Tilla szerint Alföldi Róbert olyan, mint egy dömper, megy előre. Lakatos Márk szerint az ország Robija cím reggeli kávéfőzés során könnyebben rögzül a tévénézőkben, mint a Heti Hetest nézve. Bartis Attila szerint Alföldi felvállalta a kíméletlenséget. Az elsőfilmes rendező személyiségét és munkásságát elemzik pályatársai a Nyugalom című film díszbemutatója utáni fogadáson. Kritikára ne számítsanak. Videó.

„A film végén az egész lakást szét kellett vernem. Az igazán jó az volt, hogy a konyhakredencet el lehetett taposni. Robi előzőleg azt mondta, de szép az a konyhakredenc, forgatás után de jó lenne hazavinni. Mondtam neki; olvasd csak el a forgatókönyvet, te írtad bele, hogy széttöröm a kredencet. Lesápadt; azt nem teheted!”- emlékezett vissza a Nyugalom című film forgatásásra Makranczi Zalán, a film férfi főszereplője.

Sokan irigyek Alföldire

Kattintson!

Alföldi Róbert elsőfilmesként debütál a Filmszemlén, Bartis Attila Nyugalom című regényén alapuló, azonos című film díszbemutatóját a Mom Parkban tartották három héttel azelőtt, hogy a filmet a hazai mozik vetíteni kezdenék.

A bemutató moderátora, Kepes András a vetítés előtt arról beszélt, úgy tapasztalta, sokan irigyek Alföldi sokoldalú tehetségére, és ha filmrendezőként is sikeres lesz, minden bizonnyal még több irigye lesz. A megnyitót hallva döntöttünk úgy, a film utáni fogadáson az alkotó- és pályatársakat kérdezzük meg, hogyan vélekednek Alföldi Róbert személyiségéről és munkásságáról. Mindenekelőtt azonban az érintettet kerestük meg.

Mint a dömper, megy előre

Az irigységet felvetve Alföldi elmondta, sok mindent meg lehet úszni azzal, ha valakiről úgy vélik, bizonyos kijelentésének hátterében irigység áll. „Az állítások azonban magukban léteznek. Ha fájnak, akkor fájnak. Hiába mondja utána valaki, hogy ezt azért mondja, mert irigy”- mondta a rendező, aki ennél a témánál fontosabbnak tartja, hogy nem függ senkitől, és tudja csinálni a saját dolgait.

A szintén elsőfilmes Till Attila Alföldi ambícióit emelte ki. „Jól csinálja az életét, jól megvalósítja azt, amit akar. Szeretem, ha valaki mint a dömper megy előre, és Robi ilyen.” Dícséretekben nem volt hiány, Sugár Bertalan énekes is a rendező önmegvalósítási képességét hangsúlyozta. „Nagyon irigylem Robit. Belőlem pont az az önbizalom hiányzik, hogy amihez ambíciót érzek, abba bele is merjek vágni.” Az egykori gyerekszínész elmondta, meghatározó élmény volt számára a Pesti Színház Rómeo és Júlia előadása Alföldi és Murányi Tünde főszereplésével, amelyet gyerekkorában látott.

A Robival?

Gryllus Dorka, a Nyugalomban Eszter szerepét alakító színésznő is évek óta ismeri a rendezőt, a Vígszínházbeli gyakorlata idején találkoztak először. A színésznő Alföldi Róbert közvetlenségét emelte ki. Mint elmondta, mindenki, akinek a forgatás kezdete előtt arról beszélt, hogy Alföldivel dolgozik majd együtt, felkiáltott: a Robival? „Robi már az ország Robija”- mondta Gryllus Dorka, és ezzel megoldódott egy rejtély. Korábban ezt a címet hallva azt gyanítottuk, talán Koltai Róbertre vonatkozik. Az ország Robijává válni azonban alapos színházi múlttal még nem olyan egyszerű. Lakatos Márk szerint ehhez szükséges egy reggeli televízióműsor. Alföldi 1997-től vezette az RTL Klub Reggelijét Szily Nórával.

„Az emberek reggel felkelnek, vakon kisétálnak a kávéfőzőhöz és felrobbantják. Ekkor sokkal inkább bemegy a tudatalattjukba a mi Robink kép, mint a Heti Hetesben, ahol szarkasztikusan kell az ország dolgairól nyilatkozni. Ott egy egészen másfajta Robit szeret meg az ország”- mondta a stylist.

Kegyetlen történet

A Nyugalom című regény íróját, Bartis Attilát felkavarta a film, és mint elmondta, a beszélgetésünk ideje alatt még bőven a hatása alatt volt. „Ez egy mérhetetlenül kíméletlen, kegyetlen történet” – mondta saját írásáról a szerző. „A film is ilyen lett, ezért nagyon hálás vagyok Robinak. Nagyon kevés rendező vállalta volna fel ezt a kíméletlenséget.” Bartis röviden reagált Kepes András felvetésére, amikor megemlítettük: „az irigység gyomorforgató dolog.”

A már korábban idézett főszereplőt arra kértük, részletezze a közös munkát az elsőfilmes rendezővel, aki felvállalta a kíméletlenséget. „Nagyon féltünk Udvaros Dorottyával attól a jelenettől, amikor ketten ülünk a nihil szélén, lógatjuk a lábunkat a felhőről, és olyan kedves dolgokat mondok neki, mint hogy miért nem döglik már meg? Érdekes módon a második felvételre azt mondta Robi; kész, ezt megvettem”- mondta Makranczi Zalán, aki egyébként elsőször szerepel nagyjátékfilmben.

Nem névjegy

Alföldi Róbert egyéb tevékenységeire is szerettünk volna kitérni a szubjektív portréban, úgy sejtettük, ismét sok, kedves gondolatot hallunk majd róla. A képzőművész végzettségű Tillának a rendező festői tevékenységét említettük meg, aki azonban elmondta, nem ismeri olyan jól Alföldi festészetét, hogy nyilatkozzon róla. A televízióst arról is kérdeztük, véleménye szerint ideális első film-e a Nyugalom Alföldi számára. „A kérdés arra irányul, hogy az első filmnek egy nagyobb lenyomatnak kell-e lenni? Nem hiszem, hogy az első film névjegy, amelyiknek száz százalékosan mutatnia kell, hogy az adott ember mit gondol a világról.”

Mint ismert, a Bárka Színház igazgatójaként tevékenykedő Alföldi Róbert júliustól átveszi a Nemzeti Színház igazgatói posztját, de a munkát már elkezdte. Hamarosan kiderül, mely színészekkel szeretné közösen folytatni a színházban. A megkérdezett pályatársak az igazgatóváltásról is kedvezően nyilatkoztak.

„Robi egy nagyon progresszív, liberális gondolkodású valaki, jót fog tenni, ha egy ilyen ember kerül a nemzet színházának élére. Fantasztikus, hogy Zsótér Sándor is fog rendezni a Nemzetiben, őt nagyon szeretem”- lelkendezett Sugár Bertalan.