horoszkóp

Miért, a magyar férjem nem csalt meg fűvel-fával?

2011.02.11. 13:39 Módosítva: 2011-02-11 13:40:02
Cseke aggódik a pasija miatt, de azért nem utazna most Egyiptomba. Unja, hogy neki kell megvédenie az arabokat. A Jóban Rosszban színésze sikerei kezdetén remélni sem merte, hogy idáig eljuthat a karrierjében.

Aggódik pasija munkanélkülisége miatt

Cseke Katinka a Velvetnek arról beszélt, hogyan éli meg arab pasija miatt az egyiptomi tüntetéseket, és miként érinti kapcsolatukat a kialakult helyzet. “Tulajdonképpen azt is mondhatnám, hogy szörnyűséges, de nem, hiszen ne felejtsük el, Hurghada [a barát, Hassein itt dolgozott az egyik szállodában] 600 kilométerre van Kairótól, és ott nincsenek zavargások. Tudom, hogy az lenne az érdekes, ha azt mondom, sírok-rívok zokogok, imádkozom naponta ötször, de semmi nincs. Az a legnagyobb katasztrófa Hasseine számára, hogy nézi, ahogy az orosz turistákat viszik haza buszokon. Konkrétan nem lesz munkájuk, nem lesz pénzük, nem lesz életük” – mondta a Jóban Rosszban sorozatban boltost alakító színésznő.

A színésznőnek mindemellett igen szomorú és aggódik a szerelméért. “Mint animátorok abból élnek, hogy reggel 8-tól estig a gyerekeket, felnőtteket szórakoztatják, műsort csinálnak, edzést tartanak. Jelen pillanatban Hurghadában meghalt az élet.” A férfit múlt pénteken kirúgták a szállodából, ahogy tették az összes többi alkalmazottal. Az egyiptomi tüntetések és belpolitikai krízis miatt megszűnt a turistaforgalom. A sorozatsztár szerelme most ott ragadt Egyiptomban rokonok és pénz nélkül. Nem tudott annyit félretenni, hogy hazarepüljön a szüleihez Tunéziába, ahol most viszont nyugalom van.

Cseke Katinka egyébként azt szeretné, ha visszaállna a rend Egyiptomban. “Ha pillanatokon belül nem dől el, hogy, mi van Mubarak elnökkel, akkor Egyiptom lehúzhatja a rolót turisztikailag, mert ők ebből élnek."

Cseke Katinka nem jótékonysági nagykövet

Arra a kérdésre, hogy vajon Cseke elutazik-e Egyiptomba, határozott nem volt válasz. A színésznő szerint ilyet nem tehet az, akit itthon vár egy tízéves gyerek. „Tavasszal akartam menni, nem tudom, hogy egyáltalán fognak-e a járni a repülők. Kivárásos alapon működik a kapcsolatunk, ha rámegy, akkor így lett” – mondta Cseke Katinka, aki nyáron ismerkedett meg a szállodaiparban dolgozó pasijával. A tunéziai származású Hassein animátorként dolgozott abban a szállodában, ahol Cseke barátnőivel nyaralt .

Nem esnek neki jól az olyan levelek és kommentek, hogy majd az arab szereleme biztosan megcsalja, és csak az európai élet reményében van vele. „Miért, a magyar férjem nem csalt meg fűvel-fával?” – kérdezte. Szerinte nem lehet általánosítani, és sztereotípiákban gondolkodni. „Ugyanúgy megjárhatja az ember egy magyar férfival” – folytatta eszmefuttatását Cseke. A színésznő nem érti, miért nem örülnek inkább az emberek, hogy egy nő, aki két és fél évig egyedül volt egy gyerekkel, az végre boldog. Bár ő egyedül is jól érezte magát. „Őszintén szólva kezdem unni, hogy az arabokat és a tunéziaiakat védem, mi vagyok én, jótékonysági nagykövet?”

Én édes Katinkám!

Jóban rosszban, reklámban

A bankreklámmal ismertté vált színésznő két és fél év egyedüllét után találkozott újból a szerelemmel. Nemcsak a szerelemre, a szakmai sikerre is várnia kellett. Mielőtt beválogatták a reklámba, szinte bármilyen munkát elvállalt, volt, hogy kefirt ajánlgatott az élelmiszerboltban. Mikor már futott a rendkívül népszerű hirdetés, még akkor sem hitt benne, hogy ekkora siker lesz. Bár voltak erre utaló jelek: például az emberek megállították az utcán, hogy ők ugyan soha nem néznek reklámot, de ezt a bizonyosat Cseke Katinkával mindig nagyon várják.

Sokan mondták neki, hogy igazi színésznő a reklámban, de ő ezeket a szavakat kételkedve fogadta. Nem volt önbizalma, mert az összes mostani színházigazgató tanította a főiskolán, és azt gondolta, hogy ha nem hívják, akkor biztos benne van a hiba. Ennek ellenére soha nem gondolt arra, hogy elhagyja a pályát.

Leforgattak húsz részt a reklámból és már megszűnt a szerződése, amikor felhívták a Jóban rosszban producerei. Előtte négy és fél hónapig Csekének nem volt munkája, éppen elvált és a kislányát egyedül nevelte. Nagyon nagy elégtétel és öröm neki a sorozatbeli munka, és mindent megtesz, hogy tökéletesen megoldja a feladatot. Az alkotók állítása szerint az ő családjukat szeretik legjobban nézők. Cseke ezt igazán meg tudja érteni: „A mi családunk a nagy magyar valóság. A férjem, a zűrös kamaszgyerekeim. Imádom őket.”