A műsorvezetőnő tanácsokkal látja el az egykori tehetségkutatóst, aki az online közvetítést fogja vezetni az idei X-Faktorban. Ördög a többiekkel is jóban van, de ezek nem szoros kapcsolatok, hiszen az embernek nem bővülhet évente 12 személlyel a baráti társasága.

Immár biztossá vált, hogy Ördög Nóra egyedül vezeti az ősszel induló X-Faktor második szériáját. A műsorvezetőnő a Velvet kérdésére elmondta, ennek egyáltalán nem spórolási okai vannak, és valójában amikor Sebestyén Balázs bejelentette, hogy a továbbiakban nem vesz részt a tehetségkutató műsor levezénylésében már nem is nagyon gondolkodtak férfi műsorvezető toborozásában. "Az angol verzióban is csak egy műsorvezető van, így minden adott volt ahhoz, hogy ne kelljen megint belekezdeni abba a játékba, hogy vajon ki lesz Ördög Nóra partnere" – ecsetelte a műsorvezetőnő.

Szívroham a deszkákon

"Kisebb szívrohamot kaptam, amikor tudatosult bennem, hogy egyedül leszek, hiszen a páros műsorvezetés már bevett formula volt, és a nézők már hozzászoktak valamihez, és most nem ugyanazt fogják kapni. Volt emiatt egy kis őrlődés, de aztán rájöttem, hogy nekem nem kell görcsölnöm azon, hogy egyedül két embert kitegyek, mert nem ez a feladatom. Ettől is lesz a 2011-es széria más."

Ördög úgy véli, nem a műsorvezető személye dominál, a show-t mentorok és az énekesek viszik a hátukon, így nem gondolja, hogy az ő esetleges bakijai miatt bukna a műsor, bár erre azért nem törekszik. "Nagy a felelősség, hiszen egyedül vagyok a színpadon, nem segít ki senki, amikor éppen nem tudok mit mondani, de erre remélem, nem is lesz szükség. Utoljára a Kölyökklubot vezettem egyedül, az viszont nem volt élő, és nem is volt ekkora tétje" – mondta, majd hozzátette, hogy az ilyen jellegű műsorokban fontos a helyes tempó, és ezt a műsorvezető határozza meg. Ám ha mégis hibázna, ott van a füles, amivel figyelmeztethetik, kisegíthetik.

Kreatív RTL Klub

Bár szó volt róla, hogy Nánási Pál felesége felhagy az összes szerkesztői munkájával, amit eddig végzett, kiderült, ez nem teljesen így van, hiszen az ötletelésekben, meg a kreatívabb gondolatok megvalósításában továbbra is részt vesz. "A gyakorlati dolgokat nem én fogom csinálni, de mint szerkesztő benne is leszek, meg nem is, azaz nem ugyanazokat a munkákat fogom végezni. Ez persze nem függ össze azzal, hogy egyedül fogom vezetni a műsort."

Az X-Faktor felvételei már javában zajlanak, lassan számukra körvonalazódni látszik, ki az a tizenkét arc, aki Vastag Csaba-i nagyságokba emelkedhet, persze ezekről a dolgokról még saját anyukájával sem beszélgethet. "Nem is kockáztatnám, mert ha valahol megjelenik, akkor elég sokat veszthetek."

Az előző szériából Király L. Norbival tartja a kapcsolatot, mert Keresztes Ildikó egyik kedvence az RTL Klub online közvetítéseit fogja készíteni az X-Faktorról, riporteri feladat hárul tehát rá, így gyakorta kérdezi a műsorvezetőnőt. "Nagyon jól esik, de nehéz neki tanácsot adni, hiszen ő a Király L. Norbi, csak saját magát kell hoznia. Amúgy Vecával és Katival is beszélünk, meg a többiekkel is jóban vagyok, bármikor ha találkozunk, ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Ez nem azt jelenti, hogy napi szinten összejárunk kávézni, ilyen szoros kapcsolatok kialakítására nem is nagyon van lehetőség, ha az ember a régi barátaira és a családjára is szeretne időt fordítani."

Ördög Nóra szerint az X-Faktorban született kapcsolatokban minden fél tudja, hogy miből mennyit várhat el a másiktól, és hogy mindig örömmel emlékeznek majd az együtt töltött időre, de aztán megy tovább az élet. Egyéb műsor vezetéséről szőtt álmokat már csak azért sem dédelget, mert nem jut rá ideje. "Egyedül vezetni az X-Faktort most megint egy nagy falat, így nem gyötör napi szinten, hogy milyen műsort nem vezettem még. Mindig van feladat, vagy egy új partner, vagy a Balázs humorára kell ráhangolódnom, most meg egyedül kell megoldani a dolgot."

A sok munka ellenére idén is le tudott lépni nyaralni: Nánási Pállal Görögországban töltöttek néhány napot, bár férje akkor is dolgozott, feltehetően éppen meztelen nőket fotózott, de azért jutott idő a kikapcsolódásra is. Ezenkívül idén is meglátogatta barátnőivel egyik Ravennában élő társukat, és újabb felejthetetlen öt napot töltött a városban, mialatt volt ideje feltöltődnie az őszi műsorkezdésre.