A színésznő ma sem tudja, miért rúgták ki az RTL Klubtól, ugyanis nem kérdezte. Nem vádaskodik, nem haragszik, de még mindig fájdalmat okoz neki bemenni a kereskedelmi tévé székházába. Testi-lelki kínjai arra ébresztették rá, hogy az elmúlt négy évében történteket leckeként kell megélnie, és nem szabad elsuhanni az apró örömök mellett.

Hajdú Péter Frizbijének eheti sztárvendége Détár Enikő, amiben a legnagyobb izgalom az, hogy ugyebár nem TV2-es celebről van szó. A felvétel úgy indult, hogy a művésznő elsőként begyűjtötte a szokásos bókokat, ami a lábát érte, majd nevetgélve sztorizgatott az unalomig ismert angóra pulóverbizniszről, amivel annak idején Rékasival a pénzt keresték.

De miért nem a szerepei?

A felvezető után Hajdú rátért volna a pszichiátriára is, ahol Détár az RTL Klubból való kirúgását követően megfordult, de erre csak egy kis morgás a válasz, mondván arra bezzeg senki nem kíváncsi, hogy ő a férjével a Jelenetek egy házasságból című darabban milyen komoly szerepet játszik. Hajdú szerint ez normális, mert őt sem kérdezi senki az intejúkészítési technikáiról. Mi mind a kettőt megértjük. Aztán lehullott a lepel, és Détár Enikő elmondta, összesen két napot feküdt szanatóriumban, mert nagyon elfáradt, és pihennie sem sikerült, hiszen tatarozták a kórházat.

Mama és meló

Fáradtságának igazi oka, mint mondta, az volt, hogy az RTL Klub Reflektorjának felvétele előtt tudta meg, hogy amennyiben még élve akarja látni az anyját, akkor azonnal ki kell repüljön hozzá Miamiba, és haza kell hozza. Ha ez nem lett volna elég, másnap felhívta az RTL Klubból a főnöke, hogy ennyi volt, köszönik szépen – na ezt már nem tudta elviselni.

Mindezek ellenére ő senkire sem haragszik és senkit sem vádol, még saját magát sem, mert annak nem lenne értelme, a kereskedelmi csatornával pedig nem akart szembemenni, bár a mai napig nem tudja, miért is küldték el valójában. “Nyolc évig volt ez egy jó lehetőség az életemben, rengeteg szabadságot adtak, de azért a mai napig fájdalmas bemenni.”

Détárt bevallása szerint az édesanyja betegsége akasztotta ki a legjobban, de amúgy is voltak mindenféle egészségügyi problémái, például a térde is kivolt. A színésznő már rájött, hogy az elmúlt négy évében történteket leckeként kell megélnie, és bár még nincsen túl a dolgokon, már látja az alagút végét. “Valóban élni kell az életet. Az ezoterikus dolgokon mostanában sokat gondolkozom, mert van időm, de azért nem hajszolom bele magam ebbe. Az apró örömöket megpróbálom megélni, és ami nagyon fáj, azt is" - mondta Hajdúnak.