Ugyan a Hajdú Péter hangjával evakuálni lehetne a lakosságot, az énekesnő reméli, A Nagy Duettben megkedvelik annyira a nézők, hogy a jubileumi koncerten is felléphessen. Zoltán Erika 25 éve van a szakmában, nem tűnt el, nem vonult vissza, csak kerüli a bulvármédiát. A TV2 showműsorának a többi zenészhez hasonlóan azért örül, mert végre a zenészek is a zenével foglalkozhatnak. Erica C a zene és a tánciskola mellett nemrégiben beszállt a ruhabizniszbe is.

Alig lehet hallani rólad a médiában, már-már azt is lehet mondani, eltűntél az utóbbi pár évben.

Én vagyok, jövök-megyek, csak ezekben a bohóc műsorokban nem szerepeltem. De ez nem jelenti azt, hogy eltűntem.

Hosszú szünet után, 2010 nyarán új dallal álltál ki a közönség elé a „Soha ne mondd: Viszlát"-tal, ami a Never can say goodbye című szám feldolgozása. Milyen apropóból készült ez a szám?

Tavaly volt egy jópofa szépségverseny Siófokon, ahol mint vendég vettem részt, és szerettem volna valami mással, valami újjal készülni. Ez a dal már ezer éve benne volt a fejemben, aztán a sors úgy hozta, hogy találkoztam Hozsóval, aki, mint kiderült, korábban már elkezdte feldolgozni ezt a számot a Kozmixnak, de nekik mégsem kellett. Így mi összeraktuk, nagyon tetszett a végeredmény, és felhasználtuk azon a bizonyos szépségversenyen. Azóta minden fellépésemen ezzel a dallal búcsúzom, mert egy jópofa szlogen. Eddig is mindig azt vallottam, hogy addig szeretnék énekelni, míg lehetővé teszi az életem, és ehhez nagyon jól passzol ez a zene.

Visszatérésnek szántad?

Nem kellett visszatérés, mert függetlenül attól, hogy a bulvárlapokból tudatosan megpróbáltam kimaradni, én folyamatosan dolgoztam és dolgozom. Az az igazság, hogy manapság csak olyan dolgokkal lehet ilyen jellegű újságokba bekerülni, ami nem tartozik az életemhez. És ilyen szinten érdektelen lettem, amit nem is bántam, és nem is hiányzott.

Hogyan fogadtad, milyen érzés volt, amikor a TV2 felkért téged mesternek A Nagy Duett című műsorba?

Azért örültem nagyon a lehetőségnek, mert hosszú idő után ez az a műsor, amiben a zenész tényleg a zenével foglalkozhat. A partnerek már nem lesznek ilyen könnyű helyzetben, de pont emiatt lesz ez a műsor aranyos.

Úgy hírlik, a partneredül kapott Hajdú Péter hangjával evakuálni lehetne. Hogy érzed, nehéz dolgod lesz vele?

Én úgy érzem, hogy Petivel nemcsak azért kaptam egy jó párt, mert régóta ismerjük egymást és régóta dolgozunk együtt, hanem, mert ismerem a munkamorálját és a stílusát is. Igazi küzdő típus, és profi, ha munkáról van szó, én pedig nagyon szeretem, hogyha közös munka van, akkor az egyik nem hátráltatja a másikat, hanem a lehető legnagyobb egyszerűséggel, profi módon áll hozzá, és megcsinálja, ami a dolga. Peti ilyen.

Mit szólsz ahhoz, hogy a mai napig buliznak a dalaidra a fiatalok? Legfőképp a Szerelemre születtem és a Túl szexi lány örök sláger.

Azt hiszem, ennél nagyobb elismerésre nincs szükség: hogy tele a naptáram hétvégi fellépésekkel, és azt tapasztalom, hogy ezeket a dalokat igenis szeretik, és ezzel együtt engem is. A Nagy Duett kapóra jött ebből a szempontból is, hiszen május 28-án lesz egy jubileum koncertem. 25 éve vagyok a szakmában, és úgy érzem, emellett a szám mellett nem szabad csak úgy elmenni. Rengeteg olyan vendégem lesz, akik a pályafutásom alatt jelentősen részt vettek a dolgokban, illetve reméljük, A Nagy Duettben belopjuk magunkat annyira az emberek szívébe, hogy Peti is felléphessen egy dallal.

Mi a véleményed a mai hazai zenéről?

Szerintem hihetetlenül sok tehetséges ember van, de egyáltalán nem irigylésre méltó a helyzetük. A két kereskedelmi televízió az, ami felkarolja és egy darabig hihetetlen magasságokba repíti őket, de jön a következő műsor, elengedik a kezüket, és ott állnak mindenféle segítség nélkül. Fogalmuk sincs arról, hogyan kellene a saját útjukat kitaposni. Ennyivel volt a mi helyzetünk részben könnyebb annak idején, hogy ami sikert elértünk, azt a rögös úton kellett taposni egyik lépésről a másikra. Sokat kellett menni és hallatni magunkat ahhoz, hogy a közönség eldöntse, ez kell, vagy nem kell. Hiszen nem volt ennyiféle rádió, nem volt bulvár, tévé, internet, csak a személyes jövés-menés eredményezhette azt, hogy ismert legyél.

Énekelsz, tánciskolád van, mivel foglalkozol még mostanában?

Ez a kettő nagyon jól működik, mindemellett el kell látnom az anyai teendőket – illetve beszálltam a ruhabizniszbe, és úgy néz ki, hogy ebben az évben ki is jövünk egy új kollekcióval.