A Csillag születik ítésze felelősségnek tartja azt, ha díjat kap - mondjuk ő lesz az év színésznője egy női magazin gáláján, hiszen tudja, nem okozhat csalódást. Persze ő sokkal szigorúbb magával, mint a nézők, de az elégedetlenség motiválja. Az Új Színháztól való távozását egyelőre még nem heverte ki, váratlan helyzetekben tör rá a fájdalom és a nosztalgia.

A Glamour idei díjátadó gáláján Pokorny Lia lett az Év Színésznője, aminek természetesen nagyon örül, de egyúttal óriási felelősségnek is tartja, mint minden más elismerést. „Ez nem arról szól, hogy valami lezárult, és most már ülhetek a babérjaimon. Ma ünnepelni kell, holnap pedig elgondolkozni azon, hogyan tovább. Az ember ilyenkor még magasabbra rakja a mércét, nem akar csalódást okozni” – nyilatkozta a Velvetnek a színésznő, aki egyébként nagyon szigorú magával, de az elégedetlenség motiválja, ezt már megtanulta. „Sokkal keményebb vagyok magammal, mint amennyire megengedők mondjuk a nézők. Persze ezt kevésbé tartom problémának, mintha fordítva lenne” – tette hozzá.

Így lesz valódi a sikerélmény

A túlzott elvárások persze azzal járnak, hogy az ember néha megbénul tőlük, de szerencsére ez csak átmeneti: „Ilyenkor azért vagyok bizonytalan, mert nem tudom, hogy az adott dolgot valóban csinálnom kell-e vagy sem. Amikor egy szereppel küzdök, a próbaidőszakban néha napokon keresztül van bennem valamiféle blokkoltság. Ezt fel kell oldanom, mert ha ez nem sikerül, akkor hagyhatom a fenébe az egészet. Az ember kisebb és nagyobb szerepekkel is el tud bíbelődni, de az utóbbiaknál olyan mélyre kell mennem, olyan utakat kell keresnem, amelyeket nehéz megtalálni, és ezért néha kétségbeeséssel tölt el, hogy vajon sikerül-e. Persze ez nem csak a színészettel van így, nem adom magamnak könnyen a sikerélményt, de amikor megtörténik, akkor az nagyon valódi.”

Kölcsönös öröm

A női magazin gáláján egyébként kollégája, Száraz Dénes is hazavihetett egy díjat, és nagyon megörültek egymásnak, amikor a győzteseket a színpadra hívták.

A kölcsönös öröm nem véletlen, hiszen mindketten az Új Színház társulatának tagjai voltak, ami különleges kapcsot jelent a számukra. „Nagyon sok mindent átéltünk ott. Olyan sok minden történt, olyan intim dolgok, hogy szinte nem is kell mondanunk egymásnak semmit. Teljesen más annak a társulatnak a tagjaival találkozni, mint bármelyik más kollégámmal. A rengeteg együtt töltött idő nem múlik egy nyomtalanul” – nyilatkozta Pokorny Lia, aki évad közben hagyta el a színházat, és még nem tette túl magát a történteken. „Teljesen váratlan helyzetekben rám tör az a fura nosztalgia, fájdalom. Elég, ha valaki mond valamit, vagy meglátok valakit, akinek valamilyen módon köze volt az egészhez” – nyilatkozta a színésznő, akinek mentőövként jött a Csillag születik.

Bár a televíziózás nem idegen számára, gondoljunk csak a Beugróra, de egy tehetségkutató műsorában ítészkedni egy teljesen új terület: „Amíg nem kezdődött el a műsor, nem is találtam a kapaszkodót. Utána azonban azt vettem észre, hogy bizonyos szempontból semmiben nem különbözik akár az improvizációtól, ami a Beugrót jellemezte, hiszen itt is az történik, hogy valaki bejön a színpadra, ő ad nekem valamit, amire én reagálok, egyszer csak a partnerem lesz. Annyira furcsa volt, hogy hirtelen mindent elfelejtek magam körül, csak azt az embert figyelem.”

Tehetségek tisztán

Az eddigi adásokból úgy tűnt, hogy ebben a szezonban Pokorny Lia az érzékeny, érzelmes ítész. Szerinte eredeti szakmája miatt alakult így: „Egy színész nyilván megszokja azt, hogy minden szituációt nagyban éljen meg, főleg ha valamilyen formában a színpad is jelen van. Annyira szeretem, amikor hatással vannak rám dolgok. Persze nemcsak a pozitív dolgok, hanem a zavaró tényezők is ugyanúgy alakítanak. Ezért szeretem ezt a szakmát, és a Csillag születik is ilyesmi nekem. A versenyzőkkel egyelőre csak a színpadon találkozunk, főként Lilu és Ördög Nóra kommunikál velük. Talán nem is baj, hogy mi nem tudunk róluk mindent, hanem tisztán kapjuk meg őket. A beszélgetések során elhangozhatnak olyan dolgok, amelyek biztosan befolyásolnának minket.” A többi zsűritaggal egyébként nagyon megkedvelték egymást, és ugyan vannak viták, amelyeket a szünetekben, a műsorokban is folytatnak, de Pokorny Lia ezeket nagyon őszintének és termékenynek gondolja.