VV Gigi nem tudott VV Jerzy farokverős videójáról, de nem is kíváncsi rá. Ma már tudja, undorítónak hat a Szopnék feliratú pólós fotója, de nem bánta meg, ahogy a fétisfilmeket sem, mert csak játéknak tartotta - bár fogalma sem volt a filmek célközönségről.

Hogy keveredtél az erotikus iparba?

Kiskorom óta imádtam táncolni, hiphopot, funkyt, mindenfélét. Ha elmentünk valahova fellépni, nagyon sokszor este ott maradtak az emberek, és külön buliztunk. Telefonszámokat cseréltünk, ismerkedtünk, hátha tudnak vinni még fellépésre.  Így ismerkedtem meg Susan Pearlel. Volt egy-két munka, amit felajánlott, de ez lényegtelen volt. Az Erotika Kiállításra az egyik ügynökség hívott, hogy hostessnek kellene menni. Azt mondták, ők adják majd a ruhát, és az ajtóban kellene állni, szórólapokat osztogatni, vállalnám-e. Hát hogyne vállalnám, nem én fogok fent táncolni a színpadon, nem én tárogatom a lábamat, nem én fogok vetkőzni. Azzal nem tudtam mit kezdeni, hogy milyen ruhát adtak, de én ruhában voltam. Hogy én miért ismerek ilyen lányokat: akárhova mentem, például klipforgatás, fellépések, szórakozóhelyek, állandóan ilyen lányokba futottam.

Mit gondolsz ma a Szopnék feliratú pólós fotódról?

Most, hogy ismert ember lettem, ez a felirat elég undorítónak hat, de akkor tök egyszerű, hétköznapi lány voltam, bár most is annak tartom magam. Ilyenkor, ha elmegy az ember valahova, akkor azt a ruhát kell hordania, amit az ügynökség mond, benne van a szerződésben. Nem gondoltam volna, hogy ez napvilágot lát majd.

Hogyan kerültél a fétisfilmesekhez?

A modellvilágos oldalakon keresztül találtak meg. Kaptam egy lehetőséget, hogy amazonos, harcos jelenetű dologra keresnek lányokat. Azért mondtam igent, mert azt mondták, semmilyen erotikus dolgot nem tartalmaz, nem lesz benne szex, satöbbi. Nem azt mondom, hogy ez nem erotikus, de semmiképp nem pornó. A Villából kijöttem, és azzal szembesültem, hogy pornós vagyok. Messze áll ez a dolog attól, ég és föld. Játékkarddal, játékfegyverekkel egy filmben, egy jelenetben játszom, amiben ruha van rajtam és nem egy férfi van rajtam, illetve nem egy nővel csinálok bármit, aminek olyan töltete lenne. Ennek az erotika része is elég elenyésző. Fétis-jellegű jelenetekről van szó, én ezért voltam ennyire felhábodorva és nem értem az egész vádat ellenem. Nem tartom erotikusnak ezt.

Megbántad a filmeket?

Így, hogy ismert ember lettem, nagyon sok gondom lett ezzel. Lazasággal mentem bele, hiszen úgy gondoltam, hogy semmi olyan dolgot nem csináltam. Normálisnak gondoltam, de teljesen más jött le, elég rosszul jött le. Valamilyen szinten bánom. De ez is olyan pénzösszeg volt, amit be tudtam magamba fektetni és odaadni az édesanyámnak.

Mennyit kerestél ezzel? Ez volt a napi 300 eurós munka?

Nem szeretném senki orrára kötni, hogy mennyit kerestem ezzel. A 300 eurós munka az nem ebből volt. Vannak külföldön különböző fehérneműcégeknél munkáim. Évente 3-4-szer kimegyünk és két napot catwalkolunk egy nagy hangárban, fehérneműbemutatókon. Ahhoz képest, hogy más modellek ezer eurókat keresnek egy nap, a 300 euro az semmi.

Tudtad, hogy milyen a célközönsége a fojtogatós-véres fétisfilmeknek?

Ezek el lettek mondva, hogy magánrendelőknek mennek. Én ezzel akkor nem is foglalkoztam, csak annyit kérdeztem, hogy fogom-e még viszontlátni, azt mondták, hogy nem. Úgy tudtam, hogy nem itthon forgalmazzák, és hogy csak játékos jelenetek készülnek, ezért mondtam igent.

Átverve érzed magad?

Az én szememmel nézve nem vertek át, nem tudom, hány millió ember nézi ezt. Olyan dolgokról van szó benne, ami az emberekben máshogy jön le, és engem minősítenek ezzel. Ez nagyon rossz.

Úgy tudni, 17 évesen dolgoztál az Erotika Kiállításon, és ezért a szüleidet is felelősségre vonhatják...

Én úgy emlékszem, hogy az érettségi környékén volt ez, és szerintem már elmúltam 18, de meg kell otthon néznem. Semmiképp nem voltam 16, az biztos.

Soha nem beszéltél a Villában a fétisfilmekről, titkoltad?

Nem beszéltem ezekről, de nem azért, mert titkoltam, hanem mert nem gondoltam nagy dolognak. Nem értékeltem olyan nagyra azokat, amik történtek.

Mit tudtál Jerzy pornós múltjáról?

Annyit tudtam, hogy van egy fényképe, nem tudtam, hogy az mi. Azt sem tudtam, hogy van erről videófelvétele, de nem lepődtem meg.  Én tudom, hogy miért csinálta, elmondta, mikor, miért kellett neki a pénz. Nem láttam még a felvételt, de nem is szeretném visszanézni. Nem tudtam, hogy milyen oldalra készült, de nem is vagyok erre kíváncsi.

Mihez kezdesz magaddal a Való Világ 4-ben szerzett hírneveddel?

Szeretnék az énekléssel és a tánccal foglalkozni. Ha úgy alakul, szeretnék a médiában szerepelni, és szeretnék egy alapítványt létrehozni.

A Villát elhagyva, hogy látod az esélyeket? Kik lesznek a fináléban?

Béci esélyes, hogy benne legyen a fináléban, remélem, hogy ő fogja megnyerni. Alekosz is ott lesz, és még Anikó egy nagy kérdőjel számomra.

VV Gigi, azaz Rácz Ildikó az Rtl Klub sztárchat oldalán hozzátette, nem szeretné plasztikáztatni magát, mint ahogy Szandika és Rágógumi Zsófi tették, az interjút sajnos nem tudtuk befejezni, mert arra hivatkozott, rohannia kell. Így arra a kommentekben legtöbbet feltett kérdésre, hogy erkölcstelenebb-e leköpni valakit, mint a szexiparban dolgozni, már nem kaptunk választ.