Éden Szöszit megviselte saját aljassága

2011. április 7., csütörtök 22:56
Csak az első héten tudta tartani a gerincét, az első párválasztó után kifordult önmagából, és aljasabbnál aljasabb húzásokkal hangolta maga ellen játékostársait a csütörtöki adásban távozó Éden Szöszi. A Balogh Ádámként anyakönyvezett szereplő szégyelli is magát a viselkedéséért, de leszögezte, a valóságban nem ilyen, és ezt a barátnője is tudja, merthogy azóta már a szerelmet is megtalálta.

Éden Alíz és Balogh Ádám nevéhez fűződik az Éden Hotel első igazánnagyontényleg őszinte csókja, amire a csütörtöki adásban már aligha alapozhatott a 24 éves, budapesti biztonságtechnikai mérnök, miután csókpartnerét átvágva ráhajtott Éden Szandrára. Balogh Ádám – a műsorban csak Szöszi – úgy látta, hogy az első párválasztó után szívódott fel a gerince, de ez nemcsak az ő, hanem a játék hibája is.

Aljas játék

„Már a játék előtt is izgultam, hogy képes leszek-e önmagam maradni, de aztán hamar kiderült, hogy nem megy. Talán ez annak is köszönhető, hogy szerintem rendkívül aljas a játék, és vannak benne olyan fordulatok, amik miatt az ember beleéli magát. Emiatt aztán sok olyan dolgot tettem vagy mondtam, amik miatt egyébként más embereket kifejezetten megvetek. Szerintem életemben nem hazudtam még annyit, mint a három hét alatt” – mondta a Velvetnek Balogh.

Mindezek ellenére pozitívan emlékszik a kolumbiai lélekedzésre, mert jó buli volt - többek között ezért is jelentkezett a műsorba, na meg azért, mert vonzotta a forgatás helyszíne, és a huszonötmilliós főnyeremény. Bár kiesett, azért eljátszott a gondolattal, hogy mire költötte volna: nagyobb részét befektette volna, a maradékból pedig autót vásárolt volna. Most is ezt teszi, csak így meg kell dolgoznia érte.

A barátnője miatt nem aggódik

A játékosokkal máig tartja a kapcsolatot, Éden Gábort kivéve, vele továbbra sem találja a közös hangot, de már nem is keresi. Az Éden Hotel női közül senkivel sem tudott volna hosszabb távra tervezni, mert bár mindegyikük édes, kedves, aranyos és jó fej, ez neki nem elég. „Nagyon fontos, hogy belsőleg hasonlítson hozzám, de ezek a lányok nem olyanok. Ettől függetlenül nagyon jóban vagyok velük, Szandrával voltunk vacsorázni is, Nikivel pedig elmentünk bulizni, de Katával is elmélyült azóta a kapcsolatunk, nagyon jó barátok lettünk” – mondta.

Bár a műsorban nem talált magának párt, Éden Szöszi nem maradt sokáig egyedül, közel egy hónappal ezelőtt becsajozott. „Néha nézi a műsort, olyankor nincs igazán feldobva a viselkedésemtől, de ő is ismer, ezért nem aggódom. Aki tényleg ismer, az tudja, hogy nem vagyok olyan aljas figura, mint amit ott mutattam.”

A médiában helyezkedne el

A biztonságtechnikai mérnök bízik abban, hogy bár kiesett, jövedelmező lesz számára a műsor, a médiában szeretne elhelyezkedni. „Szerintem a gyártási részben meg tudnám állni a helyemet. Persze a végzettségem nem egészen ide köt, de gyorsan tanulok.” Bár Balogh Ádám nem gyűlöli munkáját, családi nyomásra döntött e mellett.

„Azért lettem biztonságtechnikai mérnök, mert az édesapámnak van egy vagyonvédelmi cége, amiben ő egy távfelügyeleti részt is akart működtetni. Amikor elvégeztem a főiskolát, akkor szinte kézen fekvő volt, hogy én leszek ennek a szekciónak a vezetője, és csináljuk, ahogy tudjuk Annyira sajnos nem megy jól, mert a nagy multik ugyanúgy elviszik a jó munkákat, és mi elég kicsiben csináljuk ezt a dolgot, ezért nem fűzök ehhez olyan nagy reményeket”  - magyarázta.

Kommentek

  • 2011.04.07 23:15:14Ama Ginger

    Egy idő után bekattant a játékban, főleg a lucskos démonnak köszönhetően, és ott nagyon megcsúszott a dolgokkal. De azért valószínűnek tűnt, hogy jó gyerek ő valahol azért. Nagyon örülök az azóta történt kedvező fejleményeknek, az viszont hogy szalamandrával bármilyen módon érintkezett a későbbiekben, elég erős, és lealacsonító! Elhiszem hogy bent egy pillanatra elcsavarta a fejét, de azóta volt idő kijönni és kijózanodni...

  • 2011.04.07 23:21:38johevi

    Miért akar minden ingyenélő, semmihez nem értő a médiában elhelyezkedni?

  • 2011.04.07 23:24:08Sigurd

    mert arra van a média hogy felszívja ezeket a gerincteleneket a munkaerőpiacról.

  • 2011.04.08 00:13:13shitgun2

    Egyszer voltam náluk házibulin. Szöszi berúgott, és egy vizes kendővel a fején aludt egész este+éjjel. Szóval közelebbről nem ismerem.

  • 2011.04.08 00:13:37Cs@tLós

    Persze, átlépek 1 ajtón, és más személyiség vagyok, majd amikor kilépek, megint önmagam vagyok. Hogyne. Ha valóban ilyen, akkor sürgősen keressen pszichiátert, mert skizofrén. Egyébként meg növesszen gerincet. A bnője meg elgondolkodhatna, hogy vajon neki miért ne hazudna, ha ott azt művelte amit. A környezet persze....röhög a vakbelem. A gyenge erkölcsűek mintapéldánya, az se igaz amit kérdez, undorító.

  • 2011.04.08 03:23:00Megdobbent

    vivi05: a linked csak ugy mukodik, ha eltavolitjak a referer kezdetu reszt. Mert szar vagy? ;)

  • 2011.04.08 04:15:18Infant Rambo

    Lecserélni Alízt mert öt másodperc után nem rakta szét a lábát? Jajj :) Attól hogy a médiában -a háttérben- akar elhelyezkedni, még nem rossz ember. Nem fenyeget, hogy időjárást fog beolvasni, vagy bármilyen műsorban felbukkan, mint egyéb kezdő médiamunkások. Csakhát a gerinc az gerinc, romantikázni nem lecserélés után kell.
    De valakit visszahoznak jövő héten a kiesettek közül...most ez volt a cliffhanger a show végén.

  • 2011.04.08 06:26:00luciferko

    "johevi

    Miért akar minden ingyenélő, semmihez nem értő a médiában elhelyezkedni?"

    Mert a médiában kirakatban lévő részén munka és tudás nélkül is lehet érvényesülni.

  • 2011.04.08 06:32:47Tarajos Goethe

    Engem mondjuk szöszi butasága viselt meg ami valami módon keveredett a rendkívüli egójával.
    Nem értem hogy egy átlagos mentális állapotú nő hogyan tud vele szóba állni ?!

  • 2011.04.08 06:39:00CSÉ

    A címen behaltam.

    Az emellett szó egybe írandó.

    Ez a mondat se hangzik túl jól: "Bár kiesett, azért eljátszott a gondolattal, hogy mire költötte volna: nagyobb részét befektette volna, a maradékból pedig autót."

    Az új állásért siránkozós rész, meg a "csúnya nagy multik"-ozás nagyon gáz.
    A műsort am. nem követm. Mit aljaskodott ott össze?

  • 2011.04.08 07:24:30csorsza

    Mondjuk, a biztonságtechnikai piacon tényleg az a pár nagy cég viszi a komoly a munkákat, kicsik nemigen rúghatnak labdába. Mindazonáltal, kemény melóval lehet ott érvényesülni, a nagyok nem mozdulnak rá minden kisebb melóra. Dolgozni kéne, nem a média-kánaánról álmodozni... Különben is, azért, mert egy ilyen kis nyikhaj alázta magát egy ilyen szar műsorban, attól talán megnő az ázsiója a munkaerőpiacon?
    Legfeljebb a bivalybürgözdi diszkóban...

  • 2011.04.08 08:04:32LV426

    nem értem ezt a "médiában akarok elhelyezkedni" dolgot.

    Akinek van egy ilyen jó szakmája, hogy biztonságtechnikai mérnök, az mi a fenét akar a médiában?

    Nekem médiás végzettségem van, de nem akarok a médiában dolgozni (xar döntés volt anno elismerem, de legalább végigcsináltam/szenvedtem). Most megyek tovább kereskedelmi irányba.

  • 2011.04.08 08:10:47chinook

    Szörnyű az,hogy az ilyen pasik jönnek be a mai lányoknak!!!!Semmire való,senki.......egy nulla az egész gyerek!

  • 2011.04.08 08:33:54Mitya Ivanov

    mit jelent az, hogy valaki a médiában szeretne elhelyezkedni? Ez olyan, mint egy varázsszó, amiről senki sem tudja, hogy mit jelent, de használja.

  • 2011.04.08 09:05:07mbaye

    Ez a médiában szeretnék elhelyezkedni tényleg egy nagy szöveg. Minden Bivalybasznádi Uborkafesztivál Szépe jellegű szépségversenyen elmondja a győztes, hogy ő mostantól a médiában szeretne dolgozni. Magyarul valakinek szétteszi a lábát és nem kíván hasznos munkát végezni hátralevő életében.
    A másik ilyen frázis: "szeretek emberekkel foglalkozni", hogy ez is mit jelent azt sose fedik fel. Menjen el a strandra lángost sütni, ott sok ezer emberrel találkozhat.
    Ilyen sablon szövegeket dobálnak a fiatalok és nem veszik észre, hogy mennyire nincs mögötte tartalom.
    Senkiházi ez a gyerek is, mint a többi, ráadásul nem is néz ki valami jól.

  • 2011.04.08 09:05:39alfa.orionis

    Szöszi mint pasinév...grat:Đ

  • 2011.04.08 09:13:07Ember maradok

    Még egyetlen részt nem láttam. Lehet tudni miről szól ez a realitty?

  • 2011.04.08 09:19:52Hang Ember

    Majdnem szégyellem, hogy biztonságtechnikai mérnök vagyok. Ilyet mond a csórikám, hogy médiában akar elhelyezkedni. Meg családi nyomás miatt döntött így. A jó kifogás sose rossz... Kíváncsi vagyok, hogy a BMF-en vagy a Bolyain végzett-e...

  • 2011.04.08 09:28:54Pécsi bölcsész

    logopédushoz kellett volna járni b+.

  • 2011.04.08 10:05:46Hana30

    Amit ez a férfinek aligha nevezhető medúza a képernyőn művelt, az több volt mint gyomorforgató. Lehet, hogy nyaraltál Öregem, de ez még sokáig el fog kísérni a mindennapjaidban. Igazából sajnállak, nem lennék most a helyedben.

  • 2011.04.08 10:07:09kontratenor

    #CSÉ:

    "Az emellett szó egybe írandó."
    Ez nem teljesen igaz. A különírással nyomatékosítható az ok. Valami ilyet olvastam a Helyesírásban. Szóval én úgy tudom, így is helyes, csak más.

  • 2011.04.08 12:01:18Mikro_cica

    hétmérföldes f@sz!

  • 2011.04.08 12:18:26Répatorta

    Pöszi a médiában? Ugye nem kell majd beszélnie LOL

  • 2011.04.08 12:54:17Kivlov

    2011.04.08 08:10:47chinook

    na, ja, ez a legszörnyűbb...

  • 2011.04.08 13:15:32RAMBO

    Mi van a mellére tetoválva?

  • 2011.04.08 13:29:05kerdöjel

    Biztonságtechnika: De igen, sok nagy rámozdul a kis melóra is. Jóval kisebb pénzért, csak azért,hogy hosszú távon bekebelezhesse a kicsiket, cégeket egy az egyben megvéve...

  • 2011.04.08 13:47:26ColT

    Szöszi.
    És faszi.
    És jaj de sajnálom.

  • 2011.04.08 14:46:33Ophélie

    két szót nem tud kimondani úgy hogy ne röhögje körbe mindenki, az ilyen mér égeti még direktbe is magát? meg ez a teleszart nylonzsáktest ...

  • 2011.04.08 16:37:51highlife

    ezt kéne elítélni nem a Stól Bucikát ti agyabaszott idióta barmok. bezzeg ennek kalapoztok mi?

  • 2011.04.08 19:27:07kontratenor

    "Álmom a médiában dolgozni,
    Festett szőke nőknek horkolni.
    Szülinapomra tűzijáték legyen,
    Meg a léghajóra örökbérletem."

    [link]

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés