Mindig is a kemény rockzenét szerette, így nem is tudott nemet mondani Mészáros Dóra a Rock Tv felkérésének, miszerint egy olyan műsor házigazdája legyen, amiben szó esik a rockzenéről és az erotikáról is. A sztriptíztáncos a Velvetnek elmondta, igazából soha nem gondolkodott műsorvezetésben.
„Egy valamiben gondolkodtam, a rockzenében. A Rock Tv vezetőjét elég régóta ismerem, ő hívott fel engem egy konkrét ajánlattal még tavaly nyáron. Mondta, hogy egy 18+-os vasárnapi műsorban gondolkoznak, és egyértelmű, hogy rögtön rám gondolt, mert tudja, hogy a rockzene bolondja vagyok, plusz az erotika műfajában dolgozom. Nyilvánvaló, hogy igent mondtam, persze első kérdésem az volt, hogy ki válogatja össze a zenéket – de ebben is szabad kezet kaptam” – mesélte Mészáros.
Nem kell hozzá nagy tudás
„Az egésznek az lesz a lényege, hogy nagyon sok olyan klip van, amiket nem lehet napközben leadni, mert mondjuk olyan a szövege, mert félelmet kelt, vagy mert erotikus töltetű – így ezt a Fuck&Roll című műsorba sűrítjük majd” – magyarázta a sztripper. Mészáros Dóra a saját bőrén is tapasztalta ezt a problémát, korábban ugyanis több olyan zenei videóban is szerepelt, amelyeket nem játszottak le rockzenei mivoltuk miatt, ellentétben hasonló képi tartalmú, más műfajú zenei klippekkel. Mészárosnak természetesen lesz segítsége, mivel ilyet még soha nem csinált. „Nem is voltak ilyen irányú ambícióim, ennek ellenére nem mondom azt, hogy nem leszek erre képes. Ez nem egy hírműsor, nem egy politikai műsor, nem hiszem, hogy ehhez hatalmas tudás kell.”
Az expornós úgy képzeli a vasárnap esti egyórás műsort, hogy a klipek mellett meghívott vendégei is lesznek, főleg a rockvilágból. Mint mondta, a rockereket nem lesz nehéz kapcsolatba hozni az erotikával, hiszen ez a világ a tetoválásokról, motorokról, piálásról és a szexről szól. „De például van olyan sztriptíztáncos ismerősöm is, aki több videóklipben szerepelt már, ezzel kapcsolatban is kialakulhat egy érdekes beszélgetés – kimeríthetetlen témák vannak” – tette hozzá.
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.



Kommentek
2011.04.26 11:29:18queensryche
2011.04.26 11:26:24kakaósbögre
A rockzene a tv-ben dicséretes dolog szerintem, bár az kétségtelen, hogy ma már kisebb a jelentősége a net miatt.
2011.04.26 11:33:47kakaósbögre
2011.04.26 11:29:18queensryche
nem a zenéről beszélek hanem a műsorvezető személyéről.kinek jut eszébe egy egy pornóst ilyen pozícióba helyezni?bár,ebben az országban ahol még a köztársasági elnök is arról híres hogy távol áll tőle a helyesírás...bármi elképzelhető.
2011.04.26 11:34:17zsemel
A felső képen pont úgy néz ki, mint a gimi bajszos lúzere, aki otthon a tükör előtt, a 800 forintos kínai melltartóban parádézik, és elkpzeli, hogy a suli menő srácai rá vágynak :)
Persze, ez a kislány ezen már régen túl van :D
Megyek, be is vetetem az előfizuba ezt a méltán híres TV csatornát.
2011.04.26 11:39:17Alex2000
Hűha, sokat kellett szopni ehhez a felkéréshez.
2011.04.26 11:42:05lightos
kakaosbögre menj a büdös p......
2011.04.26 11:46:10queensryche
2011.04.26 11:33:47kakaósbögre
Szerintem itt most nem feltétlen számít a pornózás. Még mindig inkább legyen egy rockzenét szerető pornós, mint egy konszolidált kretén, akinek semmi köze a műfajhoz.
Egyébként ő tényleg pornózik? Szégyellem, de ilyen téren nem vagyok művelt - csak azt tudom, hogy vannak ilyen vetkőzős számai, vagy segítsetek már, mi a pontos terminus technikus? :))
2011.04.26 11:49:51Blue Light
Barátja is rockezenész, tehát biztos könnyebben sikerült megszereznie ezt a pozíciót.
Örülök is neki, mert végre normális csaj fogja vezetni ezt a műsort és még ráadásul még a rockzenét is szereti, ez viszont nem elhanyagolható.
2011.04.26 11:50:16Rodzservoterz
Mészáros Dóri nem ostoba, mesze nem egy átlagpornós intelligenciájával rendelkezik. Nyilván kúrt össze-vissza, de ettől még ne vegyük egy kalap alá Monique Covet-val, meg hasonló ostobenko kurva pornóssal.
2011.04.26 11:52:31Rodzservoterz
Mészáros Dóri nem ostoba, mesze nem egy átlagpornós intelligenciájával rendelkezik. Nyilván kúrt össze-vissza, de ettől még ne vegyük egy kalap alá Monique Covet-val, meg hasonló ostobenko kurva pornóssal.
2011.04.26 11:53:20Rodzservoterz
Geci blogmotor.
2011.04.26 12:10:43Tarajos Goethe
És akkor örülj hogy nincs belevágva egy indavideos link.
2011.04.26 12:11:33kakaósbögre
2011.04.26 11:46:10queensryche
valahol igazad van.de ettől függetlenül ha keresnek,találhattak volna szintén dekoratív,rocker a pornó világától igen távol álló műsorvezetőnőt.mondjuk a Dalriada énekesnőjét.
2011.04.26 12:12:23kakaósbögre
2011.04.26 11:42:05lightos
kakaosbögre menj a büdös p......
na.mostmé?
2011.04.26 12:14:11valaki25
Takarodjon vissza faszt szopkodni!!Meglátja egy gyerek elájul és ott hal meg.
2011.04.26 12:15:08valaki25
Már bocsánat de ez a véleményem és ezt nem tudtam máshogy megfogalmazni!!:D
2011.04.26 12:21:59Vogon
Kiigazítanék pár dolgot..:
- nem szopott érte
- nem rockzenész a barátja
- expornós
- nem ostoba
- nem kurva
2011.04.26 12:38:22Ezt a népet sajnáljam?
2011.04.26 12:21:59Vogon
te meg hülye vagy
(expornós, nem kurva HAHAHA :D)
2011.04.26 12:47:34Chuck Νorris
ás főcimdalnak mehetne tereskovátol az illatos a pinám.
2011.04.26 12:57:35kakaósbögre
ha kurva ha nem én dugnám mint SZDSZ a korrupciós pénzt.
2011.04.26 13:08:18pop38
Nem kicsit buta. Nagyon! Ráadásul folyamatosan osztja az "észt". Viszont, akik szeretik a húsos, nagymellű (szilikon) csajokat, azoknak bejön.
2011.04.26 13:11:51kakaósbögre
fenét érdekli hogy buta.nem a a kvantummechanikai disszertációmhoz kérem fel konzulensnek.
2011.04.26 13:26:13James Blond
„...az erotika műfajában dolgozom”
Esetleg abban a tervezett tévéműsorban érdemes lenne pár szót vesztegetni arra is, hogy az erotika és a pornó baromira nem egymás szinonimái.
2011.04.26 13:38:05de Sade márki
Dórika műkeblei igazán és ritka jól sikerültek. Vezesse hát topless a műsort, a férfinézőknek pedig irány a Tejút.
2011.04.26 13:40:01kakaósbögre
[link]
asszem ez egy kissé túlmutat az erotika műfaján.
mindettől függetlenül én is ezt cselekedném vele.:)
2011.04.26 14:26:44CSÉ
Mészáros Dórinak kb annyi esze van, mint az összes többi ismert szexmunkásnőnek együttvéve. Mondjuk hírműsort azért szerintem se vezessen, mert ahhoz ez még mindig kevés, de egy ilyen jellegű műsorban megteszi az ő személye is. A rátermettségen múlik meg a humorérzéken.
2011.04.26 14:34:53kakaósbögre
2011.04.26 14:26:44CSÉ
ebben van valami.meglátjuk.
sunázzuk?:)
2011.04.26 14:41:00Theodoro
seggbekurni kamerak elott az miota erotika?
2011.04.26 14:45:19kakaósbögre
2011.04.26 14:41:00Theodoro
épp ezt firtattam.
2011.04.26 14:47:43Theodoro
kakaósbögre
akkor mar ketten varjuk a valaszt az illetekesektol :D
2011.04.26 15:10:35Démonmac1
Hajrá hajrá:) Bár frissebb képeket igazán felrakhattatok volna.
2011.04.26 15:35:29kelemenannaforprezident
A porno nem egyenlő az erotikával.
Ha szopott is a munkáért, nem érdekel.
Szereti a rockzenét, rendben van.
Ha kettővel kisebb lenne az IQ-ja, gyöngykavics lenne, vagy tuja, sebaj.
DE az senkit nem érdekel, hogy mint műsorvezető illene nem beszédhibásnak lennie? 10-12 év rendszeres logopédiai kezelés után esetleg alkalmas lehet a posztra. Szerintem.
2011.04.26 15:52:13vernarancs
en is inkabb mas pozicioba helyeznem. de vegulis annyi esze van mint majkanak, gyozikenek vagy barmelyik mas talalt celebnek.
2011.04.26 17:35:30HUN_Sector
végre talán leadják a Mangod INC - Flood klippet is amiben ő vonaglik más lányokkal :)
Bár Dimmu Borgirt se nagyon látni a hazai tévékben... sőt, rockot sem. Csak a brit nyál popot tolják, meg az amerikai dadogókat, akik azt hiszik, az az ének hogy nyivákolnak akadozgatva.
2011.04.26 17:40:13munkamacskák gazdija
Még pár hónap és el is felejti, hogy négy-öt szerecseny szórakozott vele minden lyukra játszva.
2011.04.26 18:41:18pepita offélia
Nemsokára munkatársnak hívja a Szalai Annamária is!
2011.04.26 19:25:11Mészáros Dóri
Nyugi, nem fogja elfelejteni honnan jött. :) Már csak azon okból kifolyólag sem, hogy minden cikkhez, melyben szerepel a nevem, szinte kötelezőszerűen megjelennek azok a linkek, amik százmilliomodjára ugyanazt a pár jelenetet illusztrálják. Én azt, hogy dolgoztam a felnőttfilm iparban, sosem tagadtam le... :) Bár attól, hogy lerágott csont és már csak az nem látta, aki nem akarta, mégis mindig el kell sütni százmillióegyszerjére is. :) Viszont hiába, mert ettől nem lesz több jelenet, és ezután sem szándékszom ezzel örvendeztetni a nagyérdeműt. :)
Azt, hogy mi a pornó és az erotika közötti különbség,jól tudom... viszont azt nem, hogy ennek a kérdésnek mi köze van a műsorhoz?
Aki szereti a rock-ot, tudja azt, hogy legyen az Rammstein vagy Marilyn Manson, Danko Jones vagy Mötley Crüe, Whiskey in the Jar cenzúrázatlan videó stb, ezeken a tájakon elég magas a csajok, sztriptízrudak, alkohol-motorok-tetoválások száma, valamint a "csöcsfaktor" . Talán mert a rockzene a lázadásból született. Akinek pedig ez nem tetszik, nézzen Kökény Attilát vagy hallgasson tucc-tuccot, semmi baj nincs ezzel. :) Ízlések és pofonok. :)
Valamint engedelmetekkel nagyon szívesen meghívom a törzskommentelőket egy adásba, ahol méginkább elmondhatják a véleményüket-problémájukat rólam, a cicikről, pornóról, sunázásról, az észről és a felmenőimről akár. ... :) De közben kénytelenek lesznek, amúgy stílusosan meghallgatni hasonló nótákat, mint ez is itt:[link]
Üdvözlettel, Dóri
2011.04.26 19:25:51Mészáros Dóri
Nyugi, nem fogja elfelejteni honnan jött. :) Már csak azon okból kifolyólag sem, hogy minden cikkhez, melyben szerepel a nevem, szinte kötelezőszerűen megjelennek azok a linkek, amik százmilliomodjára ugyanazt a pár jelenetet illusztrálják. Én azt, hogy dolgoztam a felnőttfilm iparban, sosem tagadtam le... :) Bár attól, hogy lerágott csont és már csak az nem látta, aki nem akarta, mégis mindig el kell sütni százmillióegyszerjére is. :) Viszont hiába, mert ettől nem lesz több jelenet, és ezután sem szándékszom ezzel örvendeztetni a nagyérdeműt. :)
Azt, hogy mi a pornó és az erotika közötti különbség,jól tudom... viszont azt nem, hogy ennek a kérdésnek mi köze van a műsorhoz?
Aki szereti a rock-ot, tudja azt, hogy legyen az Rammstein vagy Marilyn Manson, Danko Jones vagy Mötley Crüe, Whiskey in the Jar cenzúrázatlan videó stb, ezeken a tájakon elég magas a csajok, sztriptízrudak, alkohol-motorok-tetoválások száma, valamint a "csöcsfaktor" . Talán mert a rockzene a lázadásból született. Akinek pedig ez nem tetszik, nézzen Kökény Attilát vagy hallgasson tucc-tuccot, semmi baj nincs ezzel. :) Ízlések és pofonok. :)
Valamint engedelmetekkel nagyon szívesen meghívom a törzskommentelőket egy adásba, ahol méginkább elmondhatják a véleményüket-problémájukat rólam, a cicikről, pornóról, sunázásról, az észről és a felmenőimről akár. ... :) De közben kénytelenek lesznek, amúgy stílusosan meghallgatni hasonló nótákat, mint ez is itt:[link]
Üdvözlettel, Dóri
2011.04.26 19:27:18Mészáros Dóri
a blogmotor. nem sunáznám. :P
2011.04.26 19:52:22zsokomo
Dóri, ez szép volt :))
2011.04.26 20:04:17Kelly és a szexi dög
Imádom Dórikát - nézem majd a műsorát is!
2011.04.26 20:04:56Sonia Braga
"Az expornós szabad kezet kapott a Rock Tv felnőtteknek szóló, Fuck&Roll című műsorában."
szabad kezet kapott az expornós, szabad szájat, egyéb szabad testnyílást nem? vagy, azok eddig is szabadok voltak, vagy hogy?
2011.04.26 20:10:41lekvárosbukta
Köszi Dóra hogy írtál, most minden frusztrációmat amit a kis péniszem okoz kitölthetem rajtad!
2011.04.26 20:11:41Vogon
3:10től:[link]
:))))
2011.04.26 20:22:13spandex enormity
ilyen csatornám nincs
2011.04.26 20:38:3411lyon
Én csipázlak, Dóri! A többi meg nem számít! Ha-ha!
2011.04.26 22:14:22RockTV
Köszönjük a pozitív hozzászólásokat, a bírálókat meg elfogadjuk, mi mást is tehetnénk. Ehhez a műsorhoz, mindenképpen olyan valakit kerestünk, aki az erotika oldaláról is hiteles, de akinek a vérében van a rockzene is, azaz nem egy mondvacsinált rockrajongó.
Február 19-től egyébként már műholdon vagyunk és hamarosan a kábelhálózatokban is találkozhattok velünk a nap 24 órájában. Rengeteg különleges hazai és nemzetközi anyag lesz látható nálunk, például a Hobo Blues Band búcsúkoncertjét is mi rögzítettük. További infókért keressetek ránk a weben. Van saját weboldalunk ahol az adást is nyomon lehet követni, és a "kék színű" közösségi oldalon is megtaláltok minket. RockTV, mert a rock örök...
2011.04.26 22:42:05kakaósbögre
én meg leszarom.a RockTV-t is.a youtube korban már technikailag túlhaladott.
2011.04.26 22:50:35RockTV
kakaósbögre, mutass egy teljes rockkoncertet a youtube-n. De ezzel a logikával minden tévécsatorna, felesleges. Csak legyen pár év múlva aki műsorokat gyárt amit azután megnézhetsz a neten. De ahogy gondold :) Gondolom te is alig várod, hogy leszarják a munkád, azért is tiszteled meg ezzel másokét.
2011.04.26 22:51:08Darky_
Hajrá Dóri! :)
2011.04.26 23:05:15excenter
hát tőlem kaptok egy esélyt.
...majd, ha lehet fogni nálunk a rocktv-t.
2011.04.26 23:13:02RockTV
Elvből nem választottunk és választunk aktív zenészt műsorvezetőnek. Ők zenéljenek.
2011.04.26 23:21:30RockTV
Ezt az évszám dolgot beszéld meg Schuster Lórival :)
A többire meg nem is reagálnánk, valószínűleg te sokkal színvonalasabban, és sokkal nagyobb sikerrel végzed a saját munkád. Nem vagyunk rád méltók :D
2011.04.26 23:26:20RockTV
Láthatólag neked meg az olvasással vannak gondjaid, mert senki nem írt olyat, hogy Dóri zenei szakértőként fog megjelenni a képernyőn. Miért is kéne tudnia megszólaltatni bármilyen hangszert is ahhoz, hogy érdekes témákról beszélgessen két klip között?
2011.04.26 23:51:02RockTV
Köszi, hogy felkeltetted az érdeklődést a honlapunk iránt, és hoztál pár "lájkot" is. A veled való "vitával" nem is volt más célunk :D
Jó éjt, és minden jót!
2011.04.27 00:03:52pop38
Ez a "lájk", és különböző ragozott formái a mai nyelvünk legnagyobb szégyene. Aki használja, minden alkalommal merényletet követ el anyanyelvünk ellen!
2011.04.27 00:04:40Mészáros Dóri
kéne egy nick, örülök, hogy ennyire tisztában vagy, milyen zenét hallgatok. :)))Black Out-Sex Action? :) és ennyi? LOL! És nem ,tényleg nem szeretnék zenei szakértő lenni, nem tudok gitározni, hangom sincs, de azért 8 évig hegedültem, ismerem a kottát. Zenészi ambícióim nincsenek, de azt sem szeretem, amikor ismeretlenek állítanak rólam marhaságokat. :)
2011.04.27 00:13:32Mészáros Dóri
Honnan, 15 évvel ezelőttről? :P Mutatkozz már be kérlek, és legyél úriember, ha érted mire gondolok, ne azt puffogtasd csak, mikor milyen haverod volt a barátom 1995-ben. :S van emailcímem, írhatsz pár sort, azt is elfogadom, ha majd hasonló lesajnáló, lekezelő hangnemben teszed, mint az itteni megnyilvánulásaid velem kapcsolatban. Nos? :)
2011.04.27 00:21:01RockTV
húúú tényleg még mindig nem érte el a minket kedvelők száma a 4 főt :) Még mindig három egész valamennyi :D
2011.04.27 00:26:25RockTV
Szia Dóri :)
Azért ennél keményebb hozzászólásokra számítottunk :)
A "nicktelen" meg, hogy beugrott, azonnal ment ellenőrizni a számot és még azt is elárulta, hogy órák óta nézegeti a honlapunkat :D
2011.04.27 00:49:16MissPurrfect
Nos. Hat en nem nezek pornot, ebbol kifolyolag fogalmam sem volt, hogy ki ez a Meszaros Dora, de miert ne lehetne musorvezeto ? Magambol kiindulva, nekem hiteles tudna lenni a musorban, mert semmit sem tudok az eloeleterol, de meg ha tudnek is, miert ne szerethetne a rockot? Ez egyebkent nekem sokkal szimpibb es hitelesebb iranyvaltas, mint a sok pornosbol-playmate-bol lett onjelolt sztarDJ.
2011.04.27 00:51:32Chuck Νorris
az a lényeg nem unatkoztok.
éljen a rock, nekem modern talking a kedvencem.-
2011.04.27 00:55:48Chuck Νorris
a brother lui videoklippjét nagyon régen láttam, remélem lesz majd adásban, mert szupcsi gitárszóló van benne. de lehet az az Atlantis Callingban van, már nem emlékszem :(
2011.04.27 01:00:35Chuck Νorris
egyébiránt hol ez a lájkolos bizbasz? akartam egyet lájkolnji hogy meglegyünk 5 egész valamennyin, és kéne egy nicket megegye a sárga irigység :) másik meg hogyha hüséges lájkoló leszek, kapok valami ajándékot vagy valamit? pld bögrét, nem mintha nem lenne itthon 246 db amit a nagymama hagyott rám, de akkor is érdekelne.
2011.04.27 01:04:55Chuck Νorris
sztem vegyétek be kéne egy nicket is müsorvezetőnek, lehet hogy nincs nagy cickója, csak sörpocakja, de az is kellőképpen releválódik a rock szellemiségéhez. :))
2011.04.27 01:09:06RockTV
Mivel matematikai és helyesírási műsort egyelőre nem kívánunk indítani, ezért a felkérésedtől most eltekintünk :)
Mi nem állítottunk magunkról semmit, az általad hivatkozott négyjegyű számot nem mi írjuk ki manuálisan. Ráadásul az ott megjelenő számok némi késedelemmel kerülnek oda ki, de mi már látjuk az admin felületen a változásokat. Ráadásul nem csak az oldalt kedvelők számának növekedésére gondoltunk, hanem ennek a cikknek a kedvelőire is, ami viszont nem jelenik meg a honlapunkon.
De ahogy látjuk te tévedhetetlen és tökéletes vagy, ezért nem is vitatkoznánk veled tovább. :)
Mi továbbra is jól fogjuk érezni magunkat a bőrünkben, és folytatjuk a munkánkat annak a "pár" embernek az örömére aki kedvel minket. :)
2011.04.27 01:13:42RockTV
Chuck, tudod van az a fészbúk nevű oldal, ott lehet lájkolni minket. Lájkolnánk ha lájkolnál minket :)
2011.04.27 01:15:06Chuck Νorris
megjegyzem a housebirds 1969-ben alakult, ha a Lóri úr azt is belevette meg is lehet az a bizonyos 35, ami a kifogás tárgya volt.
2011.04.27 01:15:41RockTV
ja és akár egy Thomas Anders bögre is lehet belőle :D
2011.04.27 01:18:28Chuck Νorris
2011.04.27 01:13:42RockTV
ok, én az oldalon kerestem. ööö és ha mind a 7 fb-s regemmel lájkolok, mit kapok? most biztos nyerészkedőnek tünök, de ilyen késői órán magas a lájkolási tarifa mindenhol :)
2011.04.27 01:19:58Chuck Νorris
thomas anders bögre, ez nem is hangzik rosszul jó lenne rózsaszinbe, abból innám a reggeli kakómat :)
2011.04.27 01:21:10RockTV
Igen, a jubileumi koncertek számítása és a búcsúkoncertek utáni búcsúkoncerteket követő utolsó koncertek világa kiszámíthatatlan :D
Nyilván mi találtuk ki magunktól ezt a 35-öt, hogy minél nagyobbat mondhassuk, megvezetve az oldalra látogatókat :)
2011.04.27 01:23:28RockTV
mondhassuk=mondhassunk még mielőtt "nicktelen" lecsap rá
2011.04.27 01:27:23Chuck Νorris
irjátok bele a cikkbe hogy pmobil és elődzenekarai, akkor helyes lesz a szám, ha csak a p mobilt nézzük akkor tényleg nem jű a 35. fbn milyen névvel vagytok, mert van 6 rock tv?
2011.04.27 01:29:10Chuck Νorris
az a baj hogy 800x600-ban pont eltünik a lájk az oldalrol, igy a hozzám hasonló vakondszemü lájkolok, nem tudtak helybe lájkolni.
2011.04.27 01:30:56kakaósbögre
norris.na,most hagyd abba a bögrék piszkálását,vazze.:)
2011.04.27 01:33:22Chuck Νorris
2011.04.27 01:30:56kakaósbögre
:)) ehh elmaradt a reggeli meglepetés :) te hogyhogy nem alszol? :)
2011.04.27 01:35:17Chuck Νorris
gyere lájkojjunk közösbe, és akkor lájksogorok leszünk. igérem ha 2 MT-s bögrét kapok, a Dieter Bohlenes a tied lehet :)
2011.04.27 01:38:03kakaósbögre
2011.04.27 01:33:22Chuck Νorris
ehh,megfájdult a fogam,vettem be lassítót és addig amíg felszívódik gondoltam benézek.
2011.04.27 02:12:48125x125
Remélem jobb lesz, mint anno a Private Gold-on...
2011.04.27 02:24:06125x125
Az Affinity jó, a Bullett állítólag nem annyira.
2011.04.27 08:46:04kyskalacs .
leszarom.
2011.04.27 14:05:29DonYARR
Háh....kultúrált röhögőgörcs tört rám egy-két "elmés" komment olvasása után. Örülök, hogy, a FÓRUMTROLL népes faja hazánkba, és erre a blogra is betört....most komolyan, emberek!?! Emlékezzetek a rockzene jelmondatára: sex-drugs-ruck&roll!!!
A drogokat egyértelműen nem támogatom, de uram bocsá, egy vasárnap ÉJJELI műsorban hadd jelenjen már meg az erotika!
(mellesleg // Gép generálja a szöveget: Ja...biztos... Komolyan, aki ilyet állít, biztos nem látta még egyik műsort sem!)
Mellesleg, szerintem a csatorna csak örül annak, hogy itt trollkodtok, illetve alpáriskodtok ezerrel, ezzel is növelve az adott cikk forgalmát, és a "RockTv" tag-re való rákeresések számát. ;)
2011.04.27 20:46:56kakaósbögre
végkövetkezésképp csak én sunáznám.
2011.04.28 20:54:46nopicnic
2011-ben rock tv?:D:D:D:D
bár ez a dóri jó bőr!
blokkolnám