, celebritás!
2011.02.10 20:22:42I.puntschu
Édes hajjaj,
10,000 ficcsből telik téliszalámira.
2011.02.10 21:35:04protoplanetáris korong
szánalomra méltó és sajnálatos
2011.02.10 22:41:40margarita viola
Haragszom Bakácsra, mert lejáratta magát, mert lehetőséget adott most sok baromnak, hogy szidja mindazt, amihez neki is köze volt és van.
2011.02.11 01:56:24pruntyike
Az utolsó mondatból: "Az ember nem lop csirkefarhátat" így szólna helyesen: "Az ember nem lop." Pont. Ennyi.
2011.02.11 04:01:18pruntyike
Nem volt szép dolog így lejáratni a Bakács teret...
2011.02.11 07:36:28fec2000
Pápá Bakács. Menjél kubikolni! Az is jó munka. Vagy kapálni napi 10 órát. Megfizetik!
A lopás már örökre hozzád tapadt. Sőt, csak megerősíted azt a vélekedést, hogy a baloldali elit lop. Erről szól a moszkvai ingatlanügy, Sukkoró ... és most már a te neveddel is ezt fogják sulykolni.
Gratula!
2011.02.11 07:54:27eino.
Hibázni és Btk.-ba ütköző bűnt elkövetni: nem ua.
2011.02.11 08:06:54rágypéksérotomsik
"2011.02.10 13:53:52hajjaj
Annyira jó, hogy az itt kommentelők, ítéletet mondók még soha büdös életben nem hibáztak, soha olyan nem csináltak, amit nem szabad."
hajjaj, ennél azért kicsit többről van szó: az itt kommentelők valószínűleg nem követtek el bűncselekményt. Nem a szomszéd kocsiját hugyozta le részegen, hanem lopott.
2011.02.11 08:39:44fec2000
e mellett a legtöbbünk nem akar "példakép" lenni, aki megmondja a tutit nagy nyilvánosság előtt a MÉDIÁBAN.
2011.02.11 09:47:4811zuzuki
Egyrészt nem úgy néz ki,mint aki éhezik!Másrészt Neki is és élettársának is van annyi jövedelme,hogy tudnának enni-inni,úgyhogy nem kell ez a süket duma.Persze ilyenkor nem utál mindent,ami magyar... A Hungaricumot bezzeg beveszi a bele.:) Egyébként ilyen alapon a magyar társadalom 70 százaléka lophatna.Jól van Bakács Lopowitz... bizonyítottál!
2011.02.11 11:24:56hakapeszibaki
éé
2011.02.11 12:14:24Celeb Rita
éljenek a liberális értékek!
nálunk akinek van valami kétes ismertsége bármit megúszhat?
megyek is agyon verem a szomszédot, mer egy paraszt és nagyobb a lakása. holnaptól én vezethetem híradót a retek klubbon!
2011.02.13 14:50:43wink11
Szegény gyerek !!! ilyen idióta apja lesz mint a Bakács !! sok embernek nincs pénze még se lop!
2011.02.14 11:42:41gariv7
Abba kéne már hagyni ezt a témát! Akik eddig hozzászóltak, soha semmi disznóságot nem csináltak? Kínos, ahogy eladja magát Bakács Hajdúnak, aki nem lopott szalámit mégis egy SENKINEK tartok. Mennyivel etikusabba abból élni hogy a feleségem műteti a mellét, a gyerek sárgát kakált tegnap, Józsi bácsi fityiszt mutatott a nagy Hajdú Péternek?