Egymásnak esett Spitzer "Soma" Gyöngyi és Gombos Edina, a Fem3 műsorvezetője azután, hogy Somát meghívták Gombos műsorába. Soma szerint túl kicsi csatornán, túl kevés időt szerepelt, de ez a már napok óta gyűrődő történetnek csak az alapja. Soma szerint kevés értékes saját gyártású műsort látni a tévében, amire jó példa Gombos teljes tévés karrierje. Gombos Edina a maga részéről szeretne kimaradni Soma dühkitöréseiből, azt szeretné, ha más dolgokkal szerepelne a médiában. Hiszti van.

Végre rendes catfight van Magyarországon, ráadásul már napok óta húzódik. A meccs sajnos nem igazán kiegyenlített, mert a meglehetősen magabiztos, vehemens Spitzer "Soma" Gyöngyi van az egyik sarokban, akit felbőszített a másik sarokban található Gombos Edina azzal, hogy nem biztosított neki megfelelő körülményeket, amikor meghívta a műsorába.

A történet persze nem zajlana a nyilvánosság előtt napok óta, ha Gombos Edina nem panaszolja el Hajdú Péternek, hogy Soma fellökte a mellével.

Hajdú Péter szívtelen

Soma a történetet előtúró Hajdú Pétert is megtalálta magának, akinek a műsorában azért nem akarta tisztázni a dolgokat, mert szerinte a műsorvezetőből hiányzik a szeretet. “Úgy gondolom, hogy a Hajdú Péter nagyon nagy örömmel tette, hogy engem mocskoljanak, ugyanis a Hajdú Péter műsorába is hívtak, és oda se mentem el, nem is fogok. Én úgy érzem, hogy nincs benne emberszeretet. Többször láttam, hogy hölgyeket megalázó helyzetbe hozott. Azt a mentalitást ami abból az emberből és a műsorából sugárzik, nem kívánom semmi úton-módon a jelenlétemmel támogatni. Az egész vihar a biliben, holott igazi tragédiák között élünk” – nyilatkozta Soma.

A catfight napok óta húzódik, a következő fejezetben Soma kommentálja az részéről is Gombos Edina siralmát, Gombos viszont már kibújna a ringből, nem szeretné, hogy ilyen hírekkel szerepeljen a médiában.

Soma nem óvodás, hogy a mellével lökdösődjön

Olyan dolgot állít Gombos Edina, ami számomra nonszensz, hogy én odamegyek egy emberhez és elkezdem a mellemmel fellökni. A bőrünk nem ért össze, nem én álltam elé hanem ő elém, ezt tanúsíthatják a sminkszobában jelenlevők is. A sminkszékből én felálltam, mire ő elémpattant, hogy itt vagyok, itt vagyok, mondjad. És ott toporgott előttem körülbelül 80 centire. A legalja emberi reakció, hogy mint egy óvodás a homokozóban fellökjek valakit. Szinte szégyellem, hogy emiatt a médiához fordulok, de durva dolgokat állítottak rólam, kikérem magamnak, hogy hazugságokkal rágalmazzanak ” – nyilatkozta Soma Mamagésa a Velvetnek és hozzátette, amiatt emelte fel a hangját a sminkszobában, mert becsapták a műsor szerkesztői. Soma úgy tudta, negyed órát beszélhet majd a műsorban, amit azért tartott fontosnak, mert kis csatornákhoz csak akkor megy interjút adni, ha legalább negyed óra jut rá.

“Becsapott a műsor szerkesztője, aki 15 perces műsoridőre hívott be. Mire odaértem, ebből a 15 percből 5 lett, és egy másik szerkesztő közölte, hogy ebben a műsorban nincs is 15 perc. Pontosan tudták, hogy becsapnak. Biztos, hogy nem mentem volna be ingyen, öt percre egy kiscsatornához. Méltatlannak tartom. Felemeltem a hangom és mondtam, lányok utoljára csaptatok be, még egyszer öt percre nem jövök ide be, Gombos Edinához pedig ne is hívjatok. Ennyi volt az összes rá vonatkozó információ a sminkszobában” – mondta Soma Mamagésa a Velvetnek.

Ezzel szemben Gombos Edina azt mondja, Somát nem csapta be senki, pontosan tudnia kellett, mire számíthat. “Meghívtuk őt a Fem3 csatornára az Edina és Joshi műsorba, ami egy hete van képernyőn. A szerkesztőink mindig mindenkit tájékoztatnak, őt Joshihoz hívták ezoterikus témában. Az öltözőm a sminkszoba mellett van, arra kaptam fel a  fejem, hogy a művésznő arról beszél,
hova hívták őt, egyáltalán mekkora a csatorna nézettsége. Ez nem szép dolog úgy, hogy előző este küldött egy sms-t a szerkesztőnek, amiben megköszönte a meghívást. Nem szép dolog, hogy egy ilyen kis csatornához nem jönne el. Az egész sminkszoba a fültanúja volt ennek, és amikor odamentem, azt mondta, nem kell neki mindenkit szeretni” – mondta Gombos Edina. Ezután történt Gombos elmondása szerint a melles incidens. “Valóban nem vagyunk egy szellemi színvonalon, én nem tudnék így viselkedni, még ha nem is szeretek valakit” – tette hozzá Gombos Edina, aki nem egyenlő a fogyókúrával.

Gombos szíve szerint kimaradna a vitából

Gombos egyébként a nyilatkozatai alapján elég kellemetlenül érzi magát a kialakult helyzet miatt, és csak kényszerből válaszolgat az ezzel foglalkozó kérdésekre. “Azt gondolom, hogy nem kell ezzel a témával foglalkozni. Az, hogy Hajdú Péter megkérdez engem, mert ő kap erről egy információt, arra nekem reagálnom kell. Nem szeretnék részt venni ebben a történetben, engem Soma ne tüntessen fel negatív színben. Az, hogy ő így viselkedett, őt minősíti” – mondta. Hangsúlyozta, csak kínjában beszél a történetről, mert nem akarja átengedni Somának a területet. “Nem szeretnék abba a hibába esni, hogy megjelenik egy cikk Somáról és ő kerül ki jól abból a  történetből, amit ő generált” – tette hozzá a fem3 műsorvezetője. “Szeretném, ha más jellegű dolgok jelennének rólam” – tette hozzá.

Nem Gombos Edinával van baj, hanem a világgal

A vita ezután magasabb síkra emelkedett, Soma elkezdte megfejteni a magyar televíziózás baját, mert nem kifejezetten Gombos Edinával van baja, hiába érzi ezt így a Fem3 műsorvezetője, hanem a helyzettel, aminek Gombos Edina az arca. “Semmi bajom Gombos Edinával, én nem érzek benne annyi karizmát, jogom van a saját véleményemhez. Ez nem a Gombos Edinának szólt, hanem annak, hogy nem kívánok olyan médiadöntések támogatója lenni a puszta jelenlétemmel, amivel mélységesen nem értek egyet. Nyilván ezt ő nem tudhatta” – mondta Soma. “Úgy gondolom, hogy Magyarország első női csatornájának egy karizmatikus, nagyobb élettapasztalattal, erővel, tudással, belső fénnyel, adni tudással rendelkező nő való. Azt gondolom, hogy ennek az országnak arra lenne szüksége, hogy felemeljék az embereket, nem arra, hogy langyos vízben legyenek" - folytatta. Soma szerint új arcokra van szükség.  "[V]annak olyan gyógyítók, pszichológusnők, akik mutatósak és akik erre alkalmasak akár ismeretlenek között. Mindenki azonnal akar aratni, befektetés nélkül” – mondta Soma Mamagésa. "Azt látom, ha nagy ritkán kapcsolgatok, hogy nagyon kevés értékes gyártott műsor van. A saját előadásaimon azt tapasztalom, hogy az emberek ki vannak éhezve a tudásra, a lelkiségre, a lelki problémák megoldásával való foglalkozásra" – foglalta össze a problémákat.