Az exvillalakó azt állítja, semmi alapja nincs a körülötte kirobbanó botrányoknak, minden csak az újságírók és Alekosz agyának szüleménye. Baukó tagadja a drogot, az alkoholt, a verekedést és a családi problémákat is, és azt üzeni, nem lesz belőle új BB Évi.

Az utóbbi hetekben összesűrűsödtek az események Baukó Éva körül, bár az exvillalakó azt állítja, semmi alapja nincs a folyamatosan kirobbanó botrányoknak. Pedig VV Éva már házon belül is tudott alkotni, szabadulása után aztán az RTL Klub sem vállalta érte a felelősséget. Legutóbb a Blikk egyik cikkében állították azt, hogy Baukó részegen összeverekedett egy csajjal, mindezt az érintett cáfolta a Facebook-oldalán, és a Velvetnek is úgy nyilatkozott, egyszerűen nem érti a történteket.

VV Éva facebookos bejegyzése: 

"Köszönöm szépen a Blikknek ezt az oltári nagy hazugságát, amit rólam kreált ismételten! Hogy a szüleimnek a rokoknaimnak ilyeneket kell olvasniuk rólam.Jogi lépéseket fogok tenni az ügyben sürgősen, és az is érdekes, h nem írta alá az újság, hogy melyik újságíró írta a cikket! Ez a party 2 hete volt egyébként kb, és nem értem, h akkor miért pont most írnak ilyet! Ha ilyen dolog történt volna elmentem volna a rendőrségre, de most már nem tűröm tovább a rágalmazásokat! Hol egy fénykép, hol egy videó? Tele volt újságírókkal a hely!!!! És meg sem kérdezték erről a véleményem csak leírtak egy hazugságot."

"A Blikk egy olyan újságcikket közölt le, amiből minden szó hazugság, úgy, ahogy van, az egész" - mondta telefonos megkeresésünkkor Baukó Éva. "Már felkerestem egy ügyvédet és valószínűleg jogi útra terelem az ügyet" - tette hozzá.

"Amit kaptam az újságtól és azok után Alekosztól is, az nagyon durva, köszönöm szépen. Egyébként meg leszarom. Ha Alekosz úgy próbál a médiában érvényesülni, hogy a hátamon akar felkapaszkodni, innentől kezdve nekem nem a barátom. Röhej az egészben, hogy miután a Facebookon kifejtettem erről a véleményem, pár órával később hozzászólt a poszthoz, hogy "Éva, szeretlek"."

Az exvillalakó hozzátette, nem hiszi, hogy a görög féltené őt és azért nyilatkozott ilyeneket, hiszen állítása szerint Alekosz hazugságokkal állt elő, például azzal, hogy Baukó drogozik, hamarosan meg fog halni, illetve, hogy nem foglalkoznak vele a szülei. "Miről beszél? Ez mi? Aki barát, az nem az újságok címlapján közöl ilyen dolgokat, hogy az egész ország megint rajtam röhögjön. Innentől kezdve én nem akarok vele beszélni" - magyarázta VV Éva, aki szerint Alekosznak az nem tetszett, hogy a Kócos fikázta a könyvét, vagyis inkább az állítólagos taktikát, amit leírt abban.

VV Éva üzenete Alekosznak a Facebookon:  

"Alekosz köszönöm szépen a "segítséget" hogy hazugságokat állítasz rólam az újságban ez nem marad következmények nélkül, és a családomat mocskolod mikor az egyetlen alkalom amikor a lakásomba beléptél akkor volt amikor édesanyám nálam volt éppen és te udvariatlan zavart viselkedéseddel egyből a netet kerested hogy mutogasd magad a mokkában! Kérlek felejts el engem és ne vedd a szádra a családomat barátaimat, mert ha valakin segíteni akarsz nem újságban mocskolod hanem személyesen próbálsz segíteni nem?Kettőnk közül pedig, te szoktál állandóan a konyakról és a pálinkáról beszélni és megnézhettünk az összeesküvőkben hogy részegen miket vállalsz a nőkkel! ezzel befejeztem veled minden nemű kapcsolatot, a bíróságon még találkozunk de sehol máshol nem kívánok veled semmilyen kapcsolatot!"

Mindemellett Baukó hozzátette, a Blikknek semmi bizonyítéka nincs a történtekre, így biztos abban, hogy megnyeri a pert, amit hírnév-és hitelrontás miatt indít majd el. "Ettől függetlenül szerintem nagyon jól bírom és jól kezelem. Engem nem fognak eltaposni és meggyötörni. Én nem leszek BB Éva, ahogyan ezt az újságok próbálják beállítani."