Nemrég még halálhírét keltették, de él, virul és koncertezik Nagy Feró. A neje nem nézte jó szemmel, amikor egy 17 éves lánnyal nyelvezett, bár ő maga ártatlan bolondozásnak tartja a kalandot. Zenésztársaival neki akar menni a dalait nem játszó rádióknak, de közben nem hanyagolja el x-faktoros mentori teendőit sem: rövid pórázon tartja Muri Enikőt és kielemzi a konkurens The Voice műsor lehetőségeit. Egy biztos: a négy zseniális mentorral nem tudnak majd mit kezdeni a Tv2-nél.

Döcögősen indult Nagy Feró EFOTT-os koncertje, mivel csak őt hívták, zenekarát nem. Ezt a Beatrice frontembere ugyan "megalázó"-nak titulálta, de azért kiállt, és lenyomta derekasan a műsort. "Itt egy kurva jó zenekar játszik, fiatalok, én meg lépjek utánuk fel?" – tette fel a kínzó kérdést. A dolog tehát rendeződött, de felmerült bennünk, vajon vállal-e playbacket. "Van, amikor elvállalom, mert ha meghívnak egy lakodalomba, akkor mit tudsz csinálni" – szabadkozott Feró.

"Most jöttünk haza Erdélyből, Gyergyóban voltunk. Egy kurva nagy koncerten játszottunk nyolcezer ember előtt" - mondta az egészséges Feró, akiről nemrég megjelent a hír állítólag, hogy elhunyt. "Ahhoz képest elég jól vagyok" – mesélte a kitalált autóbaleseti haláláról. Egyik aggódó ismerősének azt reagálta az álhírre: "Ne örüljetek, emlékkoncertet azért még nem tudtok tartani".

Ártatlan smaci

Nagy Feró beszélt afférjáról is, ami egy 17 éves lánnyal esett meg egy vidéki fesztiválon. "Ez egy ártatlan, hülye dolog volt. Állati sokan próbálnak valami erkölcsi támadást indítani, miközben mindenki baszik fűvel-fával" – mondta. A csajról hozzátette, "nagyon szeretett volna lesmárolni, és egy közös képet. Teljesen biztos voltam benne, hogy ebből valamiféle botrány lesz. Azt nem gondoltam volna, hogy a családomnál is lesz, de a feleségem egyáltalán nem örült. Érti a dolgot, hogyan kell címlapra kerülni, de úgy gondolom, a családomnak picit durva volt ez a dolog." Azt is megtudtuk, hogy Nagy Feró még be se volt rúgva az eset alatt, ami "egy bolondozás volt, a rock and roll erről szól". A hozzászólások alapján Feró szerint ő hősként került ki az esetből, "hatvanhat évesen egy tizenhét évessel bujálkodtam" – poénkodott.

Feró több zenésztársával együtt forradalmat hirdetett a szar zenéket játszó rádiók ellen. "Számon kérjük a rádiókat, hogy miért nem játszanak például minket és másokat". Ferónak az a terve, hogy "elmegyek, és a rádió igazgatóját fogom számon kérni: hogy a picsába gondolja ezt? Ő az adófizetők pénzéből rádiózgat, akkor a Petőfi Rádión, ha megkérhetném, a mi szarainkat is rakja már be" – mondta petőfi hevülettel a zenész. Nem érti azt, hogy "mi a bekerülési küszöb", mi alapján játszanak egy dalt.

Kell a konkurencia az X-faktornak

Mint két évadon túllévő, és egyben a jövőben szereplő x-faktoros mentort, megkérdeztük Nagy Ferót az őszre várható konkurenciaharcról, amit a Tv2-n induló The Voice tehetségkutató okoz majd. "Nem tudom, hogy a Voice-ban kik lesznek. Az X-faktor mentorai már bizonyítottak valamit. Ettől még nem baj, hogy lesz a Voice, mert a konkurencia mindig nagyon kell" – mondta. Ezt azzal indokolta, hogy "nehogy azt higgyem, hogy én vagyok a legzseniálisabb". Ennek ellentmondóan hozzátette, nem hiszi, hogy "ma Magyarországon elő lehet teremteni négy olyan zseniális mentort, mint amilyenek mi vagyunk". Ezzel egyet is értettünk, főleg amikor kijelentette: "Egy Keresztes Ildikót nem lehet előteremteni, azért ő ügyesen tud sírni, meg minden". Feró szerint a Voice zsűrijének így nagyon nehéz dolga lesz "a négy profival" szemben. A műsor profiljával (a zsűri háttal ül a versenyzőnek, csak a hangját hallja) Nagy Feró nem ért egyet, "a popzene, rockzene nem erről szól. Az a Mick Jaggerről szól. Ő kurva jó énekes, de nem tudok elvonatkoztatni attól a showmantől, akit látok" – indokolta, majd hosszan dicsérte az X-faktor stábját.

Muri Enikőt annyira figyeli Nagy Feró, hogy az interjú előtt öt perccel beszélt vele. Az X-faktor felfedezettje épp a balatonfüredi Kék Szalag versenyen volt, és "valaki beárulta őt, hogy cigarettázik. Megivott két fröccsöt is. Azonnal felhívtam, és megmondtam neki, hogy azonnal befejezni a cigarettázást". Murit meglepte a hívás, fel sem ismerte először a mentorát, majd észbekapott, és felkiáltott, hogy "Apukám, itt vagy!" Feró egyfajta hátországnak tartja magát Muri számára, "ha bajban van, akkor mondtam, hogy hívjon fel, és majd megverem őket" – mondta nevetve.

"Puzsér Robi kimondja a nagy igazságot, ami legbelül mindannyiunkban benne van" – reagáltattuk a Csillag születik kemény kritikusának munkásságára. Nagy Feró szerint viszont "ezt egy fiatal előadóval nem lehet megtenni", és Puzsérral az a baj, hogy "benne nagyon kevés az empátia". Feró szerint egy húszévestől még nem várható el, hogy kialakult identitástudata legyen, így ez nem számonkérhető rajta.

A Beatrice él

Nagy Feró elmondta, hogy hamarosan a Story magazin mellékleteként októberben meg fog jelenni egy Beatrice bestof album, de készülnek egy saját lemezzel is. Erről eddig "négy vagy öt nóta készült el". Feró őszre szeretne lemezt, de a kiadók kezében van az anyag sorsa.